Működik az árrésstop, több mint ezer termék árát sikerült megfogni – hangsúlyozta keddi videóüzenetében a nemzetgazdasági miniszter, hozzátéve, hogy ennek köszönhetően a márciusi infláció 5, az áprilisi 4 százalék alá csökkenhet.
Izgalmas időszakot jelent a lakossági megtakarítások esetében az idei év eleje. Az inflációkövető állampapírok hozamkifizetései miatt komoly összeg keresi a helyét a piacon. Alternatívát jelenthetnek például a kötvényalapok, amelyek hosszabb távon is vonzó hozamkilátásokat nyújthatnak. Persze nagy kérdés, hogy ki, milyen kockázatot tud vállalni. A
Milyen egy tavaszi reggel? Nyílnak a virágok, csicseregnek a madarak, előbújik a nap, és persze egyből bevillan az édes kis kérdés, amit minden nő feltesz magának reggelente: "Mit vegyek fel?" Ha pedig valakiktől inspirációt szeretnénk lopni, érdemes Európa legstílusosabb nőihez fordulni, akik úgy járnak-kelnek a világban, mintha egy Vogue divatany
2021-es mélypontra esett az amerikai fogyasztói bizalom. Elsősorban az infláció és a gazdaság jövőjével kapcsolatos bizonytalanság miatt aggódik az amerikai lakosság. A mostani adat beleillik abba a trendben, hogy a reálgazdasági adatok még erősek, de az előretekintő indikátorok már gyorsan romlanak.
A Müller Drogéria Magyarország Bt. Alnatura burgonyachips tengeri sóval 125 g termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte a termékben esetlegesen jelen lévő idegen anyag (fadarabok) jelenléte miatt.
Március 31-én sztrájk miatt Brüsszel mindkét repülőterén törlik az összes aznapi járatot. Emellett a budapesti fapados járatokat is kiszolgáló charleroi-i légikikötő sem üzemel majd aznap.
Jó hír a medvehagyma kedvelőinek: április 5-6. között ismét megrendezik az Orfűi Medvehagyma Fesztivált, amely évről évre a tavaszi szezon egyik legkedveltebb eseményévé nőtte ki magát. A fesztivál egyedülálló hangulattal és programkínálattal várja a látogatókat, ahol a helyi kultúra, a friss tavaszi ízek és a közösségi élmények találkoznak.
Bizarr párbeszédek, érthetelen pontozás, Hajós féle poénok és néhány kimondottan élvezhető produkció is volt a TV2 zenés celebműsorában. Végül Nagy Feró és Molnár Anikó búcsúzott a műsorból.
Megduplázza az éves kiszállításai számát Magyarországon az IKEA a most átadott, megújult soroksári áruházával. David McCabe, az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős vezérigazgatója a Forbes.hu-nak azt is elmondta, miért Soroksárt választották a gigaberuházás helyszínéül.
A kulturális és innovációs miniszter Brüsszelben, a Magyarország Házban megrendezett, a gyermekvédelemmel, valamint az Erasmus és a Horizont európai uniós programokkal kapcsolatos nemzetközi konferencián vett részt. Sajtónyilatkozatában hangsúlyozta: Magyarország nemet mond Brüsszel birodalmi törekvéseire, különösen azokra a követelésekre, amelyeke
Az elemzők a jegybanki kamatpolitika folytonosságát hangsúlyozták, miután az a Monetáris Tanács, az alapkamatot változatlanul 6,50 százalékon hagyta keddi ülése során.
A stressz a nyak- és rágóizmok megfeszülésével jár, aminek gyakran fejfájás a következménye. Milyen típusú fejfájás jelentkezhet stressz hatására, és mit lehet ellene tenni?
Több mint hárommilliárd forintos beruházással épít hálózati energiatárolót az MVM Zöld Generáció Zrt. Sopronkövesden. A lítium-ion alapú akkumulátoros tároló projektet az Európai Unió közel másfél milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segíti.
