A Budapesti Rendőr-főkapitányság és az Országos Rendőr-főkapitányság közös sajtótájékoztatón tájékoztatta a közvéleményt, hogy lezárult a Budapest rendőrfőkapitánya által elrendelt belső vizsgálat, amely során hat fővel szemben indult fegyelmi eljárás.
Az idén életbe lépett kedvező szabállyal, amely szerint extra összegű mulasztási bírság megfizetésével kiváltható az üzletzárás, Debrecenben élt először egy vállalkozás - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
A bukaresti Bonapp a Munch leányvállalataként folytatja. Az összeolvadással olyan új nemzetközi láncok is megtalálhatóak lesznek a magyar ételmentő startup partnerei között, mint a Domino Pizza és a DM. A magyar startup nagyütemű regionális növekedést tervez 2025-re.
A Gazdasági Versenyhivatal figyelemmel kíséri az egyes termékláncokban – például a tojás vagy tejtermékek esetében – tapasztalható piaci folyamatokat és indokolt esetben kész a beavatkozásra, illetve az árak letörését célzó kezdeményezések támogatására - írja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) reagálva a friss inflációs adatra.
Ismét bevezeti a fizetős belépést a történelmi városközpontba 2024. április 18-tól Velence városa – írja az MTI. Az intézkedés célja a tömegturizmus szabályozása és a város kulturális örökségének védelme. Velence…
Az ötszörös WRC-futamgyőztes Kris Meeke továbbra is a Portugál ralibajnokságban versenyez, de Hyundai helyett Toyotát vezet. Kris Meeke újra Toyotát vezet, az észak-ír pilóta egy Toyota GR Yaris Rally2-es indul a március elején kezdődő Portugál ralibajnokságban. Az ötszörös WRC-futamgyőztes versenyző gyakorlatilag címvédőként indul, hiszen tavaly m
Egy egyéni Bitcoin bányász hétfőn egy teljes blokkot bányászott ki, amiért körülbelül 300 000 dolláros jutalmat kapott. Ez a ritka teljesítmény rávilágít a kriptovaluta-bányászat bizonytalan természetére, és megmutatja, hogy a nagy bányászpoolok dominanciája ellenére az egyéni bányászoknak is van esélyük jelentős jutalomra. Hogyan történt a sikeres
Az adózási kötelezettségek sokunk számára megkerülhetetlen részei az évnek, éppen ezért mindig jó, ha időben értesülünk a pontos dátumokról és határidőkről. A NAV most nyilvánosságra hozta az adóbevallások időpontjait, ami rengeteg vállalkozónak és magánszemélynek segít abban, hogy előre megtervezze a teendőit. Összegyűjtöttük, mi mindenre kell fig
A Leapmotor a Stellantis kínai partnere a piacra dobott egy új elektromos járművet intelligens vezetési technológiával 150.000 jüan (20.535 dollár) alatti áron. A Leapmotor bejelentette, hogy március 10-én piacra dobja B10-et, az első olyan elektromos járműmodelljét, amely a városi közlekedési intelligens vezetési képességgel lesz felszerelve. Egy
A fiatal munkavállalók egyre optimistábbak karrierkilátásaikat és munkahelyi stabilitásukat illetően, de sokan továbbra sem érzik megfelelőnek a megbecsülést.
A fogyasztói árak 2025 januárjában 5,5 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest, míg egy hónap alatt 1,5 százalékos drágulást mértek. Különösen az élelmiszerek ára nőtt meg, a liszt 43 százalékkal, a tej 25 százalékkal lett drágább. Idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet –
Megkaptuk a támogatói döntést, megnyertük a pályázatot, felújítjuk a Temesvári út melletti, összesen 2.228 méter hosszúságú, meglehetősen rossz állapotú bicikliutat a Laktanya utca és a Rulikowski utca közötti szakaszon – írta közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester, aki egy videót (https://www.facebook.com/gorgenyierno/videos/1753314721907435
Csoma Botond egy interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy a román államfő lemondása növelheti a kormánykoalíció elnökjelöltjének, Crin Antonescunak az esélyét arra, hogy bekerüljön a májusi államfőválasztás második fordulójába. Úgy véli, a mostani fejlemény nem lesz hatással a kormánykoalíció munkájára, mert szerinte az RMDSZ részvételével al
Ezzel védené ki a baloldali olasz bírók által okozott folyamatos problémákat. Az olasz kormány az albániai központokba csak a kiutasításra várókat küldené és elektromos karkötőket adna az illegálisan ékezőkre, hogy ne tűnjenek el mielőtt kitoloncolhatnák őket az országból.
Budapest harmadik kerületében épülő lakópark generálkivitelezési feladataira adott győztes ajánlatot a NEO Property Services Zrt., az Akko Invest leányvállalata. A Római Park projekt 257 lakásos épületegyüttese várhatóan 2026-ban kerül átadásra.
Súlyos bűnnek nevezte egy interjúban Ahmed es-Saraa, Szíria új vezetője Donald Trump amerikai elnök tervét a Gázai övezetben élő palesztinok kitelepítésére és a terület átvételére, amely szerinte kudarcra ítéltetett.
A KAP fiatal erdők állománynevelésének támogatására kiírt pályázata alapján a Magyar Államkincstár hamarosan újra megnyitja a támogatási kérelmek beadására szolgáló felületet, olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján.