2025. március 7. péntek

márc. 7
11:27
Figyelem! Ebben a 6 vármegyében tűzgyújtási tilalom lép életbe (Agroinform)
A közelmúltban jelentősen megemelkedett a tűzesetek száma.
márc. 7
11:27
Ezermilliárdos profit az OTP Csoportnál (Azenpenzem)
Rekord profitot, 1076 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el az OTP Csoport 2024-ben, a profit közel 70 százalékát a külföldi leányvállalatok adták. Várhatóan részvényenként 1000 forint feletti osztalékot fizet majd a bank – derült ki a mai sajtótájékoztatón.
márc. 7
11:27
Többtonnás távvezeték-oszlopokat magasítottak meg – modernizálta hálózatát az E.ON (Márkamonitor)
Összesen 35 kilométeren újította meg a nagyfeszültségű, 132 kV-os távvezeték hálózatát az E.On a Bicske és Hűvösvölgy közötti hálózatszakaszon. A fejlesztést az agglomerációs térségben folyamatosan növekvő lakossági igények, illetve az új ipari fogyasztók bekapcsolásával járó szükségletek indokolták.   A csaknem 2,5 milliárd forintos, teljes egészé
márc. 7
11:27
Orgiákon osztotta a drogokat (Magyar Hírlap)
Saját otthonába szervezte a szexuális együttléteket.
márc. 7
11:27
Halálos kamionbalesettel és teljes útzárral kezdődött a nap (Autószektor)
Frissítés: A helyszínen meghalt a péntek reggel a 3-as számú főúton, Felsőzsolca és Szikszó között történt balesetben az egyik sofőr - tájékoztatta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Az áldozat egy betonmixert vezető 63 éves férfi, a baleset másik érintettjét, egy 50 év körüli férfit súlyos sé
márc. 7
11:27
A 3 mágikus E, amire mindenki vágyik a kapcsolataiban (Bien)
Mindannyian vágyunk rá, hogy legyenek olyan kapcsolataink, amelyek építenek minket, energiát és erőt adnak a mindennapokhoz. Az erős kötelékeknek az az igazi értékük, hogy viszonylag kevés van belőlük, de annál fontosabbak számunkra. A szoros kapcsolatokban munka és odaadás van. Ezekre a lelki vitaminokra van mindenkinek szüksége a bizalmas viszony
márc. 7
11:29
Összeomolhat Ukrajna, mert több katonát veszít, mint amennyit pótolni képes (Magyar Hírlap)
Ami Európát erősíti, azt támogatta, ami gyengíti, azt ellenezte Orbán Viktor.
márc. 7
11:33
A britek különös megállapodást kötöttek az ukránokkal – száz évre (Infostart)
Az ukrajnai béketervek körüli, gyorsan változó hírek közepette nem kapott túl nagy figyelmet, hogy az Egyesült Királyság 100 évre szóló partneri programot kötött Kijevvel. Miről is szól a megállapodás?
márc. 7
11:33
Biztonságos fizetési mód a kriptovaluta az online kaszinókban? (Kripto Akadémia)
A digitális fizetési módok rohamos fejlődésével egyre többen fedezik fel a kriptovalutákat mint alternatív fizetési lehetőséget. Az online kaszinók világa sem maradt ki ebből a trendből – a Bitcoin, az Ethereum és más kriptopénzek egyre elterjedtebbek ezen a területen. De vajon mennyire biztonságos ez a fizetési mód a hagyományos, fiat valutákkal s
márc. 7
11:33
Dinamikusan növekszik a magyar húsmarhatartás – segítenek az új támogatási lehetőségek (Agroinform)
A cél a versenyképesség növelése és a minőségi állomány fenntartása.
márc. 7
11:33
Orbán Viktor: Nem lehet az ukránokat úgy segíteni, hogy közben mi tönkremegyünk (SzMo)
A magyar miniszterelnök egyedüliként vétózta meg a csütörtöki EU-csúcson az Ukrajnának szánt katonai támogatást.
márc. 7
11:33
Globális mikotoxin-helyzet 2024: trendek és jóslatok (Agrofórum)
A Nutreco takarmány-adalékanyag márkája, a Selko megosztotta a 2024-es globális mikotoxin jelentése eredményeit. A beszámoló több mint 86.000 elemzés és 45 ország adatai alapján mutatja be a globális mikotoxin-trendeket, amelyek segíthetnek a 2025-ös kockázatelemzés és védekezési stratégiák kidolgozásában.
