2025. március 18. kedd

márc. 18
8:00
Pintérék bekeményítenek? A gyülekezési törvényt módosítanák (Nyugati Fény)
Így lehetetlenítenék el a Pride-ot is.
márc. 18
8:00
Véres éjszaka: Izrael brutális légicsapásokat mért a Gázai övezetre, több százan meghaltak (naphire.hu)
Az izraeli hadsereg (IDF) nagyszabású légicsapásokat mért a Gázai övezetre, a Hamász terrorszervezet irányította egészségügyi minisztérium szerint életét vesztette legkevesebb kétszázharminc gázai hétfőről keddre virradó éjjel.
márc. 18
8:00
Magyar Péternek színt kell vallania! (vasárnap.hu)
A Tisza párt elnöke kettős játszmát próbál űzni az Ukrajna körüli ügyekben, ugyanakkor a néppárti tagság egyértelmű állásfoglalás. A március elején tartott rendkívüli Európai Uniós csúcstalálkozó után jelentette be Orbán Viktor, miniszterelnök, hogy a kormány véleménynyilvánító szavazást indít Ukrajna Uniós csatlakozásáról. A kormányfő azzal indoko
márc. 18
8:00
Átlag felett, több mint 13 százalékkal többen szeretnének bekerülni a Corvinusra tavalyhoz képest (Helló Sajtó!)
A Corvinus egyetlen osztatlan szakára több mint 40 százalékkal nőtt meg az első helyes jelentkezés az előző tanévhez képest. A mesterképzéseknél a társadalomtudományi képzések vitték el a pálmát, ezekre átlagosan 50 százalékkal több első helyes jelentkező szeretne felvételt nyerni, mint tavaly.
márc. 18
8:03
Magyarics Tamás: túszul ejtették az ideológiák a Demokrata Pártot (Infostart)
Az ideológiák ejtették túszul az elnökválasztáson vesztes pártot az Egyesült Államokban, és jelenleg nincs is olyan politikusa, aki valóban az élére tudna állni, és újra egységbe tudná kovácsolni a demokratákat – mondta az InfoRádióban Magyarics Tamás külpolitikai szakértő.
márc. 18
8:06
Minden egy helyen, ami a drónozáshoz kell (Agroinform)
Nem véletlenül népszerű a MATE és az ABZ Drone Kft. közös képzése.
márc. 18
8:06
Elképesztő ajánlattal jelentkezett be Van Dijkért a PSG (Sport365)
Amikor a Liverpool és a Paris Saint-Germain Bajnokok Ligája mérkőzése után Virgil van Dijk hosszasan beszélgetett Nasszer al-Helaifivel klubelnökkel és Luis Campos
márc. 18
8:06
Gumibottal verték a szerb rendőrök az újvidéki városháza bejáratát blokkoló diákokat (444.hu)
Az egyetemisták nem sokkal éjfél után érkeztek a városházához, hogy megakadályozzák a keddre ütemezett képviselő-testületi ülést.
márc. 18
8:06
Árrésstop: máris látszik, mennyivel több pénz marad nálunk (BorsOnline)
Az online árfigyelőn már látszik az intézkedés hatása.
márc. 18
8:06
Magyar Péter: Rogán Tóniéknak egy napig tartott, míg megmérték, hogy elemi erejű felháborodást váltott ki Orbán Viktor poloskázása (SzMo)
A politikus ismét felállt az ATV adásában, de ezúttal másképp végződött a dolog, mint a legutóbbi alkalommal: megmutatta a műsorvezetőnek a Tisza Párt 12+1 kérdését.
márc. 18
8:06
David Hasselhoff megtört a tragédia súlya alatt: soványan és szomorúan kapták lencsevégre (Life)
A színész a közel 20 évvel ezelőtti válás ellenére gyászolja Pamelát. David Hasselhoff igen rosszul néz ki.
márc. 18
8:06
Hasznos termékeket a férfiak egészségéért (Magyar Hírlap)
A megfelelő étrend, beleértve a fenti termékeket, segít a férfiaknak abban, hogy megőrizzék a szív egészségét és a reproduktív funkciókat.
