2025. március 2. vasárnap

márc. 2
8:33
Eltűnhet az eresz, amin Szájer József csúszott le a brüsszeli melegorgia után, és ami szerinte nem is eresz (SzMo)
Bár a Fideszben rehabilitált politikus szerint az eresz nem eresz, de az biztos, hogy a ház zarándokhelye lett sok magyarnak. Most egy felújítás miatt mindennek vége lehet.
márc. 2
8:33
Veszélyes párosítások: szobanövények, amik nem férnek meg (Agrofórum)
A háztartásokban általában több mint 5-10, de sokszor 20 különböző típusú szobanövényt is tartanak. Fontos azonban, hogy mindig csak olyan növényeket neveljünk együtt, amelyek nemcsak esztétikailag mutatnak jól egymás mellett, de elősegítik egymás növekedését is.
márc. 2
8:33
A mezőgazdaság és a biodiverzitás együtt élhet – de hogyan? (Agrárágazat)
A Fao szerint az agrár-élelmiszer rendszerek átalakítása nélkül nem érhetők el a globális biodiverzitási célok, így a mezőgazdaság kulcsszerepet kap.
márc. 2
8:33
Új! Magyar termék a világ biotérképén (Mezőhír)
A Biofach 2025 kiállítás magyar újdonságai, a kékbúza és a hazai rizs, új fejezetet nyithatnak a mezőgazdasági innovációban.
márc. 2
8:33
A mosás vagy a csomagolás a hunyó? (Transpack)
Gondolta volna – úgy tűnik, hogy a mikroműanyagok vonatkozásában a mosás nagyobb szennyező, mint a csomagolás.
márc. 2
8:33
Fuhrmann Ff 18.000 – nem sajnálták az anyagot belőle (GépMax)
A Fuhrmann felépítményelemek igen népszerűek, hiszen más pótkocsigyártók is alkalmazzák acélszerkezeti elemeiket.
márc. 2
8:33
Óvatosságra intenek az orvosok: itt a friss jelentés Ferenc pápa állapotáról (Mandiner)
Ferenc pápa továbbra is láztalan, és nem tapasztalható nála gyulladásos folyamat.
márc. 2
8:33
Hol bukkanhatnak fel a Nav revizorai a tavasz első napjaiban? (Üzletem)
Az Adótraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a március 3-án kezdődő héten.
márc. 2
8:33
Tuukka Kauppinen erős mezőnyben bizonyíthat a következő versenyén (Racing)
Nem lesz egyszerű dolga a finn tehetség Tukka Kauppinennek a következő bajnoki versenyén, miután Jari-Matti Latvala és Esapekka Lappi ellen kell megharcolnia a győzelemért.
márc. 2
8:39
A britek kiállnak Zelenszkij mellett, még a király is fogadja (Infostart)
Nagy-Britannia teljes körű támogatásáról biztosította Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt Keir Starmer brit miniszterelnök. Zelenszkijt vasárnap fogadja III. Károly király is.
márc. 2
8:39
Ma rendezik a 97. Oscar-gálát Los Angelesben (Magyar Hírlap)
Jancsó Dávid A brutalista vágójaként esélyes a szoborra.
márc. 2
8:45
Ez az 5 szín mágnesként vonzza a pénzt - mielőbb vedd körbe magad velük (Femcafe)
Ha szeretnéd bevonzani a bőséget, érdemes ezeket a színeket tudatosan alkalmazni a mindennapjaidban – akár ruházatban, lakberendezésben vagy kiegészítők formájában.
márc. 2
8:45
Maldív-szigeteki nyaralást és arcápolási termékeket is kapnak az idei Oscar-jelöltek (Hamu és Gyémánt)
A holnap hajnalban megrendezésre kerülő Oscar-gáláról csak a legjobbak sétálnak majd el az arany szobrocskával, de azoknak sem lesz okuk panaszkodni, akik nem nyernek. A Distinctive Assets Legendary nevű szórakoztatóipari cég ugyanis minden kategória minden jelöltjének egy több száz millió forintot érő ajándékcsomaggal kedveskedik.
márc. 2
8:45
Íme 8 ámulatba ejtő WD-40 trükk, ami egy csapásra megszabadít a tavaszi bosszúságoktól (Most Hír)
A legendás WD-40 spray valójában egy igazi multifunkciós szerszám, mely ügyes kezekben segíthet számos probléma gyors megoldásában.