márc. 7
11:33
Példátlan külföldi területfoglalás Zala vármegyében, nincs ott már magyar föld? (Promotions)
Néhány évtized leforgása alatt külföldi kézre került jó néhány nyugat-magyarországi földterület. Törvényesen vagy jogi csűrcsavarokkal, de szinte elfogytak Zalában a magyar birtokok.
márc. 7
11:33
Nagy-Britannia szintet lépne a háborúban (Magyar Hírlap)
Negatív hatással járna.
márc. 7
11:33
Takács Péter: Az orvosok átlagbérét 338 ezerről 2,2 millióra emeltük (Demokrata)
A MOK egyértelműen politikai akciót folytat.
márc. 7
11:33
Orbán Viktor a Nemzeti Múzeumnál tart beszédet március 15-én (Telex)
A tavalyi év után ismét Budapesten tartják az állami ünnepséget.
márc. 7
11:33
Bővül az Atmedia tévés portfóliója (Media1)
Újabb tévécsatorna értékesítése kerül az Atmediához, ahol immáron 48 tévécsatorna reklámidejét értékesítik .
márc. 7
11:33
Fotóval! Itt az idei első Loch Ness-i szörnyészlelés: "Valamiféle sötét tömeg van a víz alatt!" (Sassy)
Hoppá! Megvan az első fotó a Loch Ness-i szörnyről 2025-ben.
márc. 7
11:33
4 altcoin, amellyel 600 dollárból akár 6000-ret lehet csinálni? (icobench)
A következő projektek kiemelkednek a legjobb altcoin befektetési lehetőségek közül, erős alapokkal, virágzó közösségekkel és az aktuális piaci ciklus
márc. 7
11:35
Hajmeresztő üzenet: Ukrajnának mindjárt vége (Magyar Hírlap)
Utána még nagyobb háború jön.
márc. 7
11:39
Durva: egymillió forint az átlagos négyzetméterár Budapesten (Piac és Profit)
Februárban is kitartott az év elején tapasztalt ingatlanpiaci drágulás, a használt lakóingatlanok ingatlanárak 18,5 százalékkal emelkedtek az előző év hasonló időszakához képest – derül ki a zenga.hu ingatlanhirdetési portál adataiból. Budapesten mindössze három olyan kerület maradt, ahol használt lakást egymillió forintos négyzetméter ár ala
márc. 7
11:39
A túlvilágról küldött üzenetet Rubint Réka apja? Megmagyarázhatatlan dolgok történtek az otthonában (Blikk)
Már eltelt néhány év azóta, hogy Rubint Réka szülei elhunytak, de az aerobikedző szívében azóta is hatalmas űr tátong a hiányuk miatt, és nem tudja elfogadni, hogy már nincsenek vele. Elképesztő felvételt mutatott elhunyt édesapja születésnapja után nem sokkal a fitneszlady. A semmiből, mindenféle huzat nélkül leesett a szekrényről az szarvasagancs
márc. 7
11:39
A Szűzben zajló Holdfogyatkozás 4 csillagjegyre hoz betetőzést: március 14-e sorsfordító dátum (Blikk)
Ezt kell tudni róla.
márc. 7
11:39
Életbevágó agrárfinanszírozási lehetőségek? (Portfolio)
Az agrárfinanszírozás sava-borsa is kiemelt fókuszt kap majd a Portfolio Agrárium 2025 Konferencián, amely vezető szakértők részvételével nyújt átfogó képet a mezőgazdaság legfrissebb trendjeiről. Támogatási lehetőségek, piaci kilátások, digitális fejlesztések − a szakmát érintő valamennyi kulcskérdés napirendre kerül március 19-én, Kecskeméten a P
márc. 7
11:39
Önképünk lehetséges torzulására figyelmeztet a Magyar Telekom a Nemzetközi nőnap apropóján (Márkamonitor)
Önképünk lehetséges torzulására, az Ai által "feljavított" profilképek és filterek túlzott használatának negatív aspektusára hívja fel a figyelmet a Magyar Telekom a Nemzetközi nőnap apropóján. A vállalat arra figyelmeztet: a mesterséges intelligenciával retusált képek gyakori használata problémát okozhat önértékelésünkben, létrehozhatja a sablonar
márc. 7
11:39
A rekorddöntő magyar film – interjú Herendi Gáborral (MMonline)
„Azt gondoltam, hogy a Valami Amerika sikerét nem tudom túlszárnyalni” – vallja Herendi Gábor, aki egyáltalán nem számított arra, hogy lapzártánkkor 700 ezernél is többen nézik majd meg legújabb vígjátékát. A rendező a siker titkáról, a mesterséges intelligenciáról, a következő filmes generációról és a jövő nagy dobásáról is beszélt a Marketing
márc. 7
11:39
Menczer Tamás: valójában csak Orbán Viktor és Donald Trump akar békét (Demokrata)
Mint mondta, a brüsszeli bürokraták és az európai vezetők háborút akarnak, háborúpártiak.
