2025. március 4. kedd

márc. 4
0:45
A magyar külügyi államtitkár gépe volt, amit nem engedtek leszállni Boszniában (444.hu)
Magyar Levente így valószínűleg autóval ment és arról beszélt az elítélt boszniai szerb elnök mellett, hogy "a nyugati, gyarmati vircsaft" destabilizálja Bosznia-Hercegovinát. Mások viszont úgy vélik, épp az orosz érdekeknek is hasznos magyar beavatkozások teszik ezt.
márc. 4
0:45
A Kisvárda 0–2-ről felállva, szép gólokkal győzött Kozármislenyben, és az NB II élére állt (m4sport.hu)
A Kisvárda 3–2-re győzött a Kozármisleny vendégeként a Merkantil Bank Liga 19. fordulójának hétfő esti záró mérkőzésén.
márc. 4
0:45
Szlovákia bekeményít: egy centet sem adnak Ukrajnának – az egész EU-t erre bátorítják (vg.hu)
Katonai és pénzügyi segélyt sem adnak Zelenszkij kormányának.
márc. 4
0:45
"Szégyelljék magukat!" - kiakadtak a rajongók, amiért fontos emberről felejtettek el megemlékezni az Oscar-gálán (Glamour)
Az Oscar-gála nemcsak arról szól, hogy az előző egy év filmes teljesítményeit díjazza az Akadémia, hanem mindig van egy szekció, amelyben megemlékeznek azokról a szakmabeliekről, akik abban az évben hunytak el. Az utóbbi hetekben szomorú módon több nagy név is eltávozott a hollywoodi elit köreiből, és érdekes módon nem mindenkit sikerült megemlíten
márc. 4
0:45
mennyire ismered az Oscar-díjas filmek legendás rendezőit? (Life)
Az elmúlt évek során számtalan színész nyert már Oscar-díjat, akiket többnyire ismerünk, de vajon tudod, hogy melyik rendező kapott szobrocskát? Teszteld a tudásod a legújabb kvízünkkel!
márc. 4
0:45
Nem volt kamu, állítja az ezerből az egyik férfi, akivel 12 óra alatt lefeküdt a felnőttfilmes sztár (Promotions)
Elvileg 40 másodperc jutott egy férfira egy felnőttfilmes sztár rekorddöntése során, de sokan máris megkérdőjelezik a csúcsdöntés hitelességét. Egy résztvevő szerint nem volt kamu a dolog.
márc. 4
0:45
A következő szezonban jöhet el az ideje (Magyar Hírlap)
Barátságos találkozókon többször is játszhatott már.
márc. 4
0:45
A helyi önazonosság védelme a közösségnek ad eszközöket (Magyar Hírlap)
Ha a közösség úgy érzi, nem tud több beköltözőt befogadni, megakadályozhassák azt.
márc. 4
0:45
Súlyos buszbaleset történt Barcelonában (Magyar Nemzet)
A hatóságok nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.
márc. 4
0:45
Castel szerint van észszerű magyarázat Zelenszkij "hisztérikus" viselkedésére (Mandiner)
A biztonságpolitikai szakértő azt is elmobdta a Hír TV műsorában, hogy mi hozná el a NATO végét.
márc. 4
0:45
"Magyarország ma az oroszok trójai falova" – kőkeményen szállt bele a lengyel közmédia a Fideszbe (Telex)
Korrupció, oligarchák, EU-s pénzek lenyúlása és oroszbarátság: többek között ezekről számoltak be a lengyel közmédia Magyarországról szóló blokkjában.
márc. 4
0:45
Tiborcz Tarlós vezetése alatt sem látott egységes városfejlesztési koncepciót (Telex)
A vagyonát gyorsan gyarapító ingatlanfejlesztési szakember szakmai meglátását osztotta meg Budapesttel kapcsolatban, több könnyűzenei élmény fontosságára is felhívva a figyelmet.
