2025. december 18. csütörtök

dec. 18
6:15
Kivárnak a magyar gazdák: erre inkább nem költenek, pedig megérné (Agrárszektor)
Bár a kertészeti traktorok kínálata soha nem volt ilyen sokszínű és technológiailag fejlett, a gazdák vásárlási kedve továbbra is visszafogott. A kompakt modellektől a 70–80 lóerős ültetvényes gépekig minden kategóriában erős fejlesztések zajlanak, miközben a fóliasátrak, gyümölcsösök és szőlők speciális igényei egyre összetettebb technológiát köve
dec. 18
6:17
Jobbról balra (Mandiner)
Bajnai? Miért ne? Megnyerő külsejű, joviális személyiség, halkan, indulatok nélkül beszél, kerek mondatokban fogalmaz, járása dallamos.
dec. 18
6:21
Három újabb beruházás érkezik Magyarországra és hoz 200 új munkahelyet (HR Portál)
Három újabb amerikai beruházás érkezik Magyarországra 21,5 milliárd forint összértékben, több mint kétszáz új, kifejezetten magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.
dec. 18
6:21
Éves csúcsára szökött a gazdasági optimizmus (Portfolio)
A novemberi megtorpanása után decemberben folytatta a nyár vége óta tartó javuló tendenciáját a GKI konjunktúraindexe. Ez mind az üzleti, mind a lakossági hangulat tekintetében azt jelenti, hogy éves csúcsán zár a gazdasági szereplők hangulata 2025-ben.
dec. 18
6:21
"Igen, egy intoleráns fasz voltam veled akkor, és nem ezt érdemelted, és senki sem érdemli meg, hogy semmibe vegyék a saját akaratát!" (444.hu)
Miért nem törvénysértés egy nővel annak akarata ellenére szexelni? Mi a különbség kényszerítés és erőszak között? Hogyan nehezíti a szexuális molesztálást átéltek helyzetét az egészségügy, a hatóságok, az igazságszolgáltatás? Rengeteg kérdést kinyitott a Képzőművészeti Egyetemen történt botrány, amely miatt már a kormánypárt is mozgolódik.
dec. 18
6:21
Trump újabb országokból tiltotta meg az USA-ba történő beutazást (ATV)
Újabb országok - köztük Burkina Faso, Mali és Laosz - állampolgáraira terjesztette ki az Egyesült Államokba történő beutazás tilalmát Donald Trump amerikai elnök, a döntést kedden a Fehér Ház nemzetbiztonsági okokkal indokolta.
dec. 18
6:21
Heti hány edzésre van szükséged? Kevesebbre, mint gondolnád! (Igényesférfi.hu)
Edzeni kell, de nem mindennap. Mutatjuk, miért elég 3–4 edzés egy héten, hogyan építs be pihenőt, és mit mondanak a szakértők a rövid, intenzív edzésekről.
dec. 18
6:21
"Összenő, ami összetartozik" – tombolnak a Fradisták Dárdai Pál érkezése miatt, pusztító a botrány az Üllői úton (Promotions)
Hosszú idő után végre valami pozitív történik a magyar bajnokságban csak szenvedő Újpesttel.
dec. 18
6:21
Hogyan kell helyesen főzni a teát? (Magyar Hírlap)
Fontos maximális hatás megőrzése.
dec. 18
6:21
Idegállapotban (Mandiner)
Minden napra jut egy kataton őrjöngés Nárcinál. Most épp egy újságot akar bezúzatni.
dec. 18
6:21
Így változik a közlekedés az év végi ünnepek idején a fővárosban (Autószektor)
A BKK az MTI-vel azt közölte, hogy december 24-én a járatok reggel és napközben a szombati menetrend szerint közlekednek. Szenteste - a korábbi évekkel megegyezően - a nappali felszíni járatok 15 és 16 óra között indulnak utoljára a végállomásokról, azonban a belváros közlekedését biztosító metrók a többi nappali járathoz képest még tovább, 18 órái
dec. 18
6:21
Csomagküldés karácsony előtt: itt a FOXPOST határidőlista az ünnepi időszakra (naphire.hu)
A FOXPOST figyelmeztet: az ünnepi csomagküldési roham már Mikulás környékén elkezdődik, és csak a december 17-ig (házhoz szállítás) vagy 19-ig (csomagautomaták és átvételi pontok) feladott küldemények érkeznek meg biztosan karácsonyig.