márc. 7
11:39
Revolut: A nők jobban fektetnek be, mint a férfiak (Telex)
Egyre több nőnek van befektetési számlája a platformon, és ezek jobban is teljesítenek, mint a férfiaké.
márc. 7
11:39
Az amerikai titkosszolgálat lefoglalta az orosz Garantex kriptotőzsdét (KriptoMagazin)
Az Egyesült Államok Titkosszolgálata nemzetközi bűnüldöző szervekkel együttműködve lefoglalta az orosz Garantex kriptovaluta-tőzsde weboldalát, arra hivatkozva, hogy a platform kapcsolatban áll szankcionált orosz bankokkal és bűnözői csoportokkal. A Garantex honlapja jelenleg elérhetetlen, és a korábban megjelenő üzenet szerint az Egyesült Államok
márc. 7
11:39
Miért veszélyes a félrevezető címadás? A sajtó kihívásai Ferenc pápa betegsége kapcsán (Médiapiac)
Ferenc pápa egészségi állapota az elmúlt hetekben kiemelt téma a nemzetközi és a hazai sajtóban is. A hírverseny azonban nemcsak az információközlés gyorsaságáról szól, hanem egyre inkább a címek erejéről is. Egyes médiumok olyan címeket választanak, amelyek első pillantásra drámai következtetésekre sarkallják az olvasót – még ha a valóság ennél ár
márc. 7
11:42
“Zöld kórház”-díjra hirdet pályázatot a kórházszövetség (Zöld Trend)
"Zöld kórház"-díjra hirdet pályázatot a Magyar Kórházszövetség, hogy elismerje és támogassa azokat az egészségügyi intézményeket, amelyek elkötelezettek a fenntarthatóság, a környezettudatosság mellett, valamint példaértékű megoldásokat vezettek be és tartanak fenn.
márc. 7
11:45
Jó hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: mostantól ez is jár nekik, nem kell érte sorban állni (Pénzcentrum)
A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának új szolgáltatásaival otthonról is intézhetők a nyugdíjjal kapcsolatos hivatali ügyek, elkerülve ezzel az utazást és a sorban állást. Az elektronikus ügyintézéshez elegendő egy alkalommal regisztrálni bármelyik kormányablaknál, amely után a nyugdíjasok egy sor dokumentumot elektronikusan is elé
márc. 7
11:45
Az öregedés áldás, nem átok! Tekints másképp a korodra a pszichológus szerint (Femcafe)
Videós beszélgetés-sorozatunkban arra keressük a választ pszichológus szakértő segítségével, hogyan tudunk nőként az öregedés pozitív oldalára koncentrálni, még akkor is, ha néha nehéz megélnünk az idő múlását.
márc. 7
11:45
Cameron Diaz 13 év után tért vissza a párizsi divathétre, egy pillanatra kihagyott a lélegzetünk a megjelenésétől (Glamour)
Cameron Diaz több mint egy évtized után döntött úgy, hogy visszatér a divatvilág egyik legjelentősebb eseményére, a párizsi divathétre. A gyönyörű színésznő ráadásul nem akármilyen szettben jelent meg Stella McCartney divatbemutatóján: egy tűzpiros ruhában hódított.
márc. 7
11:45
Adj esélyt a legkisebb hősöknek! – Így segíthetsz a Tűzoltó utcai Gyermekklinika kis betegeinek! (SzMo)
Minden gyermek megérdemli az esélyt a gyógyulásra – adód 1%-ával most Te is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy a Tűzoltó utcai Gyermekklinika kis betegei a legjobb ellátást kapják és reménnyel nézhessenek a jövőbe.
márc. 7
11:45
Az egyik leggyakrabban használt, olcsó fájdalomcsillapító segíthet a rákbetegek kezelésében (Magyar Hírlap)
A gyógyszer fokozza az immunrendszer ellenálló képességét.