márc. 2
8:45
5 megfizethető úti cél Európában, amit tavasszal kell meglátogatnod (Drive)
A tavaszi hónapokban általában már alig várjuk, hogy a nagykabátot ledobva nyakunkba vegyünk olyan úti célokat, ahol egyszerre lehet várost nézni és felfedezni a természetet. Európa szerencsére tele van lehetőségekkel, így mutatunk is néhányat, amit sem mi, sem pedig a pénztárcánk nem bán majd meg.
márc. 2
8:51
Csütörtökig nem fog nyugodtan aludni Nagy Márton, Rogán Antal is készülődhet? (Menedzsment Fórum)
Újabb sokatmondó gazdasági adatok kerülnek napvilágra hétfőtől, vajon mivel próbálják majd megmagyarázni, ha gyenge számok jönnek?
márc. 2
8:51
Ezzel az egyszerű módszerrel pillanatok alatt távolíthatjuk el a vízkövet (Blikk)
A legtöbb ember különböző vegyszerekkel próbálkozik, pedig van egy sokkal egyszerűbb mód is
márc. 2
8:51
Tüntetők fogadták a sípályán J.D. Vance-t, akit sikerült is elriasztaniuk (444.hu)
"Áruló Vance, Oroszországba menj síelni!" - üzenték az alelnöknek.
márc. 2
8:51
Kész a megegyezésre Donald Trumppal (Magyar Hírlap)
Az Egyesült Államokkal kötendő kereskedelmi megállapodás érdekében áldozatot is hozna a politikus.
márc. 2
8:51
Ritkán látni akkora tőzsdei árrobbanást, mint amit a Rolls-Royce produkált (Telex)
A Rolls-Royce nem az azonos nevű autók gyártója, hanem a világ egyik legnagyobb védelmi cége, a repülőgép- és a nukleáris ipar vezető szereplője.
márc. 2
8:51
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ki kellene lépnie az ENSZ-ből és a NATO-ból (Telex)
Trump legismertebb embere egy ismert jobboldali influenszer rövid bejegyzésére reagálva csatlakozott az abban leírtakhoz saját bejegyzésében.
márc. 2
8:51
Az élelmiszer harmada eltűnne vagy megfizethetetlen lenne enélkül (Agrárszektor)
A darázscincér lett idén az év beporzója a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület szavazásán. A szervezet célja a szavazással az, hogy ráébressze a társadalmat: beporzók nélkül sivárabb lenne az életünk.
márc. 2
8:57
A franciák már az atomfegyvereiket ajánlják (Infostart)
Emmanuel Macron francia államfő annak a reményének adott hangot egy szombati interjúban, hogy az Európai Unió tagállamai gyorsan meg tudnak majd egyezni egy nagyszabású és együttes, több száz milliárd eurós nagyságrendű finanszírozásról a közös védelmi képességek létrehozására.
márc. 2
8:57
A talaj megfelelő előkészítése elengedhetetlen – és itt minden gép rendelkezésre áll hozzá (Agroinform)
Gyomfésűk, kultivátorok, lazítók, kombinátorok és sok más gép az Agroinform.hu Piacterén.
márc. 2
8:57
Friderika elárulta, kinek szánták a dalt, amivel ő robbant be a nemzetközi popzenébe (ATV)
Sokáig nem énekelte a "Kinek mondjam el vétkeimet" című dalt, de aztán Kovács Kati meggyőzte róla, hogy ez így nem helyes.
