Egy szájról olvasó szakértő megfejtette, mi volt az a rövid, négyszavas üzenet, amelyet Károly király mondott fiának, Vilmos hercegnek a Westminster-apátságban rendezett ünnepségen.
Délelőtt még hol felhős, hol napos idő vár a magyarokra, ám délutántól egyre többfelé kell számítani esőre, záporra, néhol zivatarra is. Az éjszaka folyamán újabb csapadékhullám érkezhet Magyarország fölé. A HungaroMet Zrt. négy vármegyére is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a zivatarveszély miatt. Elsődleges veszélyforrásként a villámlást jelölté
"(...) a valódi megállapodások még mindig ott, a fronton íródnak. Amit Washingtonban is meg kellene érteniük" – így fogalmazott egy befolyásos orosz törvényhozó a Szaúd-Arábiában megszületett ukrán–amerikai ideiglenes tűzszüneti javaslatra reagálva.
Életbe léptek a Donald Trump amerikai elnök által az összes acél- és alumíniumimportra bejelentett 25 százalékos vámok. Az Európai Unió országaiból és más államokból származó árukra korábban érvényes mentességeket is felfüggesztik Trump még februárban kiadott végrehajtási rendelete szerint.
Már csak pár hónapja van a magyar cégeknek arra, hogy felkészüljenek: idén július 1-től a minimum ESG-kérdéssorra vonatkozó elvárásban egyre több adatot, információt kell begyűjteni a bankoknak a vállalati hiteleket felvevő ügyfeleiktől. Első lépésben azoknak a cégeknek kell felkészülni, amelyek 500 milliónál nagyobb kölcsönért folyamodnak - emléke
A műanyag újrahasznosítása kulcsfontosságú a fenntarthatóság szempontjából, de vajon valóban hatékony a jelenlegi ipari gyakorlat? Hogyan érintik a szigorodó uniós szabályozások a gyártókat, és milyen kihívásokkal néz szembe a magyar műanyagipar? Az Integrator FM ipari podcast sorozat holnap debütáló epizódjában ezekre a kérdésekre keressük a válas
A Kocsis Máté által korábban közöltekkel ellentétben az alkotmánymódosítási javaslat a magyar állampolgárság felfüggesztésének lehetőségét tartalmazza, és külön kiemeli, hogy az európai államok állampolgáraira nem vonatkozik.
A legtöbb királyi szakértő szerint a leendő király és királyné modernizálni fogják a monarchiát, így talán senki számára nem meglepő, ha azt mondjuk, Vilmos és Katalin természetessége és közvetlensége a mindennapjaikban is megmutatkozik – ezt állítják legalábbis a hozzájuk legközelebb álló alkalmazottak, írja a Marie Claire. Bár megtehetné
Régen látott programdömpinggel jön a március 15-i hétvége. Vízen, földön, havas pályákon is mozoghatsz, lesznek könnyed túrák, extrém futások, tavaszi evezések, és úgy tűnik, a Téli Balaton-átúszásra is sor kerülhet végre! Nézd végig, mit tartogat a hétvége, és válogass kedvedre.
Király Linda kirobbanó formában van! Szalagcímek tömkelege szól az énekesnő fogyásáról, ám ő úgy érzi, még hosszú út áll előtte. Az életmódváltásnak köszönhetően pár hónap alatt 15 kilótól szabadult meg, ám nem akármilyen programnak köszönheti az átalakulást. Az életmódstílus Jákob Zolihoz köthető, aki megszólalt az énekesnő kapcsán.
Jakus Tamás 2020-ban érkezett Thermo Fisher Scientifichez, amikor az élettudományokkal foglalkozó cég üzleti szolgáltató központjában még alig 300-an dolgoztak. Most, öt évvel később már 1100-an állnak itt alkalmazásban 12 nyelven szolgálják ki az ügyfeleket, a teljes magyar képviselet pedig több mint 1300 fős. Toborzásról, közösségépítésről és rug
Fenntarthatósági kérdésekre kell válaszolnia a magyar cégeknek. Már csak pár hónapja van a magyar cégeknek arra, hogy felkészüljenek: idén július 1-től a minimum ESG-kérdéssorra vonatkozó elvárásban egyre több adatot, információt kell begyűjteni a bankoknak a vállalati hiteleket felvevő ügyfeleiktől. Első lépésben azoknak a cégeknek kell felkészüln
A Vanity Fair volt főszerkesztője, Tina Brown kemény kritikát fogalmazott meg Meghan Markle legújabb Netflix-sorozatával kapcsolatban. Brown szerint a hercegné sorozata a lehető legrosszabb pillanatban mutatkozott be, és hamis tökéletességet közvetít.
Számos offshore cégben volt érintett Barati Ágnes, akinek prostitúcióra való felbujtás miatt elítélt korábbi cégtársa még egy sugar daddy oldalhoz is köthető.
Fiatal, sikeres bankár gyilkolta meg a szüleit Budapesten. A bírósági eljárásban arra is válaszokat keresnek, vajon mitől kattant be az újpesti fiatalember.
Több éves, hazánkban egyedülálló stratégiai együttműködést kötött a világ egyik legnépszerűbb sportszervezete, a Laliga és a Magyarországon elsőként online kaszinó- és sportfogadási szolgáltatásokat is kínáló VEGAS.HU. Ennek értelmében a VEGAS.HU lett a Laliga hivatalos magyar sportfogadási partnere. A megállapodás a kizárólagos marketingjogok mell
Megérkezett a sorozatgyártásba a BMW idei egyik legfontosabb modellfrissítése, az iX. Optimalizált vezérlőelektronika, finomhangolt hajtáslánc és még brutálisabb akkumulátorok, valamint nagyobb hatótáv. A BMW megkezdte megújult iX modelljének sorozatgyártását a bajorországi dingolfingi gyárában. A népszerű elektromos szabadidő-autó (SAV) fr
Az amerikai elnök visszavonta a kanadai acélra és alumíniumra kivetett vámok megduplázásával kapcsolatos fenyegetését, miután rendeződött a kanadai Ontario tartomány és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi vita.
A kínai tudósok áttörést értek el egy olyan vakcina kifejlesztésében, amely megakadályozhatja az artériák elzáródását, így csökkentheti a szívroham és a stroke kialakulásának kockázatát.
Az alapos sminklemosás az arcápolási rutin elkerülhetetlen lépése. Sokak számára ez egy gyors és elhanyagolható eleme a mindennapoknak, amit sokszor nem is végeznek kellő alapossággal, pedig kulcsfontosságú a bőr egészsége szempontjából. Ha te is hajlamos vagy sietni ezzel, és úgy gondolod, hogy nem okozhat problémát, most érdemes figyelmesebben ol