Amanda Nguyen is részt vett a Jeff Bezos-féle Blue Origin sokat kritizált áprilisi expedícióján. Friss Instagram-posztja szerint zaklatáscunami zúdult rá a hazatérés után, amit alig tudott feldolgozni.
Szerdán hivatalosan is leköszön vezérigazgatói posztjáról Warren Buffett, ezzel lezárva egy korszakot az amerikai üzleti életben. A 95 éves befektetőlegenda, akit gyakran az „omahai bölcsként” emlegetnek, évtizedeken át irányította a Berkshire Hathaway konglomerátumot. Csütörtöktől a stafétát a kijelölt utód, Greg Abel veszi át. Buffett nem csupán
Az Egyik csata a másik után az első pillanatban beránt egy bombarobbantásokkal, bankrablásokkal és gerillaharcokra emlékeztető megszállásokkal teli örvénybe.
Egy olvasónk jelezte, hogy egy hónapja hiába vár az oltásra, megkérdeztük a népegészségügyi központot, van-e csúszás a vakcinák érkezésében. Az nincs, kerülőút viszont van, ha az orvosra kellene várni.
Bár az időjárás még nem mondta ki az utolsó szót, a jelenlegi előrejelzések szerint szilveszter környékén és az új év első napjaiban többször is havazhat Budapesten. Sőt, 2026 első hétvégéjén akár nagyobb mennyiségű hó is hullhat a fővárosban. A Budapesti Közművek ezért arra kéri az autósokat, hogy csak megfelelő műszaki állapotú, téli gumival fels
Az ünnepi költekezés után sokan megérzik a bevásárlások súlyát - különösen a konyhában. A jó hír az, hogy a spórolás nem egyenlő az ízetlen kompromisszumokkal: néhány tudatos döntéssel és egyszerű konyhai trükkel látványosan csökkenthetők a kiadások.
Megnéztük a londínerből lett kém, az idősödő DJ és a fiatal ketrecharcosok forgatásait, hazai animációsokat kísértünk Annecy-be, világhírű rendezők mesterkurzusain vettünk részt, és kiállításokat jártunk be az Árváról, valamint a 111 éves magyar animációról. Ezek voltak a kedvenc riportjaink 2025-ben.
Egyre súlyosabb fenyegetést jelentenek Európára a beszivárgó kokainkereskedők, akik a bérgyilkosok használatától sem riadnak vissza. Az EU-s kábítószer-ügynökség (EUDA) leköszönő vezetője szerint az elmúlt másfél évtized elég időt adott, hogy a távoli drogbárók megvessék lábukat a kontinensen, és az elmúlt években annyira túlterhelve volt az uniós
Nagy Márton másfél hónapja jelentette be, hogy év végén nem lesz nagyobb az államadósság a múlt év véginél. Csoda kellene ehhez, szeptember végén bő ezermilliárd forintra voltunk ettől a céltól.
Kubatov Gábor klubelnök újévi köszöntőjére idén is szépen megtelt a Groupama Aréna ferencvárosi érzelmű emberekkel. Közös koccintással búcsúztatták a 2025-ös, a Fradi szempontjából rendkívül sikeres esztendőt.
A fagyos éjszaka után Keszthelyen és Fonyódon is vékony jéghártya jelent meg a part mentén. A hatóságok azonban figyelmeztetnek: a jégre lépni életveszélyes és tilos.
Granada Dél-Spanyolországban fekszik, a Sierra Nevada hegység lábánál. A város világszerte ismert történelmi örökségéről és szűk, középkori utcahálózatáról, amelyek különösen összetett közlekedésszervezési kihívásokat jelentenek. A korlátozott útkapacitás, az intenzív gyalogosforgalom és a közösségi közlekedés elsőbbségi igényei ideális tesztkörnye
Bár a meteorológiai prognózisokban van némi bizonytalanság, az aktuális előrejelzések szerint óév utolsó időszakában, illetve az újév első napjaiban többször várható kisebb havazás, 2026 első hétvégéjén pedig akár nagyobb mennyiségű hó is hullhat a fővárosban - közölte a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF Köztisztasági Divízió szerdán közlem
Ez az év a kormány Budapest elleni háborúskodásáról szólt, de ebben a háborúban minden fontosabb csatát megnyertünk – mondta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán szerdán közzétett év végi videóüzenetében. A kormány nevében Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára reagált.
Több mint 400 magyarországi gimnázium adatai alapján készült el a 2025–2026-os tanévre vonatkozó országos középiskolai rangsor, amely a legjobban teljesítő száz intézményt mutatja be. Az összeállítást a Mathias Corvinus Collegium és az Oktatási Hivatal közösen készítette a legfrissebb hivatalos oktatási adatok felhasználásával.
Zámbó Árpád szerint érthetetlen, hogy a hivatalos álláspont szerint balesetnek minősített ügy iratait 25 évre titkosították: a család és a rajongók máig nem látták sem a helyszíni anyagokat, sem a boncolási jegyzőkönyvet, miközben a Jimmy haláláról szóló akták csak 2026 elején válhatnak nyilvánossá.
Szergej Lavrov nyilatkozata szerint Moszkva, az orosz medve feldühödött, célja immár egyértelmű: megsemmisíteni a terrorista államnak tartott Ukrajnát.
Első uniós tagállamként betilthatja a közösségimédia-platformok használatát a francia kormány a 15 év alatti gyerekeknek. A törvényjavaslat szerint azokban az iskolákban, ahol 15-18 évesek tanulnak, okostelefont sem használhatnának a gyerekek.
Bár a meteorológiai prognózisokban van némi bizonytalanság, az aktuális előrejelzések szerint óév utolsó időszakában, illetve az újév első napjaiban többször várható kisebb havazás, 2026 első hétvégéjén pedig akár nagyobb mennyiségű hó is hullhat a fővárosban – közölte a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF Köztisztasági Divízió.
Egy olvasónk jelezte, hogy egy hónapja hiába vár az oltásra, megkérdeztük a népegészségügyi központot, van-e csúszás a vakcinák érkezésében. Az nincs, kerülőút viszont van, ha az orvosra kellene várni.
Újévkor sokan akkor is kanalazzák a lencsét, ha egyébként évközben nemigen kerül az asztalra. Nem véletlenül: a lencséhez a gazdagság és bőség ígéretét társítják. Utánajártunk, hogy honnan ered eme hagyomány, és a babonán túl miért érdemes ezt növényt fogyasztani.
A Portfolio minden decemberben áttekinti, hogy mely országok voltak az adott év növekedési bajnokai és nagy vesztesei. Az idei "nyertesek" listája a hagyományoknak megfelelően többnyire a szegényebb, gyorsabb fejlődési potenciálú országokból áll, amelyekkel egy-egy évnyi gyors növekedés ellenére nem igazán cserélnénk. Egy dél-amerikai, három ázsiai
A kapcsolatok gyakran mennek hullámvölgyeken keresztül, és általában a finom változások utalhatnak a nagyobb problémákra. Ha a partnered hirtelen öt dolgot abbahagy, az intő jel lehet.