dec. 18
6:21
7 fiúnév, amelyek méltóságot sugároznak (Babanet)
Vannak keresztnevek, amelyek már első hallásra komolyságot, tartást és nyugalmat közvetítenek. Nem harsányak, nem kötődnek divathullámokhoz, hanem időtállóak.
dec. 18
6:21
Pierce Brosnan stílustrükkje akár még az ünnepi szettedet is feldobhatja (InStyle Men)
Pierce Brosnan ráadásul kicsit sem gondolta túl a dolgot, és pont ettől működik annyira ez a mikrotrükk.
dec. 18
6:21
Figyelmeztették a kutyás és macskás magyarokat karácsony előtt – nagyon sokan nem figyelnek rá (Most Hír)
A karácsonyi és téli időszak rengeteg balesetet eredményez a biztosítók szerint, a tűzkároktól kezdve egészen a csúszós utak okozta balesetekig, de a téli sportsérülések is gyakoriak. Korábban mi is beszámoltunk róla a Mosthir.hu-n, hogy a szilveszterkor eldurrogtatott pirotechnikai eszközök nagy odafigyelést igényelnek. Ellenkező esetben súlyos sé
dec. 18
6:21
Ennyibe kerül az új Toyota C-HR+ (Haszon.hu)
Tisztán elektromos testvérmodellt kapott az eddig hibrid és plugin hibrid hajtásláncokkal készülő Toyota C-HR. Tavasszal nálunk is megvásárolható lesz a C-HR+.
dec. 18
6:27
Veszélyben egy kedvelt hazai fürdő (Infostart)
Januárban akár zárva is maradhat a jászberényi Lehel Termálfürdő, ha a város nem tud megállapodni a jelenlegi üzemeltetővel a folytatásról. Az önkormányzat korábban új pályázatot írt ki a fürdő működtetésére, de arra nem érkezett jelentkező.
dec. 18
6:27
Változik az alanyi áfamentesség összeghatára – kinek éri meg választani, és kinek nem? (Adózóna)
A belföldi alanyi áfamentesség alkalmazásának éves felső összeghatára az idei 18 millióról 2026. január 1-jétől 20 millió forintra emelkedik, majd ha minden az elfogadott menetrend szerint alakul, akkor 2027-től és 2028-tól további 2-2 millió forinttal növekedik.
dec. 18
6:27
A papírtérkép örök és gyönyörű: gyűjtemény Balatonmáriafürdőn (AQUA)
Több száz térképet gyűjtött össze az elmúlt évtizedekben egy Balatonmáriafürdőn élő nyugalmazott tanár. A marcali származású Joó Tamás gyűjteményében a Balaton környékének évszázados ábrázolásait és ritka barlangtérképeket is találni. Joó Tamás nyugalmazott tanár, a helyi vitorlásegyesület volt elnöke évtizedek óta gyűjti a térképeket. A kollekció
dec. 18
6:27
Orbán Viktor megmutatta, mi zajlott a színfalak mögött (BorsOnline)
Orbán Viktor több képpel és videóval is jelentkezett.
dec. 18
6:27
"Nem is tudott a terhességről sem" – Őrült dráma élő adásban: Bochkor Gáborék sosem látott, ugandai édesapjával hozták össze hallgatójukat (BorsOnline)
Szokatlan és egyben megrázó történet bontakozott ki.
dec. 18
6:27
Orbán Viktor a belga miniszterelnökkel zárta a napot (Magyar Nemzet)
Fontos kérdések a napirenden.
dec. 18
6:27
Medián: A 40 évnél fiatalabb választóknál 57 százalékon áll a Tisza (Telex)
Míg a Fideszt 14 százalékra mérték.
dec. 18
6:27
Kapható a Vince magazin decemberi-januári száma (Vince)
Ünnepi lapszámunkban tesztelőink magyar és külföldi, tradicionális eljárással készült pezsgőket értékeltek. A pontszámokon túl, azt is szeretnénk megmutatni, hogy a tradicionális pezsgő nem múló trend vagy az elit kiváltsága, hanem
dec. 18
6:27
4 csillagjegy, aki hatalmas áldást és megkönnyebbülést kap az univerzumtól egészen december 21-ig - a téli napforduló misztikus erejét ők élvezhetik ki igazán! (InStyle)
A Merkúr befejezi hátrálását a Nyilasban, a hét végén pedig a Nap belép a Bak jegyébe, elhozva a téli napforduló misztikus erejét és az új kezdet ígéretét!
