2025. április 17. csütörtök

ápr. 17
6:57
Több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát (Magyar Hírlap)
Tizenöt éve nem gyűlt össze 20 centimétert elérő hóréteg.
ápr. 17
6:57
Együtt – a laboratóriumtól a gyártásig. Exkluzív interjú Sven Hems-szel, a Fette Compacting global sales menedzserével (newtechnology.hu)
A continuous manufacturingről, vagyis a folyamatos gyártásról beszélt Sven Hems, a Fette Compacting folyamatos gyártásért felelős global sales menedzsere a 2025-ös PharmConnect kongresszuson, ahol idén is felvonultak a kelet-közép-európai térség
ápr. 17
6:57
Magyar Péter átlátszó hazugságot terjeszt Orbán Viktorról (Demokrata)
A Tisza Párt elnöke olyan manipulált videót tett közzé, amelyben Orbán Viktorral példálózva próbálja magyarázni saját bizonyítványát.
ápr. 17
6:57
Váratlan fordulat: Új miniszterelnököt választottak a szomszédban (Nyugati Fény)
Az új kormánynak szem előtt kell tartania az igazságot és előtérbe kell helyeznie a gazdaság helyrehozatalát.
ápr. 17
6:57
Káosz az M3-ason: teljes szélességében lezárták az autópályát Budapest felé (Magyar Nemzet)
Kamion borult fel az M3-ason, több határátkelő is zárva tart.
ápr. 17
6:57
Több megyére adtak ki riasztást zivatar és jégeső veszélye miatt csütörtökre (Autószektor)
Országszerte zivatarok alakulhatnak ki, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Ma délutántól délnyugat felől előbb a Dunántúlon, annak is nagyobb valószínűséggel a középső részein, keleti felében szórványosan zivatarok kialakulása valószínű.  Estére, késő estére a záporos, zivataros ren
ápr. 17
6:57
Órákon belül rettenetes vihar csap le az országra, jégesővel és brutális széllel érkezik (naphire.hu)
Hatalmas vihar közelít Magyarország felé, és már csak órák kérdése, hogy lecsapjon. A meteorológusok szerint jégeső, villámlás és brutális szél kísérheti az érkező zivatarláncot. Az ország szinte teljes területére riasztást adtak ki – egyetlen megye úszta meg eddig.
ápr. 17
6:57
Tévedhettek a szakértők? Ennyien élhetünk valójában a Földön (Bien)
El tudod képzelni, hogy akár milliárdokkal több ember élhet a bolygón, mint ahogyan azt eddig gondoltuk? Egy friss kutatás szerint a hivatalos népességbecslések alaposan félrecsúszhattak – különösen, ha a vidéki területeket nézzük. Ez nem csupán statisztikai hiba, hanem olyasvalami, ami komoly következményekkel járhat a jövőnkre nézve.
ápr. 17
7:03
Kora reggel baleset bénítja a főváros forgalmát, itt vannak a részletek (BorsOnline)
Baleset történt a Xxi. kerületben.
ápr. 17
7:03
Itt a rekord, ide menekülnek a befektetők (Privátbankár)
Nagy a bizonytalanság.
ápr. 17
7:03
Ünnepi grill fogások húsvétra (Spa Trend Online)
A tavasz ébredésével és a húsvéti hangulattal együtt a szabadban töltött idő és a finom ételek iránti vágyunk is megnő. Mi lehetne jobb módja az ünnepi asztal megkoronázásának, mint egy ínycsiklandó grill fogás? A húsvét nem csupán a sonkáról és a kalácsról szólhat - bátran kísérletezzünk a grillen is.
ápr. 17
7:03
„Az Inter sohasem adja fel” (Sport365)
A találkozó emberének Lautaro Martinezt választották, aki az egyenlítő gólt lőtte a negyeddöntő visszavágóján. Az Inter csatára ezzel hét meccsen nyolc gólnár
ápr. 17
7:03
Leleplezte az ismert magyar autókereskedő: ez a valódi baja az elektromos autóknak (vg.hu)
Óriási pénzt bukhat az a vásárló, aki drágán veszi meg az elektromos autóját.
ápr. 17
7:03
100 forint alatt adja a magyar bolt ezeket a termékeket, óriási roham várható (Promotions)
Most fillérekért lehet beszerezni, rég nem láthattunk ilyen olcsó árakat.
ápr. 17
7:03
Dél-Németország legnagyobb római kori lótemetőjét találták meg (Magyar Hírlap)
A lovak földi maradványai egy építkezéskor kerültek.