márc. 2
8:57
Lopott bankkártyával vettek sorsjegyet a tolvajok – 500 ezer eurót nyertek, de kié a pénz? (WMN)
Filmvászonra kívánkozó történetbe csöppent egy francia férfi idén februárban: miután feltörték a kocsiját és ellopták a bankkártyáját, felfedezte, hogy a tolvajok a lopott kártyával kaparós sorsjegyeket vettek, és az egyikkel megnyerték a több száz millió forintot érő fődíjat. A kérdés már csak az, hogy ebben az abszurd helyzetben kié a nyeremény –
márc. 2
8:57
Nem számítanak olcsóbb árakra a nagyvállalatok (MMonline)
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával végzett – felmérése szerint februárban a fogyasztók kilátásai ugyan nem változtak januárhoz képest, de az üzleti szféra várakozásai kicsivel derűlátóbbak lettek. A GKI konjunktúra index ezzel felfelé mozdult januári, 19 havi mélypontjáról. A cégek foglalkoztatási szándékai javultak valamelyest az előző
márc. 2
8:57
8 emberi tulajdonság, ami népszerűbbé tesz a tudomány szerint (in.hu)
Kisiskolásként még az volt az egyik legfontosabb célunk, hogy népszerűvé váljunk a többi gyerek szemében. Aztán idővel arra is rájöttünk, hogy a "népszerű gyerekek" gyakran nem feltétlenül a legkedvesebb emberek. A tudomány szerint a valódi népszerűség azonban olyan tulajdonságokon alapul, amelyeket szinte bárki magáévá tehet. Kíváncsi vagy rá, mel
márc. 2
8:57
Zelenszkij ismét hatalmas pofont kapott: újabb támogatót vesztett el (naphire.hu)
Zelenszkij újabb támogatót vesztett el.
márc. 2
8:57
A 12 leggyorsabb kutyafajta – Igazi futóbajnokok! (Bien)
Ha folyton mozgásban vagy, és szeretnél magad mellé egy négylábút, akkor nem árt, ha olyan kutyát választasz, aki képes tartani veled a tempót. A következő lista a világ 12 leggyorsabb kutyafajtáját tartalmazza, akik nemcsak gyorsak, hanem imádják a mozgást és aktívan részt vesznek a napi kalandokban. Ezek a kutyák a sebesség mesterei, és tökéletes
márc. 2
9:03
Ez a legijesztőbb mondat Magyarországon egy külföldi oldal szerint, amit a szülő mondhat a gyerekének (Promotions)
Ezt egyikük sem szeretné hallani, de más országokban is vannak hasonlók.
márc. 2
9:03
Új módszerrel vizsgálják a sztrókot (Magyar Hírlap)
A hosszú távú hatásokat kutatják.
márc. 2
9:03
Itt a súlyos fordulat: Lépett Nagy-Britannia, miután Donald Trump miatt kisiklottak az ukrajnai béketárgyalások (Nyugati Fény)
III. Károly király is fogadja Volodimir Zelenszkijt.
márc. 2
9:09
Kamionnyi madarint és több tonna édességet is lefülelt a tízéves eKáer (Autószektor)
Azt írták, az utaztatásos áfacsalások visszaszorítására létrehozott online szisztéma bevált és számos ország tanulmányozta az elmúlt évtizedben. Az eKÁER eredményességét a nemzetközi érdeklődés mellett a statisztika is alátámasztja. Az elmúlt három évben kifejezetten csak az eKÁER-adatoknak köszönhetően mintegy 20 milliárd forint nettó adókülönböze
márc. 2
9:09
Tanulságos – Szabados Ági ezért jár pszichológushoz – „A szorongásból eljutottam oda, hogy ezt ki mertem mondani…” (Médiapiac)
Szabados Ágnes, az RTL Reggeli műsorvezetője a Médiapiacnak adott interjújában mesélt szakmai pályájáról, a televíziózás kihívásairól és az olvasás iránti elhivatottságáról.
márc. 2
9:15
Komoly remény a prosztatadaganatosok számára, elvégezték Szegeden az első beavatkozásokat (Infostart)
A Szegedi Tudományegyetemen végezték hazánkban az első radioizotópos prosztataspecifikus daganatterápiát.
márc. 2
9:15
Így varázsolj tavaszi hangulatot az otthonodba: várd a megújulás és a természet ébredésének évszakát színes és vidám kiegészítők társaságában (Éva Magazin)
Ahogyan elköszönünk a februártól és a téltől, és méltó módon teret adunk a megújulásnak és a frissességnek, úgy veszi át az otthoni téli dekoráció helyét a megannyi színes, vidám hangulatot árasztó tavaszi kiegészítő.
márc. 2
9:15
Zelenszkij meddig bírja amerikai segítség nélkül? (Magyar Hírlap)
Európának mélyen a zsebébe kellene nyúlnia, ha át akarja venni az USA helyét Kijev háborús céljainak finanszírozásában.