márc. 18
8:06
Kiderült Hernádi Judit féltve őrzött titka, keményen odaszúrt Orbánnak (Mandiner)
Furcsa, hogy Gálvölgyivel együtt miért lepődnek meg azon, hogy be lettek sorolva a baloldalra.
márc. 18
8:06
Egyre jobban félünk ettől a dologtól a nyaralásaink alatt (in.hu)
A Collinson's Priority Pass kutatása szerint az utazók több mint egyharmadának nehéz kikapcsolódni és a mindennapi élet megpróbáltatásait hátrahagyni a nyaralás alatt. A felmérésben részt vevők többsége szembesül azzal az állandó nyomással, hogy kapcsolatban kell lennie az elektronikai eszközeivel – 73%-uk aggodalmát fejezte ki, hogy üzenetekről ma
márc. 18
8:12
"Takarodjál innen a büdös életbe!" – Orbitális balhé tört ki a Farmon: félelmetes, ahogy Pákó nekiment Bálint Antóniának (Blikk)
A Farm VIP legújabb szériájában az izgalmas fordulatok mellett máris létrejött az első nagy konfliktus, mégpedig Fekete Pákó és Bálint Antónia között. A két játékos heves szóváltást folytatott, amely kis híján tettlegességig fajult. A botrányos pillanatok után mindketten elnézést kértek egymástól, de a kiesése után Antónia reagált a történtekre.
márc. 18
8:12
Október végéig megszűnhet a romániai börtönök túlzsúfoltsága (HírTV)
Az elmúlt tíz év legalacsonyabb szintjére csökkent és október végéig várhatóan meg is szűnik a romániai börtönök túlzsúfoltsága.
márc. 18
8:12
Zöldáram vásárlásról döntött az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő (Portfolio)
Együttműködésre lépett az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. (OTP IBA) és a Green Cloud: az alapkezelő immár jelentős mennyiségű zöldenergiát használ ingatlan-portfóliójában, biztosítva ezzel bérlői számára is a környezetbarát energiaellátást. A zöldenergia-szolgáltató öt nagyvállalati ügyfele összesen közel 500 GWh tiszta energiára szerződöt
márc. 18
8:12
Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász 40 éves (m4sport.hu)
Negyvenéves Berki Krisztián olimpiai és világbajnok tornász, a lólengés specialistája, akiről a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) lólengésben tornaelemet nevezett el. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának portréja.
márc. 18
8:12
Három egyszerű trükk a tavaszi nagytakarításhoz (Magyar Nemzet)
Néhány egyszerű praktikával gyorsan ragyogóvá válhat a lakás.
márc. 18
8:14
Elkezdte venni saját részvényeit a Magyar Telekom (Portfolio)
Múlt heti tájékoztatásával összhangban elkezdte hétfőn saját részvényeinek vásárlását a Magyar Telekom.
márc. 18
8:15
Kedden minden kiderülhet a Kennedy-gyilkosságról (Menedzsment Fórum)
Trump ezúttal betartja az ígéretét.
márc. 18
8:15
Súlyos légicsapást mért Izrael a Gázai övezetre (Privátbankár)
Az izraeli hadsereg (IDF) nagyszabású légicsapásokat mért a Gázai övezetre, a Hamász terrorszervezet irányította egészségügyi minisztérium szerint életét vesztette legkevesebb kétszázharminc gázai hétfőről keddre virradóra.
márc. 18
8:18
Üres politikai ígéret volt a vendégmunkások alkalmazásának szigorítása? (HR Portál)
A vendégmunkásokról és az inflációról is szóltak az interpellációk hétfőn az Országgyűlésben. A Mi Hazánk képviselője felvetette, hogy üres politikai ígéretnek tartja a vendégmunkások alkalmazásának szigorítását - olvasható az MTI tudósításában.
