Fedezze fel Magyarország legszebb tavaszi úti céljait! A történelmi váraktól a termálfürdőkig hat kihagyhatatlan helyszínt ajánlunk a tökéletes kiránduláshoz.
A Tesco üzletlánc új, kísérleti projektbe fogott néhány brit áruházában a lejárat előtti élelmiszerekkel.Az egyelőre Nagy-Britanniában bevezetett újítás alapján este fél 10-től ingyen elvihetőek azok a termékek a Tescóból, amelyeknek közeleg a szavatossági dátuma – írja a Haszon.Az új kezdeményezés célja az élelmiszer-pazarlás csökkentése. Az áruhá
Vannak, akik elképzelhetetlennek tartják, hogy reggelivel indítsák a napjukat, míg mások úgy érzik, hogy vacsorára nincs szükségük. Gyakorta hallhatunk arról, hogy az előbbi mennyire kedvezőtlen, a vacsoráról viszont sokszor kevés szó esik, pedig szintén fontos étkezés, amit nem éri meg elhanyagolnunk.
A zavartalan napos időnek egyelőre vége szakad, dél, délnyugat felől ismét nedvesebb légtömeg érkezik fölénk, melynek hatására hétvégén többfelé lesz szükség az esernyőkre. Az erős délies áramlás azonban nemcsak nedvességet, hanem nagy mennyiségű szaharai port is magával hoz, ami az esőfelhőkbe is belekeveredik, így sok helyen alakulhat ki sáros es
Visszatértek Romániába a helyi hatóságok által nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel, kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális kizsákmányolással, pénzmosással, bűnszövetkezet létrehozásával és a tanúk megfélemlítésével gyanúsított amerikai-brit kettős állampolgárságú Tate fivérek szombatra virradóra - számolt be szombaton a Digi24 hírportál.
Vége a napfényes tavaszi idillnek: szombaton markáns változásokkal érkezik meg a front, ami nemcsak az időjárást, hanem sokak közérzetét is jelentősen befolyásolja majd. A Meteo Klinika orvosmeteorológiai jelentése szerint az időjárás humánmeteorológiai szempontból is kedvezőtlen irányt vesz – jönnek az esők, erősödnek a melegfronti hatások, és a s
A magyar tenisz fényesen ragyogó csillagaként tündökölt a 2000-es évek elején Kapros Anikó, aki ma, a civil életben is határozott célokat tűz ki maga elé. Amellett, hogy már sok éve tenisziskolát üzemeltet Angyalföldön, a kislánya pályafutását is egyengeti, sőt ő maga is visszatért a suliba annak érdekében, hogy doktor váljon belőle, méghozzá nem e
A KSH évente közöl statisztikát a magyar autópark és az egyes márkák átlagos életkoráról. A 2024-re vonatkozó adatok szerint az átlagos életkor 16,2 év, ami egy év alatt 0,4 éves növekedést mutat. A legfiatalabbak a Daciák. Az utóbbi 20 évben autóban a legfiatalabb átlagéletkor 2006-ban és 2007-ben volt: akkor 10,3 éves volt az átlagos magy
Az ókori népek mitológiája tele van erőszakkal, fájdalommal és könnyel, általában mégis odáig vagyunk érte. 20 éve egy amerikai alkotó jóvoltából pont ezért született meg a God of War.
Hallássérültként élni ma Magyarországon könnyebb, mint akár 10-20 évvel ezelőtt. És nem csak azért, mert Weisz Fanni révén egy ország szinte családtagként tekint egy siket lányra. Általa sokan megtanulták, hogy a siketség nem fogyatékosság, ez egy állapot.
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 56 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, ami 6 százalékponttal magasabb a tavaly ilyenkor mért aránynál. A munkavállalók kétharmada azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált, noha 62 százalékuk úgy érzi, hogy tavalyhoz képest beszűkültek az elhelyezkedési
A hétvége időjárása alaposan megváltozik, a kellemes napsütést felhők és csapadék váltja fel. A szél is többfelé feltámad, de a hőmérséklet továbbra is enyhe marad.
