Március 16-án a hetedik évaddal rukkol elő a tv2 szuperprodukciója, A Nagy Duett. A népszerű zenei műsor 2011 óta műsoron van, a covid óta azonban szünetelt. Az énekesek és hírességek párokat alkotva mutatják meg a nézőknek, hogy mire képesek. A két műsorvezető Liptai Claudia és Till Attila lesz, a zsűri pedig ezúttal négy tagúra bővül: Kasza Tibor
Sajtóértesülések szerint az Európai Bizottság már vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az Elon Musk birtokában lévő Starlink műholdas internetrendszer helyett egy alternatív megoldást találjanak Ukrajnának.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, februári felmérésében 5 fő feletti vállalatokat kérdezett meg, többek közt 2025-ös béremelési szándékaikról. A kérdőívet 1408 cég töltötte ki, ebből 1321 adott választ a bérekre vonatkozó kérdésünkre. A megkérdezett vállalatok átlagosan 6,6 százalékkal (létszámmal súlyozva 6,3 százalékkal) tervezik emelni a bérek
A szomszédos Ausztriában hozta létre európai központját a Kucoin. A 2017 óta működő tőzsde ugyancsak itt folyamodott engedélyért, hogy teljes körűen szabályozott kriptoeszköz-szolgáltatóként működhessen az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség területén. A KuCoin EU bécsi irodája mellett a stabil és kiszámítható szabályozási környezet, valami
A GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, februári felmérésében 5 fő feletti vállalatokat kérdezett meg, többek közt 2025-ös béremelési szándékaikról. A megkérdezett vállalatok átlagosan 6,6%-kal (létszámmal súlyozva 6,3%-kal) tervezik emelni a béreket idén, ami 4,5% körüli várható infláció mellett 2%-os átlagos reálbérnövekedést jelent ebben a körben.
A vasárnap esti megállapodás szerint a britek, a franciák és az ukránok közösen dolgoznak ki egy tűzszüneti tervet. Ezt később az Egyesült Államokkal is megvitatnák. A magyar miniszterelnök viszont úgy látja, Európa a háborút választotta.
A Trump-kormányzat lényegében azt akarja, hogy Zelenszkij írja alá az ásványi anyagokról szóló megállapodást az Egyesült Államokkal és "kössön békét" Oroszországgal, anélkül, hogy biztosítékokat kapna.
Szinetár Miklós, a Halhatatlanok Társulatának kuratóriumi elnöke az Atv Egyenes beszéd című műsorának vendége volt. A kuratóriumi elnök bejelentette a Halhatatlanok Társulatába idén jelöltek névsorát. Színészek: Bezerédi Zoltán, Hirtling István, Reviczky Gábor, Ujlaki Dénes Színésznők: Drahota Andrea, Kiss Mari, Kováts Adél, Takács Katalin Operaé
Különös adomány az emberi elmének az a furcsa kísértése, mely arra ösztönzi az elméleti embereket, hogy mások életét a sajátjánál fontosabbnak, és ennélfogva érdemesebbnek is ítélje az alapos elemzésre.
Az új képességek az egyedi prototípusgyártástól a teljes körű gyártásig terjednek – jelent meg a DesigNews-ban Rob Spiegel írásában. A Protolabs mérnökei együttműködnek az ügyfelekkel a CAD-modellek optimalizálása és az
A megfelelő minőségű anyák nevelése minden méhészeti törekvés sarokköve. Pozitív haszna a mézelőméh tenyésztésére és a méztermelésre egyaránt jelentős.
Egyre nagyobb a botrány a BBC gázai dokumentumfilmje körül: nem elég, hogy a narrációt az egyik Hamász-tisztviselő fia biztosította, de még az is lehet, hogy a cég közvetlenül a Hamásznak fizetett a filmért.
A miniszterelnök évértékelőjének legnagyobb horderejű bejelentése egyértelműen a két- és háromgyermekes anyák életük végéig tartó Szja mentessége volt, ugyanakkor a kormány több más, fontos bejelentést is tett. A felkarolt ügyek pedig jól mutatják, hogy továbbra is Orbán Viktor, a kormány és a mögötte álló Fidesz-Kdnp szövetség az egyetlen politika
Alighanem a legkiválóbb görbe tükör társadalmunk és a közösségi média elé, amikor egy olyan anya kerül börtönbe gyermekbántalmazásért, aki milliók számára adott nevelési tanácsokat. A történet mindannyiunk számára figyelmeztető jelzés, hogy a kamera előtt mutatott szeretet és családi idill gyakran nem tükrözi a valóságot.
