Az LG bemutatta új Artcool™ AI Air nevű hűtő-fűtő légkondicionálóját. Az elegáns megjelenésű lakossági klímaberendezés a mesterséges intelligencia segítségével elemzi a felhasználó szokásait, hogy személyre szabott működést és jobb energiahatékonyságot
Kedd éjjel megjelent az árrés korlátozásáról szóló kormányrendelet, amelyből kiderülnek a szabályozás pontos részletei. Egyelőre május végéig tervezi a kormány fenntartani a korlátozást.
Farkas Zsombor énekes-dalszerzőként és előadóként kezdte a pályafutását, először egy zenekar, a Privát Affér tagjaként, majd szólóprojektet indított. Mostanra számos egyéb, ezt a tevékenységet kiegészítő területen is jelen van, mint például az online zene és videóklip hirdetés, terjesztés, zenekiadás és előadói menedzsment. Az egyre bővülő ügyfélkö
Magyarországról Romániába tartott az a teherautó, amely alig néhány perc alatt fennakadt a pénzügyőri ellenőrzésen. A román kamion az átadott fuvarokmányok szerint 20 400 kilogramm őrölt pirospaprikát szállított. A fizikai áruvizsgálatkor kiderült, hogy a fűszer csomagolásán semmilyen származást igazoló adat nem található. Az áruhoz tartozó EKÁER b
Jókai Mór és a magyar gyász a címe az Mnmkk Magyar Nemzeti Múzeum szabadegyetem programsorozata, a Múzeumakadémia március 18-i előadásának, ahol azt a fekete ruhaderekat is megtekinthetik az érdeklődők, amelyet a hagyomány szerint egykor Jókai Mór felesége, Laborfalvi Róza viselt.
Egy hosszú távú kapcsolatban idővel szinte biztosan szóba kerül a fogamzásgátlás kérdése, aminek nem csak praktikus vagy egészségügyi szempontjai, de pénzügyi, sőt erkölcsi oldala is van. Sokan úgy vélik, hogy mivel a legtöbb hormonális fogamzásgátló módszert a nők használják, az ő felelősségük a költségek viselése is. Szerintem viszont ennek egyál
Újabb, Magyarország gazdasági versenyképességét alapvetően meghatározó területtel bővült az Energiaügyi Minisztérium feladatköre: az e-közigazgatási, elektronikus hírközlési, valamint az informatikai infrastruktúrát érintő ügyeket ezentúl önálló államtitkárság kezeli Solymár Károly Balázs vezetésével – közölte a tárca.
Endrei Judit még főiskolás korában mondta ki a boldogító igent, ám a házassága zátonyra futott. Később viszont bekopogott az ajtaján a nagybetűs szerelem, majd megszülettek a lányai, akik igazi szerelemgyerekek. De ez sem tartott örökké... a bemondó most erről mesélt.
Mostantól az 5 ezer fő alatti kistelepüléseken élő nyugdíjasok is igényelhetnek támogatást a Vidéki otthonfelújítási programban - az erről szóló kormányrendelet-módosítás hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden az MTI-vel.
A Liverpool tizenegyespárbajt követően alulmaradt a Paris Saint-Germain ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. Arne Slot csapata heroikusan küzdött, rengeteg helyzetet
A Decathlon bejelentette dinamikus új együttműködését Alex Sarr-ral, a Washington Wizards újonc erőcsatárával. Az együttműködés keretében a Decathlon Sarr hivatalos technikai partnere és kizárólagos cipőszállítója lesz, hangsúlyozva a márka elkötelezettségét a kiemelkedő sporttehetségek és a sportteljesítményt növelő felszerelések innovációjának tá
Az ukrán-amerikai tárgyalásokon kedden Szaúd-Arábiában elfogadott 30 napos tűzszünet azonnal életbe lép, ha Oroszország elfogadja - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Fegyverszünet jön a háborúban?
A Dániától való fokozatos függetlenedést szorgalmazó ellenzéki párt egyértelmű előnnyel vezeti a grönlandi választásokat a szavazatok 90 százalékának a megszámlálása után.
Több százan lettek rosszul Nagykőrösön az elmúlt napokban. Öt gyerek kórházba is került kiszáradás miatt, de őket már kiengedték. Azt egyelőre nem tudni, mi okozhatta a megbetegedéseket, ugyanis a hatóságok még nem végeztek a vizsgálatokkal. Rengeteg ember érintett a hányással és hasmenéssel járó, rejtélyes betegségben.
Ha kíváncsiak vagyunk, mire költik a pénzüket a milliárdosok, látogassunk el Roatán-szigetre. Ezen a csak "milliárdosok szigeteként" emlegetett helyen tiltott génszerkesztést végeznek.
Ha be akarsz várásolni a most következő hétvégén, akkor fontos lesz az időzítés. A március 15-i ünnep miatt ugyanis rengeteg üzlet zárva lesz. Cikkükből megtudhatod, melyik üzletlánc lesz érintett a boltzárban szombaton, és hol tudsz mégis vásárolni aznap.
Nedvesebb léghullámok érték el Magyarországot, kedden délután végül csak megdörrent az ég. Az Időkép.hu értesülései szerint jég is kísérte az első márciusi viharokat.
A Fidesz-frakció szerdán közölte, hogy az Alaptörvény módosításával a család intézményét, a nemzeti identitást és a készpénzhasználatot is megerősítenék.
A kedvezményre a korábbiakban csak a legalább egy gyermeket nevelő nők voltak jogosultak, ám a kedden napvilágot látott kormányrendelet szerint immáron a nyugdíjasokra is vonatkozik majd.
Ennek a kozmetikai cikknek a kezdetleges, természetes alapanyagú használata az ókorig nyúlik vissza, ma pedig már a modern nők sminkkészletének szinte kötelező eleme.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1349-en lépték át Bács-Kiskun vármegyében. A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468.000 forint. 140 000 forintot kell fizetnie azoknak a sofőröknek, akik közül ketten 90 km/h helyett 153-mal h
Az autósok 60 százalékát nem befolyásolja az üzemanyagok árának változása abban, hogy autóba üljenek, és jelentős részük egyáltalán nem tervez változtatni autózási szokásain 2025-ben – derül ki a Simple felmérésből.
Kiesett a Liverpool a Bajnokok Ligájából, miután a PSG az Anfielden ledolgozta a hátrányát, majd tizenegyespárbajban kiharcolta a továbbjutást. Szoboszlai Dominik hiába volt újra az angol csapat egyik legjobbja, Arne Slot a hosszabbításban lecserélte őt, így nem rúghatott tizenegyest. A vezetőedzője büszke csapatának szereplésére, ugyanakkor szerin
Több rendszert is karbantartanak 2025. március 12-én, 15-én, 16-án és 17-én. A munkálatok miatt üzemszünet, illetve szolgáltatáskiesés várható – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).