Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa egy évvel, 2026. december végéig meghosszabbította a jegybank hitelintézeteknek nyújtott zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programjait, a további éves hosszabbításokról pedig szakmai mutatószámrendszer alapján dönt majd. Idén január 31-től bővül a kedvezményprogramba beszámítható kitettségek köre is. Mindez kiszéle
A helyi sörkultúrát beválasztották a Cseh Köztársaság hagyományos népi kultúrájának szellemi értékei közé, ezzel közelebb került ahhoz, hogy felvételt nyerjen az UNESCO világörökségi listájára. A szervezet 2016-ban a belga sörkultúrának adta meg a világörökségi címet.
A magyar férfi kézilabda-válogatott az M4 Sport Kézilabda magazinjának vendége volt, ahol a horvátok elleni drámai végjáték mellett szóba került a torna után vitatott 7 az 5 elleni játék is.
Az ESG-törvény értelmében idén csupán a tőzsdén jegyzett, jövőre pedig a többi nagyvállalatnak kell fenntarthatósági beszámolót, illetve jelentést készítenie. A jelentésekben szereplő információknak azonban e vállalkozások beszállítói láncára is ki kell terjednie, így a gyakorlatban ez már idén több tízezer hazai kis- és középvállalkozással (kkv) s
Nagy port kavart a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) döntése, miszerint szigorítanak a flexibilis szárnyak maximális elhajlási értékén. 2024-ben a McLaren sokat profitált az ötlettel, a szigorítás is nekik kedvezhet, de vajon mit szólnak ehhez az ellenfelek, és vajon mennyire jó ötlet, hogy a szezon közepénél, a Spanyol Nagydíjtól hozzák be a vá
Nehéz választás elé néznek, akiknek most járt le inflációkövető prémium magyar állampapírjuk. Fix, változó, rövid, vagy hosszú távú? Vagy éppen aki megteheti inkább a Babakötvényt válassza? Nézzük mi szól egyik vagy másik mellett?
Bolla Bendegúz, az osztrák Rapid Wien labdarúgócsapatának magyar válogatott szélsője azt is elmondta, szerinte a bécsi együttesnek jó esélye van bejutni a Konferencia-ligában a legjobb nyolc közé.
Az európai védelem az Egyesült Államok nélkül "nem fog működni"; az európai szövetségeseknek az eddig meghatározottnál, GDP-jük két százalékánál "jóval többet" szükséges fektetniük a védelembe – jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár Brüsszelben, az európai uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőit magában foglaló Európai Tanács értekezletét meg
Vajon a szezonális karácsonyi rohamot milyen vásárlási trendek követik az év elején? Az eMAG ennek járt utána a saját, illetve Marketplace kereskedők kínálatában elérhető termékek forgalmának elemzésével. Valószínűleg az újévi fogadalmakhoz kapcsolódik, hogy az okosórák, fitneszpántok, de a személymérlegek, testápoló eszközök eladásai január első
A rutinos, 35 éves kapus, miután a múlt héten közös megegyezéssel szerződést bontott és két év után távozott a görög Levadiakosztól, újra egykori klubja, a Ferencváros kapusa lett - számolt be a Magyar Nemzet.
A Sophos megbízásából készített regionális felmérés szerint a magyar internetezők 97 százaléka legalább egyféle online védelmet használ. A leggyakoribb módszerek közé tartoznak az erős jelszavak és az antivírus szoftverek. Azonban csak minden negyedik aktív internethasználó említi a munkahelyi képzést az online fenyegetésekkel kapcsolatos ismeretek
Az adóügyek döntő többsége már személyes jelenlét nélkül is intézhető, mert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is alkalmazza a kapcsolattartás elektronikus csatornáit. Vannak, akiknek ez kötelező, és vannak, akik erről dönthetnek. Bárkinek van tehát lehetősége az elektronikus ügyintézésre és kapcsolattartásra, aminek azonban fontos szabályai vannak
A várakozásokon felül teljesített a magyar gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben, 0,5 százalékkal nőtt a GDP - mondta Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.
300 millió forint 5%-ért cserében? – a Cápák egyre meglepőbb ajánlattételeket kapnak. Hogy melyik vállalkozóval sikerül üzletet kötniük, kiderül a Cápák között következő részéből.
Egy trópusi paradicsomban, ahol pálmák árnyában koktélozgatnak a turisták, egy magyar nőt bilincsben vezetnek el a helyi rendőrök. Dobrai Sándorné, vagy ahogy a bulvárban hívják, Bróker Marcsi, éveken át élt Belize-ben. Ott egy nagy piramisjátékkal több mint 12 milliárd forintot csalt ki magyar befektetőktől. A róla készülő sorozat fikció, ám valós
A Pokoli rokonok az RTL legújabb napi sorozata, amely tele van humorral, fordulatokkal és felejthetetlen karakterekkel. De vajon mennyire részletesen ismered Pantallós lakóit? Tudd meg most kvízünkkel, és derítsd ki, hogy te vagy-e a legnagyobb rajongó!
A Lelátó első adásában Juhász Istvánnal, az Mksz sportszakmai igazgatójával elemeztük férfi válogatottunk világbajnoki szereplését. Ezt követően jégre léptünk, ugyanis a friss Európa-bajnok Jászapáti Petrával foglalkoztunk.