A Skorpió türelme meghozza a gyümölcsét, a Halaknak jelentős áttörésben lesz része! Karrier horoszkóp: 2025.12.09. Kos Vesd papírra az ötleteid ahelyett, hogy hagynád elveszni őket. Győződj meg róla, hogy ez nem egy papírhulladék, amely hamarosan véletlenül a szemeteskosadba kerül. Jók az ötleteid – használd a mai napot a rendszerezésükhöz. Bika A
Egy brit újságírónő férfiként kezdett posztolni a LinkedInen – az elérései pedig azonnal az egekbe szöktek. A kísérlet szerint ugyanaz a bejegyzés férfi profillal többszörös láthatóságot kapott, míg a női profillal jóval kevesebb emberhez jutott el. A jelenség újra felveti a kérdést: tényleg máshogy kezeli a platform a női és a férfi felhasználókat
"Nem lehet elvárni, hogy az ENSZ minden klímacsúcsán újabb hangzatos megállapodást jelentsenek be, inkább a meglévőket kellene betartani." Erről a Kormányközi Éghajlatvédelmi Testület alelnöke, Ürge-Vorsatz Diána beszélt a Heti Világhíradónak. A szakértő azt is elmondta, hogy Európa déli részén azért fogynak a vízkészletek, mert a felmelegedés miat
Aki gyerekként megtanulja megvédeni magát, az felnőttként is képes társadalmi változásokat elindítani, hiszen nem fog belemenni bántalmazó kapcsolatba, fölismeri a határátlépéseket és képes asszertívan reagálni – hangsúlyozza Balázs György önvédelmi oktató és biztonságtechnikai szakértő, a gyerekek önvédelmét célzó Életrevalók Program, azaz a TREVA
Patreonon érkezett a kérdés: Hogy látjuk, milyen irányba haladnak a nagy márkák? Nem vettük félvállról a kérdést, megnéztük a Morgan Stanley 2024-es évre szóló kimutatását a TOP50 svájci óramárkáról. Csak
Az epilepszia az egyik leggyakoribb krónikus neurológiai betegség, amelyben az agy idegsejtjei időszakosan kórosan túlműködnek, „kisülnek”, és ez rohamok formájában jelenik meg. Bár az epilepszia az esetek többségében jól kezelhető, az érintettekben és családtagjaikban a legnagyobb kérdés sokszor az, miért is alakulhat ki valakinél ez a betegség.
Egyetlen vállalatban összpontosítja földgáz- és villamosenergia-nagykereskedelmi tevékenységét november elsejétől az MVM Csoport. Az összeolvadással létrejött MVM ONEnergy Zrt. Magyarország legnagyobb energia-nagykereskedőjeként kezdte meg működését, célja pedig, hogy a régió első
Norvégia ismét olyan projektbe vágott, amely egyszerre formálja át a közlekedés jövőjét és mutat irányt a fenntartható infrastruktúra fejlesztésében. A Rogfast alagút a világ leghosszabb és legmélyebb tengeralatti közúti alagútja lesz, egy olyan mérnöki és stratégiai vállalás, amely jóval túlmutat a gyorsabb utazáson. A projekt célja ugyanis az, ho
Léteznek olyan városok, amelyeknek nem kell nagyra nőniük ahhoz, hogy hatalmas benyomást tegyenek az odalátogatókra. A máltai Mdina pontosan ilyen hely: a dombtetőn elterülő, mindössze nyolcvannégy lakos által őrzött "Csend Városa" olyan, mintha egy időn kívüli buborékban lebegne, mégis évente másfél millió turista keresi fel.
A pavlova egy kívül roppanós, belül lágy desszert, amely az 1920-as évek óta vitát szít az ausztrálok és az új-zélandiak között. Története egy táncosnőhöz köthető, aki mindkét országban járt, de a mai napig nem egyértelmű, melyikük készítette el először az édességet.
Nyílt levélben fordult Donald Trump amerikai elnökhöz a Mi Hazánk Mozgalom – közölte Toroczkai László, a párt elnöke és parlamenti frakcióvezetője hétfőn az X-en.