dec. 18
6:27
Bakteriális fertőzés terjed egy népszerű téli nyaralóhelyen – a szakértők járványra gyanakodnak (Drive)
Október óta egyre több shigellafertőzést regisztráltak a Zöld-foki Köztársaságban. A helyzet azért különösen aggasztó, mert a térség népszerű téli úti célnak számít azok körében, akik a hideg hónapokban melegebb éghajlatra utaznának. Egyelőre nem tudni, mely szálláshelyek érintettek, az egészségügyi ellátás korlátozott kapacitása miatt azonban a sz
dec. 18
6:33
Azt hiszed, hogy csak terepre jó az összkerékhajtás? Suzukival mutatjuk, mire jó még! (Autónavigátor)
Sáros földutak, sziklákon felcaplató terepjárók képe jelenik meg az ember szeme előtt, amikor meghallja az összkerékhajtás kifejezést, pedig ez a
dec. 18
6:33
Önvezetős megállapodást kötött a Nissan (autopro)
A Nissan és a Wayve megállapodást köt a következő generációs vezetőasszisztens technológia kifejlesztéséről.
dec. 18
6:33
Vizes üzemanyag tankolása: ki fizeti a súlyos kárt? – Egyetlen tényezőn múlik minden, így lehet rá felkészülni (vg.hu)
Egy tankolási hiba, ami százezrekbe kerülhet – nagyon nem mindegy, milyen a biztosítás.
dec. 18
6:33
Ez a gyümölcs és mag együtt kitisztít az ünnepekre, a fogyás is beindulhat (Femcafe)
Az ünnepek közeledtével sokan érzik úgy, hogy jól jönne egy könnyed "újraindítás" a szervezetnek. Van egy egyszerű párosítás, amit régen ösztönösen használtak, ma mégis kevesen élnek vele – pedig meglepően hatékony.
dec. 18
6:33
Korcsolyákat fel: íme Európa 5 legszebb jégpályája (Hamu és Gyémánt)
Ahogy megérkezik a december, a városok ünnepi fénybe borulnak, és sorra nyílnak a hangulatos szabadtéri jégpályák. Egy jól sikerült korcsolyázás azonnal meghozza a tél igazi varázsát, legyen szó romantikus hétvégéről vagy családi programról. Összegyűjtöttük Európa öt olyan helyszínét, ahol az adventi időszakban különösen emlékezeteset csúszhatunk.
dec. 18
6:33
Harci szolgálatba lépett az első Sz-500-as légvédelmi rendszerrel felszerelt ezred (Magyar Hírlap)
A hírt Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter jelentette be.
dec. 18
6:33
Ez Donald Trump karácsonyi ajándéka (Magyar Nemzet)
Újabb meglepetés az amerikai elnöktől.
dec. 18
6:39
Nagy erőkkel keresik őket a rendőrök: anya és kisfia tűnt el a XXI. kerületből (BorsOnline)
A 29 éves nő a kisfiával együtt távozott ismeretlen helyre.
dec. 18
6:39
Változik a számlázás az MVM-nél, figyeljünk! (Infostart)
Az energiaszolgáltató több vállalást is tett annak érdekében, hogy az ügyfeleknek nyugodt, békés, kiszámítható karácsonya legyen, senkinek se kelljen amiatt aggódnia, hogy a két ünnep közt szolgáltatás nélkül marad, vagy hogy elkésik a számlabefizetéssel.
dec. 18
6:39
"Ami a közvetítésből kimaradt" – Orbán Viktor bevitte a követőit a kulisszák mögé (Metropol)
Fotóval és videókkal jelentkezett a miniszterelnök.
dec. 18
6:39
Kiderült, mi okozta a tüzet a Mol százhalombattai finomítójában (SzMo)
A Mol előrejelzése szerint a Dunai Finomító javítási munkálatai 2026 harmadik negyedévében fejeződnek be. A finomító ezután áll vissza a teljes kapacitásra.
dec. 18
6:39
Traumáiról vallott a Liverpool-sztárja, erről még sosem beszélt senkinek (BorsOnline)
Élete legnehezebb időszakáról vallott a Liverpool-sztárja.
dec. 18
6:39
Csak az emberek 1%-a képes kiszúrni a rejtőzködő jegesmedvét ezen a képen. Te is köztük vagy? (Life)
A feladat egyszerű: találd meg a jegesmedvét!
