2025. február 11. kedd

febr. 11
12:30
Felfalja a román versenytársát a Munch, de idén még más piacokra is éhes a magyar ételmentő startup (Forbes)
A bukaresti Bonapp a Munch leányvállalataként folytatja. Az összeolvadással olyan új nemzetközi láncok is megtalálhatóak lesznek a magyar ételmentő startup partnerei között, mint a Domino Pizza és a DM. A magyar startup nagyütemű regionális növekedést tervez 2025-re.
febr. 11
12:30
Megkérdeztük a kormánytól, átnevezik-e Mexikói-öblöt (Telex)
Az amerikai felhasználók Donald Trump kezdeményezésére már mást látnak a Google Mapsen, mint mi.
febr. 11
12:36
Most jött: mentők és tűzoltók lepték el a főutat, nagy a baj (BorsOnline)
A tűzoltók Fertőszentmiklós határában dolgoznak.
febr. 11
12:36
Megszólalt a GVH is az elszálló infláció miatt (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal figyelemmel kíséri az egyes termékláncokban – például a tojás vagy tejtermékek esetében – tapasztalható piaci folyamatokat és indokolt esetben kész a beavatkozásra, illetve az árak letörését célzó kezdeményezések támogatására - írja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) reagálva a friss inflációs adatra.
febr. 11
12:36
Zenés show-műsorok péntek és szombat esténként a Dunán (hirado.hu)
A magyar könnyűzene ünnepe folytatódik – a közönség kedvenc slágerei február 14-től péntek esténként újra felcsendülnek.
febr. 11
12:36
Az idei tél leghidegebb reggelre ébredt az ország (Infostart)
A HungaroMet top 10-es listájára legalább mínusz 10 fokos hőmérséklettel lehet felkerülni.
febr. 11
12:36
Újabb izraeli túsz halálát titkolta el a Hamász (vg.hu)
Nem tudni, hogy hány túsz halálát titkolja még a Hamász.
febr. 11
12:36
Nagy a baj: világszerte akadozik a Messenger (BorsOnline)
Nem lehet üzenetet küldeni és fogadni.
febr. 11
12:36
Drágább lesz a belépés a magyarok által is kedvelt olasz városba (Spabook)
Ismét bevezeti a fizetős belépést a történelmi városközpontba 2024. április 18-tól Velence városa – írja az MTI. Az intézkedés célja a tömegturizmus szabályozása és a város kulturális örökségének védelme. Velence…
febr. 11
12:36
Éveket kell várni, ha valaki ilyen Suzukit rendelt, a gyártó bocsánatkérésre kényszerült (Promotions)
Be kellett szüntetni az előrendelést, akkora volt a tolakodás az új Suzukiért.
febr. 11
12:36
Novák Irén: folynak a tárgyalások a közös működtetésű színházak állami támogatásáról (Demokrata)
A színházak vezetőivel és a polgármesterekkel folytatott egyeztetések alapján egyértelműen elmondható, hogy jó konstrukcióról van szó.
febr. 11
12:36
Magyar Péter egy előre megtervezett politikai projekt arca (Demokrata)
Magyar Péter nem egy semmiből jött, üstökösszerűen berobbant forradalmár.
febr. 11
12:36
Kris Meeke marad Portugáliában, de Toyotára váltott (Racing)
Az ötszörös WRC-futamgyőztes Kris Meeke továbbra is a Portugál ralibajnokságban versenyez, de Hyundai helyett Toyotát vezet. Kris Meeke újra Toyotát vezet, az észak-ír pilóta egy Toyota GR Yaris Rally2-es indul a március elején kezdődő Portugál ralibajnokságban. Az ötszörös WRC-futamgyőztes versenyző gyakorlatilag címvédőként indul, hiszen tavaly m
febr. 11
12:36
Ilyet látott már? Szerva közben kettétört a teniszező ütője (Sportal)
Nem mindennapi (sőt, eddig talán sosem látott) eset történt az egyesült államokbeli Delray Beachben zajló férfi tenisztorna hétfői játéknapján: Alekszander Sevcsenko ütője szó szerint kettétört az egyik szervája közben a Michael Mmoh elleni mérkőzésen.
febr. 11
12:36
Figyelem! Nagy veszély leselkedik a magyarokra, erre nagyon érdemes lesz vigyázni (naphire.hu)
Több fűszer is veszélyes lehet a magyar fogyasztókra, a Nébih is figyelmeztetést adott ki.
febr. 11
12:36
Tényleg egy 200 dolláros bányászgéppel ért volna el 300 000 dolláros jutalmat a Bitcoin bányász? (KriptoMagazin)
Egy egyéni Bitcoin bányász hétfőn egy teljes blokkot bányászott ki, amiért körülbelül 300 000 dolláros jutalmat kapott. Ez a ritka teljesítmény rávilágít a kriptovaluta-bányászat bizonytalan természetére, és megmutatja, hogy a nagy bányászpoolok dominanciája ellenére az egyéni bányászoknak is van esélyük jelentős jutalomra. Hogyan történt a sikeres
febr. 11
12:38
Lázár János szerint Ausztria megszállási terve miatt akadt meg a Fertő-tó fejlesztése (vg.hu)
Lázár János elmondta, hogy több milliárd forintos fejlesztések valósulnak meg Sopronban, illetve beszélt Rákosrendező sorsáról is.