márc. 7
11:45
Új gyártóegységgel erősít a Kész Csoport Romániában (Gyártástrend)
Átadták a Kész Csoport közel 2 milliárd forint értékű beruházásból létrehozott új gyártóegységét a romániai Várfalva község területén, Torda mellett. A cégcsoport romániai leányvállalata több mint 20 éve működik, az új egységgel pedig bővíteni tudják a tevékenységüket is: ezentúl a kivitelezői munkák mellett már többek között fém- és acélszerkezete
márc. 7
11:51
Lesz Orbán Viktor-beszéd március 15-én? Bejelentést tett a kormány (Blikk)
"Egy maroknyi magyar lázadó a birodalom ellen. Így volt ez '48-ban, és így van ez ma is" – ezzel a felvezetővel jelentette be a magyar kormány a március 15-i állami ünnepségek részleteit. Kiderült az is, hogy a nemzeti ünnepen Orbán Viktor a Nemzeti Múzeumnál tartja meg szokásos beszédét.
márc. 7
11:51
Elkeserítő számok: egyre több magyar fiatal hagyja el az iskolát (ATV)
Romlott a magyarok iskolázottsága, egyre kevesebb lesz a diplomás.
márc. 7
11:51
John Lithgow szerint a legjobbak legjobbjai fognak a Harry Potter-sorozatban szerepelni (Hamu és Gyémánt)
Bár az HBO égisze alatt készülő Harry Potter-sorozatról egyelőre nem sokat lehet tudni, az már biztos, hogy a Roxfort legendás igazgatóját, Dumbledore professzort a hatszoros Emmy-, kétszeres Golden Globe- és kétszeres Tony-díjas John Lithgow alakítja majd, aki nemrégiben több kulisszatitkot is megosztott a készülő szériáról.
márc. 7
11:51
Teljes gőzzel elindult a leszámolás: Orbán Viktorék ÁVH-ja elkezdte a listázást (Nyugati Fény)
Belendültek.
márc. 7
11:51
Rendkívüli hír: Ferenc pápa hangüzenetet küldött a kórházból (naphire.hu)
Ferenc pápa hangüzenetével kezdődött a rózsafüzér-imádság a Szent Péter téren csütörtök este, az egyházfő megköszönte mindazoknak, akik érte imádkoznak.
márc. 7
11:51
Az FTC bejelentést tett magyar kulcsembere jövőjéről (NB1)
Kovács Eszter meghosszabbította a szerződését a Ferencváros női futballcsapatánál (arra nem tér ki a bejelentés, hogy az új kontraktus meddig
márc. 7
11:57
Már lehet jelentkezni a 2025-ös Golden Drumra (Kreatív Online)
Várják a nevezéseket a 2025-ös Golden Drum Fesztivál-ra. A rangos Golden Drum díjakért olyan munkák szállhatnak versenybe, amelyeket 2024. augusztus 22. ​és 2025. augusztus 22. között mutattak be, publikáltak vagy hoztak nyilvánosságra.
márc. 7
11:57
Tudod, milyen virágot adj, és milyen virágot ne vegyél semmiképpen nőnapra? (Agroinform)
Ismerd meg a nőnap történetét és tudd meg azt is, hogy milyen virágot ne adj semmiképp a hölgyeknek!
márc. 7
11:57
Télbúcsúztató hüttehangulat isteni, mákos császármorzsával (WMN)
Ha elkészítititek Creatorunk, Nagy Fruzsi, cukrász mákos császármorzsa-receptjét, különleges élményben lesz részetek!
márc. 7
11:57
Elloptak három malacot egy művészeti kiállításról (Magyar Hírlap)
Egy kislány közreműködésével.
márc. 7
11:57
Horror Magyarországon: Tanára meggyilkolását tervezte egy ózdi diák (Nyugati Fény)
Arra figyelmeztette osztálytársait, hogy "meg fogja szurkálni" a tanárnőt.
márc. 7
11:57
Az egymilliós négyzetméterár lett általános Budapesten (Üzletem)
Budapesten mindössze három olyan kerület maradt, ahol használt lakást egymillió forintos négyzetméter ár alatt hirdetnek.
márc. 7
11:57
A női hívek helyéről és az egyház politikai szerepvállalásáról indít plakátkampányt a Szemlélek (Telex)
A kampánya Ferenc pápa átfogó megújulási programjára szeretné felhívni a figyelmet.

Keresés