Dudás Ágoston, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium diákja nyerte a Közgazdasági Diákolimpia 2025-ös versenyét március 21-én, pénteken a Budapesti Metropolitan Egyetemen (METU). A középiskolásoknak szóló nemzetközi megmérettetés hazai döntőjében 8 település 14 iskolájának 30 diákja mérte össze közgazdasági ismereteit.
Van-e kegyetlenebb sors egy szülőnek annál, mint hogy azzal a tudattal kelljen élnie, hogy bármikor elveszítheti kislányát? A hatéves Henzer Kinga talán nem gondol erre, bár már nagyon nehéz kikémlelni, mi zajlik a kislány fejében: a vidám, eleven gyerek egy esztendővel ezelőtt még futkározott, csacsogott, ma pedig már csak a testébe zárva él, a vi
A tulipán Hollandia egyik nemzeti jelképe, de az utóbbi években Magyarországon is egyre több helyen termesztik tömegével. Mivel hamarosan indul a 2025-ös tulipánszezon, feltérképeztük, hova és mikor érdemes menni, ha szednél magadnak belőle, vagy csak gyönyörködnél a végtelen tulipánmezők szépségében.
Az évszázad végéig 4 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedésre készül Franciaország az iparosodás előtti szinthez képest a kormány új klímaalkalmazkodási terve szerint. A harmadik nemzeti klímaalkalmazkodási terv a Météo-France meteorológiai szolgálat előrejelzései alapján azzal számol, hogy az országban a felszínközeli éves átlaghőmérséklet 2030-
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2025/12. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat nem született, viszont hat külföldi játékos 512 436 eurót - több mint 204 millió forintot - nyert 5+1 találattal. A magyarok közül az a két játékos volt a legszerencsésebb, akik fejenként közel 2,2 millió forintot nyertek. Összesen 18 306 nyertes szelvény született
Magyar Péter kemény hangvételű poszttal szállt bele Orbán Viktorba. Azt ígéri, nemcsak a saját, hanem a családtagjai vagyonnyilatkozatát is nyilvánosságra hozza.
A Hunnia Mozgalom társalapítóját, nemzeti radikális aktivistát azután kérdeztük a Pride betiltásáról, a háborúról, Ukrajnáról és Magyar Péter megjelenéséről, hogy megint perbe fogták.
A Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaság, valamint az MCC Klímapolitikai Intézet kezdeményezésére az Agrárminisztérium 2024-ben hívta életre a Magyar gyümölcs tájfajták napját.
A biztonságos munkavégzés került fókuszba a Debreceni Egyetem Műszaki Karán rendezett Zuhanásbiztonsági Szakmai Napon pénteken. Az elmélet mellé gyakorlat is társult, egyebek mellett bemutatták a legújabb biztonságtechnikai eszközöket, megoldásokat. A karon elérhető EHS szakirányú továbbképzést eddig már csaknem háromszázan zárták oklevéllel.
Az alábbi teszt mindössze pár percet vesz igénybe, de mégis megtudhatsz a lelkedről több izgalmas részletet! Vegyél egy mély lélegzetet, majd nézd meg az alábbi hegyi tájakat, és képzeld azt, hogy most az egyiket kedved szerint bejárhatod. Melyikre esett a választásod? Olvasd el a hozzá tartozó leírást!
é lehet a korábban arab befektetőknek szánt rákosrendezői terület, miután a Fővárosi Önkormányzat élt elővásárlási jogával. Karácsony Gergely most bejelentette, hogy végre elindult a folyamat, amely hétfőn az első vételárrészlet elutalásával folytatódik, ám a valódi munka még csak most kezdődik. Azt is elárulta, mi fog most történni.
Mangra alig két hete tért vissza a képernyőre, ezúttal a belga Dancing with the Stars műsorában próbál szerencsét. Az ottani szabályok mások, mint amiket itthon megszokhattunk.
Megjelent a francia-brit terv az ukrajnai rendezésre, amely Ukrajna számára négy biztonsági garanciát tartalmazna. A tervhez Moszkva beleegyezése is kell, mert ENSZ kéksisakosok is részt vennének a békefenntartásban.
A fehérpecsenye nagyon szép sovány, henger alakú húsrész. Ez a húsféle nemcsak ízletes, hanem tápláló is, mivel bővelkedik vasban, B-vitaminokban és cinkben, ugyanakkor alacsony zsírtartalmú, egészséges választás. A mai fogás tökéletes kiegészítője a párolt spárga, amelynek harmonikus íze különleges gasztronómiai élményt nyújt.
Magas jövedelmezőség és növekedés mellett az Mbh Bank kiemelkedően sikeres 2024-es évet tudhat maga mögött. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett gyorsjelentés alapján az Mbh Bank robusztus, 12 504,7 milliárd forintos mérlegfőösszeggel zárta a 2024-es évet, amelyet éves szinten a betétállomány 15,9%-os és a bruttó hitelállomány 18,4%-os bővül
Emlékszel, amikor egy üveg bor elfogyasztása után hazavezettél Felcsútra? – üzeni a miniszterelnöknek a vagyonnyilatkozatos törvényjavaslatra reagálva.
A töltött tojás – világszerte ördögtojás, hazánkban pedig kaszinótojás – nélkülözhetetlen fogás minden húsvéti asztalról. Számos ínycsiklandozó változata létezik; most egy egyszerűen összedobható, húsmentes verziót mutatunk be.
Ne csodálkozzunk azon, hogy a német baloldali blokk a választások után azzal a nem éppen vadonatúj ötlettel állt elő, hogy évente félmillió illegális migránst kell befogadni. Vagyis ennyi potenciális szavazót.
Piastri mellől George Russell, a Mercedes brit versenyzője startolhat majd, miután az utolsó nekifutásra nagyon jó kört teljesített, és csak nyolc századmásodperccel maradt el a legjobb köridőtől. A harmadik rajtkockát Piastri csapattársa, az összetettben éllovas brit Lando Norris foglalhatja el. A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen (
Oscar Piastri első alkalommal rajtolhat az élről egy F1-es nagydíjon, miután megnyerte az időmérőt a Kínai Nagydíjon George Russell és Lando Norris előtt. A sprintverseny győztese, Lewis Hamilton ezúttal ötödik lett. A Lewis Hamilton által megnyert sprintidőmérő és sprintverseny előzményével és tapasztalatával készült a mezőny szombat délután Sangh
Ha a köhögés mellett ilyen egyéb tünetek is jelentkeznek, feltétlen forduljunk orvoshoz. Többek között reflux, COPD, bakteriális fertőzés de komoly daganatos elváltozás is lehet az oka.
Izgalmas történet bontakozott ki két amerikai HR-technológiai startup ("unikornis") között. Az egyik cég ipari kémkedéssel vádolja a másikat és komoly csapdát eszelt ki, hogy ezt be is bizonyítsa. Az állítólagos kém végül egy fürdőszobában próbálta megsemmisíteni a bizonyítékokat, de az ügy egyre zavarosabb és egyre keményebb jogi csatába torkollik
A chipgyártók és a félvezető-ellátási láncban tevékenykedő cégek felszólították az Európai Bizottságot (EB), hogy indítsa el a 2023-as „Chips Act” folytatását, amelynek a gyártás mellett a chiptervezésre, az anyagokra és a berendezésekre is összpontosítania kellene. Az első uniós chiptörvény a gyártásba történő beruházási hullámot indított el, de n
Megjelent a HUMDA Országos Ralibajnokság első idei versenyének, a Diósgyőr Rallynak a nevezési listája, mely komoly csatát vetít előre minden mezőnyben.