Donald Trump és Vlagyimir Putyin már számos kérdésben megállapodtak az ukrajnai konfliktus lezárása kapcsán. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a fejleményeket, amelyek új reményt adhatnak a békére. Az amerikai vezető a mai nap folyamán beszél az orosz elnökkel, s valószínűleg a zaporizzsjai területről, illetve az ott lévő atomerőm
A múlt heti adatok alapján tovább gyorsult az infláció, melynek hatására az elemzők sorra elkezdték feljebb húzni az egész évre vonatkozó inflációs várakozásukat. A friss adatok alapján szinte biztosra vehető a pénzromlás ütemére vonatkozó egész éves kormányzati prognózis felülvizsgálata is - írja a Portfolio. Ennek pedig egyenes következménye, hog
A levéltetvek szinte valamennyi termesztett és vadon élő növényen előfordulnak. Sok esetben jelentékeny károkat is előidézhetnek, de általában az indirekt kártételük a jelentősebb.
Elfyn Evans nagyszerűen kezdte az idei WRC-szezont, és két verseny után nagy előnnyel vezeti a bajnokságot. A walesi toyotás szeretné jó teljesítményét megőrizni a kenyai versenyre is.
A tíz napon át jegyezhető jelzáloglevél fix, évi 7,00%-os kamatot kínáló (EHM: 6,97%), három évet kismértékben meghaladó futamidejű 10 000 forint alapcímletű értékpapír, amely a kiszámítható hozamot előnyben részesítő ügyfelek számára biztosít kedvező, forintalapú befektetési lehetőséget.
A krónikus megbetegedések száma világszerte nő. Közhellyé kezd válni, hogy a betegségek jelentős hányada megelőzhető lenne tudatos életmódváltással. Akkor miért nem váltunk életmódot? Az életmód medicina vajon át tudja majd formálni az egészségügyi közgondolkodást?
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb korrupciós ügyéhez is köthető Farkas Dezső, akit az ellenzék vezére a Tisza Szigetek koordinációjával bízott meg. Tényfeltáró cikksorozatunk 4. része.
Az Európai Unió már vizsgálja a lehetőségét, hogyan válthatná ki a Szabad Európa és a Voice of America szerkesztőségek támogatását, miután az Egyesült Államok megvonta a forrásokat a szervezetektől.
Az utóbbi időben számos hír jelent meg azzal kapcsolatban, hogy a hazai általános- és középiskolások illegális dohánytermékeket forgalmaznak, importálnak, árusítanak, sőt még az árucikkek távértékesítésében is részt vesznek. A témában most a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) is megszólalt.
Bár már az X generáció is használ emojikat, az teljesen biztos, hog egészen másképpen, mint a gyerekeik vagy unokáik. Amíg az idősebb korosztály számára az van a képen, ami, addig a kamaszok a hangulatjelek rejtett jelenésével is kommunikálnak.
Hétfőn több helyen alakultak ki hózáporok és hódarazáporok, amelyek gyorsan fehérbe borították a tájat. A havazás azonban nem tart sokáig, kedden már napos, száraz idő várható.
A Chery Automobile bemutatta legújabb koncepcióautóját, a New Journeo Conceptet, amely még mindig azt az egyre visszaszoruló kisebbséget szeretné kiszolgálni,
Az Atm-es befizetések két számjegyű tempóban bővülnek a K&H-nál – közölte saját adatai alapján a pénzintézet. Tizenhárom hónap alatt az automatáknál történt befizetések száma közel 15 százalékkal emelkedett éves összevetésben, míg az összeg hasonló ütemben, közel 14 százalékkal nőtt. Az Atm-es befizetéseknél további növekedés várható, részben a K
Az újfent elszálló infláció miatt a kormánynak ismét a zsebébe kell nyúlnia, hogy szétosszon százmilliárdos nagyságrendben pénzeket. Mi történt? Először érkezett hivatalos megerősítés arra vonatkozóan, hogy a 3,2 százalékos kormányzati várakozásnál magasabb lehet az átlagos infláció 2025-ben. Ez pedig azt is jelenti, hogy eldőlt, novemberben érkezi
Gondolt már arra, hogy sugárzó, fiatalos, ránctalan bőrt érhet el pusztán a konyhájából származó alapanyagok felhasználásával? A gyönyörű bőr titka az élesztő és a kávé egyszerű kombinációjában rejlik. Ez az arcmaszk természetes, könnyű és hihetetlenül hatékony a ráncok csökkentésében és a bőr rugalmasságának javításában.
Több állam is jelentős károkat szenvedett el porviharok, erdőtüzek, esőzések és tornádók következtében, miután péntektől vasárnapig csaknem 1500 viharról érkezett jelentés az országban.
A magyar labdarúgó-válogatott március 20-án, Törökországban vívja története 1000. mérkőzését. A jeles alkalomból arra buzdítjuk az M4 Sport követőit, állítsák össze az eddig lejátszott 999 találkozó álomcsapatát! Minden egyes posztra külön lehet majd szavazni az M4 Sport Facebook-oldalán, a végleges álomcsapatot jövő hét csütörtökön, a mérkőzés nap