Gólokban gazdag meccsen küldte haza az Mtk az Újpestet; 1-5-re nyertek a kék-fehérek a Szusza Ferenc Stadionban. Az összecsapást követően Gruber Zsombor értékelt a Sportal Tv-nek.
A mindennapokban sokszor halljuk azt a leegyszerűsítő érvelést, hogy "a nők már csak ilyenek", az azonban, hogy miért rivalizálnak egymással kegyetlenebbül a nők, nem értelmezhető a társadalmi környezet nélkül.
Izgalmas produkcióval várja az érdeklődőket a Magyar Állami Népi Együttes március 7-én a Hagyományok Házában: a Kolozsvári Magyar Napok tizedik évfordulójára készült műsorában a képzeletbeli kolozsvári piactér hangulatát varázsolja a színpadra a társulat, a néptánc és a népzene költői nyelvét használva.
Tévedés azt hinni, hogy a hulladékok közül csak a flakonokért és alumínium italcsomagolásokért kaphatsz pénzt. Ezek visszaváltásán túl is van pénz a szemétben. Megmutatjuk, hogyan teheted pénzzé a szemetet, és milyen hulladékot lehet még leadni.
A halászlé passzírozásának, a müzli és a tej sorrendjének, vagy a lecsópaprika felvágásának vitája semmi ahhoz képest, amiben a cornwalliak és a devoniak nem értenek egyet, már évszázadok óta.
Az amerikai védelmi miniszter gépesített egységeket vezényelt az Egyesült Államok déli, Mexikóval szomszédos határszakaszára őrizeti feladatok ellátására szombaton, eközben mélypontra csökkent a törvénytelen határátlépések száma.
Az MSZP szerint Magyarországnak az európai szövetségeseivel közösen szolidaritást kell vállalnia Ukrajnával, különösen akkor, amikor egy ország szuverenitása és a háború által sújtott emberek védelme a tét.
Nagyszabású nemzetközi kutatási projekt indult a Budapesti Corvinus Egyetem vezetésével. A cél olyan szakpolitikai javaslatok kidolgozása, amelyekkel az erről kiadott közlemény szerint „jobban fel lehet szabadítani az idősek lakásvagyonát”. Gondnak tartják ugyanis például azt, hogy a fiatalabbak számára nincs elegendő minőségi lakáskínálat.
Újraindul a BKM vezetéséért, és úgy érzi, jól járt a Tisza Párt megjelenésével – mondja a Telexnek adott interjújában Mártha Imre, a fővárosi tulajdonú BKM vezérigazgatója. Szerinte ha megveszik a Rákosrendezőt, akkor akár ők is lehetnek majd az azért felelős ingatlangazdálkodó cég. Donald Trump juniorral jót beszélgetett, a zongorázással pedig még
Amikor valaki zsibbadást érez, óhatatlanul azonnal gerincsérvre, vagy más neurológiai betegségre gondol. Ha tényleg sérv okozná a panaszt, akkor sem érdemes kétségbe esnünk, hiszen a zsibbadás hátterében ettől sokkal összetettebb folyamatok is lehetnek.
Gyakran érzel kínzó fájdalmat a nyakad környékén, sajog a hátad vagy folyamatos fejfájások gyötörnek? Akkor előfordulhat, hogy te is a 21. század egyik legújabb, alattomos betegségében szenvedsz. Ezt nem genetika vagy az időjárási front okozza; a tettes akár a laptopod vagy a mobiltelefonod is lehet, méghozzá a legmeglepőbb módon. Ha kíváncsi vagy,
Tíz olyan színházi előadást ajánlunk határon innenről és túlról, prózai és zenés produkciókat egyaránt, amelyek így vagy úgy, de Oscar-díjas filmekből készültek.
Ősi japán technika művelője Barkó Magdi: az egykori vizuáliskultúra-tanár 33 éve foglalkozik origamizással, azaz a papírhajtogatás művészetével. A különleges technika túlmutat egy jópofa hobbin, lefogadjuk, nem is gondolná, hogy mennyiféle különböző készséget fejleszt!
