A miniszter a betiltott Bors-különszámot lapozgatva gúnyolódott a magyar bírói függetlenségen, szerinte ugyanis a kialakult helyzet a nyolcvanas éveket idézi.
A karácsony sok családban az év egyik legjobban várt időszaka, ugyanakkor a legkimerítőbb is lehet, különösen akkor, ha több gyerekkel élünk együtt. Nagycsaládosként pontosan emlékszem, milyen érzés az, amikor öt gyerek rohangál körülötted, mindenki egyszerre éhes, fáradt, lelkes, hiperaktív, érzékeny és hangos. A szeretet ünnepe ilyenkor egészen m
Sokan nem tudják, és ezért elkövetik ezt az apró, de végzetes hibát a mikrohullámú sütő használata közben. Pedig ez a készülék végét is jelentheti. Rendszeresen osztunk meg különböző praktikákat, háztartási, konyhai trükköket a Mosthir.hu-n. Nemrégiben arról írtunk, hogy a mikrohullámú sütőben sokszor, bármilyen alaposan is súrolod-tisztogatod, nem
Ki gondolta volna, hogy már azzal is baja lehet a szomszédságnak, ha valaki buzgón készülődik a karácsonyra. Márpedig ez Lakitelken megtörtént, ahol egy nő mások szerint túltolta a díszkivilágítását, ami balesetveszélyes és egyébként is elfoglalja a járdát, ezért módosítania kellett a dekorációján.
Egyetlen rossz döntés a vetésidőnél akár 65%-kal is csökkentheti a kukorica hozamát – derül ki a Debreceni Egyetem hosszú távú kísérletéből. Az adatok azt mutatják: az időzítés és az évjárati hatások együtt alakítják a siker kulcsát.
Gyerekkorában mindenki megtanulja, hogy étkezés közben nem illik csámcsogni, könyökölni az asztalon, az evőeszközzel játszani, teli szájjal beszélni. Az egyetemes szokásokon túl azonban a különböző kultúrák asztali etikettjében olyan illemszabályok is szerepelhetnek, amelyek sokszor furcsának tűnhetnek. Cikkünkben most ezek kerülnek terítékre!
A színésznő jóslata bevált, a 19 éves Suri elköltözött otthonról, hogy egyetemre járjon. A büszke anya szerint ez egyszerre csodálatos és szívszorító érzés.
A hulladékszállítás a karácsonyi ünnepek idején is a megszokott rend szerint történik – tájékoztatta a MOHU Budapest Zrt. hétfőn az MTI-t. A közlemény szerint munkatársaik Budapesten és az agglomerációs településeken változatlan ütemezésben végzik a kommunális és a szelektív hulladék elszállítását. A hulladékudvarok, a Szemléletformáló és Újrahaszn
Sokan hiszik azt, hogy egy válás vagy özvegység után már nem lehetséges párkapcsolatban gondolkozni, és hogy az ötödik X betöltése már automatikusan kizárja az új szerelem lehetőségét – pedig ez nagyon messze áll a valóságtól.
A hidraulikával működő rendszerek számtalan iparágban kulcsszerepet játszanak, legyen szó az építőiparról, a mezőgazdaságról vagy éppen a gyártásról. Ezekben a területekben a hidraulikus munkahengerek nélkülözhetetlenek, de idővel ezek az eszközök is elhasználódnak. Mit tehetünk, ha a munkahengerünk már nem működik megfelelően? Az egyik megoldás a
A magyar idő szerint szombat hajnali, kiütéses vereséggel végződött mérkőzése után megoperálták Jake Pault, akinek véget értet profi ökölvívó-pályafutása. A színészből és videóbloggerből lett amerikai profi bokszoló a kétszer is vitathatatlan világbajnoki címet szerzett, 36 éves Anthony Joshuával találkozott Miamiban. Alaposan helyben hagyták, ami
A Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg három fontos döntés is, ami a nyugdíjasokat érinti: a 14. havi nyugdíjról szóló törvényt hirdették ki, valamint 14. havi (nyugdíjakon túlmutató) ellátásokról szóló rendeletet, de megismerhetővé váltak a nyugellátások 2026-ban érvényes emelésének szabályai is.