Igazi Szafari-módra kevés csapat úszta meg sértetlenül a rali első teljes napját, amely nyolc brutális murvás gyorsasági tartalmazott a Nagy-Rift-völgyben, Kenyában. A Rally1 mezőnyének több mint fele szenvedett problémáktól, ami jól mutatja a verseny kíméletlenségét. Tänak sokáig megállíthatatlannak tűnt, négy szakaszgyőzelmet aratott a Hyundai-ja
Sokkolt bennünket az a döntés, hogy ki vagyunk zárva az Erasmus programból, de a Pannónia program megadta a stabilitást – mondta Szabó Lajos György, a Budapesti Corvinus Egyetem rektorhelyettese.
Az élelmiszerárak csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 42/2025. kormányrendelettel összefüggő kereskedői tájékoztatásról szóló 5/2025. MK rendelet és nyolc határozat jelent meg 2025. március 21-én a Magyar Közlöny 2025. évi 32. számában.
A magyar gasztronómia közkedvelt ételei közé tartoznak a különféle töltelékek, melyeknek számtalan verziója létezik - azonban mind közül az egyik legkülönlegesebb a főtt levestöltike. Azok, akik még nem kóstolták, első hallásra gyakran felvonják a szemöldöküket: töltelék a levesben? Komolyan? Hogy kerül oda és mégis miből van ez a finomság? Hogy le
A mi kis falunk legújabb részében a polgármester megsüketül, épp a nagy randija előtt – de a forgatáson történt valódi történetek legalább olyan meglepőek. Csuja Imre, Reviczky Gábor és Udvaros Dorottya most nemcsak szórakoztatnak, hanem személyes vallomásokat is tesznek: feleségekről, gyerekeikről, és azokról a randikról, amik jól – vagy épp nagyo
Heteken át tartó izgalmas kalandsorozaton keresztül ismerhetik meg az érdeklődők Budapest felszíni és felszínalatti vizeinek, valamint az azt kutató hidrogeológusok mindennapjainak titokzatos világát. A „Dunától a termálvizekig, Budapest a vizek fővárosa” című kampánysorozattal az ELTE kutatói nem csak a vizek fővárosát, hanem a kutatói életpályát
Most, hogy végre március van, azzal is el lehet kezdeni foglalkozni, mi kerüljön a teraszra, milyen növényekkel, bútorokkal és egyéb dekorációval dobd fel ezt a kis teret. Ha már neked is csak a kora esti borozgatások, a teraszon eltöltött délutánok a kedvenc könyveddel, és a hétvégi reggelik járnak a fejedben, akkor ne habozz, indítsd el a tavaszt
Elfyn Evans hatalmas előnyre tett szert szombat délelőtt a Szafari Rallyn, miután Kalle Rovanpera két defektet is összeszedett, azonban még így is megőrizte második helyét Ott Tanak előtt a drámai szakaszok után.
Kaposvárig mentünk, hogy személyesen Sulyok Tamástól tudjuk meg: mit gondol a nemzet egységét őrizni hivatott köztársasági elnökként arról, hogy a miniszterelnök kitakarítandó poloskáknak nevezett magyar állampolgárokat.
Az ABC azt állította egy riportjában, hogy Izrael olyan szórólapokat osztogatott, amelyeken annak a vágyának adott hangot, hogy "minden egyes gázait ki kellene irtani". A hír azonban, mint kiderült, nem volt igaz.
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
Nagyon furcsát - közös "nadrágletolóst" - javasolt a Facebookon a kormányfőnek címezve Magyar Péter. A Telex, az ATV de már Gulyás Gergely posztja alá is oda kommentelte ezt. Nagy Attila Tibor szerint "óriási hibát vétett" a Tisza elnöke.