Az Egyesült Államok újabb lépést tett a Kínával vívott vámháborújában. A Donald Trump által aláírt rendelet szerint akár 245 százalékos vámot is kivethetnek a kínai importra. A Fehér Ház bejelentése szerint a lépés a nemzetbiztonsági kockázatok csökkentését célozza. Hogy hol van még a vége ennek az őrületnek, az kérdéses.
Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága (CENTCOM) bejelentette, hogy légicsapást hajtott végre Szíriában, melynek során megölték az Al-Kaida egyik magas rangú vezetőjét. A támadás célpontja Muhammed Yusuf Ziya Talay volt, a Hurras al-Din (HaD) nevű Al-Káida-csoport katonai vezetője volt . Az amerikai hadsereg hangsúlyozta, hogy továbbra is kímé
Megválasztotta Szerbia új kormányát az ország parlamentje szerdán: az új miniszterelnök a politikai múlttal nem rendelkező Djuro Macut endokrinológus lett.
Tizenöt ember meggyilkolása miatt indított eljárást a berlini ügyészség egy palliatív ellátást nyújtó német orvos ellen – értesült a Berliner Zeitung, melynek információját az ügyészség hivatalosan is megerősítette.
Húsvét előtt úgy tűnt, hogy hiába Donald Trump amerikai elnök igyekezete, nem jön össze a jelképes határidőre a 30 napos ukrajnai tűzszünet. Viszont a háttérben tovább folytatódott az amerikai–orosz enyhülés, amelynek egyik meghatározó alakjává lépett elő egy korábban szürke illetékes, Kirill Dmitrijev, az Orosz Külföldi Befektetési Alap vezetője.
Dél-Németország legnagyobb római kori lótemetőjét találták meg Stuttgartban – adta hírül a baden-württembergi műemlékvédelmi hivatal. Az antik temető területén több mint száz ló csontvázát találták meg, a 2. század elején a térségben volt ugyanis a római hadsereg egyik legfontosabb állomáshelye. A lovak földi maradványai egy építkezéskor kerültek e
A Kereszténydemokraták az Életért (CDL) szövetségi elnöke vegyes érzelmekkel fogadta a német CDU/CSU és az SPD közötti koalíciós megállapodást, amikor az élethez való jogról van szó.
Kedden véget ért nyugati szomszédunknál a kötelező téli gumi időszaka, már nem büntetnek a hiányáért a rendőrök. Van helyette azonban más, amire figyelnek.
A szokásához híven a Time magazin idén is összeállította a 100 legbefolyásosabb ember listáját. Ezúttal is 6 kategóriába sorolták a meghatározó személyeket: vezetők, ikonok, titánok, művészek, innovátorok és úttörők. Nem meglepő módon idén is helyett kapott a rangsorban Donald Trump, de olyan nevek is feltűntek, akikre kevésbé lehetett számítani.
Rubio nem nevezte meg Pekinget vagy Moszkvát a véleménynyilvánítás szabadságát fenyegető veszélyek között, de meg nem nevezett "eseteket" említett Nyugat-Európában, "amikor az emberek közzétesznek valamit az interneten, majd a rendőrség bekopogtat az ajtón, és 60 napra börtönbe kerülsz".
Engedélyezték a szakállviselést külön jóváhagyás nélkül, és a hazautazást a hétköznapi gyakorló egyenruhában az izraeli hadseregben (IDF) - jelentette a helyi média.
Kína nem fog foglalkozni azzal, ha az Egyesült Államok továbbra is játszmát űz a vámtarifákkal - közölte csütörtökön a kínai külügyminisztérium, miután a Fehér Ház felvázolta, hogy Kínának akár 245 százalékos vámokkal is szembe kell néznie a megtorló intézkedések miatt.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető csütörtökön Iszlámábádban a magyar-pakisztáni üzleti fórum megnyitóján felszólalva a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta.
Arra kényszerítenék az egyetemet, hogy adja át azon külföldi diákok listáját, akik erőszakosan tüntettek Izrael ellen a kampusz területén. A Harvard nem hajlandó erre.
Az Ipsos ügynökség felmérése szerint a szlovák lakosság háromnegyede legfeljebb 100 eurót költ a húsvéti élelmiszerekre, de a legtöbben nem korlátozzák magukat szigorúan. Az azonban nem jellemző, hogy a húsvéti kiadások miatt fogyasztói hitelt vennének fel. Ugyanakkor körülbelül minden negyedik ember kénytelen a megtakarításaihoz nyúlni.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán találkozott azokkal az orosz állampolgárokkal, akiket a Hamász 2023 októberi, Izrael elleni támadása során ejtettek túszul Gázában.
Az Egyesült Államok szankciókat jelentett be - helyi idő szerint szerdán - egy új, független kínai finomító ellen, amelyet azzal vádol, hogy illegálisan dolgozza fel az iráni olajat.
Újabb gép szállt le Lipcsében, fedélzetén 138 afgán állampolgárral. A migránsokat a német külügyminisztérium megbízásából hozták az országba. A tervek szerint áprilisban további két ilyen járat is várható, írta meg a Junge Freiheit.
Oroszország orosz egyenruhába öltöztetett észak-koreai katonákat tervez bevetni az ukrajnai harctéren - jelentette ki szerdán Andrij Kovalenko, az ukrán elnöknek alárendelt Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács dezinformáció elleni központjának vezetője.
Gyorsított eljárással kezelheti jövő évtől az Európai Unió hét olyan ország menedékkérőit, amelyek korábban nem számítottak biztonságosnak. Hogy mi célt szolgál ez az intézkedés és mely országokról van szó, azt brüsszeli tudósító kollégánk, Németh Andrea foglalta össze.
Egy, a német kormány által bérelt repülőgép 138 afgán állampolgárral a fedélzetén szerda este a németországi Lipcsébe érkezett; valamennyi utas jogerős befogadási engedélyt kapott – közölte a német külügyminisztérium szóvivője.
Marco Rubio, az amerikai diplomácia vezetője - helyi idő szerint - szerdán bejelentette a külföldi dezinformáció ellen küzdő szolgálat bezárását, és azt mondta, hogy meg akarja védeni a szólásszabadságot, amely szerinte Európában veszélyben van.
Gyűjtést indít a Nagyváradi Városszépítő Egylet a partiumi város nemrég megtalált, 112 éves címerének megmentésére, mely az egykori Széles (ma Decebal) utcai acélhidat díszítette - közölte a civil szervezet.
Mivel a németek nem hívták meg a május 8-ai ünnepre az oroszokat, Marija Zaharova, az orosz külügyi tárca szóvivője sértésnek nevezte "Hitler hóhérainak közvetlen leszármazottaira nézve".