Mint ismert, Magyarország kikapott 3-0-ra Törökországtól hazai környezetben a Nemzetek Ligája rájátszásában. A magyar válogatott ezzel kiesett a B-ligába. A
Orosházán új szelek fújnak, miután Lengyel Rebeka, a Válaszd Orosházát! Egyesület jelöltje, elsöprő győzelmet aratott az önkormányzati választásokon, magabiztos fölénnyel a város új képviselője lett. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint Lengyel a szavazatok 71 százalékát, azaz 596 voksot gyűjtött be, míg a második helyen végzett Sándor Zoltánn
Felfüggesztették hivatalából vasárnap Ekrem Imamoglut, Isztambul korrupció és terrorizmus gyanújával őrizetbe vett ellenzéki polgármesterét - közölte a török belügyminisztérium.
A magyar válogatott nagyon sima, 3-0-s vereséget szenvedett a törököktől a Nemzetek Ligája A-divíziójába kerülésért vívott párharc budapesti találkozóján. A törökök a vártnál nagyobb különbséggel, 6-1-es összesítéssel jutottak tovább.
A bírák gyertyafényben tiltakoztak a Fővárosi Törvényszék épülete előtt Orbán Viktor március 15-i beszéde ellen. A miniszterelnök kijelentése, miszerint bírókat vásároltak meg "korrupt dollárokból" hatalmas felháborodást váltott ki a szakmai közösségben. A Magyar Bírói Egyesület, valamint az Országos Bírói Tanács (OBT) is visszautasította a miniszt
Hiába minden fogadkozás és vágyódás, a magyar labdarúgó-válogatottnak hazai pályán sem sikerült legyőznie a törököket. A Nemzetek Ligája A divíziójában maradásáról döntő párharc második felvonása fájóan sima, 3-0-s vendégsikert hozott, így hazánk válogatottja végül 6-1-es összesített eredménnyel alulmaradt.
Az örményeket azonban alaposan beárazták a Nemzetek Ligájában. Hiszen ageorgiai válogatott kiütéses, ötgólos győzelmet aratott a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő örmények
Ha ebéd után szeretnéd elkerülni a "kajakómát" és a délutáni nassolást, akkor egy táplálkozási szakértő szerint különösen oda kell figyelned arra, hogy milyen finomságokat pakolsz a tányérodra. Bár sokak szerint a reggeli a nap legfontosabb étkezése, az ebédet sem szabad félvállról venni - ez határozhatja meg, hogy mennyi energiád lesz a délután fo
A Bayer Show vendége volt Lázár János, aki szerint a Pride-ért tüntetők helytelenül cselekedtek kedden, de legalább nem sunnyognak, mint a "slim fit celeb" Magyar Péter.
A Nemzetek Ligája élvonalbeli tagságáért vívott párharcban a magyar válogatott kettős vereséggel maradt alul Törökországgal szemben. Csütörtökön, az első meccsen
Ruszin-Szendi Romulusszal kapcsolatban felmerült a vád, hogy egy "visszautasíthatatlan kéréssel" fordult a katonai orvosokhoz, hogy nagy mennyiségű zsírt távolítsanak el a testéről, valamint hogy tokaplasztikát is végeztetett – mindezt tb alapon. A volt vezérkari főnök most egy hosszú Facebook bejegyzésben reagált a vádra, ugyanis elmondása szerint
Írország az esti programban szerepel majd. Az örményeket azonban alaposan beárazták a Nemzetek Ligájában. Hiszen ageorgiai válogatott kiütéses, ötgólos győzelmet aratott a
FruMyLens Fruzsi 16 évesen repült először egyedül. Akkor még “csak" Anglia volt a célpont, mára viszont 38 országban és 11 államban járt úgy, hogy még mindig nincs 30 éves. A fiatal lány au pair-ként kezdte Amerikában, aminek köszönhetően járt többek között Mexikóban és Kanadában is. Azóta lakóautóval bejárta már egész Új-Zélandot és Izlandot, dolg
A mexikóvárosi törvényhozók merész lépést tettek meg azzal, hogy törvényt hoztak az erőszakos bikaviadalok betiltásáról, hiszen ezzel egy olyan hagyománynak vetettek véget, amely évszázadok óta mélyen gyökerezik az ország kultúrájában. Az egyöntetű szavazás ünneplés és felháborodás hullámait váltotta ki a városban.
