A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Néha nem nagy drámák, hanem apró repedések jelzik, hogy baj van egy kapcsolatban. Amikor egyre gyakrabban merül fel benned a gondolat, hogy talán már nem szeret, minden másként kezd hatni. Ez a cikk segít felismerni, mikor ideje szembenézni az igazsággal.
A Pesticide Action Network Europe és a Magyar Természetvédők Szövetsége új tanulmánya magas szinteket mutat ki az „örök vegyi anyagként” ismert trifluorecetsavból – amelyről nemrégiben bebizonyosodott, hogy károsítja a szaporodási képességet és a fejlődést – Európa-szerte vásárolt mindennapi gabona alapú termékekben. A legszennyezettebb élelmiszer
Karácsonykor a lakás megtelik élettel, de a rohanás és a váratlan feladatok könnyen elronthatják az ünnepi hangulatot. Előre elvégzett apró feladatokkal azonban nyugodtan fogadhatod vendégeidet.
Mozgalmas időszak áll a forint mögött: a hét folyamán többször már a 380-as szint környékén járt az euróval szemben a hazai fizetőeszköz jegyzése, majd a tegnap váratlanul gyors gyengülést hozott. A mai napot jól indította a valuta, fél 9-ig meggyőzően menetelt a közös európai devizával szemben, most úgy tűnik, egy kis pihenőt tart.
Első fokon pert nyert az Átlátszó a Szuverenitásvédelmi Hivatallal szemben. Utóbbit elmarasztalta a Fővárosi Törvényszék, mert valótlanul állították egy 2024-es videójukban, hogy az Átlátszót külföldről finanszírozzák és a lap hírszerzési és dezinformációs tevékenységet folytat.
Az Egyesült Királyság gyorsított engedélyezési rendszert indít, amely lehetővé teszi a pénzügyi szolgáltatási startupok számára, hogy ideiglenes engedéllyel már a teljes jóváhagyás előtt megkezdjék működésüket.
Egy nemzetközi cég Google-értékelés alapján készített felmérésében azt vizsgálta, hogy a 100 legnépszerűbb nagyváros főbb látványosságai, illetve utcái mennyire koszosak a turisták szerint. Budapest kellemetlenül elöl végzett.
Az m4sport.hu minden héten kiválasztja a hét mérkőzését a labdarúgó Fizz Ligában. A bajnokság 16. fordulójában a szombaton 14.45-kor kezdődő Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC mérkőzésre esett a választásunk.
A francia elnök arra figyelmeztetett, hogy Washington elárulhatja Kijevet, derült ki egy Spiegel által megszerzett átiratból, amelyben európai vezetők beszélgetnek arról, hogyan is lehetne megvédeni Ukrajnát.
A töltött káposzta a karácsonyi ételek egyik sztárja: az illata betölti a lakást, a család pedig izgatottan várja a nagy pillanatot. Aztán amikor végre megkóstoljuk, jön a csalódás - a töltelék megint száraz és morzsalékos, pedig órákon át főztük szeretettel. Hogy ez idén ne forduljon elő, bemutatjuk, milyen alapanyagokkal és technikákkal készíthet
Emmanuel Macron francia elnök állítólag árulással vádolja Donald Trumpot, amiért az elnök titkos paktumot köthetett Putyinnal Ukrajna területi kérdésében.
Bándy Ádám megnyerte a magyar Év Projektmenedzsere díjat. Azt vallja, hogy a projektmenedzsment változásmenedzsmentet, valami új létrehozását jelenti, aminek az egyik legfontosabb összetevője az emberi tényező, amivel a projektmenedzsernek dolga van. Erről a feladatról és az alkotás eredményéről, öröméről kérdeztük Bándy Ádámot.
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Hadházy Ákos posztolt erről a Facebookon. A képviselő egy beteg levelét is megosztotta, aki arról írt, hogy hat orvos használta az egyetlen működő gépet, így bevezették, hogy "csak külön az orvosi aznapi döntése alapján lehet röntgenre menni".
Ha még bizonytalanok vagyunk azt illetően, hogy milyen könyvben szeretnénk elmerülni az év vége felé, esetleg már a jövő évi olvasólistánkat írjuk, akkor érdemes vetnünk pár pillantást erre a négy könyvre. Cikkünkben olyan friss megjelenéseket mutatunk be, amelyek izgalmas utazásra hívnak minket az év utolsó napjaiban is.
A Novartis Hungária Kft., a HungaroControl Zrt., valamint a Hydro Extrusion Hungary Kft. győzelmével ért véget az Év Gondoskodó Munkahelye 2025 díjért folytatott verseny, ahol a LIDL Magyarország és a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. különdíjat érdemelt. Ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjátadóval zárult az Év Gondoskodó Munkahelye 2025 címért folytatot
Amikor a természet legapróbb csodái inspirációvá válnak, abból nem pusztán ékszerek születnek – hanem történetek. A Prieston legújabb kollekciója, a Rain Lily, nem csupán a szépségről szól. Ez az ékszersorozat a megújulásról, a női létezés bátorságáról és arról az erőről mesél, amely minden újrakezdésben ott rejlik.
Több mint 1,5 milliárd forintból fejleszti az extenzív legeltetéses állattartás infrastrukturális környezetét a Körös-Maros Nemzeti Park - közölte az igazgatóság közleményben.
Az emberi civilizáció az első pár tízezer évét a Föld nevű bolygó valóságában, valós környezetében töltötte, majd a fizikai környezet fokozatos, de gyors leamortizálásával elkezdett fantáziálgatni más bolygók (egyelőre itt a Mars, minimál programként a Hold a kijelölt célpontok) leigázásán – vonzó és követendő előképként a gyarmatosítás nagy hullám