A közösségi médiában minden tökéletes, de a valóság más. Mutatjuk, miért nem kell szégyenkezned, ha a csillogás helyett csak a szorongást érzel az ünnepek pillanataiban.
Ha szereted a helyesírással kapcsolatos villámkérdéseket, akkor ez a kvíz most pont neked szól. Egyetlen szó helyes alakját kell kiválasztanod, mégis sokan elrontják elsőre. Érdemes egy pillanatra megállni és átgondolni a szabályokat, mert könnyű félrevezető válaszokba futni. Na, szerinted melyik a helyes forma? A Kvízkuckóban nap mint nap új, izga
Készen állsz egy kis irodalmi műveltségi agytornára? Ebben a kvízben 4 világhíres nemzetközi könyvet gyűjtöttünk össze, kíváncsiak vagyunk, emlékszel-e ki
Azbej Tristan.szerint a mostani események világosan mutatják: a keresztény közösségek védelme ismét hangsúlyos elemévé vált a nemzetközi politikai gondolkodásnak.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a KCNA állami média közöltése szerint 2025 utolsó negyedévében több nagyobb lőszergyártó vállalatot látogatott meg. Jelezte, hogy az ország a következő öt évben is folytatni fogja a rakéták fejlesztését. Hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a 2026-os termelési tervet fejlesztés-orientált módon dolgozzák ki, hog
Már nem kell sokat várni a folytatásra: december 27-én visszatér a képernyőre a Gólkirályság. Az RTL heti sorozatának folytatásában kiderül, hogy alakul a csemberi futballcsapat sorsa, és a szereplők magánéletében is sok izgalmas fordulat várható. A népszerű alkotás egyik főszereplője, Hevér Gábor azt is elárulta, a befejező évad egyik fő kérdése a
Vezetői képességekkel bíró, komoly kisgyerekként jellemezte édesanyja Orbán Viktort, akire már egész kiskorától hallgattak a barátai. Erzsi néni szerint a fia már fiatalon komolyan vette a világot. Most egy interjúban mesélt a miniszterelnök gyerekkoráról, valamint arról is, hogyan ünnepel a család karácsonykor.
A Boxing Day Angliában legendás futballünnep: miközben Európa pihen, itt december 26-án zsúfolt stadionokkal és karácsony utáni futballőrülettel indul be igazán a bajnokság.
Uniós zászló alatt akar katonákat látni Ukrajnában Manfred Weber. Nincs megállás, kell az a nagy háború, Weber pedig már mutatja is a frontot az érdeklődőknek.
Jennifer Aniston szerelme, Jim Curtis társaságában tölthette az idei ünnepeket. A pár, akik nyár óta vannak együtt, a legfrissebb hírek szerint nagyon szerelmesek, teljesen odáig vannak egymásért.
Ha már hóesés nem várható idén karácsonykor, legalább a Vacheron Contantin hozott egy kis ünnepi csillogást. Minden órakedvelőnek van egy mániája – legalábbis én ezzel nyugtatom magam, hogy nem vagyok
A felkészülés mindig a téli időszakban a legfontosabb. A jó felkészülés alapja pedig a megfelelő felszereltségű autó – elsősorban a téli körülményekre felkészített, megfelelő mintázatú gumiabroncsok. A megfelelő gumik kiválasztásához mindenekelőtt az autózás körülményeit kell figyelembe venni: enyhe városi télben, alpesi hágókon vagy a távoli észak
A csütörtökön nyilvánosságra hozott összeg alig kevesebb, mint a tavalyi, amikor a kluboknak körülbelül 12,5 millió eurót kellett fizetniük szurkolóik helytelen viselkedése miatt.
Az otthonok tisztán tartását segítő robotporszívók piaca dinamikusan fejlődik, a becslések szerint 10-15 százalékos növekedés várható az elkövetkező években. A technológia is egyre kifinomultabbá válik. Cikkünkben megnézheted a hőskor kezdetét, az első darabról készült ismertető videót.
Meglehetősen érdekes történet látott napvilágot a Paris Saint-Germain Bajnokok Ligája-győztes marokkói labdarúgójáról, Achraf Hakimiről. A 27 éves balhátvéd nemrég új, 2029-ig szóló szerződést írt alá a PSG-vel, amelynek értelmében klubja évi 28 millió euróra (11 milliárd forint) megemelte fizetését. A jó hír keltette hullámokra "felülve", bennfent
"Ha végre lesz pasim, lesz önbizalmam és a munka is jobban megy majd". Sokan hiszik, hogy egy párkapcsolat vagy egy férfi fogja elhozni a kiteljesedést, pedig ez óriási tévhit.
Az irodalom és a film kapcsolata régóta az egyik legizgalmasabb találkozási pont a popkultúrában. Amikor egy sikeres regény vászonra kerül, egyszerre szól az olvasók nosztalgiájáról és a filmes újraértelmezés ígéretéről. A 2026-os filmes kínálat különösen erős ebből a szempontból: kortárs bestsellerek, klasszikus alapművek és sci-fi sikerkönyvek is
Riasztó eredményt hozott a Sheinről és a Temuról rendelt termékek vizsgálata: egy nemzetközi teszt során az áruk közel 70 százaléka nem felelt meg az uniós biztonsági előírásoknak. A szakértők szerint a problémák nem elszigeteltek, hanem rendszerszintűek, és akár komoly egészségügyi kockázatot is jelenthetnek a vásárlók számára
Karácsonykor a politika is csendes üzemmódba kapcsolt. Politikusaink is ünnepeltek, a közösségi médián keresztül pedig betekintést kaphattunk, ki hogyan töltötte a karácsonyt.
A közösségi médiában természetesen azonnal elszabadult a pokol, elárasztották a felháborodott és gúnyos kommentek. Az elnök és a first lady minden évben az Észak‑amerikai Légvédelmi Parancsnokság forródrótján fogadják a gyerekek hívásait, akik a Mikulás útját követhetik nyomon.
Távozik a Blikk főszerkesztő-helyettesi pozíciójából Tibay Gábor, aki közösségi oldalán tette közzé a döntését. A főszerkesztő-helyettes 13 évig töltötte be ezt az állást és összesen 18 esztendőt töltött a lapnál.