Az Oroszországból korábban kipaterolt Bill Browder szerint Európának igenis bele kell kanalaznia a befagyasztott orosz vagyonba, Orbánt pedig meg kell büntetni.
Jövő év januárjától újabb fontos lépést tesz a kormány a szakképzés megerősítéséért, 10 százalékkal emelkedik a szakképzésben dolgozók bére – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában. Varga-Bajusz Veronika a videóban az
2026. január 24. és február 1. között rendezik meg a 12. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált (BIDF). A fővárosban és 12 vidéki helyszínen 60 film és 250 vetítés szerepel a programban. Számos alkotó, rendező, szereplő is személyesen részt vesz a legnagyobb hazai dokumentumfilmes seregszemlén és mesél a filmje keletkezéséről. Az idei progra
Egy újabb leminősítéssel a rendkívül magas hitelkockázatot jelentő, befektetésre egyáltalán nem ajánlott CCC– fokozatra rontotta a Fitch Ratings Gabon adósosztályzatát. Az afrikai ország ezzel egyre közelebb került ezzel a csődhöz,
Akár kétezer kamion és teherautó is részt vehet azon a tiltakozó demonstráción, amelyet a kormány útdíjemelése ellen tartanak a fuvarozók. A járműoszlop Budapest északi kerületeiben fog végighaladni, mielőtt a résztvevők eljutnának a Hősök terére.
Esküvőszervezéskor az egyik első kérdés, amire a pároknak választ kell adniuk: vőfélyt vagy ceremóniamestert szeretnének az esküvőjükre? Bár a két szerepkör célja ugyanaz – az est levezénylése és a zökkenőmentes ünneplés biztosítása –, a stílusuk, megjelenésük és kommunikációjuk jelentősen eltér. Az alábbi cikkben Illés Péter ceremóniamester segíts
A fuvarozók az autópályákon 4,3 százalékkal, a főutakon 35 százalékkal megemelni tervezett útdíj ellen tiltakoznak. A rendőrség tájékoztatása szerint az érintett szakaszokon 14 óra és 20 óra között fokozott torlódásra és forgalmi akadályokra lehet számítani.
Az év legrövidebb napja világszerte különleges élmény: ősi szentélyeknél, ikonikus romvárosokban és északi városokban emberek ezrei figyelik együtt a Nap fordulópontját.
A BiztosDöntés.hu számításai szerint érdemes alaposan tájékozódni a bank vagy szolgáltató kiválasztásakor, mert éves szinten akár milliós különbség is lehet a költségekben.
A karácsonyi bevásárlási roham idén is megtölti a plázákat, ám eközben komoly átrendeződést mutat a magyar kereskedelem térképe. A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma, miközben az online elfogadóhelyek látványosan erősödnek. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a
Sallai Roland csapata, a Galatasaray sima győzelmet aratott hazai pályán a Kasimpasa ellen a török élvonalban. A vendégeknél kezdő volt Szalai Attila, aki nagyot hibázott a mérkőzésen. A Galata továbbra is vezeti a tabellát.
Látványos nyitóhétvégével tért vissza az Avatar-univerzum. A franchise harmadik része 345 millió dolláros globális bevétellel indult. A mozipiac rég nem látott lendületet kapott az év végén. Úgy tűnik a nagyköltségvetésű mozifilmek képesek tömegeket visszacsábítani a mozikba a streaming korszakában is. Berobbant a mozipénztáraknál az új Avatar film
Különleges időszak a mostani, ugyanis nem csak kettesben és a családjukkal töltik az ünnepeket. Hiszen már Szabó Ádámék is külön kis famíliát alkotnak!
A "Le guignolo" az olasz börtönszlengben piti csalót, gagyi csalót vagy szélhámost, huszadrangú szélhámost jelent. Szabadlábon Velencében... Mekkora hülyeség ez a fordítás, de hát ezt az ügyes magyaroktól már megszokhattuk, ugyebár! __GA__Egy újabb Jean-Paul Belmondo film, ami zseniálisra sikerült! A téma? Azt Georges Lautner, a rendező, tökéletes