Populista kampánytémának nevezte és elhárította Klaus Iohannis román államfő hétfőn a lemondását sürgető politikusi nyilatkozatokat, leszögezve: addig marad tisztségében, amíg a megválasztott új államfő leteszi a hivatali esküt.
Újabb mérföldkövet ért el Herendi Gábor filmje, a Futni mentem: az alkotás immáron a legnézettebb film lett a rendszerváltás óta. Elképesztő gyorsasággal, csupán másfél hónap alatt sikerült a legtöbb nézőt vonzót mozifilmek közé kerülnie az állami támogatás nélkül készült produkciónak.
Maurides Roque Junior lett a DVSC–Nyíregyháza főszereplője, aki az első félidőben még a vendégcsapatnak egyenlített egy öngóllal, jótékonysági akciója viszont itt véget ért: a megfelelő kapuba szerzett duplájával megnyerte a meccset a Lokinak, tette mindezt úgy, hogy öt nappal ezelőtt igazolt Debrecenbe. Ennek mentén megnéztük, az elmúlt húsz évben
Hogy néz ki? Minden korábbinál sportosabb kiállásával, meghatározóbb stílusjegyeivel és átfogóbb sokoldalúságával csábít az új, Magyar Év Autója 2025 díjra jelölt BMW X3. Az amerikai Spartanburgban, a dél-afrikai Rossilynben (csak ott készülnek a plug-in hibrid változatok) és hosszított változatban a kínai Senzenben gyártott szabadidő-autó legfőbb
Nehéz napokon van túl a konzervatív CDU elnöke, egyben esélyes kancellárjelöltje. Pártja ugyanis néhány órás kongresszuson teljes támogatásáról biztosította Merz gazdasági, biztonságpolitikai és migrációs programját, amely különös tekintettel az utóbbira a múlt héten a Bundestag többsége nem csak bírált, de el is utasított.
Témák: A felső légúti betegségek emelkedő száma miatt hétfőtől a Békés Vármegyei Központi Kórház valamennyi telephelyén látogatási tilalmat vezettek be. Az intézkedést a betegek és az ott dolgozók védelme miatt hozták meg. Békéscsabától Lisszabonig érne a papírok sora, ha a kormányhivatal és intézményei által 2024-ben elintézett ügyek lapjait egymá
A kormány igazságügyi reformtörekvései komoly vitákat váltottak ki a jogász szakmán belül, különösen annak módját illetően. Dr. Horváth Lóránt, az Ügyvédkör elnöke a Spirit FM Letöltendő című műsorának a vendégeként segített átlátni az Országos Bírói Tanács (OBT) helyzetét és az igazságszolgáltatás tervezett reformjának következményeit.
Ahogy arról beszámoltunk, dühösek és csalódottak a vállalat focidrukker ügyfelei, mivel az RTL+ streamingplatformon nem közvetítenek minden UEFA Bajnokok Ligája (BL) focimeccset, ezért az előfizetők lemaradnak egyes mérkőzésekről. Volt olyan nap, amikor a mérkőzések felét sem adta le az RTL. A nemzeti versenyhatósághoz panaszok érkeztek az ügyben.
A katonai szövetség elrettentő és védelmi képességének fontosságára összepontosítottak Orbán Viktor miniszterelnök és Mark Rutte NATO-főtitkár hétfői brüsszeli találkozóján – derül ki Ruttének az X közösségi oldalon közzétett bejegyzéséből. A NATO-főtitkár azt írta: jó volt látnia Orbán Viktor kormányfőt Brüsszelben. Közölte: megbeszélésükön a Nato
A 2025-ös költségvetést megalapozó törvény hozott pár olyan új lépést, amely a kormány reményei szerint szigorítja az önkormányzati gazdálkodást és az önkormányzati finanszírozást is átláthatóbbá teszi – mondta Navracsics Tibor.
Ha te is keresed a módját annak, hogyan teheted dúsabbá a frizurádat, anélkül, hogy túl sok hőt használnál és károsítanád a hajad, akkor ez a TikTok-trend neked is tetszeni fog. Varázsold a lófarkad két perc alatt laposból meséssé!A hack teszteléséhez csak egy rugalmas hajgumira van szükséged. Kezdd azzal, hogy a hajad felső felét laza lófarokba fo
Németországba naponta 400 ezer csomag érkezik külföldről, elsősorban Kínából. A kormány egy e-kereskedelmi akciótervvel szabna gátat a bizonytalan minőségű áruk áradatának, és eltörölné a vámmentességet is.
A tömeges migrációt "mai világunk egyik legnagyobb tragédiájának" nevezte hétfőn Marco Rubio amerikai külügyminiszter panamai látogatásának második napján.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ezen tájékoztatója a gazdasági tevékenységüket kezdő adóalanyoknak nyújt segítséget áfakötelezettségeik teljesítésében, a legfontosabb szabályok ismertetésével.
A fiatalok átlagos havi nettó jövedelme 234 ezer forintra nőtt a múlt év végére, szemben az egy évvel korábbi 200 ezres szinttel. 2019-hez viszonyítva meg is duplázták az összeget a K&H ifjúsági index szerint, amely a 19-29 évesek anyagi helyzetét vizsgálta. A korosztályon belül azonban jelentős eltérések vannak: 7 százalékuknak nincs jövedelme, 13
Donald Trump a közösségi oldalán közölte, hogy mexikói tárgyalópartnere beleegyezett abba, hogy azonnal 10 ezer katonát vezényeljen Mexikó északi határszakaszára.
Hónapokig követték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakemberei egy importőr gyanús pénzügyi manővereit, akciójukkal megakadályozták az államkassza több százmillió forintos megkárosítását - közölte az adóhatóság hétfőn.
"Mindent megtettek a szervezők, hogy idén méltó legyen a megemlékezés." Erről Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke beszélt a Heti Világhíradónak Auschwitzban, az egykori koncentrációs tábor felszabadításának 80. évfordulóján.
A precíziós gazdálkodás különösen fontos a hatékonyság növeléséhez, hangzott el az Univer Product Zrt. hetényegyházi telephelyén történt üzembejáráson.
Az európai védelem az Egyesült Államok nélkül "nem fog működni"; az európai szövetségeseknek az eddig meghatározottnál, GDP-jük két százalékánál "jóval többet" szükséges fektetniük a védelembe - jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár Brüsszelben, az európai uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőit magában foglaló Európai Tanács értekezletét meg