Szűk egy hónapja maradt a válaszadásra azoknak, akik felkérést kaptak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) időmérleg-felmérésében való részvételre, hiszen 2025. április 7-én zárul az adatfelvétel, amely az ország 264 települését érinti. A statisztikai módszerrel, véletlenszerűen kiválasztott résztvevőket postai felkérőlevélben értesíti a hivatal.
Az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet kapott az alapvető élelmiszerek - különösen a tej és a tojás - árának emelkedése, amely a lakosság széles rétegeit érinti. A magas élelmiszerárak kialakulása összetett folyamat, amelyet számos belföldi és nemzetközi tényező befolyásol. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az árakat befolyásoló intéz
Az utolsó szarvasmarhát is leölték, és a tetemét elvitték a száj- és körömfájás miatt zárlat alá vont kisbajcsi állattartó telepen. Egyelőre úgy tűnik, a vírust sikerült a telepen belül tartani.
Ma este a Szűz jegyében bekövetkező holdfogyatkozás mélyreható változásokat indít el. Elengedésre kényszerít, felszínre hozza a rejtett feszültségeket, és egy új korszak kezdetét jelölheti.
Tanulni kell, ez nem kérdés. De hogy lehet ezt úgy csinálni, hogy ne borulj ki minden dolgozat előtt, és ne érezd magad egy kimerült zombinak az év végére? Ha szeretnél jobb eredményeket elérni kevesebb stresszel, próbáld ki ezeket a hatékony tanulási technikákat! 1. Tervezd meg előre a tanulási folyamatot! Az utolsó pillanatos magolás garantált st
Folyamatosan új programokkal bővül a Víg Szalon kínálata, alkalmat teremtve arra, hogy a színház alkotói és a közönség közvetlenebb módon találkozhasson. A Víg Beavató során, a Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadás tantermi változatában az iskolások maguk is az események részeseivé válhatnak, így ismerhetik meg Arany János élettörténet
Idén még a tavalyi lakáskampánynál is nagyobb lehet az érdeklődés A lakásbiztosítási kampány végére mintegy 360 ezer szerződésváltásra, és további 400 ezer szerződés átdolgozására számít a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) – jelentették be a szövetség sajtótájékoztatóján. Mindez az aktív ügyfélérdeklődésnek, valamint
A liquid biopszia (magyarul folyékony biopszia) egy minimálisan invazív diagnosztikai eljárás, amely során a vérben vagy más testnedvekben (például vizeletben, nyálban vagy agy-gerincvelői folyadékban) található rákos sejtek, DNS-darabok vagy egyéb biomarkerek elemzésével állapítják meg a daganat jelenlétét, típusát és genetikai jellemzőit.
A tészta komoly dolog, különösen Olaszországban. És ha probléma támad, az igazi botrányt okoz. Bariban az orecchiette-t készítő tésztanagyik kavarták fel az állóvizet.
A migrénesek pontosan tudják, melyek azok a triggerek, amelyek kiváltják náluk a görcsös fájást. Leggyakrabban bizonyos ételeket, fényt, hangokat, stresszt szokás emlegetni, de sokan vannak, akiket az időjárásváltozás visel meg.
Jelentős kedvezménnyel, várhatóan 2500 forintért vehetik meg a Borsod-Abaúj-Zemplénben élők jövőre a megyei autópályamatricát – jelentette be az építési és közlekedési miniszter a közösségi oldalán.
A szén-dioxid-kibocsátási kvóta szigorításának eltolása egy üdvözlendő döntés, de Dr. Nyirő József, a Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Szövetségének (Majosz) elnöke szerint várhatóan ez kevés lesz.
A Novotel egy sor európai – spanyol, francia és német – hotellel folytatja globális terjeszkedését, emellett még ebben az évben Máltán és Horvátországban is megnyílnak a márka első szállodái. Az 1967-ben alapított Novotel úttörő szerepet játszott a megfizethető kényelem koncepciójában, minőségi szállodai innovációkkal szolgálva ki a családokat és a
Felmérések szerint jellemzően negatívan értékelik az emberek a biztosítási szakmát, sokaknak rossz a tapasztalata az üzletkötőkkel. Ezért is fontos a pénzügyi tudatosság fejlesztése, a személyre szabott lehetőségek megismertetése, a hosszú távú tervezés, az öngondoskodás erősítése és a széleskörű támogatás.