ápr. 17
7:03
Olyan dolog történik jövőre a fizetésekkel, ami korábban elképzelhetetlen volt (MMonline)
A bérek átláthatóságára kidolgozott európai uniós irányelv célkitűzéseit 2026. június 7-éig kell teljesíteniük a tagállamoknak. Ennek értelmében az EU-ban működő cégeknek nyilvánossá kell tenniük az új pozícióikhoz tartozó fizetési információikat, valamint a munkavállalóik számára a meglévő bérsávjaikat az átláthatóság javítása, és a nemek közötti
ápr. 17
7:03
Polgárháborús provokáció 2.0 (Demokrata)
Itt a Demokrata-kör legújabb epizódja.
ápr. 17
7:03
Egyre jobban félnek az osztrákok, hogy elveszítik a hazájukat: megdöbbentő adatok érkeztek Bécsből (Mandiner)
Demokráciára tanítanák a muszlim gyerekeket a liberálisok.
ápr. 17
7:03
Akár harminc fok is lehet ma, a tavaszi szünet első napján (Magyar Nemzet)
Mutatjuk hol kell zivatarra számítani.
ápr. 17
7:03
A hús- és fehérjeipar jövőjét is bemutatja a frankfurti Iffa májusban (Magro)
A frankfurti Iffa szakvásár a nemzetközi hús- és fehérjeipar legnagyobb szakmai eseménye, ami 2025. május 3. és 8. között lesz.
ápr. 17
7:09
Elborult a Bayern sztárjának az agya, rátámadt a labdaszedő fiúra (BorsOnline)
Magyarázkodhatott a Bl-kiesés után.
ápr. 17
7:09
Ő a Farm Vip győztese, azt is elárulta, mire költi a 13 milliós nyereményét (SzMo)
Horváth Gréta és Nagy Zsolt Leo küzdött meg egymással a Farm VIP döntőjében.
ápr. 17
7:09
Ennek nem fog örülni Elon Musk: szabadesésben a Tesla (Mandiner)
A Tesla regisztrációk és globális eladások az első negyedévben drasztikus visszaesést mutattak.
ápr. 17
7:09
Húsvét előtt járt pórul a nyuszi (Magyar Nemzet)
A Boeing kénytelen volt visszatérni a repülőtérre.
ápr. 17
7:15
Magyarországon is terjed a fertőzés, ami emberre és kutyára is veszélyes (Menedzsment Fórum)
A galandféreg okozta echinococcosis egyre több embert fertőz meg.
ápr. 17
7:15
Ha ez beválik, az összes irodaház ablakában ott lehet (Infostart)
Milliónyi madár pusztulását okozza évente, hogy nekirepülnek az ablakoknak, üvegfelületeknek. Azonban egy, a pókoktól kölcsönvett ötlet megmentheti őket.
ápr. 17
7:15
Nagy Zsolt Leo barátnője gyűlöletet szított a Farm Vip szereplői ellen – Börtönbe akarta juttatni Aureliót (Blikk)
Nagy Zsolt Leo pár napja egy nyilvános posztban kért elnézést a TV2-től és a Farm VIP több szereplőjétől is, amiért tudomására jutott, hogy a párja az interneten – az ő háta mögött, álnéven – szidalmazta a játékosokat. A Farm VIP győztesét megviselték a történtek. A nő Aureliót mindenképp börtönbe akarta juttatni.
ápr. 17
7:15
Uniós vizsgálat indult az MCC brüsszeli irodájának ügyében (444.hu)
Nem hozták nyilvánosságra a bevételeik forrását. A kérdés az, amióta lobbiznak.
ápr. 17
7:15
Ádám Martin: Nem beszélünk az öltözőben a veretlenségről és a bajnoki címről. Éppen ezért nincs rágörcsölve senki (m4sport.hu)
A Paks 28-szoros magyar válogatott támadójával idénykezdéséről, az utóbbi hetek sérüléseiről, a gólzáporos Paks titkáról és megváltozott játékáról, a bajnoki versenyfutásról, a Puskás Akadémia elleni szombati bajnokiról és persze a válogatottról is beszélgetett az m4sport.hu
ápr. 17
7:15
Most közölték: nagy baleset történt az egyik legfontosabb magyar autópályán – teljes az útzár (vg.hu)
Felborult egy kamion csütörtökön reggel az utópályán.
ápr. 17
7:15
Virágba borult Pécs főtere – Már a húsvéti óriástojás is a helyére került (SzMo)
Nézz szét velünk a Széchenyi téren, ahol színpompás tavaszi látvány fogad az ünnepen.
ápr. 17
7:15
Ő a Farm Vip győztese, azt is elárulta, mire költi a 13 milliós nyereményét (SzMo)
Horváth Gréta és Nagy Zsolt Leo küzdött meg egymással a Farm VIP döntőjében.