márc. 4
0:45
Brutális részletek láttak napvilágot a haifai terrortámadásról: egy járókelőt megölt a késes merénylő (naphire.hu)
Késes merénylő megölt egy járókelőt, négy másikat pedig megsebesített - közülük hármat súlyosan - Izrael északi részén, Haifán hétfő reggel - jelentette helyi mentőszolgálat és rendőrség.
márc. 4
0:45
Lesz min izgulni: íme a Max legjobb márciusi sorozatai (Médiapiac)
Számos újdonság érkezik a Max csatornára márciusban. Öt sorozatra, három reality-re és egy dokumentum-sorozatra is számíthatunk, mindenkinek lesz miből választani.
márc. 4
0:49
Az Egyesült Államok nélkül nincs ukrajnai rendezés - hangsúlyozta a brit kormányfő (Infostart)
Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának és más európai országoknak szükség esetén békefenntartó alakulatokkal is részt kell venniük a majdani ukrajnai békemegállapodás végrehajtásában, de a rendezéshez elengedhetetlen az Egyesült Államok erőteljes támogatása.
márc. 4
0:49
2025. évi elektronikus gazdálkodási napló új kódtárral: március 5-étől érhető el (Adózóna)
Március 5-étől elérhetővé válik a 2025. évi elektronikus gazdálkodási napló (eGN), melyben már frissített műveleti kódtár fog szerepelni. A helyes műveletek kiválasztásához a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) napokon belül közzéteszi a kapcsolódó kódtársegédletet is. Az átállás egynapos üzemszünettel jár, olvasható a Nébih honlapján
márc. 4
0:49
Egy republikánus képviselő Benjamin Franklin helyett Trump arcképét rakatná a 100 dollárosra (444.hu)
Egy másik képviselő meg az új, 250 dolláros bankjeggyel tenné ugyanezt.
márc. 4
0:49
Révész Attila szerint olyan állapotban van a Kisvárda, hogy a második félidőben mindenkit be tud darálni (m4sport.hu)
Megint meghozta a gyümölcsét a csapat erőnléte – nyilatkozta az M4 Sportnak a Kozármisleny otthonában fordító Kisvárda vezetőedzője, Révész Attila, míg a hazaiakat irányító Pinezits Máté azt emelte ki, hogy azért sikerült megdolgoztatniuk a vendégeket, akik közül többen görcsöt is kaptak a meccs végére.
márc. 4
0:49
Az OPEC+ is meghajol Trump előtt – újraindítják az olajtermelést (vg.hu)
A tervek szerint 2026-ig összesen napi 2,2 millió hordóval emelik a kibocsátást.
márc. 4
0:49
A csalódott Demi Moore ezzel az egyetlen szóval reagált arra, hogy nem ő nyerte az Oscart (Glamour)
Bár A szer című filmben nyújtott alakítását és az idei díjátadó-időszakban kapott elismeréseit látva szinte biztosak lehettünk abban, hogy Demi Moore végre Oscar-díjjal térhet haza, nem így történt. A színésznő drámaian, de elegánsan reagált arra, hogy Mikey Madison vitte haza a legjobb színésznőnek járó aranyszobrot.
márc. 4
0:49
Egy vagyonba kerül az Oscar-gála megrendezése, de még többet keresnek vele: íme, az elképesztő költségek (Life)
Az Oscar-díjátadó Hollywood legrangosabb eseménye: nem csupán a jelöltek, a sztárvilág, de a civilek is izgatottan várják. A rendezvény persze mindig pazar és rengetegbe kerül: nézzük, mi mindenből áll össze egy Oscar-gála költsége.
márc. 4
0:49
Magyar család kér segítséget a Facebookon, a súlyos beteg apát speciális terápia mentheti meg (Promotions)
Minden segítségre szükség van, versenyt fut a család az idővel.
márc. 4
0:49
Gyilkosság ramadán idején (Magyar Hírlap)
Az elkövető német állampolgársággal is rendelkezett.
márc. 4
0:49
Orbán Viktor a magyar–macedón csúcsra készül (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök Budapesten fogadta Hrisztijan Mickoszkit.