Dél-Koreában egy év alatt megduplázódott a kereslet, de máshol is növekedés van. A Csendes-óceáni térség egyik legfontosabb élelmiszer- és ital szakkiállításán szervezett közösségi megjelenést az Agrármarketing Centrum. A Foodex Japan
Bár az régóta köztudott, hogy a rendszeres testmozgás csökkenti a szorongást, szinte minden testi funkcióra kedvezően hat, a gyógyításban és a megelőzésben is kiemelt szerepe van, de sokáig tartotta magát az a nézet is, hogy esti edzés megzavarhatja a jó alvást. Az újabb vizsgálatok fényében azonban ez már korántsem biztos.
Nem is gondolnád, mennyi rejtett cukrot fogyasztasz nap mint nap! Ezek az ételek és italok alattomos módon okozhatnak függőséget és vezethetnek komoly egészségügyi problémákhoz.
A nyugdíjhoz hasonlóan az árvaellátás is a legfontosabb pénzbeli juttatások közé tartozik, azonban fontos kiemelnünk, hogy az árvasági segély 2025 évében sem mindenkinek és nem egyforma összegben jár. Na de mégis, mi az az árvaellátás, melyek az árvaellátás 2025 évi szabályai és mennyi az árvasági segély összege? Amellett, hogy utánajárunk, hogyan
A kormány be fog avatkozni, amennyiben azt tapasztalja, hogy más termékek árát emelik az áruházak az árrésplafon miatt - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Donald Trump amerikai elnök súlyos vámokat helyezett kilátásba csütörtökön az Európai Unióból az Egyesült Államokba exportált alkoholtermékekre az amerikai whiskey-re bejelentett európai vámokra válaszul.
Több mérőcellával rendelkező triaxiális vizsgálóberendezést és a centrifugális erőt kihasználó, szemcseméret meghatározását szolgáló mérőedényt fejlesztett ki Hudacsek Péter, a Széchenyi István Egyetem kutatója. Mindkét innováció a talajvizsgálatok gyorsabb
A zuhany tisztítása senkinek sem tartozik a kedvenc feladatai közé, de meg kell csinálni, különben a vízfoltok és a szappanlerakódások eluralkodnak. A Drench legutóbbi felmérése szerint az emberek háromnegyede szeret egyszerre két feladatot is megcsinálni, például zuhanyozás közben takarítani. Valószínűleg most vagy meglepődtél vagy éppen magadra i
Az eperre gondolva először nem Svédország jut eszünkbe, pedig az északi nemzetnek is megvan a maga epres sajátossága, a Jordgubbstårta – mutatjuk is, hogyan lehet egyszerűen elkészíteni a desszertet!
Az új Cla minden téren többet kínál a felhasználónak az elődjéhez képest: megnövelt tér, fokozott kifinomultság, magasabb komfort, továbbfejlesztett intelligencia és páratlan hatékonyság. Ez a legokosabb autó, amit a Mercedes-Benz valaha gyártott – és nem utolsó sorban egy teljesen új modellcsalád első tagja. Mindegyik új Cla modellváltozat egyarán
Donatella Versace közel 30 év után lemond a Versace divatház kreatív igazgatói posztjáról.Az 1997 óta betöltött pozíciót bátyja, Gianni meggyilkolása után vette át. Versace az olasz márka több száz divatkampányát felügyelte, emellett szállodákat és autókat is tervezett.A 69 éves divattervező és üzletasszony helyét Dario Vitale veszi át, aki korábba
Bár Kína területén is számos elhagyatott várost találunk, a félresikerült projektek közül kiemelkedik a Malajzia és Szingapúr határán fekvő Forest City nevű komplexum. A 100 milliárd dollárból épült városnegyed hosszú évek óta üresen áll, azonban lehet, hogy a közösségi média és a popkultúra hatására végre megtelik élettel.
A hét végéig még két nagyobb hullámban érkezik kiadós eső. Mindez nagyon kedvező körülményeket teremt az őszi vetések számára, és a talaj feltöltődése is folytatódik. A jövő hét elején azonban száraz és hideg, sarkvidéki eredetű légtömeg érkezik fölénk, a jövő hétre visszatérnek az éjszakai fagyok, melyek a már többfelé virágzásnak indult korai cso
A Fővárosi Törvényszék döntésének megfelelően a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megismételt eljárásban vizsgálja a Nitrogénművek Zrt. kartellezését. A bíróság a legsúlyosabb jogsértések – az árrögzítés és piacfelosztás – tekintetében megerősítette a GVH eredeti döntését. A GVH továbbra sem engedi, hogy a Nitrogénművek Zrt. kibújjon a jogsértésekkel
A hétvégén is folytatódik a csapadékos idő, szombaton, a március 15-i nemzeti ünnepen is országszerte várható eső, zápor, zivatar, és majd csak vasárnap csökken a csapadék esélye. A szél élénk, olykor erős, viharos lesz, és a hőmérséklet is visszaesik – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.