Nem sikerült meghosszabbítania a magyar válogatottnak a Nemzetek Ligája élvonalában a tagságát. Marco Rossi együttese az idegenbeli 3–1-es vereség után
Előrehozott választásokat jelentett be április 28-ra Mark Carney kanadai miniszterelnök vasárnap mondván, hogy erősebb mandátumra lesz szüksége az amerikai vámintézkedések jelentette fenyegetésekkel szemben.
Hailey Bieber és Justin Bieber csak nagyon ritkán posztol kisfiukról, most azonban kivételt tettek, a kis Jack ugyanis 7 hónapos lett. A cuki fotón a gyermek egy aprócska sportmezt és zoknicskát visel.
Pár hozzávalóval és néhány perc alatt egy igazán egyszerű, de nagyszerű ropogtatnivalót dobhatunk össze. Íme a sült rebarbara, ha valami igazán különlegeset próbálnánk ki a tavasz beköszöntével. Hozzávalók 300-350 g rebarbara, felszeletelve, 5 cm-es darabokra vágva;7-8 cm hosszú gyömbér, meghámozva, vékonyra felszeletelve;150 g cukor;1/2 v
Ha ilyen elváltozásokat talál a szemkörnyéken, jó ha tudja, hogy ez nemcsak esztétikai probléma, hanem a magas koleszterint egyik tünete. Ezek a szakorvos tanácsai arra az esetre, ha ön is tapasztalná.
Isztambul után Budapesten is kikapott a magyar válogatott Törökországtól, így kiesett a Nemzetek Ligája A-divíziójából. A 3-0-s vendég győzelemmel záruló
Marco Rossi szerint a vereségből tanulni kell. A csapat ugyanis kettős vereséggel búcsúzott a párharctól. Azonban a közelgő világbajnoki selejtezők miatt le
Szigorú protokollszabályok érvényesek az angol királyi családon belül, amelyeket sokszor annak sem könnyű betartania, aki beleszületik a famíliába. Meghan Markle pedig, miután Harry herceg felesége lett, nem ritkán követett el hatalmas hibákat.
Különös találkozásnak lehetett részese egy búvár Mauritius partjainál. A férfit egy cápa támadta meg, amikor két másik élőlény ezt észrevette, az ember segítségére siettek.
Az időjárás-érzékenyeknek nem indul jól a hetük: tömegesen alakulnak ki frontok a kontinensen, változékony időjárás jellemzi a Kárpát-medencét is. Ráadásul velünk maradnak a jó öreg óraátállítással járó nehézségek is.
A portugál válogatott hazai környezetben hosszabbítás után jutott tovább a Nemzetek Ligája rájátszásának elődöntőjébe. A rendes játékidőben 3-2-re álltak Dánia
A többi román párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje, George Simion nyerné a román elnökválasztás első fordulóját a CURS közvélemény-kutató intézet friss felmérésének vasárnap ismertetett eredménye szerint.
A bajnoki címvédő Dvtk az előzőhöz képest gyengébb szezont fut, mivel 18/4-es győzelmi mérleggel csak második lett az alapszakaszban. Az Euroligában pedig
Dua Lipa a minap a melbourne-i Rod Laver Arénában lépett fel, nem is akárhogyan: káprázatos fellépőruhájától a rajongók szava is elakadt. Csupán egy fűzős bodyt, neccharisnyát és csillogó csizmát viselt.
Örömhírrel szolgál a sajtkedvelők számára egy új kutatás: azok, akik rendszeresen fogyasztanak sajtot, alacsonyabb eséllyel szenvednek alvási apnoétól, mint azok, akik kerülik ezeket.