A módosító javaslat szerint "a szivárványzászló középületeink homlokzatán a magyar nemzeti lobogó mellett, azzal azonos méretben, mintegy egyenrangúként történő elhelyezése sértő és lealacsonyító módon meggyalázza Magyarország zászlaját".
"Meggyőződésem, hogy ilyen tipusú tevékenységre hosszú távon nincs szüksége a jegybanknak" - válaszolta Varga Mihály, az MNB elnöke a Pallas Athéné Alapítvány megszüntetéséről.
Van egy chip, amivel egy életre különválaszthatod a fejedben a munkát és a magánéletet. Megteszed? Ben Stillerről kiderült: még annál is jobb rendező, mint amilyen vígjátékszínész.
A külföldről pénzelt magyar politikusok, újságírók és aktivisták idegen hatalmak gazdasági és ideológiai érdekeinek szolgáltatják ki és elárulják Magyarországot.
A Közös Agrárpolitika keretében, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló, a feldolgozó üzemek fejlesztését segítő pályázati felhívás keretében 94 beruházási projekt összesen 5,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesült; ezekkel a döntésekkel a megítélt támogatások összege 12,2 milliárd forint – tájékoztatott az Agrárminisz
Egy kriptokereskedő mindössze 60 perc leforgása alatt 207 ezer dollárt veszített a TRUMP mémcoin hirtelen árfolyamingadozása miatt – mindezt annak ellenére, hogy korábban 108 millió dolláros nyereséget könyvelhetett el ugyanebből a coinból. Az eset 2025. március 23-án történt, nem sokkal azután, hogy Donald Trump, volt amerikai elnök a Truth Social
Évente több millió közúti baleset történik világszerte, és ezek túlnyomó többségét – mintegy 94 százalékát – emberi hiba okozza. Vajon mi lenne, ha a járművek előre látnák a kockázatokat, és gyorsabban reagálnának, mint akár a legjobb sofőrök? Egy magyar kutatólabor, a HUN-REN SZTAKI SCL a világ vezető technológiai és mérnöki vállalataival együttmű
A Svájci Nemzeti Bank legfrissebb felmérése alapján a svájci fogyasztók körében a bankkártyás fizetés megelőzte a készpénzhasználatot a fizikai boltokban. A 2000 fős kutatás során a résztvevők egy hétig naplót vezettek minden egyes tranzakciójukról. Ebből derült ki, hogy a debitkártya mára a leggyakrabban használt fizetési forma az országban. A kár
A 2026-os választások után megalakuló Országgyűlés összetételéről, Orbán Viktor évértékelő beszédéről, a DK és a Tisza Párt harcáról és az újpoesti időközi választás tanulságairól is beszélt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet és Závecz Tibor, a Závecz Research Piac és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az óvatos és türelmes megközelítés, a szigorú monetáris kondíciók fenntartása indokolt, a felfelé mutató inflációs kockázatok miatt az alapkamat huzamosabb ideig a jelenlegi szinten maradhat - mondta Varga Mihály jegybankelnök kedden Budapesten, a kamatdöntést követő sajtótájékoztatón.
A bankszövetség javaslata alapján a pénzintézetek a település méretétől függően több ütemben helyeznék ki az új ATM-eket. A Bankmonitor szakértői térképen mutatták be, hogy hol jelenhetnek meg legelőször az új automaták.
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén nem változtatott az alapkamaton, amely így változatlanul 6,50 százalék. Nem változott a kamatfolyosó két széle sem.
A tavaszi érettségi közeledtével sok diák számára kulcsfontosságú kérdés a szóbeli vizsga menete. Mi történik, ha valami közbejön, és nem tudsz megjelenni a szóbeli vizsgán? Vagy ha szóbeli jellegű gyakorlati vizsgán esetleg megsérülsz? Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy ne érjen meglepetés!