A hazai vállalkozások innovációs aktivitása továbbra is stabil szinten maradt: a K&H innovációs index 2025 második félévében 27 pontot ért el, ami lényegében megfelel az elmúlt három év eredményeinek. A főindex ezzel továbbra is a több éve megszokott, szűk tartományban mozog, miközben több területen is kedvező elmozdulások láthatók.„A mostani eredm
Egykor Európa egyik legfényűzőbb tengerparti üdülője volt, ma elhagyatott, lezárt szellemváros, ahol az idő 1974-ben megállt. Varosha története a mediterrán paradicsomból lett geopolitikai tabutér, amelyet máig katonák őriznek – és amelynek megnyitása egyre élesebb vitákat gerjeszt.
Ma sok jegy érzi, hogy végre gördülnek a dolgok: apró döntések hoznak kézzelfogható megkönnyebbülést. A munka és a magánélet között jobb az összhang, és több jelnek is jut egy kis szívmelengető pillanat.
A modern életmód egyik legnagyobb kihívása a folyamatos készenlét. Az e-mailek, értesítések, határidők és állandó megfelelési kényszer mellett könnyű elfelejteni, hogy a pihenés nem luxus, hanem alapvető szükséglet. A tudatos lazítás az egyensúly helyreállításának kulcsa – és egyre többen jönnek rá arra, hogy a regeneráció „művészete” újra tanuland
Folytatódik az átlagosnál enyhébb időjárás a héten is, de marad a borult, párás, gyakran ködös idő, néhol szitálás is várható. A hőmérséklet csúcsértéke a hét első felében 10 Celsius-fok körül alakul, majd csökken a nappali felmelegedés mértéke és vasárnap már csak 1-5 fok valószínű a legmelegebb órákban - derült ki a HungaroMet Zrt. előrejelzésébő
Az ElevenLabs mesterséges hangjai annyira meggyőzőek, hogy még a legközelebbi hozzátartozóidat is megtévesztenék. A régióból érkezik az MI hangja: két 30-as lengyel, akik már milliárd dolláros vagyont építettek.
Lássuk be, a szaloncukor nem csak egy édesség. Az egyetlen dolog a világon, ami képes összekötni a bejglitől elnehezült nagymamát a karácsonyi szünetben unatkozó tinivel. Ez a kis édes, fényes, színes csomagolóba bújtatott csoda a magyar karácsony alfája és ómegája. A fán lóg, mint egy csábító, ehető girland, és mindenki pontosan tudja, hogy a „nem
Magyarázkodásra kényszerült Jean-Luc Mélenchon, akit egyre többen vádolnak azzal, hogy választási megfontolásból engedményeket tesz a radikális iszlám híveinek.
A wellness ma már nem egyszerű kényeztetés – sokaknak újraindító élmény, amely segít visszanyerni a testi-lelki harmóniát. De mitől lesz valóban pihentető egy wellness-szálloda? Milyen szolgáltatások és környezeti elemek teszik teljessé a kikapcsolódást?
Határozatlan idejű sztrájkot hirdettek december 15-től a párizsi Louvre dolgozói, tiltakozásul a "romló munkakörülményeik" és az "elégtelen források" miatt - közölte a világ leglátogatottabb múzeumának CFDT szakszervezete hétfőn a többi érdekképviselettel történt egyeztetést követően.
Nagy izgalmak és remek mérkőzések várják a szurkolókat a Bl hatodik fordulójában, pályára lép többek között a Bayern München, a Chelsea, a Barcelona, de a nap slágermérkőzése kétségtelenül az Inter-Liverpool lesz. Szoboszlai és Kerkez csapata elég gyengén muzsikál idén ősszel. A Premier League-ben a 10. helyen szerénykedik a gárda, ebből aligha
Életünk során hányszor és hogyan felelünk arra a kérdésre, ami az esküvőn elhangzik: "Elfogadjátok-e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza a házasságotokat?" A Déri-házaspár válaszának története.