A diák ellen nemzetközi terrorfenyegetés, az Egyesült Államok elleni összeesküvés, tömegpusztító fegyverekkel fenyegetés, kiskorúak szexuális kizsákmányolása és gyermekpornográfia miatt vizsgálódnak.
Modern, 21. századi világunkban lassan már levegőt sem tudunk venni az okostelefonunk nélkül. Ám amennyire hasznosak a korszerű készülékek, annyi nem várt veszélyt is rejtenek magukban.
USA, Kanada, Mexikó, Kína. Súlyos százalékok repkednek, Trump vámpolitikája nem maradt megválaszolatlanul. Mi történt? Az Amerikai Egyesült Államok 25 százalékos vámot léptetett életben a Mexikóból és Kanadából érkező árukra kedden, a kínai áruk vámját pedig 10-ről 20 százalékra emelte. Válaszként a Kanada 25 százalékos vámot vetett ki az Amerikábó
A NASA és a Nokia közös célja, hogy a mobilkommunikációt az űrbe is eljuttassák. Egy SpaceX rakéta még ebben az évben elindul a Holdra, hogy telepítsen egy 4G hálózatot, amely alapja lehet a jövőbeli holdi és marsi misszióknak. Ennek köszönhetően hamarosan a 4G az űrben is elérhető lesz.
A palacsinta nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek kedvence is. Egy végtelenül egyszerű tészta, amit kedvünk és ízlésünk szerint bármivel megtölthetünk, édesen és akár sósan is fogyaszthatjuk, így lehet desszert vagy főétel, reggeli, ebéd, sőt akár vacsora is!
Az idei évtől érvényes osztalékpolitika elfogadásáról döntött a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. igazgatósága, amely várhatóan a 2024-es pénzügyi beszámoló elfogadásához kapcsolódóan fog a közgyűlés számára osztalékfizetési javaslatot tenni. A ViVeTech igazgatósága emellett megerősítette elkötelezettségét a társasá
A mikrobiom a baktériumok, vírusok, gombák és egyéb mikroorganizmusok összetett ökoszisztémája. Együttesen kulcsszerepet játszanak az egész szervezet jólétének támogatásában - az immunrendszertől kezdve az emésztésen át a hangulatunkig mindent befolyásolnak. Ezek közé a mikroorganizmusok közé tartoznak a probiotikumok, amelyek segítenek egyensúlyba
A walesi herceget és hercegnét civilként szinte soha nem láthatjuk, közszereplőként jelennek meg még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy nem. A magánéletüket zárt ajtók mögött élik, hogy a nyilvános eseményeken kívül hogyan viselkednek egymással, azt legfeljebb csak azt tudhatja, aki a királyi család személyzetéhez tartozik vagy tartozott, mint Grant
Az Egyesült Államok keddtől bevezeti a korábban bejelentett különvámokat Kanadával, Mexikóval és Kínával szemben - mondta Donald Trump újságíróknak a Fehér Házban.
A hét második napja is tele van izgalmakkal, neked csak el kell olvasnod a horoszkópodat ahhoz, hogy megtudd, mire számíthatsz pontosan, érdemes tehát néhány percet a csillagok üzenetére szánnod!
A Bank of America vezérigazgatója bejelentette, hogy amint a jogi szabályozás lehetővé teszi, a pénzintézet saját, dollárral fedezett stablecoint fog kibocsátani - számolt be a Finextra.
Az Egyesült Államok nagyobb elismerést vár el az ukrán elnöktől a háború lezárása érdekében tett amerikai lépésekkel összefüggésben - jelentette ki hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
A boszniai védelmi miniszter nem engedélyezte egy magyar katonai repülőgép leszállását. Később kiderült, hogy a magyar külügyi államtitkár tartott a repülővel Szarajevóba.
Mit lehet tudni a 25 éves Mikey Madisonról, aki – ha nem is "a semmiből jött", mint ahogyan írták róla lapok, de való igaz, jóval kevesebben ismerték a nevét a világban, mint az A-listás sztár Moore-ét. No de ezután megváltoznak majd a dolgok, ebben biztosak lehetünk. Az Anorát ugyanis, akárcsak Mikey Madisont nem lehet nem szeretni.
A Fehér Ház és a Pentagon egyelőre nem közölt további részleteket, így például a szüneteltetés idejét sem. Mi történt? A Fehér Ház is megerősítette, hogy Donald Trump szünetelteti az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt, miután múlt pénteken az amerikai elnök találkozója Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel feszült, a nyilvánosság előtt zajló vitává
Hatalmas riadalmat okozott egy rejtélyes fenyegetés hétfő délután Bécsben, amely miatt a hatóságok kiürítették a főpályaudvart, és nagyszabású rendőrségi akció indult.
A BMW Group müncheni gyára a NEUE Klasse modellgeneráció sorozatgyártására készül, amely 2026 nyarán indul. Az új modellek alacsonyabb gyártási költségeket ígérnek, és a gyár 2027-től kizárólag elektromos meghajtású autókat készít. A gyártási folyamatok optimalizálása és a munkatársak tudásfejlesztése kulcsszerepet játszik az átállásban.
A Drive to Survive legújabb évada egy újabb kulisszatitkot leplezett le a Forma-1 világából: Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke megígérte Lewis Hamiltonnak, hogy nem próbálja meg szerződtetni Max Verstappent, amíg a brit pilóta a csapat versenyzője.
Malajzia vizsgálatot indít és szükséges lépéseket tesz, ha bebizonyosodik, hogy helyi cégek érintettek abban a csalási ügyben, amely során állítólag Nvidia chipeket juttattak Szingapúrból Kínába - írta meg a CNBC.
Nem midnennapi látványban volt része a Vanity Fair afterparty résztvevőinek az Oscar-gála után. Sofia Vergara a korát meghazudtoló megjelenéséhez már hozzá vagyunk szokva, de a színésznő, ha a dekoltázsát gyakran meg is mutatja, azért ilyen sokat láttatni a testéből ritkán szokott.
Tovább élénkült februárban a lakáspiaci kereslet, de országon belül jelentős különbségek láthatók, illetve a használt és új lakások piaca is eltérő dinamikát mutat. Ez derül ki az ingatlan.com legújabb összeállításából, amely saját adatok alapján a kínálat és a kereslet februári alakulását vizsgálta. Februárban több mint 328 ezer telefonos érdeklőd