A Pécsi Hírek – amely eddig heti rendszerességgel jelent meg – 2026 első felében legfeljebb kétszer jelenhet meg, további sorsa pedig bizonytalan. Erről Pécs Megyei Jogú Város önkormányzati közgyűlése döntött. Péterffy Attila polgármester szerint a Fidesz által támogatott határozat a választási időszak előtt szűkíti a pécsiek tájékozódási lehetőség
Hamarosan jön a hatalmas sikert aratott Hogyan tudnék élni nélküled? második része. A Demjén-slágerekre épülő film folytatásának már a premierdátuma is megvan.
Csak másodjára zárathatja be a rendőrség azokat a helyeket, ahol kábítószer-kereskelmen kaptak valakit. A kulb üzemeltetőinek jó-, vagy rosszhiszemű magatartását is figyelembe veszik.
Eger, Pécs és Szeged a szilveszterezők körében legnépszerűbb hazai település a Szallas.hu friss adatai szerint. A vendégek zöme 2–3 éjszakára marad, és 170 ezer forint alatt fizet a szállásért. A szállástípusok versenyét az apartmanok nyerik.
A kormány által várt repülőrajt 2025-ben elmaradt, a gazdasági előrejelzéseket pedig többször is lefelé kellett módosítani. Miközben a növekedés legfeljebb fél százalék körül alakulhatott, a forint kiemelkedő évet zárt, és több kormányzati intézkedés - az árrésstoptól a lakástámogatásokig - érdemben befolyásolta a gazdasági folyamatokat.
A hagyományos magyar ételek a legnépszerűbbek a téli időszakban – derül ki az Óbudai Lacikonyha tapasztalataiból, ahol immár 5 millió adag ételt készítettek 1972-es alapításuk óta. Az állandó kínálatot vezető fogások között szerepel a rablóhús, a pecsenye és a fasírt, de kedveltek a hurka és a kolbász is.
Stohl András az Újratervezés csapatával a Buday családnak alakította át az otthonát, ami a SMA 1-es típusú izomsorvadásban szenvedő fiuknak óriási segítséget jelent. A műsorvezető azonban egy különleges meglepetéssel is készült a fiatal számára. A saját kisfia, Bandika drónját ajándékozták neki.
A Groupama Biztosító idén is összegyűjtötte az év meglepő és megdöbbentő biztosítási számait. A 2025-ös rekordok között kiemelkednek az elmúlt 25 év legnagyobb viharához kapcsolódó adatok – a Lászlók és a Máriák, a Kossuth utcaiak és a fehér gépjárművel autózók pedig stabilan tartják dobogós helyüket.
Radnay Csilla kapta idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a Rémségek kicsiny boltja, az Igazából komédia és a Sommerreise című előadásban nyújtott alakításáért a Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján – tájékoztatott a Vígszínház szerdán. A díjat annak a színművésznek adják át, aki a Vígszínházban az adott évben a legkiemelkedőbb művészi teljesí
Az év utolsó napján értékelő interjút adott a köztelevíziónak Orbán Viktor miniszterelnök. Mint mondta, a 2026-os országgyűlési választáson arra kér mandátumot, hogy Magyarország kimaradjon az európai háborúból. Hozzátette: ha kimaradunk a háborúból, akkor nem kell átállnunk hadigazdaságra, lehet békegazdaságunk. Figyelmeztetett: a politika a legin
Hamarosan új információk érkeznek Varga Barnabással kapcsolatban. A Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor a közösségi médiában tett közzé új információt a labdarúgóval kapcsolatban. A klubvezető a YouTube-on tart majd évértékelőt.
Egyre többet látjuk a vörös szőnyegen, kifutókon és a street style divatban is az 50 feletti nők ragyogását. És egyre többször érezzük úgy, hogy a ránk legnagyobb hatást gyakorló divatikonok 50 feletti sikkes nők. Az ízlés nem köthető korhoz, ahogy azt ezek az elegáns, 50 feletti stílusikonok is bizonyítják. És minket ők inspirálnak most a leginkáb
A következő év a lendület és bátor kiteljesedés éve lesz. A numerológia szerint új irányokat és inspiráló lehetőségeket nyit meg előtted. Kíváncsi vagy a részletekre?
"Tanultunk a Strabaggal való közös munkából, ezért folyamatosan vizsgáljuk a pálya állapotát, nem engedünk az M30-ból!" – fogalmazott a Lázár János építési és közlekedési miniszter. Az Építési és Közlekedési Minisztérium lehívta a bankgaranciát, amely megérkezett, így vált lehetővé, hogy ezen a napon megnyissák a forgalom részére az M30-as eddig le
A "high-effort boyfriend" trend szerint mindent a férfi mindent fizet és intéz, mindenről ő gondoskodik, ajándékokkal halmozza el a nőt, aki áradozik róla.
Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid időn belül el tud helyezkedni. A diploma ma is érték, a kérdés az, hogy a gyorsan változó világban mit érdemes tanulni.
2026-ban még az illatok is a személyiségedhez, és persze a céljaidhoz, az álmaidhoz igazodnak. Ez a parfüm-horoszkóp segít megtalálni azt az illatvilágot, ami igazán te vagy. Akár a friss, gyümölcsös energiák, akár a mély, fás tónusok vonzanak, most felfedezheted, mely jegyek emelik ki legjobban az egyéniségedet.
A 2026-os országgyűlési választáson Orbán Viktor miniszterelnök arra kér mandátumot, hogy Magyarország kimaradjon az európai háborúból – erről a kormányfő az M1 aktuális csatornának adott évzáró interjúban beszélt szilveszter napján. Beszélt Magyar Péterről, illetve a Fidesz "bliccelő potyautasairól" is.
Bár ezt a kriptóval ellentétben, eddig sem használhatták sokan. Mi történt? Véget ért a Revolut készpénz befizetésére vonatkozó teszt időszak Magyarországon, éles bevezetés helyett azonban kivezetés lett a történet vége – írja a Revb. Kontextus. A szolgáltatást 2023 decemberében indította el a Revolut, amihez a Paysafe-el működött együtt, és az OMV
Az építőiparban jövőre nem gyors visszapattanásra, hanem lassú, fokozatos élénkülésre lehet számítani, amit elsősorban a lakossági felújítások, az energiahatékonyságot ösztönző programok és a kedvezményes hitelek hajtanak -így látja az ágazat helyzetét és kilátásait a Mapei Kft. Közben az ágazat meghatározó szereplői összefogtak, megalakult az Épí
Hét hónappal azután, hogy a színésznő és Chris Martin szakítottak, újra beindultak a pletykák Hollywoodban. A beszámolók szerint Dakota Johnsont az ünnepek alatt egy nála jóval fiatalabb zenész társaságában látták.
Egy Ryanair-járat utasa szerint horrorfilmbe illő élmény volt az a vészhelyzet, amely miatt a Birmingham–Tenerife útvonalon közlekedő gépnek vissza kellett fordulnia röviddel a felszállás után. A Boeing 737 MAX Franciaország felett, mintegy 10 kilométer magasságban adott le 7700-as vészkódot, amely általános fedélzeti vészhelyzetet jelez, majd azon