Az ország nagy részén a következő napokban több eső eshet, mint a márciusban átlagosnak számító havi csapadékmennyiség. A változékony időjárás miatt sokfelé 20-30 mm, helyenként akár 40-50 mm csapadék is várható, ami jelentős növekedést jelenthet a havi átlaghoz képest. Mindeközben a hőmérők napközben túlnyomórészt 20 fok fölötti hőmérsékletet muta
Közzétette pénteken Kína kibertér-szabályozó hatósága (CAC) az arcfelismerő technológia használatára vonatkozó szabályozást, külön kiemelve a magánszemélyek személyazonosságához fűződő jogainak védelmét.
Rijádban vasárnap délután elindultak az ukrán és amerikai tisztviselők közötti tárgyalások, amelyeknek célja, hogy véget vessenek Oroszország három éve tartó ukrajnai inváziójának. Az ukrán védelmi miniszter, Rusztem Umerov a közösségi médiában jelentette be a hírt, hangsúlyozva az igazságos béke elérésének fontosságát. Az ukrán elnök, Volodimir Ze
Bravúrra készült a törökök elleni Nemzetek Ligája-visszavágón a magyar labdarúgó-válogatott, a mieink 3-1-es hátrányból várták a kezdést. Már jóval a meccs előtt megteltek a lelátók, akadt, aki arra használta fel az alkalmat, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel szelfizzen.
Sorsdöntő meccset játszik vasárnap este a magyar labdarúgó-válogatott Törökország ellen, a mieink csütörtökön 3-1-re kikaptak idegenben Nemzetek Ligája-osztályozón, s tudták a bennmaradáshoz le kell dolgozniuk hátrányukat. A szurkolók már délután gyülekeztek, hogy aztán közösen vonuljanak a fővárosban a Verseny utcától a Puskás Arénáig.
Vagyis a pletykák igaznak bizonyultak ismét. Hiszen a Juventus nem várta meg a szezon végét, hanem elbocsájtották a regnáló vezetőedzőt. Akinek azonnal
Te is szívesen ennél akár nap mint nap valamilyen otthon, saját magad által készített finomságot, ami egészséges és tápláló is, de az időhiány miatt gyakran mégis más opciókat választasz? Esetleg úgy érzed, nem vagy elég magabiztos a konyhában? Vagy egyszerűen kipróbálnál egy szuper új receptet? Nos, akkor Emily English táplálkozástudományi szakért
A papagájok azon képessége, hogy eltanulják az emberi beszédet, már régóta lenyűgözi a kutatókat. Egy új tanulmányból azonban az is kiderül, hogy egy bizonyos faj beszédtehetsége túlmutat az egyszerű utánzáson.
A brit védelmi államtitkár felszólította a kormányt, hogy engedélyezzék az emberi jogok európai egyezményétől való eltérést az Ukrajnába küldött katonák védelme és Oroszország elrettentése érdekében.
Mindhárom szelektívet megnyerte a lengyel Mariusz Wiatr a szezonnyitó Desert Express 300-on, a bugaci homokos és saras terepen. Új, amerikai mintát követő menetrend szerint rajtolt el a szezonnyitó terepraliverseny, a Desert Express 300, amelyen 28 versenyautó vágott neki Bugac homokos terepének. A szelektív szakaszokat egy napon rendezték meg, a v
A baloldaliak szavazatai nélkül nem lesz kormányváltás szerintük. Gyurcsány már most kijelentette: az újpesti választókerület ellenzéki jelöltje Varju László lesz 2026-ban.
5 egyszerű mindennapi szokás a hosszabb, egészségesebb életért. A mindennapi rutint nagyon könnyű megszokni és nagyon nehéz változtatni ezen, még akkor is, ha az egészség a tét. Ugyanakkor érdemes elkezdni és kipróbálni azokat a dolgokat, amelyek csak és kizárólag jót tehetnek a szervezetünkkel, ezáltal a lelkünkkel is. Ez pedig egy hosszabb, egész
Már a milliós átlaghoz közelít a felújítandó téglaépítésű lakások négyzetméterára a fővárosban. A Duna House adatai szerint a budapesti szerződők 8 százaléka döntött ilyen minőségű lakás vásárlása mellett. A visszafogottabb kereslet ellenére a felújítandó ingatlanokat sem kerüli el az áremelkedés: a korszerűsítésre és esztétikai ráncfelvarr
Ha meghódítanánk a Japán szimbólumaként is elhíresült, 3776 méteres hegycsúcsot, az idei főszezontól érdemes számolnunk egy igen kiadós turistaadóval is. Az új szabályozás célja a természeti környezet védelme és a túrázók biztonságának növelése.
