A műanyag életünk megkerülhetetlen része lett – jelen van az élelmiszer-csomagolásban, az építőiparban, a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök gyártásában, sőt, maga a globalizáció sem működhetne nélküle.
Idén ünnepli az elektrifikáció huszadik évfordulóját a Lexus: a márka 2005-ben kezdte el értékesíteni a világ első hibrid prémiumjárművét, az RX 400h-t. Mostanra a márka eladásaiban abszolút túlsúlyt képviselnek a részben vagy teljesen elektromos modellek: ezek világszerte 52%-ban, Európában 91%-ban részesednek a Lexus forgalmából. Ezt a kiemelkedő
Nagyon sokan meghaltak és megsérültek, amikor tűz ütött ki az észak-macedón Kocani város egyik éjszakai szórakozóhelyén, ahol mintegy 1500 ember vett részt egy koncerten. A MIA közszolgálati hírügynökség a belügyminisztériumra hivatkozva azt közölte, hogy legalább ötvenen vesztették életüket és több tucatnyian megsérültek.
A házikészítésű macisütit minden gyerek szereti, nem csak azért mert kedves figurája megigézi a gyerekeket, hanem azért is mert valóban finom. A receptet fekete öves konyhatündéreknek ajánljuk. (Fotók: Kölöknet)
A gyógyulás nem lineáris folyamat: hol egyenes, hol göröngyös az út, amin haladunk a célunk felé. Közben pedig olyan emberek jelennek meg az életünkben, akik mind más-más módon segítenek…
Vilmos herceg, a brit trón várományosa szokatlan oldaláról mutatkozott be. Azt korábban is lehetett tudni, hogy nagy futballdrukker és kijár kedvenc csapata, az Aston Villa meccseire. Most elmondta azt is, hogy titokban szokott posztolgatni a drukkerek online fórumaiban.
A fogyasztók hajlandóak többet fizetni a biológiailag lebomló műanyag palackokba csomagolt vízért, azonban ez nem elegendő a gyártási többletköltségek fedezésére – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem friss kutatásából.
A Liverpool Fc hivatalos honlapján tartott szurkolói szavazáson Szoboszlai Dominikot választották február hónap legjobbjának az angol labdarúgó-bajnokságot vezető klubnál. Az oldalon "fáradhatatlan középpályásként" jellemzett magyar játékos ebben a szezonban először nyerte el az elismerést. Az év második hónapjában a magyar válogatott csapatkapit
Idén öten kapták meg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) egyik legrangosabb elismerését, a Jedlik Ányos-díjat, amely a sikeres feltalálói tevékenység, valamint a kiemelkedő hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismerését szolgálja.
Kedden hajszálra megközelítették, szerdán már jócskán felülmúlták a 3,5 gigawattos negyedórás termelést a nagyobb hazai napelemes rendszerek - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) Facebook-oldalán.
A március 15-i ünnepségek sosem arról szóltak, ami valójában történt 1848-ban. Rendszerek jöttek-mentek, és az azóta eltelt 177 év során a napi politika mindig felhasználta, kifordította a maga céljára, vagy épp elhallgattatta azokat, akik maguk elé emelték ilyen-olyan célból a forradalom eszméit.
Legkevesebb 32 ember vesztette életét eddig az Egyesült Államok középső és déli részén tomboló viharrendszer miatt. A viharok most kelet felé tolódnak. Az áldozatok közül 15-en tornádóban haltak meg, míg mások halálát a hurrikán erejű szél és tüzek okozták.
A Magyar Szövetség civilekkel összefogva sürgeti a krasznahorkai vár felújításának szakszerű folytatását. A 2012-ben a lángok martalékává vált vár a nagyközönség számára még mindig nem látogatható.
A márciusi lakásbiztosítási kampány végére mintegy 360 ezer szerződésváltásra és további 400 ezer szerződés átdolgozására számít a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (Fbamsz) - közölték a szervezet vezetői csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon.
Orbán Gábor közgazdász, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány elnöke, a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács és a Budapesti Értéktőzsde Nyrt. Tőzsdei Tanácsadó Testületének tagja a Magyar Érdemrend tisztikereszt kitüntetést vehette át.
A Mercedes Lewis Hamilton helyére szerződtetett olasz pilótája az ötmásodperces büntetés nélkül nem az ötödik, hanem a negyedik helyen végzett a vasárnapi idénynyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon. A 18 éves és 203 napos újonc a legfiatalabb pontszerző debütáló viadalon, míg minden idők második legfiatalabb pontszerzője a holland Max Verstappen mögö
A Lincoln Futura prototípusa 1955-ben magazinok címlapjára került, majd évekig rohadt egy garázsban, mielőtt Batman szolgálati járműve lett. 2013-ban közel egymilliárd forintért kelt el egy árverésen.
Mindenkit foglalkoztat az, hogy mi van a halál után. Sötétség vár ránk, és a nagy semmi, vagy valami egészen más? Orvosok, pszichológusok, hétköznapi emberek foglalkoznak a témával nap mint nap. Íme, 5 olyan könyv, amelyből hitelesen szerezhetsz információkat arról, milyen lehet a túlvilág kapuja.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a termelők figyelmét, hogy a nitrát adatszolgáltatás határideje március 31-e. Az adatok beadását az elektronikus gazdálkodási napló (eGn) felületén kell teljesíteni.
Mesterséges Intelligencia a hadiiparban - új egyetemi-kutatóintézeti projekteket hozhatnak a kedvező hazai adottságok. - olvasható az Energiaügyi Minisztérium közösségimédia oldalán megjelent bejegyzésben.
Az észak-amerikai kávéipar szereplői keresik a válaszokat arra, hogyan befolyásolja üzleteiket az Egyesült Államok és partnerei közötti kereskedelmi háború.
A Bitcoin legutóbbi teljesítménye hatalmas hullámokat vetett a kriptopiacon, különösen azok számára, akik a csúcson vásárolták meg a tokent. Azonban, ahogy mindig is mondtuk, a piac korrekciói – bármely piacon – egészségesek. Sőt, most egy ritka, rendkívül erős bikás jelet figyeltünk meg a Bitcoin grafikonján, amely szinte minden esetben pontosnak