Mit tud egy modern, dizájnos, ám mégis hagyományos porszívó? Van még értelme ilyet venni? Teszteltük és bemutatjuk a piacon elérhető csúcskategóriás darabot.
Két fővárosi kerületben lépte túl tavaly a nettó átlagbér a 700 ezer forintot. Sok járásban élőnek pedig be kell érnie a 300 ezer forint alatti összeggel.
Több ezer lakost evakuáltak Japán északi részén, ahol 1992 óta a legnagyobb területen pusztítottak erdőtüzek, amelyek a hatóságok vasárnapi tájékoztatása szerint egy ember halálát okozták.
Egy friss uniós felmérés szerint egyre kevesebb európai fogyaszt halat, és ha mégis vásárolnak, akkor is inkább az olcsóbb, fagyasztott vagy konzervált változatokat részesítik előnyben. Magyarországon nőtt ugyan a halfogyasztás az elmúlt években, de még így is az uniós rangsor végén kullogunk. Az Európai Bizottság által végzett Eurobarométe
Ha egyre gyakrabban felejted el, hová tetted a kulcsaidat, vagy nehezen emlékszel nevekre és fontos információkra, akkor van egy természetes megoldás, ami segíthet.
John Kiriakou újságíró és volt CIA-elemző szerint Washington támogatása nélkül, amelyet Kijev gyakorlatilag elveszített, amikor Zelenszkij pénteken szembeszállt Trumppal, az ukrajnai konfliktus befejezettnek tekinthető.
A Lidl több mint 14 ezer tonna frissen fagyasztott zöldséget és gyümölcsöt értékesített a bel- és külpiacokon tavaly, ami az előző évhez viszonyítva 18 százalékos, az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest 35 százalékos növekedés – közölte a Lidl Magyarország. A diszkontlánc tájékoztatása
Több ezer lakost evakuáltak Japán északi részén, ahol 1992 óta a legnagyobb területen pusztítottak erdőtüzek, amelyek a hatóságok vasárnapi tájékoztatása szerint egy ember halálát okozták.
Florence Pugh általában gondoskodik arról, hogy a vörös szőnyeges eseményeken minden szem rászegeződjön. Merész stílusának köszönhetően ugyanis rendszeresen visel mélyen dekoltált, extrém kivágásokkal tarkított, vagy teljesen átlátszó ruhadarabokat. Mutatjuk azokat a szettjeit, melyekből egyszerre ordít a meztelenség és a felszabadultság!
A menet tagjai a Széll Kálmán téren gyülekeznek majd, ahonnan az Istenhegyi úti ukrán nagykövetséghez indulnak. Céljuk, hogy kifejezzék szolidaritásukat a több mint 3 éve megtámadott országgal.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Toyota mindkét autójával a legjobb hat közé jutott a 2025-ös FIA World Endurance Championship első fordulójában, az 1812 km-es katari futamon, amelyet a Lusail International Circuit pályán rendeztek a tél utolsó napján. A kölni központú japán csapat a gyártók regnáló világbajnokaként hét másik gyártó 18 Hypercar kategóriás versenyautója ellen kez
Tarolt az Emilia Pérez a francia filmakadémia által odaítélt César-díjak kiosztóján: a Jacques Audiard rendezésében készült spanyol nyelvű zenés filmet hét kategóriában díjazták péntek este.
A világszerte ünnepelt német szoprán, Marlis Petersen lesz a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólistája a március 2-i hangversenyen, amelyen az együttest fő-zeneigazgatója, Vashegyi György vezényli. A műsor a romantikától a századfordulón át a 20. századig jut el.
Az Egyesült Államok kormánya további 3000 katonát és páncélozott járműveket küld a mexikói határra, miközben az elfogott illegális bevándorlók száma rekordalacsonyra esett. Az amerikai védelmi minisztérium szombaton jelentette be, hogy páncélozott járművekkel felszerelt gépesített egységeket vezényelnek az Egyesült Államok déli határára.