"Ez az, ami miatt vízre száll egy magamfajta ember. Hogy lássam magam olyan helyzetben, ami máshogy nem modellezhető. Ahol a gondolatok és a tettek eldöntik a létezést. Ami mentes az »olyan mintha« kategóriától. Ami szimplán nyers és kemény. Amiben hiba esetén el lehet bukni. Az ár pedig a létezés. Ez az egyetlen tulajdonunk, amit birtoklunk. Ez az
Szeretet van, és az marad címmel töltött fel egy két és fél perces videót a Facebook-ra a Promptmonsters. A film a sokszínűségről és az elfogadásról szól, és első látásra egy nagy volumenű alkotásnak tűnik.
A szólásszabadság oxfordi kézikönyve címmel magyarul is megjelent az Adrienne Stone ausztrál, valamint Frederick Schauer amerikai jogtudós 2021-es kalauza a szólásszabadság alapvető kérdéseihez. Napjainkban a gyors technológiai változások korát éljük, ez azonban a szólásszabadság alapvetéseire kevésbé van hatással. A nemzetközi szerzőgárda műve épp
Az új MG S5 EV ugyanarra a modulárisan skálázható, 400 voltos elektromos architektúrájú gördeszka platformra (MSP) épül, mint az Európában is sikeres 4-es ferdehátú. 4476 mm-es hosszával, 1849 mm-es szélességével és 1621 mm-es magasságával az S5 EV minden irányban nagyobb, mint az 4-es, és a 453 literes csomagtere is 90 literrel veri a testvérmodel
A várakozásokkal összhangban, 6,5 százalékon tartotta az alapkamatot a jegybank, amelynek Monetáris Tanácsa az első kamatdöntő ülést tartotta Varga Mihály elnökletével.
Most először tartott sajtótájékoztatót Varga Mihály a jegybanki kamatdöntés után. Az új elnök szigorú monetáris politikát ígért, de kitért az MNB pénzügyei körüli botrányra is.
Rendhagyó közös közelharc-birkózó tréninget tartott kedden az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonáival és a birkózó-válogatott a Tatai Olimpiai Központban. Az edzést Lőrincz Viktor olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok birkózó, tartalékos hadnagy vezette. Vezetőkép/fotó: Varga Ilona/Vasárnap.hu
A múltnak köszönhetően rengeteget fejlődünk, és minden ember aki belép az életünkbe azt a célt szolgálja, hogy valamit tanítson nekünk, függetlenül attól, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig tartsuk a kapcsolatot.
Nem lett igazuk azoknak, akik tíz-húsz éve még temették a bankfiókokat. A fiók nem vész el, csak átalakul: a rutintranzakciók lebonyolítása helyett egyre inkább a tanácsadás, az ügyfelek pénzügyi és digitális edukációja a bankfiókok feladata. Éppen ezért nem kell arra számítani, hogy például az OTP Bank leépítse fiókhálózatát - hangzott el a társas
A főváros költségvetésében nem szerepel Rákosrendező megvásárlásának összege – jelentette ki a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna keddi reggeli műsorában. Nyilatkozata arra reagált, hogy hétfőn a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. átutalta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek a rákosrende
A Kárpát-medence időjárását kedden egy magassági teknő, szerdán pedig egy tőlünk délnyugatra kialakuló mediterrán ciklon alakítja, hatásukra záporok, zivatarok alakulhatnak ki.
Az 57-es főút teljes szakasza gyorsforgalmi úttá alakul az M6-os autópálya és az 51-es főút között – tájékoztatott az Építési és Közlekedési Minisztérium. Új csomópont, bekötőút és pihenőhely is épül a dél-alföldi régióban.
Donald Trump nemrég bejelentette, hogy a Boeing-féle F–47-es mindennél sokkal jobb. Elindult a verseny Kínával a világ első hatodik generációs vadászgépéért.
Több áruházlánc is mennyiségi korlátozást vezetett be, miután a kormány árrésstopot hirdetett. A Penny azonban a Portfolio megkeresésére közölte: nem csatlakozik hozzájuk, bármennyit lehet venni az árrésstopos termékekből.