Az autókereskedelem már 2 éve megjelent a céghálójában, most ezt erősíti. Mi történt? Éppen csak eladta helikopterszervizelő cégének, a HeliControl Kft.-nek a többségét a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt.-nek, máris megerősítette a különleges sportautókra fókuszáló üzletágát Oletics Imre – írja a HVG. Kontextus. Oletics Imre 2004-ben alapította a
Galambos Lajos volt felesége tavaly novemberben hunyt el, a zenésznek három gyermeke is született tőle. Lagzi Lajcsi most szívbemarkoló titkokat árult el a haláláról. Galambos Lajos, vagy ahogy mindenki ismeri, Lagzi Lajcsi ikonikus produkciója, a Dáridó huszonhárom év után visszatér a képernyőre a TV2-n ma, vagyis szilveszter este. Mi is megírtuk
Ezúttal az állami médiumok is elismerik, hogy tiltakozások zajlanak, de gyorsan hangsúlyozták, hogy a tüntetők kizárólag a gazdasági helyzet miatt aggódnak, és semmi kifogásuk a teokratikus berendezkedéssel szemben.
2025 utolsó, egyben 2026 első hetére is összegyűjtöttünk tíz olyan alkotást, amely most kerül be valamelyik streamingszolgáltató kínálatába, és amellyel érdemes lesz tenni egy próbát.
Közép-európai idő szerint délelőtt 11 órakor indult el az újév 26 órán át tartó, bolygónkat körbeölelő hulláma. Kirimatin csendes, közösségi ünnepléssel köszöntik az 2026-ot.
A jogi szövegek általában távolinak és bonyolultnak tűnnek, pedig sokszor már akkor is jogi megállapodás születik, amikor csak „szívességet teszünk egymásnak”. Ilyen a haszonkölcsön szerződés is: egyszerűen fogalmazva arról szól, hogy valaki ingyen odaadja egy dolgát használatra, majd azt később visszakapja. Lehet ez egy bicikli, egy laptop vagy ak
Az újévi beszédében Friedrich Merz német kancellár arra figyelmeztetett, hogy Európának 2026-ban jóval határozottabban kell fellépnie saját érdekeinek védelmében, ha fenn akarja tartani a békét és a jólétet. Oroszországot, Kínát, de az Egyesült Államokat sem kímélte az eredetileg erősen transzatlanti elköteleződésű vezető.
Az elmúlt két napban enyhén erősödni tudott a forint az euróval szemben, így a jegyzés a mai nap a 386-os szintről kezdődött. A dollár árfolyamában is hasonló trend látszott, tegnap este azonban elfogyott a forint lendülete és egészen 329-ig emelkedett a kurzus. Az ünnepek miatt vélhetően ma is alacsony lesz a piacon a likviditás, így minden apró h
A lengyel gazdák szerint a tervezett szabadkereskedelmi egyezmény nem nyújt elegendő védelmet az európai mezőgazdaságnak, ezért országos tüntetéssorozatot indítottak.
Szerda délelőtt megállapította a hivatalos középárfolyamokat a Magyar Nemzeti Bank (MNB), így az év utolsó napjára 385,4-es jegyzés esik az euróval szemben. Persze ettől a devizapiaci kereskedés folytatódik a nap második felében, ennek az adatnak a hivatalos év végi statisztikák szempontjából van jelentősége.
Nagyon úgy tűnik, hogy a tavaly év végi 73,5 százalékos GDP-arányos államadósságot idén nem sikerül megugrani. A harmadik negyedév végén 75,2 százaléknál járt a tartozás mutatója, az év végén tehát csodára lenne szükség, hogy az államháztartás hozza a tavalyi szintet.
Különleges karrierutat választott a korábbi U18-as válogatott csatár, Barkóczi Benedek. Az NB I-ben is bemutatkozott fiatal focista februárban Kozármislenyt maga mögött hagyva igazolt Brazíliába, ahol olyan jól ment neki a játék, hogy ottani patinás klubok és európai egyesületek figyelmét is felkeltette.
2025 számos emlékezetes, megható vagy éppen sokkoló pillanatot tartogatott, amelyekről mi is beszámoltunk. Az év utolsó napján visszapillantva megnéztük, mely cikkeink érdekelték a leginkább az olvasókat.
A most szabadalmaztatott megoldás az autó önműködő kormányzására is képes – mondta el Szalay Zsolt, a BME Gépjárműtechnológia Tanszékének vezetője az InfoRádióban.
Az ünnepek ízeihez nem feltétlenül kell alkohol. Egyre többen keresik a lehetőséget arra, hogy úgy ünnepeljenek stílusosan, hogy közben másnap is frissen ébredjenek. Az újévi koccintáshoz az alkoholmentes italok is tökéletesen illenek.
Tűzijáték helyett lézershow-val és fényjátékkal köszöntik a 2026-os évet több erdélyi városban szilveszterkor. Egyes önkormányzatok állatvédelmi szempontokkal indokolták a váltást, máshol anyagi okokból marad el a tűzijáték.
Az őszi-téli időszaknak is megvannak a szépségei, de némi kellemetlenséggel is járhat. Szervezetünknek a hideg nagy megterhelést jelent, nemcsak a légzőszerveknek, hanem a keringési rendszernek is. Főleg a nőkre jellemző, hogy jéghidegre is le tud hűlni a lábuk.
Árcsökkenéssel indul 2026. Mi történt? A 2026-os év első napján is kell üzemanyagár változásra számítani, az Új év árcsökkenéssel kezdődik – írja a holtankoljak.hu. A 95-ös benzin átlagára jelenleg 559 forint literenként, a gázolajé 571 forint. A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 3, a gázolajé pedig bruttó 4 forinttal csökken csütörtöktől.
A december mindig erős hónap a fogyasztási hitelek piacán, ilyenkor az áruhitelek és a személyi kölcsönök iránt egyaránt jelentős a kereslet, de a hitelkártya és folyószámla hitelkeretek is nagyobb eséllyel mennek mínuszba. A BiztosDöntés.hu szakértői összegyűjtötték, hogy ez milyen veszélyeket jelenthet.
2025 utolsó hetére sarkvidéki hideget jósoltak, aminek meg is lett az eredménye. Szerda reggelre megindult a jegesedés a Balatonon. A szakértők kiemelték, hogy bár a szél a jelenség ellen dolgozik, a védett helyen egyértelműen látszik a folyamat.
A következő öt évben több mint 200 ezer munkahely szűnhet meg az európai bankszektorban a Morgan Stanley elemzői szerint, mivel a pénzintézetek egyre nagyobb mértékben támaszkodnak a mesterséges intelligenciára, miközben sorra zárják be fiókjaikat és működésük jelentős részét az online térbe helyezik át - számolt be a Financial Times.