Magyar fejlesztésű technológiával kiváló vízmegtartó képességű takaróföld állítható elő csiperketermesztéshez – közölte a Szegedi Tudományegyetem az MTI-vel.
Ahhoz, hogy nyárra elérjük az álomalakot, már télen bele kell vetnünk magunkat az egészséges étkezésbe és gyakori testmozgásba. De vajon mi az a legkésőbbi időpont, amikor muszáj elkezdened az életmódváltást?
Okonomiyaki, okonomiyaki… Oki?! Mi?! Nem egyszerű kinyögni, de igazából egy japán palacsintáról van szó, amit mi valójában nem palacsintának hívnánk, de mivel angolul pancake-nek fordítják, ennek a fordítása ragadt rá itthon is. Már, amennyire. Bár egy-két helyen lehet kapni, alapvetően ismeretlen dolog itthon. Pedig egy pofonegyszerű ételről van s
A madárinfluenza nagy hatással van a tojástermelésre, mivel a fertőzött állományok kivágása hosszú távon is nehezen pótolható veszteséget okoz, miközben a tojás árát az állományveszteség mellett az előállítás növekvő költségei is emelik. A tésztapiac összetétele pedig változik: miközben a hagyományos tojásos tészták továbbra is dominálnak, a durumt
A lőszerekben széles körben felhasznált antimon globális hiánya súlyosbodhat, mivel az USA és Európa újratölti az Ukrajnában felhasznált lőszer- és bombakészleteket. A stratégiai fém árfolyama az elmúlt egy évben megnégyszereződött, miután Kína szigorította a kritikus nyersanyagok exportját - tudósított a Bloomberg.
Buda Péter nemzetbiztonsági elemző szerint a most kibontakozó orosz-ukrán-amerikai kapcsolatok egy ideológiai platformra épülnek, amely szerinte hamis.
A jelenlegi veszélyhelyzetre tekintettel, a Nébih és az Okf együttes döntése alapján 2025. március 7-én 00:00 órától Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Veszprém, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében tűzgyújtási tilalom lép életbe.
A talán minden korábbinál elterjedtebb ülő munkavégzés mind a munkavállalókat, mind a munkáltatókat komoly kihívások elé állítja, amelyek jócskán túlmutatnak az egyén egészségén. A mentális és fizikai hatások mellett ugyanis hosszú távon súlyos pénzügyi következményekkel is jár a jelenség, írja a Portfolio. Az otthonról vagy irodából végzet
Történelmi pillanatra lehet számítani a Duna budapesti szakaszán az alacsony vízállás miatt. Márciusban ugyanis már jó ideje nem volt olyan alacsonyan a Duna vízszintje, hogy előbukkanjon az Ínség-szikla.
Dobó Ági hónapokkal a sürgősségi műtétje után visszatért a sportoláshoz, ráadásul nem is akármilyen szinten űzi, hiszen a jógázás és saját testsúlyos edzések mellett a küzdősportot is megszerette. Most megmutatta, milyen izmosra gyúrta magát és hogy állja meg a helyét a tatamin.
Kemény kérdéseket intézett Magyar Péter az országjárása során Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterhez. A TISZA Párt elnöke azt kérte, árulja el a magyar embereknek, hogy felvette-e a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) egy olyan házra, amelyben nem él életvitelszerűen, és ha igen, meddig tervez pozíciójában maradni, valamint hogy lehet, hog
Az utóbbi évek időjárási szélsőségei új kihívások elé állítják a kalászos gabonák termesztőit. A megváltozott csapadékeloszlás, az enyhe telek és a tavaszi aszályos periódusok a termesztéstechnológia átgondolására késztetik a szakembereket. A 2024-es év időjárása is jól példázza ezt: a februári és márciusi rekordmeleg, majd a száraz nyári időszak m
Több mint 5 milliárd forint adó-visszatérítést értek el 2024-ben az OTP Egészségpénztár ügyfelei és összesen 60 ezer új taggal bővült az OTP Egészségpénztár és Nyugdíjpénztár 2024-ben. A dinamikus növekedés azt mutatja, egyre több ember veszi komolyan az öngondoskodást. A sikeres megtakarítás kulcsa, hogy nem lehet elég korán elkezdeni – hangzott e
A Broadcom részvényei 12 százalékkal emelkedtek a pénteki tőzsdenyitás előtti kereskedésben, miután a chipgyártó optimista bevételi előrejelzése némi pozitívummal szolgált a mesterséges intelligencia chipek iránti kereslettel kapcsolatban, amelyet korábban a Marvell Technology borús kilátásai árnyékoltak be.