márc. 18
8:18
Kiszivárgott: Európa felé nyit Kína az amerikai vámháborús adok-kapok miatt (Portfolio)
Több tucat külföldi nagyvállalat vezetője látogat el Pekingbe márciusban egy kiemelt fejlesztési konferenciára, ahol néhányan várhatóan Hszi Csin-ping elnökkel is találkoznak - tudta meg a Reuters. A hírügynökség információi szerint idén több európai és kevesebb amerikai vezért várnak a fejlesztési fórumra, ami tükrözi a jelenlegi feszült geopoliti
márc. 18
8:18
Gyengült kedd reggelre a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 18
8:18
Gyász: elhunyt a magyar sportlegenda, fia szívszorító posztban üzent (Ripost)
Halálát a Veszprémi KKFT közölte.
márc. 18
8:18
Kiderült, mennyiért adja a Lidl Dániában a magyar termékeket - van az árakban meglepetés (vg.hu)
Az árakat forintra átszámolva érdekes az összehasonlítás – írja a Blikkrúzs.
márc. 18
8:18
Ez a tünet tüdőrákra utalhat, nem szabad figyelmen kívül hagyni (BorsOnline)
Ha a daganat a tüdő felső részén alakul ki, ritka tünetek alakulhatnak ki.
márc. 18
8:18
Húsbavágóan realista: mitől olyan zseniális a Kamaszok című Netflix-sorozat? (Life)
Méghogy egy nyomasztó sorozat nem lehet sikeres! A nemrég startolt Kamaszok vérfagyasztó realizmussal tálalja a gyilkosság és közösségi média veszélyeit.
márc. 18
8:18
Puskás gólrekordja utolérhetetlen? (Magyar Hírlap)
Ezredik összecsapására készül a magyar labdarúgó-válogatott.
márc. 18
8:18
Marco Rossi a második helyen áll a szövetségi kapitányok rangsorában (Demokrata)
Az ezredik mérkőzésére készülő magyar labdarúgó-válogatottat a legtöbbször Baróti Lajos irányította.
márc. 18
8:18
Ismét emberéletet követelt a szén-monoxid (Magyar Nemzet)
Egy pár ezer forintos érzékelő életet menthet.
márc. 18
8:18
Eurót, frankot, dollárt váltanál? Így áll a forint (Haszon.hu)
Gyengült a forint kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 398,24 forinton jegyezték a hétfő esti 397,80 forint után, a dollár jegyzése 365,07 forintra ment fel 364,24-ről, a svájci franké pedig 414,15-re 413,71 forintról. Kedd reggeli je
márc. 18
8:20
Gulácsi nem adja olcsón a bőrét, hadat üzent (Ripost)
Gulácsi Péter nem tervez már 10 évre, de a nyárnál tovább.
márc. 18
8:21
Népszavazás – számos fontos kérdést hitelesített az NVB (Infostart)
Öt népszavazási kezdeményezést hagyott jóvá a Nemzeti Választási Bizottság. A lehetséges népszavazási kezdeményezések között ismét szerepel a kötelező kamarai tagdíj eltörlése, de a korrupciós bűncselekmények elévülése és a népszavazások online kitöltéséről is megkérdezhetik a magyarokat.
márc. 18
8:24
82 évesen filmszerepre vágyik Ernyey Béla: "Erre ma nincs túl sok esély" (Blikk)
Ernyey Béla a pályafutása során bejárta a világot, de 82 évesen sem adja fel az álmait: filmszerepre vágyik, bár úgy érzi, ma már nem sok esélye van erre. A színész szívvel-lélekkel dolgozik, és több különböző projektben vesz részt, köztük egy podcastsorozatban, valamint egy új szakácskönyvön is dolgozik. Ennek ellenére úgy érzi, az utóbbi években
márc. 18
8:24
Szerencse és pénz: Nagyon jól alakul a mai nap két csillagjegy számára (Metropol)
Pénzügyekben is várható pozitív elmozdulás.
márc. 18
8:24
Csányi Sándor: Ülnek olyan magyar fiatalok a kispadon, akik elérik a pályán lévő külföldiek szintjét (m4sport.hu)
Az MLSZ elnöke szerint a válogatott jó úton jár ahhoz, hogy hosszútávon is sikeres legyen.