ápr. 17
7:15
Két irányban is tovább épül a nemrég átadott autópálya (Demokrata)
Budapest érintése nélkül lehet majd utazni Nyugat- és Kelet-Magyarország között.
ápr. 17
7:15
Messi tehet mindenről? A Fifa menetrendszerűen megalázta a futballistákat (Magyar Nemzet)
A következő pofon a teremből vagy a strandról érkezhet.
ápr. 17
7:15
Whiskyk a meséből – Ausztrál és svéd különlegességeket is kóstoltunk (Roadster)
Egy nem mindennapi este története.
ápr. 17
7:15
Felhívott egy ismeretlen, és bombával fenyeget? Ezt tedd azonnal (Hóvége)
A telefonos bombafenyegetés ijesztő, de ha lépésről lépésre követed a tanácsokat, megőrizheted a hidegvéred – és mások biztonságát is.
ápr. 17
7:17
Meghátrált az EU: mégsem mer szakítani az orosz gázzal (vg.hu)
Az Európai Bizottságnak erre több oka is van.
ápr. 17
7:17
Öt dolog van, amit egy milliárdos üzletember minden repülés előtt megtesz (Roadster)
Neki elhihetjük!
ápr. 17
7:21
Csökkentené a használt villanyautók akkumulátorkockázatait a Dekra (ProfitLine)
Idén ünnepli alapítása 100. évfordulóját a világ egyik legnagyobb független szakértői szervezete, a Magyarországon is több mint három évtizede jelen lévő Dekra. Az 5 kontinens mintegy 60 országában 48 ezer főt foglalkoztató vállalat a minap közölt, friss pénzügyi adatai szerint csaknem 5%-kal növelni tudta bevételeit. Ehhez a cég nemzetközi vezetői
ápr. 17
7:21
Itt a lista - Mutatjuk hol lehet kereskedni húsvétkor (Portfolio)
A húsvéti ünnepek alatt a Budapesti Értéktőzsdén pénteken, illetve hétfőn sem lesz kereskedés, csakúgy mint az összes fontosabb európai tőzsdén. Mutatjuk a listát, hogy hol lehet kereskedni a világ tőzsdéi közül a 4 napos ünnepi időszak alatt.
ápr. 17
7:21
Ezt árulja el rólad az autód színe! (Autónavigátor)
Az autóipar kezdeti korszakában kevesen engedhettek meg maguknak saját autót, és még kevesebb lehetőség volt arra, hogy a vásárlók válogassanak
ápr. 17
7:21
Joshi Bharat Olaszországba vitte romantikázni a kedvesét (Ripost)
Joshi Bharat ide vitte nyaralni a szerelmét .
ápr. 17
7:21
Bajban az oroszok: brutális károkat okoz a brit hadsereg páratlan szuperfegyvere (vg.hu)
Drónrajokat lőtt le egy új energiafegyver tesztjén a brit hadsereg.
ápr. 17
7:21
Napi horoszkóp: A Halak legyen különösen óvatos, a Kos figyeljen az álmaira - április 17. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
ápr. 17
7:21
"Mindenhol téged kereslek. Hiányzol minden percben" - fél éve hunyt el Liam Payne (BorsOnline)
Testvére képtelen feldolgozni a gyászt.
ápr. 17
7:21
Kiadták a figyelmeztetést az egész országra: az időjárás kellemetlen meglepetést tartogat (Life)
Gyönyörű napsütéses reggelre ébredt az ország nagy része, de a folytatással nem biztos, hogy mindenki elégedett lesz. Az egész országra kiterjedő figyelmeztetés alapján durva időjárásra kell felkészülnie annak, aki munkába indul.
ápr. 17
7:21
Baleset miatt lezárták az M3-as főváros felé vezető oldalát Hortnál (Magyar Hírlap)
Felborult egy kamion.
ápr. 17
7:21
Lízingelt diagnosztika: elérhetővé válik a legmodernebb technológia (Bank360 blog)
A lízingkonstrukciók révén az egészségügyi intézmények, szolgáltatók komolyabb egyszeri befektetés nélkül juthatnak hozzá a legújabb és legmodernebb eszközökhöz. Ez a finanszírozási forma nem csak a betegek és a klinikák életét teszi könnyebbé, de társadalmi szinten is nyerhetünk vele.
ápr. 17
7:21
Matkovich: A DK épp átjátssza Vácot a Fidesznek (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 17
7:21
Hetedik próbálkozásra SUV-vá cseperedett a terepkombik őse, a Subaru Outback (Magyar Nemzet)
Fizikai kapcsolókkal lehet vezérelni a szellőzést a 2026-os Subaru Outbackben.

Keresés