márc. 4
0:49
Itt a válasz arra a kérdésre, hogy meg lehet egyáltalán állapodni az oroszokkal: meg, de nem lesz olcsó (Mandiner)
Abszurd interjút készített egy amerikai újságíró a Vlagyimir Putyin ideológusának is hívott Alexander Duginnal, aki elmondta, mit akarnak az oroszok.
márc. 4
0:49
Hihetetlen: Tóth Vera 40 éves lett a mai napon (naphire.hu)
Tóth Vera a mai napon ünnepli a negyvenedik születésnapját.
márc. 4
0:49
Ki ne jegeskávézna egy ilyen színésznővel? (Médiapiac)
Valószínűleg sokan kóstolták a HELL jegeskávét, s ugyanennyien kóstoltak bele Megan Fox tehetségébe. Most duplán jól járnak, hiszen a szexi színésznő csatlakozott az ital népszerűsítőihez.
márc. 4
0:51
Továbbra is pörög az autópiac, februárban sem volt érdemi lassulás (ProfitLine)
A Carinfo adatai alapján 2025 februárjában minimálisan csökkent a frissen forgalomba helyezett autók száma a 2024 februári mennyiséghez képest, de aggódni így sem kell. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője elmondta, hogyan érdemes értelmezni a friss adatokat.
márc. 4
0:51
Jókai hétszer: Jókai és Petőfi - László Ferenc előadása (Metropol)
Hallgasd meg, hogyan idézte fel Jókai a regényeiben és a visszaemlékezéseiben ifjúkora meghatározó barátságát! Hét este a nagy mesemondóval – és László Ferenccel.
márc. 4
0:53
Vatikán: újabb aggodalomra adhat okot Ferenc pápa állapota (Infostart)
A Szentatyának a nap folyamán két alkalommal akut légzési elégtelensége volt a tüdőben felhalmozódott nyálka miatt, ami hörgőgörcshöz vezetett - közölte a Vatikán az orvosok információira hivatkozva hétfő este.
márc. 4
0:53
EUB: automatikus hitelképesség-értékelés után az érintettnek joga van, hogy megtudja, miként született a döntés (Adózóna)
Automatikus hitelképesség-értékelés után az érintettnek joga van magyarázathoz a vele szemben hozott döntés meghozatalának módját illetően, olvasható az Európai Unió Bírósága C-203/22. számú ügyben hozott ítéletében.
márc. 4
0:53
Nem volt politikai indítéka a mannheimi gázolónak (444.hu)
Mentális megbetegedésre utaló jelek vannak.
márc. 4
0:53
Turistabuszok ütköztek Barcelonában, több súlyos sérült is van (vg.hu)
A baleset oka egyelőre nem ismert.
márc. 4
0:53
Ronczyk Anna, a Panni ceramics alapítója: "A kerámiák tökéletlenül tökéletesek" (Glamour)
Nem csak keresem, de egyenesen igénylem azokat a jelenségeket az életben, amik nyújtanak egy kis szünetet, feltöltődést, az alkotás örömét és némi megnyugvást, hogy nem kell mindig kimért tökéletességgel létezni. Valami ilyesmi balanszot képvisel a Panni ceramics, ahol nem csak egyedi, kézzel készült bögréket tudunk vásárolni, hanem meg is tanulhat
márc. 4
0:53
Most lehull a lepel: ilyen a sperma íze és ezek az ételek befolyásolják! (Life)
Vannak, akik kedvelik a spermát, mások pedig nem. A sperma ízével kapcsolatban pedig számos mítosz kering. Tényleg keserű? És valóban javítható a sperma íze olyan ételekkel, mint az ananászlé?
márc. 4
0:53
A Nap mögött rejtőzhet valami, ez egyre egyértelműbbnek tűnik (Promotions)
Ősidők óta kering a mítosz egy bolygóról, amely a Nap mögött rejtőzik előlünk. Ideje felfedni az igazságot: valóság vagy puszta legenda?