márc. 18
8:24
Vágóhidak Magyarországon: mi jön a pörgés után? (vg.hu)
A száj- és körömfájás megjelenése fékezheti a lendületet.
márc. 18
8:24
Arne Slot: a játékosok fizikailag és mentálisan is fáradtak (Igényesférfi.hu)
Arne Slot, a csapat menedzsere a mérkőzést követően elismerte, hogy a játékosok fizikailag és mentálisan is fáradtak, ami meglátszott a teljesítményükön.
márc. 18
8:24
Somogyi Zoltán a poloskázásról: Minden elrontott pillanat beleéghet a választók emlékezetébe (SzMo)
Orbán Viktor úgy érzi, erőt kell mutatnia, de valószínűleg azt mérték, hogy a többség megijedt a miniszterelnöktől – mondja a politikai elemző. Magyar Péter közben próbálja elkerülni, hogy belemenjen az Orbán Viktor által felállított csapdákba.
márc. 18
8:24
A Trump–Putyin-egyeztetés előtt (Magyar Hírlap)
Kedden telefonon tárgyal az amerikai és az orosz elnök.
márc. 18
8:24
Van egy statisztika, amiben Puskás és Grosics is Dzsudzsák mögött kullog (Demokrata)
A címeres mezben legtöbb gólt szerző Puskás Ferenc, az Aranycsapat kapitánya csupán tizedik ebben a rangsorban.
márc. 18
8:24
Messi üzent, mert sírt érte Argentína (Magyar Nemzet)
A nyolcszoros aranylabdás közösségi oldalán írt a szurkolóknak, hogy izomsérülése miatt kénytelen kihagyni a Brazília és Uruguay elleni vb-selejtezőket.
márc. 18
8:24
Nagy a baj az M3-ason: 8 kilométeres dugó, egy órás várakozás (Autószektor)
Az M3-as autópályán, az M0-s autóúti csomópont és Mogyoród, azaz 22-es és 13-as km között új terelést építenek ki. A Budapest felé vezető oldalon csak a belső sáv járható, ami már 7-8 kilométeres torlódást okoz, ezért a fővárosba tartók 50-60 perccel hosszabb menetidőre készülhetnek - Gödöllőtől érdemes a 3-as főutat vagy az M31-es autópályát válas
márc. 18
8:24
Sokkoló bérszakadékot mért a KSH Budapest és a vidék között (Forbes)
A személyi költségek és a hozzáadott értékek is ott a legmagasabbak, ahol a külföldi tulajdonú cégek működnek. Mi történt? Budapesten kívül mindössze három megyében haladta meg az 500 ezer forintot a vállalkozások egy főre jutó személyi költsége 2023-ban, azaz 16 megyében átlagosan félmillió forintnál kevesebbet költöttek a cégek egy munkavállalóra
márc. 18
8:24
Hivatalos: szeptemberben debütál az új BMW iX3 (Villanyautósok)
Eseménydús két és fél év következik a BMW történetében.
márc. 18
8:24
A mi Erkelünk: új dokumentumfilm született (Gyulatelevízió)
Egy pár perces részletet mutattak be péntek délután “A mi Erkelünk” című, 80 perces dokumentumfilmből, melyet ekkor a sajtó munkatársai nézhettek meg. Az alkotás a Magyar Történelmi és Műfaji Film Alapítvány támogatásával készült. A mű Szappanos Gábor történész ötlete nyomán széles körű összefogással készült el, és jelentős részt Erkel életének gyu
márc. 18
8:24
Esküvő horoszkóp: csillagjegyed szerint ilyen lesz a Nagy Nap (Bien)
Legyél szingli vagy eljegyzett, már biztosan megálmodtad, hogyan is nézne ki az a bizonyos nagy nap. Ahány csillagjegy, annyiféle elképzelés.
márc. 18
8:24
Új szövetség alakult a vidéki független színházakért (Librarius)
A Vidéki Független Színházi Szövetség célja egyértelmű: egyesíteni az erőforrásokat, és közösen keresni megoldásokat.

Keresés