márc. 2
9:15
Több ezren érkeztek Ukrajnából szombaton (Demokrata)
A rendőrség 26 embernek állított ki harminc napig érvényes, ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
márc. 2
9:15
Egymásnak estek a hollandok Orbán Viktor levele után (Mandiner)
Thierry Baudet jobboldali politikus az X-en rakta helyre háborúpárti honfitársát.
márc. 2
9:15
Veszélyben a férfiak: másfél év alatt duplájára nőtt az átvertek száma! (Digital Hungary)
A Médiaunió Alapítvány és az Ipsos Zrt felmérése szerint a megkérdezettek közel 36%-át károsították már meg csalók, és a növekedés a férfiak esetében szembetűnő különösen: a másfél évvel ezelőtti adatokhoz képest megduplázódott! Pozitív változás ugyanakkor, hogy a kiberbiztonsági tájékoztató kampányok és az egyre komolyabb banki technológiai védele
márc. 2
9:17
Vatikán: "A pápa megkapta az Eucharisztiát" (Magyar Hírlap)
Róma püspöke "felváltva kapott nem invazív mechanikus lélegeztetést és magas áramlású oxigénterápiát".
márc. 2
9:21
Ukrajnáért vonulnak a magyarok a Széll Kálmán téren: "Elutasítunk minden agressziót és áldozathibáztatást" (Blikk)
Vasárnap délután Budapest utcáin gyűlnek össze azok, akik szolidaritásukat szeretnék kifejezni Ukrajna mellett. A Széll Kálmán térről induló menet célja, hogy felhívja a figyelmet a béke és a méltóság fontosságára a háború sújtotta országban. A menet az Istenhegyi úti ukrán nagykövetséghez vonul majd. Az esemény szervezői szerint a demonstráció cél
márc. 2
9:21
Az FXGuys 1 000%-os potenciálja nem csupán spekuláció – Íme, miért nyer valódi lendületet (ProfitLine)
Az FXGuys nem csupán a hype-ra épít – az előrejelzett 1 000%-os árfolyam-emelkedés egy erőteljes tényezőkből álló kombináción alapul: valódi hasznosság, innovatív DeFi mechanizmusok és egyedülálló piaci pozíciója mint a vezető PropFi projekt. Ahogy az FXGuys a 3. előértékesítési szakaszba lép, és 0,05 dolláros tokenenkénti áron már több mint 4,4 mi
márc. 2
9:21
Nem véletlen, ha emlékezünk az álmunkra (AC News)
Egy olasz kutatás öt tényezőt tárt fel, amelyek meghatározzák, hogy mennyire tudjuk felidézni az álmainkat.
márc. 2
9:27
Két hivatása van Sándornak: a tűzoltás és a tűzrakás – Sztéksütésben ő a bajnok (Blikk)
Amíg dolgozik addig oltja a tüzet, munka után azonban kötényt húz és fellobbantja a lángot - persze csak azért, hogy aztán egy megtermett hússzeletet fölé helyezzen és pont a megfelelőre süsse.
márc. 2
9:27
Új fociszabály jön: nyártól kezdve bírók úgy fognak mutogatni kirúgás közben, mint valami eleven stopperóra (444.hu)
Ismerd meg a 8 = 3 + 5 másodperces szabályt! Szöglet jár majd azért, ha a kapus húzza az időt, amit a bíró kézjellel fog elmutogatni.
márc. 2
9:27
A legnépszerűbb elektromos autómárka szeretne lenni a Peugeot (Autónavigátor)
Új szelek fújnak a Peugeot-nál, a frissen kinevezett vezérigazgatónak, Alain Favey-nek egészen határozott elképzelései vannak a márka jövőjéről. Az E
márc. 2
9:27
Musk támogatja az Egyesült Államok kilépését az ENSZ-ből és a NATO-ból (Magyar Hírlap)
Egy részben ezt célzó törvényjavaslatot már be is nyújtottak a kongresszusnak.
márc. 2
9:27
Magyar Péter veszélyes szavai (Mandiner)
Márki-Zay Péter támadta a rezsicsökkentést, veszített. Most Magyar Péter gúnyt űzött a népszerűnek ígérkező népjóléti intézkedésekből. Ő győzni fog így?

Keresés