febr. 11
12:42
A NAV közzétette az adóbevallások pontos dátumait! (Piac és Profit)
Az adózási kötelezettségek sokunk számára megkerülhetetlen részei az évnek, éppen ezért mindig jó, ha időben értesülünk a pontos dátumokról és határidőkről. A NAV most nyilvánosságra hozta az adóbevallások időpontjait, ami rengeteg vállalkozónak és magánszemélynek segít abban, hogy előre megtervezze a teendőit. Összegyűjtöttük, mi mindenre kell fig
febr. 11
12:42
Öldöklő küzdelem indul Kínában – Ez a harc lesz a végső? (TőzsdeFórum)
A Leapmotor a Stellantis kínai partnere a piacra dobott egy új elektromos járművet intelligens vezetési technológiával 150.000 jüan (20.535 dollár) alatti áron. A Leapmotor bejelentette, hogy március 10-én piacra dobja B10-et, az első olyan elektromos járműmodelljét, amely a városi közlekedési intelligens vezetési képességgel lesz felszerelve. Egy
febr. 11
12:42
Egy debreceni vendéglátósnak megérte kifizetni az extrabírságot, csak hogy ne zárja be a helyet a NAV (444.hu)
Tizenkét napnyi kényszerű zárvatartást váltott meg a vállalkozó, aki fél éven belül kétszer bukott le azzal, hogy nem adott nyugtát.
febr. 11
12:42
Munkahelyi stabilitásban erősödnek a fiatalok, de az elismerés hiányzik (autopro)
A fiatal munkavállalók egyre optimistábbak karrierkilátásaikat és munkahelyi stabilitásukat illetően, de sokan továbbra sem érzik megfelelőnek a megbecsülést.
febr. 11
12:42
Ez a dolog sokkolta Cameron Diazt a Netflixnél (Mafab)
.
febr. 11
12:42
Putyin rákos és Parkinson-kórban szenved (Magyar Hírlap)
Az orosz elnök és az álhírek.
febr. 11
12:42
Meghalt a doktornő, aki Covid-oltás helyett sóoldatot adott a betegeinek (Magyar Nemzet)
A jánoshalmi orvos a védettségi igazolást pénzért állította ki.
febr. 11
12:42
Rossz vége lesz: Megszólaltak a szakértők a bevezetendő árstopokról (Nyugati Fény)
Csak a bajt fokozná az intézkedés.
febr. 11
12:44
Tovább drágul az élet: januárban 5,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak (TőzsdeFórum)
A fogyasztói árak 2025 januárjában   5,5 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest, míg egy hónap alatt 1,5 százalékos drágulást mértek. Különösen az élelmiszerek ára nőtt meg, a liszt 43 százalékkal, a tej 25 százalékkal lett drágább. Idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet –
febr. 11
12:45
Megújulhat a Temesvári út melletti kerékpárút (Gyulatelevízió)
Megkaptuk a támogatói döntést, megnyertük a pályázatot, felújítjuk a Temesvári út melletti, összesen 2.228 méter hosszúságú, meglehetősen rossz állapotú bicikliutat a Laktanya utca és a Rulikowski utca közötti szakaszon – írta közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester, aki egy videót (https://www.facebook.com/gorgenyierno/videos/1753314721907435
febr. 11
12:48
Buszokkal viszik át a magyarokat Romániába vásárolni (Menedzsment Fórum)
Céget alapítanak a bevásárlóturizmusra.
febr. 11
12:48
"Mélyen együttérzünk a családdal" – megszólalt a Mötley Crüe a frontemberének halálos balesetet szenvedett magángépe kapcsán (BorsOnline)
Mindenki megrendült a tragikus hír hallatán.
febr. 11
12:48
RMDSZ-szóvivő: Klaus Iohannis lemondása nehezebb helyzetbe hozza a magyarellenes erőket (Infostart)
Csoma Botond egy interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy a román államfő lemondása növelheti a kormánykoalíció elnökjelöltjének, Crin Antonescunak az esélyét arra, hogy bekerüljön a májusi államfőválasztás második fordulójába. Úgy véli, a mostani fejlemény nem lesz hatással a kormánykoalíció munkájára, mert szerinte az RMDSZ részvételével al
febr. 11
12:48
Az albániai bíróságra ruházná át a döntés jogát az olasz kormány az illegálisan ott tartózkodók kiutasításának kapcsán (HírTV)
Ezzel védené ki a baloldali olasz bírók által okozott folyamatos problémákat. Az olasz kormány az albániai központokba csak a kiutasításra várókat küldené és elektromos karkötőket adna az illegálisan ékezőkre, hogy ne tűnjenek el mielőtt kitoloncolhatnák őket az országból.