Megkezdődött a Mercedes-Benz újdonságainak téli tesztelése Arjeplogban, Svédországban. A Mercedes-Benz új furgonjai, kisbuszai és buszlimuzinjai a moduláris, Mercedes-Benz Van Architecture
Patai Anna, a Megasztár 5. évadának felfedezettje szeptember elején adott életet első gyermekének. Noha a még mindig csupán 25 éves énekesnő hihetetlenül élvezi az anyaságot, a karrierjét sem szorítja háttérbe: kevesebb mint fél év kihagyás után ismét munkába állt!
Egy új autó értékét többféleképpen lehet meghatározni, de abban mindenki egyetért, hogy a legtöbb vásárló a lehető legalacsonyabb ár mellett a leghosszabb élettartamot keresi. Nekik szól az amerikai autópiacot kutató vállalat, az Iseecars összeállítása, amelyben az új autók árát és megbízhatóságát vetették össze. A Longest Lasting Cars c. tanulmá
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Pásztor Szabolcs, országos főállatorvos és Lorencz András, az Országos Járványvédelmi Központ igazgatója. Az esemény oka az volt, hogy több mint 50 év után ismét kimutatták a ragadós száj- és körömfájás vírust.
A tavaszi időben csütörtökön sok helyen 20 fok fölé emelkedett a hőmérséklet. Budapesten annyira kellemes idő volt a hét negyedik napján, hogy megdőlt a március 6-ára vonatkozó fővárosi napi maximum-hőmérséklet rekordja - közölte a HungaroMet.
A piacok jól fogadták a jegybankelnökváltást, persze ahhoz a dollár gyengülése is kellett, hogy a forint euróval szembeni árfolyama több napon át a 400-as szint alatt maradjon. De mi lesz a jövőben? Képes lesz a tavaly év végén még kormánytag Varga Mihály független maradni, ellenállni például a pénzügyminiszteri teendőket is magához vonó, ám a
Hamarosan elérhetőek lesznek az adóbevallási tervezetek a személyes tárhelyeken, amelyekhez Ügyfélkapú + vagy DÁP- azonosítóval férhetünk hozzá. Az adóbevallási időszak egyben a kiberbűnözés fokozott aktivitásának időszaka. A csalók gyakran adóhivataloknak álcázva magukat kihasználják a felhasználók sietségét és figyelmetlenségét, hogy megszerezzék
A 21 éves színésznő sokaknak okozott meglepetést, amikor egy interjú során elárulta, hogy a Millie Bobby Brown nem is a valódi neve. Bevallotta, hogy a Bobby egyáltalán nem szerepel az igazi nevében, csupán azért így mutatkozik be évek óta, mert ez tetszik neki.
Donald Trump elnök csütörtökön aláírta azt az elnöki rendeletet, amely létrehozza az Egyesült Államok Bitcoin-tartalékát, valamint egy „digitális eszközállományt”. Az intézkedés a kriptovaluta-ipar felé tett legújabb lépés az adminisztráció részéről. A rendelet szerint az amerikai kormány a bűnügyi eljárások során lefoglalt Bitcoinokat fogja felhas
Tavasz a virágzás évszaka, amikor minden újjászületik, kicsit a lelkünk is. Megválunk a sok réteg ruhától, ami egyfajta nyitottságot és kibontakozást is eredményez az életünkben. Olykor pedig elég, ha csak követjük a szívünket, ami pontosan megmutatja, hogy mire is lenne szükségünk jelenleg. Néha csak egy kép formájában. Válassz egy képet, ami úgy
Budapesten, az Alkotás utcában üzemelő két kínai gyorsétteremben súlyos élelmiszerbiztonsági és higiéniai problémákat tártak fel, így azonnali hatállyal elrendelték mindkét vendéglátóhely működésének felfüggesztését.
Lu Sa-je, Kína európai ügyekért felelős különmegbízottja megdöbbentőnek nevezte, ahogyan Donald Trump elnök az amerikai szövetségesekkel bánik Európában, és szerinte az Ukrajnára vonatkozó békemegállapodást nem csak az Egyesült Államok és Oroszország között kellene meghatározni.
A rozé nem csupán íze és színe miatt nagy kedvencünk, hanem azért is, mert a tavasz és a nyár ígéretét hordozza. A rozé maga a nyár egy pohárban, könnyen iható, friss, könnyed és üde. Csábító rózsaszín árnyalataival már ránézésre is elvarázsolja - elsősorban a női - közönséget.