Vilmos herceg eltört ujja, Kamilla királyné bokaficamja, Anna hercegnő fejsérülése. Úgy tűnik, a királyi család tagjai is hajlamosak a balesetekre, éppúgy, mint mi.
Háromszáz abortuszklinika működési engedélyét vonták vissza az utóbbi két napban az észak-indiai Harijána államban az egész államra kiterjedő lánymagzatgyilkosságok elleni razzia során – jelentették be helyi hivatalos források pénteken. Virender Jadav, a vizsgálatot vezető munkacsoport vezetője elmondta: többek ellen eljárás is indult, mert az inte
Háromszáz abortuszklinika működési engedélyét vonták vissza az utóbbi két napban az észak-indiai Harijána államban az egész államra kiterjedő lánymagzatgyilkosságok elleni razzia során – jelentették be helyi hivatalos források pénteken.
A gyógyítás mellett a családbarát szemlélet terén is példaértékű munkát végez a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház, amely idén elnyerte a Családbarát kórház díjat - közölte a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány.
A Handelsblatt információi szerint már konkrét lépések is történtek, így újra terítékre kerülhet a legmagasabb szinteken is az elektromos autókra bevezetett uniós védővámok kérdése.
Az Egyesült Államok kiadta Indiának a 2008-as mumbai terrortámadások kitervelésével gyanúsított Tahawwur Hussian Ranat – közölte Marco Rubio amerikai külügyminiszter pénteken.
A mai technológiai megoldások lehetővé teszik, hogy a mentőegységekhez a korábbinál rövidebb idő alatt jussanak el a vészhívások, azok minél több információt tartalmazzanak, hogy aztán a mentés a lehető leghatékonyabb legyen. Bő negyven éve jelentek meg az olyan szolgáltatók, amelyek a bajba, de nem életveszélybe került hajósoknak igyekeztek segíte
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos súlycsoportjában világbajnoki címvédő Losonczi Dávid remek teljesítménnyel megnyerte elődöntőjét, és bejutott a szombati fináléba a somorjai birkózó Európa-bajnokságon.
A tökéletes körömlakk árnyalatának megtalálása nem mindig egyszerű, de ezzel a trükkel sokkal könnyebben rátalálhatunk a számunkra legideálisabb színre.
A tavalyi év különösen aszályos volt, ami a legtöbb növény piaci árára kihatott, de talán semmit nem befolyásolt annyira negatívan, mint a kávé eladási értékét. Miközben a serkentő ital ára az egekben, a Vince emlékeztet, hogy sokak otthonában megtalálható több olyan növény is, melyekkel tökéletesen helyettesíthetjük azt.
Egy nemrégiben készült tanulmány különböző olaszországi állattartó telepeket vizsgált, hogy felmérje a száj- és körömfájás (Rszkf) terjedését a lehetséges védekezési stratégiák költséghatékonyságával összefüggésben.
A kriptovilágban ismét komoly aggodalmat keltettek az elmúlt hetek eseményei, miután több ismert X (korábban Twitter) fiókot feltörtek, és azokon keresztül hamis memecoinokat reklámoztak. Az esetek rávilágítanak a közösségi médiák biztonsági réseire, valamint arra, milyen messzire hajlandóak menni a csalók, hogy megtévesszék a felhasználókat. Feltö
Halak Ezek a csodálatos csillagjegyek a magas érzelmi, és értelmi szintjüknek köszönhetően sokkal hamarabb meghallják a benső hangjaikat, mint a többi másik csillagjegy. Mivel minden áron jobbá akarják tenni a világot, de leginkább a környezetüket, ezért gyakran a sok aggódásban kimerülhetnek. Képesek felfogni a világ apróbb rezgéseit is, amelyeket
Törökországba utazott Orbán Viktor, hogy részt vegyen az Antalyai Diplomáciai Fórumon. A miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is tárgyalt Magyarország energiaellátásáról és gazdasági, katonai és védelmi együttműködés fejlesztéséről.
Az új vámintézkedések miatt világszerte megnövekedett a gazdasági és pénzpiaci bizonytalanság, ebben a helyzetben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) továbbra is a stabilitást előtérbe helyező, fegyelmezett monetáris politikát folytat – jelentette ki Varga Mihály elnök az MNB közleményében.
Szilágyi Tibornak nagyon fontos a magyar költészet. A Kossuth-díjas színművésznek József Attila versei nélkülözhetetlenek a 60 éve tartó pályája során.
Felmentették tisztségéből a grönlandi amerikai katonai bázis vezetőjét, mert személyét illetően "megrendült a bizalom" a washingtoni kormányzat részéről - közölték csütörtökön amerikai katonai tisztségviselők.
Az Európai Unió új kereskedelmi stratégiával igyekszik csökkenteni függőségét az Egyesült Államoktól, válaszul Donald Trump amerikai elnök újabb vámintézkedéseire. Miközben az EU tárgyalásokat folytat Washingtonnal, párhuzamosan gyorsítja a szabadkereskedelmi megállapodások megkötését Ázsiával, Dél-Amerikával és más partnerekkel. A cél az ellátási
A Szlovákiában és Magyarországon kitört száj- és körömfájás-járvány következményeként hétfőtől 28 katona csatlakozik az osztrák határellenőrzési munkálatokhoz – közölte az osztrák védelmi minisztérium.
Tavaly Japánban 76 020 egyedül élő ember halt meg otthonában magányosan, és több mint 76 százalékuk legalább 65 éves volt – derült ki a szigetország hatóságainak pénteki közleményéből.
Szabó Szebasztián két olimpiai bajnokot, Milák Kristófot és Kós Hubertet megelőzve nyerte meg a férfiak 50 méteres pillangóúszását a kaposvári úszó országos bajnokság pénteki napján.
Az Elanco-val közösen készített kvízünk eredményei rávilágítottak arra, hogy még a legelkötelezettebb gazdik is hajlamosak alábecsülni a bolhák és kullancsok veszélyeit. Most tisztába tesszük a dolgokat – hogy te már ne csak sejtsd, hanem tudd is, mi ellen kell védekezned.
Egy új sorozat érkezett a Netflixre, ami sötét, mégis romantikus – és garantáltan ott lesz a tavasz legemlékezetesebb sorozat élményei között. Csak hat rész, de nem ereszt.
Enni Mälkönen élvezi a versenyzést Esapekka Lappi oldalán, és egyáltalán nem tett le arról, hogy a WRC-ben szerepeljen. Amikor Enni Mälkönnen a tavalyi Japán Rally után az autó tetején állva ünnepelte a WRC2-es világbajnoki címet Sami Pajari oldalán, eddigi pályafutása csúcsára ért, ugyanakkor az euforikus pillanatok közepette már pontosan tudta, h