febr. 11
12:48
Akko Invest: Több mint 8 milliárd forint értékű generálkivitelezési tendert nyert a NEO Property Services (ProfitLine)
Budapest harmadik kerületében épülő lakópark generálkivitelezési feladataira adott győztes ajánlatot a NEO Property Services Zrt., az Akko Invest leányvállalata. A Római Park projekt 257 lakásos épületegyüttese várhatóan 2026-ban kerül átadásra.
febr. 11
12:48
Súlyos bűnnek nevezte Szíria új vezetője Donald Trump Gázai övezet átvételére vonatkozó tervét (hirado.hu)
Súlyos bűnnek nevezte egy interjúban Ahmed es-Saraa, Szíria új vezetője Donald Trump amerikai elnök tervét a Gázai övezetben élő palesztinok kitelepítésére és a terület átvételére, amely szerinte kudarcra ítéltetett.
febr. 11
12:48
Magyarország nem nevezi át a Mexikói-öblöt (444.hu)
"Az illetékes szervezethez ilyen kérés nem érkezett, így nem foglalkoztak az üggyel."
febr. 11
12:48
Hihetetlen! A TV2 egykori sztárja színésznek állt Los Angelesben (Ripost)
A TV2 sztárja új hivatást talált Amerikában.
febr. 11
12:48
Nehéz helyzetben a NASA – egyre több a holdra szállás körüli aggály (vg.hu)
Ha a NASA megfogadja a biztonsági jelentés tanácsait, akkor éveket csúszhat a holdra szállás.
febr. 11
12:48
Szinte rá sem lehet ismerni: teljesen megváltozott a népszerű színész (BorsOnline)
A rajongók teljesen ledöbbentek a látottaktól.
febr. 11
12:48
Könnyed győzelem Bahreinben (Magyar Hírlap)
Jön a folytatás.
febr. 11
12:48
Komoly figyelmeztetést kapott Volodimir Zelenszkij (Demokrata)
Ukrajna gyakorlatilag gazdasági csődbe jutott és vereségeket szenvedett a frontvonalon.
febr. 11
12:48
Az Usaid a Donbászban is jelen volt (Magyar Nemzet)
Orosz katonák a Donbászban fedeztek fel egy Usaid-irodát.
febr. 11
12:48
Túladagolhattam a paracetamolt - mire figyeljek? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
A fáradt édesanya véletlenül több paracetamolt vett be a megengedettnél.
febr. 11
12:50
Elismerte hibáját a rendőrség (Magyar Hírlap)
Utólagos igazság jár a japán hölgynek.
febr. 11
12:50
Alig tízéves kislányokat erőszakolt, és korábban egy kisfiú fejét is levágta a most elfogott férfi (Magyar Nemzet)
A gyermekeknek pornóvideókat is mutatott erőszak közben.
febr. 11
12:54
Valakik még mindig milliárdokkal finanszírozzák az Orbán-rendszert (Privátbankár)
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
febr. 11
12:54
Körözi a rendőrség a magyar playmate-et (Metropol)
Nem hiszed el, miért adtak ki elfogatóparancsot a "magyar Pamela" ellen!
febr. 11
12:54
Támogatási kérelem beadásának határideje közeleg (Adózóna)
A KAP fiatal erdők állománynevelésének támogatására kiírt pályázata alapján a Magyar Államkincstár hamarosan újra megnyitja a támogatási kérelmek beadására szolgáló felületet, olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján.
febr. 11
12:54
Épp csak most tört be Magyarországra a szuperolcsó online diszkont, a GVH máris vizsgálódik utánuk (Pénzcentrum)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a lengyel Allegro online kereskedelmi platform üzemeltetőjével szemben.
febr. 11
12:54
Kiderült, hogy mennyi áramot termelt tavaly Paks (Portfolio)
Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et az MVM Paksi Atomerőmű Zrt - tájékoztatta a társaság az MTI-t kedden. A közlemény foglalkozik az előző heti paksi fejleményekkel is és hangsúlyozza, hogy a Paks II. építkezés nem befolyásolja a működő blokkok biztonságát.
febr. 11
12:54
Trendforduló: kilőtt az alkoholmentes italok népszerűsége (vg.hu)
Elsősorban a fiatalok gondolkodnak másképp az alkoholfogyasztásról.
febr. 11
12:54
Boldogító igen farmerben, ingben, patakparton – különleges történetek egy szertartásvezető "naplójából" (Képmás)
A pár kedvenc helyén, egy patakparton, minden pompát nélkülözve, mégis elegánsan, jelzésértékű öltözékben összeházasodni – mind tökéletes módjai lehetnek az "igen" kimondásának. Fraller Ildikó szertartásvezető megannyi rendhagyó egybekelés tanúja, levezetője volt már, s mint mondja: ezek egytől egyig közel álltak a szívéhez, mert a hozzá forduló pá

Keresés