Az infláció a magyar nyugdíjasok legnagyobb ellensége – ezt senki sem vitatja. Azonban van egy második, kevésbé látványos, ám legalább olyan súlyos probléma, amely fokozza az idősek kiszolgáltatottságát: a digitális kirekesztettség.
Érezted már úgy, hogy változásra van szükséged? Vagy csak kíváncsi vagy, hogyan lehet a különböző kultúrákat egy közös munkahelyen, közös cél érdekében összehozni? Az április 10-i Connect 2025 by OTP Bank ezekre a kérdésekre is keresi a válaszokat inspiráló előadókkal és őszinte történetekkel.
Újpest és Angyalföld lakói Varju Lászlót választották képviselőjüknek, aki a vasárnapi időközi választáson fölényesen győzött. Ez volt a 2024-es önkormányzati választások után és a 2026-os parlamenti választás előtt az utolsó időközi szavazás. A DK jelöltje 51,77 százalékos eredménnyel zárt, míg legnagyobb ellenfele, a fideszes Renge Zsolt a szavaz
A tavaszi időjárás kiszámíthatatlansága miatt a kertészeknek különösen figyelniük kell a kajszibarack és a meggy virágzására. A virágfertőző monília elleni védekezés most elengedhetetlen, hiszen a gomba könnyen elviheti az egész termést. Zsigó György növényorvos felhívásában hangsúlyozta, hogy a permetezés nem halasztható, különösen a kajszibarack
Nem kizárt, hogy az elmúlt hetekben kettőnél több telefonbeszélgetést folytatott egymással Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
Az FTC úszója rövid időn belül három fontos sportdiplomáciai feladatot is kapott, legutóbb az Európai Úszószövetség sportolói bizottságába választották be. Az olimpiai bajnok az InfoRádióban elmondta: fontos számára a magyar érdekek méltó képviselete, és úgy véli, a következő időszakban olyan tapasztalatokat szerezhet, amelyeket tud majd hasznosíta
Az Egyesült Államok prominens személyiségei, köztük Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó és Usha Vance, J. D. Vance alelnök felesége valamint a hadsereg prominensei és az energiaügyi miniszterek Grönlandra látogatnak. A látogatás időzítése nem véletlen, hiszen a szigeten nemrégiben a Dán fennhatóságtól függetlenséget támogató erők arattak győzelme
Mátrakeresztes környékén ismét medve jelenlétére utaló nyomokat fedeztek fel, amit egy túrázó dokumentált. A Magyar Országos Medve Figyelő a közösségi oldalán osztotta meg a mancsnyomról készült képeket, amelyeket egy követőjük küldött be pontos helymeghatározással. Az utóbbi időben megszaporodtak a medveészlelések Magyarország területén, különösen
A génjeiben van a jégkorong a magyar válogatott legifjabb tehetségének. Szongoth Domán szinte a járással egyidejűleg tanult meg korcsolyázni, májusban pedig az első felnőtt-világbajnokságán vehet részt.
Isztambulban a második félidőben egy 10 perces rövidzárlat okozta a magyar csapat vesztét, amikor három perc leforgása alatt eldöntötte a meccset Törökország
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Sokáig frusztrált voltam, egy se veled, se nélküled kapcsolatban a cigarettával, míg egy nap eszembe jutott egy barátnőm tanácsa. Akkoriban a partneremmel kapcsolatban mondta, de pár évvel később a dohányzásra is érvényesnek találtam ezt a bölcsességet. Ez adta a végső lökést, hogy végleg eldobjam a cigi hamis támaszát, és valódi énerőt fejlesszek
Egy történelmi sorozat, amit milliók néznek a Netflixen, mégis kevesen tudják: rengeteg jelenetét Magyarországon forgatták. És ha egyszer elkezded, nem tudod abbahagyni.
Sokáig azt feltételeztük, hogy fajunk egyetlen ősből fejlődött ki. A földi élet azonban sosem ilyen egyszerű, különösen akkor nem, ha az általunk ismert legösszetettebb szociális fajról, az emberről van szó.
A rövid válasz az, hogy igen, kötelezhet. Ám ez csak munkaidőben történhet. Speciális esetben azonban megtagadható. Más a helyzet a tanulmányi szerződéssel. A munkáltatónak joga van arra, hogy kötelezővé tegye a munkavállalónak egy képzés, továbbképzés elvégzését. Ha erre kötelezte a dolgozót, akkor a munkavállaló a képzésen való részvétel