Az MI-fejlesztési és -szolgáltatási szerződések sokkal összetettebbek, mint a hagyományos szoftvermegállapodások. Az adatminőség, az etikai szempontok, a felelősségmegosztás és az új szabályozások figyelembevétele új szempontot hoz a szerződéskötési gyakorlatba – ehhez pedig nincs egy mindenre ráhúzható sablon. Mi a megoldás?
A madárinfluenza, az elszálló árak és a háború is nehezítette az elmúlt években az állattenyésztők életét Magyarországon, ennek ellenére nem kilátástalan a helyzet a szektorban. Olyannyira nem, hogy az állatjólét is egyre nagyobb figyelmet kap, a gazdálkodók egyértelműen nyitnak efelé. A támogatások pedig újabb és újabb lehetőséget kínálhatnak arra
Óriási harcsát fogott ki egy román horgász a Dunából, a hal 287 centiméteres hosszával és 137 kilogrammos tömegével világrekordnak számít, amennyiben hitelesíti fogást a Nemzetközi Sporthorgász Szövetség (IGFA) - közölte az Adevarul hírportál.
Donald Trump elnök döntése szerint addig nem érkezik további amerikai fegyverzet Ukrajnába, amíg az ország vezetése nem bizonyítja elkötelezettségét a békefolyamat iránt.
Rekordot döntött a taglétszám, a befizetés és a kifizetett összeg is a hazai egészség- és önsegélyező pénztáraknál. Még mindig gyógyszerre és magánorvosra költenek a legtöbbet a tagok, de a lakáshitelek törlesztése is felfutóban van.
Már csak két bank nem jelentette be, hogy emeli díjait, amire a tavalyi 3,7 százalékos infláció alapján jogosult a szektor. Várhatóan itt sem ússzák meg a drágulást az ügyfelek. Vannak azonban díjkedvezmények, amelyeket a BiztosDöntés.hu portál gyűjtött össze. Közben Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is megszólalt. A lakossági ügyfelek
A főváros vezetésének célja, hogy Budapest ne csak a Duna és a fürdők városa, hanem a Dunában fürdők városa is legyen. Ezt a Duna évről évre javuló vízminősége lehetővé is teszi. Várhatóan már az idén nyáron új szabadstrand nyílik Budapesten, és indulhat a Duna-fürdő tesztelése is.A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (Bgyh) jól halad a
Az Egyesült Államok keddtől bevezeti a korábban bejelentett különvámokat Kanadával, Mexikóval és Kínával szemben - mondta Donald Trump újságíróknak a Fehér Házban.
Többféle ok húzódik meg a döntések hátterében. Március 4-től több termékét is kivonja a forgalomból a Starbucks kávéóriás. Ne keressük több olyan kevert frappucino italt, mint az Espresso Frappuccino, a Caffè
A divat folyamatosan változik és időről időre ismétli önmagát - a trendek pedig ebben a körforgásban élnek, halnak, majd születnek újjá! Íme a 2025-ös év visszatérői!
Nincs második esélyed az első benyomásra – tartja a mondás, és bármennyire szeretnénk hinni az emberek objektivitásában, a valóság az, hogy néhány másodperc alatt eldől, milyen képet alakítanak ki rólunk. Az agy villámgyorsan dolgozik: a megjelenés, a testbeszéd és az első mondatok alapján szinte ösztönösen eldönti, hogy valakit szimpatikusnak, meg
Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor egy-egy ruhadarabot csak ide-oda rakosgatunk, mert úgy gondoljuk, hogy talán egyszer még szükségünk lesz rá. Aztán eljön a pillanat, amikor kinyitjuk a szekrényt, és ránk dől a ruha lavina. Szerencsére van egy egyszerű módszer, amivel könnyedén átválogathatjuk a ruhatárunk, és megszabadulhatunk a felesle
Bemutatták az Európai Bizottság javaslatát, amely drasztikusan átrajzolná a fenntarthatósággal kapcsolatos európai uniós kötelezettségeket – várhatóan később és jóval kevesebben lesznek érintettek.
2024-ben 7 százalékkal emelkedett az Alteo árbevétele a kiemelkedően sikeres 2023-as üzleti évhez képest is, Ebitda-ja pedig 19,7 milliárd forint lett, ami kismértékben meghaladja az egy évvel korábbi értéket. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzett vállalat eredményeiben a diverzifikált portfolió mellett fontos szerepet játsz