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott ugyan 1–0-ra legyőzte Izlandot az Európa-bajnoki selejtezősorozat elitkörében, a csoportkör 3. fordulójában, de a mieink a sikertől függetlenül nem jutottak tovább.
Szolnoki Szabolcs egy családi fotóval lepte meg követőit az Instagramon. A sikeres üzletember csak heti egy napot tölthet együtt gyermekével a rengeteg munka miatt.
Magyar fontolgatta, hogy elindul a budapesti főpolgármester-választáson. Állítólag Puzsér és exkampánytanácsadója, Zaránd, határozott véleményt fogalmaztak meg: Magyar Karácsony Gergely ellen biztosan veszít, ne vállalja a kockázatot.
Sokan úgy vélik, hogy a tojás a legegészségesebb reggeli, egy táplálkozási szakértő szerint azonban létezik ennél jobb választás. A napot ugyanis érdemes olyan ételekkel indítani, amelyek egyszerre táplálóak és laktatóak, ezért biztosítják a megfelelő energiát. Nézzük, melyek ezek!
Az Egyesült Államok mélyen hallgat, hogy mi történt Rijádban, Oroszország szerint azonban bonyolult és kellemetlen párbeszéd zajlott le Washington és Moszkva között. Moszkva azt állítja, hogy a találkozón elkészült egy közös nyilatkozat, azonban azt végül "Ukrajna álláspontja" miatt nem sikerült elfogadni.
Senkit sem lepett meg, hogy az első, már Varga Mihály elnökségére eső jegybanki kamatdöntés a nemdöntés lett. A kamatok tehát nem változtak, de a prognózisokon tovább rontott a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az infláción felfelé, a növekedésen pedig lefelé.
Az OTP Bank ügyfelei a Persely új felkerekítés funkciójával még könnyebben tehetnek félre apró összegeket, már kártyás vásárlások után is. Az Öngondoskodási Index felmérés szerint a megkérdezettek csaknem fele nem foglalkozik öngondoskodással, ezért az OTP Bank fontosnak tartja, hogy minél több eszközzel segítse az egyszerű és rendszeres megtakarít
Krausz Gábor egy roppant romantikus helyszínen, a Maldív-szigeteken kérte meg szerelme, Mikes Anna kezét anno. Sokan találgattak mennyibe is kerülhet pontosan a gyűrű, de most erről egy szakértő lerántotta a leplet.
A tüntetés a Ferenciek terén, de a tömeg egy része különböző hidakhoz vonult. A Petőfi hídról indult tüntetők végigvonultak a Nagykörúton egészen a Margit hídig, majd onnan a Parlamenthez és az Oktogonhoz.
Oroszország a szankciók feloldását kéri a megállapodás életbelépése előtt. Amerika vállalta, hogy segít Oroszországnak is a mezőgazdasági exportja helyreállításában.
A hazai ingatlanpiaci drágulás a nyaralókra is hatott, egy év alatt 11,5 százalékkal emelkedtek az átlagos hirdetési négyzetméterárak. A Balaton népszerű települései a budapesti árakkal versenyeznek – derül ki a zenga.hu ingatlankeresési és hirdetési oldal adataiból. A kérdés sokakban felmerülhet: ilyen árak mellett nem éri meg jobban ten
Az összes megkérdezett európai 66 százaléka, a magyar válaszadók 63 százaléka szerint az Európai Unió szerepének fontosabbá kell válnia a globális válságokkal és biztonsági kockázatokkal szembeni védelemben - ez derült ki az Európai Parlament által készített és kedden közzétett átfogó közvélemény-kutatásból.
Amikor beköltöztünk a házunkba, azonnal tudtam, hogy a teraszt kicsit ki kell bővítenünk. Azóta is rengeteget lógunk ott és persze mindig figyelek, hogy tükrözze a szezon hangulatát.
A rövid ellátási láncok (Rel) fejlesztésének, kialakításának támogatására új pályázat jelent meg 1,6 milliárd forint keretösszeggel, a támogatási kérelmek benyújtására pedig május 14-től lesz lehetőség - jelentette be Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (Am) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte, a felhívás fő célja a