márc. 4
0:53
Ralf Schumacher szerint irreális, hogy Hamilton újra világbajnok legyen (Magyar Hírlap)
A 24 futamos Forma–1-es világbajnoki idény a március 16-i Ausztrál Nagydíjjal rajtol Melbourne-ben.
márc. 4
0:53
Karla Sofía Gascón botrányai ellenére megjelent az Oscar-gálán – végül üres kézzel távozott (Magyar Nemzet)
Az Emilia Pérez című film minden szempontból alulteljesített.
márc. 4
0:53
Késes merénylő gyilkolt az izraeli Haifában (Mandiner)
A biztonsági kamerák rögzítették a támadást. Az elkövető német állampolgársággal is rendelkezett.
márc. 4
0:53
Figyelem: nagy baj lehet ezzel a népszerű gyógyszerrel, jó lesz vigyázni (naphire.hu)
Magyarországra is érkezhetett a hibás Ozempicből. A gyógyszer hatalmas népszerűségnek örvend manapság.
márc. 4
0:53
Mi a baj a TikTokkal? – Terítéken az online gyermekvédelem (Médiapiac)
Milyen kihívásokkal kell szembenéznie az online gyermekvédelemnek? No és mi a gond a TikTokkal? Ezeket a témákat tárgyalja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság podcast-műsora.
márc. 4
0:57
Franciaország és Nagy-Britannia egy hónapos tűzszünetet javasol Ukrajnában - a nap hírei (Infostart)
Szükség esetén a banki számladíjak emelkedése ellen is lépéseket tervez a kormány. Tömegbe hajtott egy autó Mannheimben, legalább 2 ember meghalt.
márc. 4
0:57
Eladó és vevő együtt bukott le: 35 millió forint értékben foglaltak le dohányt és cigarettát a NAV munkatársai (Adózóna)
Kerítésen keresztül repkedtek a dohánnyal töltött zsákok a szomszéd portájára. Eladó és vevő együtt bukott bele a fekete bizniszbe, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
márc. 4
0:57
Trump megerősítette, hogy kedden jön a 25 százalékos vám a kanadai és mexikói árukra (444.hu)
"A vámok, tudják, készen állnak" – mondta Trump. "Holnap lépnek életbe."
márc. 4
0:57
Csöbörből vödörbe: orosz gáz után kínai szélturbinák – teljesen kiszolgáltatott Németország (vg.hu)
A védelmi minisztérium jelentése szerint Peking óriási befolyást szerzett az ország energiaszektorában.
márc. 4
0:57
Petőfi, de nem úgy, ahogy megszoktad: ha vevő vagy a thrillerekre, akkor ezt látnod kell (Glamour)
Egy költő, aki szabadságért harcolt, egy lánglelkű forradalmár, aki nyomtalanul eltűnt – vagy talán mégsem? Szerelmek, harcok, rejtélyek és legendák, amik a mai napig élnek. Ha szeretnél elmerülni Petőfi izgalmas világában, akkor mutatunk egy programot, amit nem szabad kihagynod!
márc. 4
0:57
Napi horoszkóp 2025. március 4.: a Mérleg ma komoly elhatározásra szánja el magát, a Nyilasnak ideje elengednie a gyeplőt (Life)
Ma a fókusz ezúttal a családi életünkön és a szeretteinkkel töltött minőségi időn lesz, ami arra ösztönöz, hogy átgondoljuk az életünket. Napi horoszkóp következik minden csillagjegy számára.
márc. 4
0:57
Kamerát szereltek egy cápára, alighanem minden idők legnagyobb leleplezését tette vele a ragadozó (Promotions)
A cápa alámerült és nem sejtette, hogy figyelik.
márc. 4
0:57
Ez történik velünk a halál előtti pillanatban (Magyar Hírlap)
Az orvos szerint ez nem egy ijesztő, inkább egy tudattalan állapot.
márc. 4
0:57
Lengyelország rendezné az ukránok helyzetét (Magyar Hírlap)
Változnak az ideiglenes védelem szabályai.

Keresés