Politikai hirdetés miatt indult kampány a Cinema City ellen, a moziüzemeltető pedig végül bejelentette, hogy eltávolítja a szóban forgó kormányreklámot a Zootropolis folytatása előtt.
A képen jobbról Peter Will, az Audi Hungaria motorgyártásért felelős igazgatósági tagja és munkatársai Az Audi Hungaria 2008 óta gyártja a 2,5 literes öthengeres TFSI-motort, amely az Audi RS 3 szíve, és világszerte rója az utakat. Az erőforrás teljesítménye 287–294 kW (390–400 LE), és a négykarikás vállalat munkatársai eddig több mint 165 000 dar
Az amerikai médiaipar történelmi átrendeződés előtt áll, miután a Warner Bros. exkluzív tárgyalásokba kezdett a Netflixszel, amely akár napokon belül felvásárolhatja a legendás stúdiót és a HBO Max szolgáltatást.
Kína abszolút leuralta a "milliomos" villanyautók kategóriáját, mivel a mérföldkövet elérő 6 modellből mindössze 2 amerikai. Ezeket nem nehéz kitalálni:
A japán jegybank várható kamatemelése és az amerikai jegybank jövő hétre várt kamatcsökkentése jókora turbulenciákat hozhat decemberben a tőkepiacokra.
A Szex és New York ikonikus Samanthája szűk körben mondta ki a boldogító igent Russell Thomasnak. Kim Cattrall és hangmérnök szerelme december 4-én kötött házasságot Londonban, elegáns, mindössze tucatnyi meghívottal megtartott ceremónián.
A narancsszeletek szárítása nemcsak ünnepi dekorációhoz, hanem teakészítéshez, süteményekhez vagy akár forralt borhoz is kiváló alapanyag. A folyamathoz azonban fontos a megfelelő előkészítés és a helyesen megválasztott technológia.
Az elmúlt időszakban a klímaváltozás hatására a mind intenzívebben terjedő gombakórokozók (pl. Aspergillus fajok) miatt nemcsak mennyiségi, hanem minőségi problémákkal is számolni kell a kukoricatermesztésben. Ahol nem sikerül a növényvédelem okszerű kivitelezése, ott a gabonákban megengedett határértékeket akár jelentősen meghaladó aflatoxin B1 ko
A napi agykarbantartó kvíz a legjobb módja annak, hogy frissen tartsd az elméd. Nyolc érdekes kérdéssel készültünk, amelyek egyszerre szórakoztatnak és gondolkodtatnak. Egy kis szellemi edzés sosem árt, főleg, ha ilyen jó móka közben. Ne hagyd ki a mai kihívást! A Kvízgurun minden kérdéssor egy kis szellemi frissítést ad. Ezek a feladatok hozzájáru
A Ferencváros Ötvös Bence tizenegyesével gyűrte le 1–0-ra a Kisvárdát az 5. fordulóból elhalasztott és csütörtökön pótolt bajnokin. A Fradi győztesnek bizonyuló gólja előtt az a Szabó Szilárd szabálytalankodott, aki éppen a zöld-fehérektől érkezett kölcsönbe a szabolcsiakhoz.
A következő napokban dől el, közelebb kerül-e, kiterjed-e az orosz-ukrán háború Európa irányába, vagy "végképp letekerik a háború lángját" – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor úgy fogalmazott, "izgalmas pillanatban vagyunk". Egy folyamatos amerikai-orosz tárgyalás zajlik, ha ez si
Mesterséges intelligenciát pár éve még jövőbe mutató technológiai vízióként emlegettük, ma pedig már a mindennapjaink része. Ott van a telefonunk kamerájában, amikor automatikusan korrigálja a fényképet, ott van az online vásárlásainkban, amikor személyre szabott ajánlatokat kapunk, és ott van az autóinkban is, amikor sávban tartanak bennünket. De
Egy dunaföldvári réteses, ahol még mindig kézzel húzzák a tésztát, egy vietnámi étterem tele friss, illatos fogásokkal, és egy zsidónegyedi brunchozó, ahol minden falat nyugalom. Három különböző hely, három biztos hétvégi élmény.
Ha egy kicsit kiszakadnánk az ünnepi készülődés forgatagából, érdemes útra kelni és felfedezni néhány eldugott, vidéki gyöngyszemet. Az alábbi válogatásban hat hangulatos magyar falut mutatunk be, ahol a természet közelsége, a csend és a nyugalom segíthet feltöltődni az év végi rohanás előtt.
Nyár óta lejtmenetben van Magyar Péter pártja, míg a kormánypártok stabilizálták támogatottságukat, ez azt jelenti, hogy tovább nőtt a Fidesz előnye a pártok versenyében - olvasható a Real-PR 93. közvélemény-kutatásában. Külön érdekesség, hogy az országjárás csak rontott Magyar Péter megítélésén vidéken.
A magyar cégek összesen 52 százaléka tervezi a fizetések emelését 2026-ra, átlagosan 8 százalékos mértékben. Tavaly hasonló arányban nyilatkoztak így a vállalati döntéshozók, októberig mégis jelentősen több helyen volt bérfejlesztés.
Míg a lakossági bankszámlák esetében – a kormányzati beavatkozás hatására – 2026. június 30-ig önkéntes díjemelési stopot vállaltak a bankok, addig a vállalkozói ügyfelek számára semmilyen fékező mechanizmus nem létezik.
Felfordult a harmonikás élete az utóbbi időben, hiszen megszülett a kisfia, Ádin. Szabó Ádám nem hagyta abba imádott szenvedélyét, az éneklést, azonban nemrégiben elhatározta, hogy jobban ráfekszik, hogy gyarapítsa tudását.
Az év utolsó negyedévének kezdetén erősíteni tudott a hazai ipar, és a második egymást követő hónapban produkált növekedést. Az összkép azért még így sem szívderítő.