dec. 18
6:39
Krampusz: A családi ünnep sötét árnyéka (Mafab)
A Krampusz Michael Dougherty rendezésében egy olyan karácsonyi horror-vígjáték, amely egyszerre tiszteleg a klasszikus ünnepi filmek előtt, miközben kíméletlenül kifordítja azok sablonjait. A film alapja az alpesi néphagyomány démoni alakja, Krampusz, aki az engedetlen gyerekeket – és felnőtteket – bünteti. Dougherty az ünnepi giccs mögött lappangó
dec. 18
6:39
Milyen lenne, ha Ukrajna az uniós forrásból csak európai fegyvereket vásárolhatna? (Magyar Hírlap)
Az EU ezt vezetné be.
dec. 18
6:39
Ellepték Brüsszelt az elégedetlen gazdák: még el sem kezdődött a tüntetés, máris nehéz helyzetbe hozták a rendőröket (Mandiner)
A demonstrálók szeretnének minél közelebb jutni az Európai Tanács ülésének épületéhez, ezzel is nagyobb nyomást gyakorolva a politikusokra.
dec. 18
6:39
Nincs még ilyened? Azonnal kezdd el! Így több pénzed lesz a nyugdíjas éveidben (Most Hír)
2024-ben átlagosan 21,2%-os nettó hozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak. Ez az összeg jelentősen meghaladja az inflációt és az elmúlt évtizedek legjobb eredményeit. Ez stabil megtakarítást jelenthet a nyugdíjas évekre. A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a lakosság 27 százaléka egyáltalán nem képes takarékoskod
dec. 18
6:45
Meredek kijelentést tett az önimádó techmilliárdos: nem vicc, az örökéletet célozza - akár még be is jöhet neki?! (Pénzcentrum)
A saját testét laboratóriumi projektté alakító Bryan Johnson most új célt jelentett be: szerinte 2039-re valósággá válhat az emberi halhatatlanság. A techmilliárdos szerint a mesterséges intelligencia és a biotechnológia összeérése olyan korszakot nyit, ahol egy tudatos lény reálisan kísérletet tehet az örök életre ő pedig azt állítja, már úton van
dec. 18
6:45
Tuti tipp! Így lesz a műfenyővel is igazi fenyőillat otthon! (Agroinform)
Műfenyővel is lehet varázslatos fenyőillat a lakásban? Naná! Felfedjük a legjobb trükköket, hogy idén is igazi karácsonyi hangulatot teremts otthonodban!
dec. 18
6:45
Nem fehér tél, hanem szürke időjárás vár ránk (Ripost)
Borongós, ködös napok jönnek.
dec. 18
6:45
Amiről az apák nem beszélnek: szorongás, szégyen és elhallgatott érzések a baba érkezése után (WMN)
Az utóbbi években jelentős előrelépés történt az anyai postpartum depressziót övező tabusítás oldásában, apai oldalon azonban egyelőre nem tapasztalható hasonló, előrevivő folyamatokat. Nincsenek hazai kutatások a témában – sőt, nemzetközi szinten is ritkán kerül fókuszba.
dec. 18
6:45
Ötezer sisaktól az orosz vagyon elkobzásának ötletéig – így lovalta magát Európa a háborúba (Magyar Nemzet)
Több száz milliárd euróra rúg az a számla, amellyel Brüsszel eddig is támogatta Ukrajnát, vagy elkötelezte magát a jövőbeni segítségnyújtásra.
dec. 18
6:45
Ezek a fodrászok kedvenc luxus-hatású hajszínei (Bien)
A hajszín az egyik legfinomabb módja annak, hogy eleganciát vigyél a megjelenésedbe anélkül, hogy drámai változtatásokba kezdenél. Ismerd meg a fodrászok kedvenc luxus-hatású árnyalatait, amelyek természetesnek tűnnek, de rengeteg gondosság és szakmai tudás van mögöttük.
dec. 18
6:51
Szőlő utca a parlamentben – A kormánypártiak bojkottálták a parlamenti vitát (Infostart)
Határozatképtelenség miatt csak napirend előtti felszólalások hangzottak el csütörtökre virradó éjszaka az Országgyűlés rendkívüli ülésén, amit 41 ellenzéki képviselő kezdeményezett a Szőlő utcai javítóintézetben történtek és a kormányzati felelősség megvitatására. A napirendet a 199 képviselő közül 23-an szavazták meg.

Keresés