A vakond jelenléte a kertben nemcsak esztétikai probléma, hanem hosszú távon komoly kihívás is a gyepfenntartásban. Bár sokan úgy gondolják, hogy a vakond télen nyugalmi állapotba vonul, valójában ez nem igaz: enyhe időben továbbra is mozog a talajban, és túrásokkal jelzi jelenlétét. Éppen ezért a hideg évszak előtt érdemes felkészülnünk, hogy ne t
Luxemburg ritkán kerül fel a bakancslisták élére, holott egy téli utazáshoz kifejezetten ideális választás lehet. Decemberben gyakori a havas idő, a karácsonyi vásárok hangulata, a történelmi városkép és a rövid repülési idő pedig tökéletes célponttá teszik egy nyugodt, mégis élményekben gazdag hétvégi kiruccanáshoz.
A kínai MetaX Integrated Circuits részvényei közel 700 százalékot emelkedtek szerdai sanghaji tőzsdei bemutatkozásukon, miután a chipgyártó mintegy 600 millió dollárt vont be részvénykibocsátással - tudósított a Cnbc.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium az utolsó pillanatban fújta le a nyitást. A tárca szerint a cég nem garantálja, hogy a hiba pár hónapon belül nem jön elő újra.
Ki ne szeretné a zselés szaloncukrot? Azt azonban mind tudjuk, hogy a bolti változat tele van műanyaggal. Ha tehát kicsit természetesebb változatra vágyunk, otthon könnyedén elkészíthetjük valódi gyümölcsből, tartósítószerek nélkül. Az ilyen zselécukor nem csak a család kedvence, de ajándéknak is tökéletes!
A széleskörű várakozásoknak megfelelően decemberben is 6,50%-on tartotta az alapkamatot a Monetáris Tanács. Az EUR/HUF árfolyam reggel 385 alatt is járt. A sajtótájékoztató előtt erősödött a forint, 383,80 környékére csorgott le az EUR/HUF árfolyam, majd a sajtótájékoztató alatt 386,5-ig gyengült, majd kissé visszakorrigált.
Az év végi ünnepek közeledtével nehéz ellenállni a csábító karácsonyi vásárlásoknak. Azonban a felelős pénzügyi tervezéssel elkerülhetjük a túlköltekezés csapdáit. Fedezd fel, hogyan lehet idén okosabban költekezni!
Visszarendeződést mutatnak a számok a három héttel ezelőtt készült közvélemény-kutatáshoz képest. A teljes népesség körében 8 százalékkal vezet a Tisza, a kisebb pártok közül csak a Mi Hazánk van 5 százalék felett.
Ousmane Dembélét választották a FIFA ankétján a 2024–2025-ös idény legjobb férfi futballistájának, Lamine Yamal és Kylian Mbappé került még fel a képzeletbeli dobogóra. A FIFA nyilvánosságra hozta a szavazók voksait, az is kiderült, kikre szavazott néhány – hazája válogatottjának csapatkapitányaként voksoló – világsztár.
Az év végéhez közeledve, a karácsonyi időszakban a világ egy kicsit lelassul. Előtérbe kerülnek a lelki kérdések, az egyházi események, az adakozás, és újra láthatóvá válik egy olyan rendszer, amelyről az év nagy részében ritkán beszélünk. A vallás ma is része az életünknek, még ha sokan nem is érzik már mindennapi szükségét az intézményes formáina
Több magyarországi idősotthonban is súlyos bélrendszeri járvány ütötte fel a fejét az elmúlt hetekben: tucatjával betegedtek meg az ellátottak és a dolgozók, egyes esetekben pedig kórházi ellátásra is szükség volt.
A bakonybéli bencés szerzetesek havi mintegy 400 ezer forintnyi költséget takarítanak meg ingyenes munkájukkal, ami a monostor önfenntartását segíti. A Budapesti Corvinus Egyetem és a Szent Mauríciusz Monostor közös tanulmánya a szerzetesi munka gazdasági értékét vizsgálja, kiemelve a piaci helyettesítő munkakörök bérköltségeit.
Az ünnepi időszakban a vendégek már az előszobában is ünnepi hangulatba kerülhetnek. Íme néhány gyorsan elkészíthető dekorációs ötlet, hogy az otthonod már az ajtón belépve mesés legyen.
Többet és hosszabb utakon vezettek 2025-ben a wigo carsharing felhasználói, akik közül a legaktívabb csaknem 1000 alkalommal pattant autóba az év során. A legnagyobb fegyvertényt viszont az a wigo-sofőr hajtotta végre, aki egy bajba került négylábú életét mentette meg az autóval szállított vérrel.
Az unipoláris kísérlet kudarcba fulladásával több nagyhatalom látszik felemelkedni, a globalizáció átadja helyét a különböző civilizációk együttműködésének.
A Rómától mindössze harminc kilométerre fekvő, különleges hangulatú Isola Sacra komoly gondokkal néz szembe. Egy nagyszabású fejlesztés alapjaiban változtathatja meg a település arculatát és visszafordíthatatlan károkat okozhat.
A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT), valamint a Northrop Grumman együttműködik a következő generációs védelmi rendszerek területén. A tájékoztatás szerint a felek a fejlett fegyverrendszerek, a drónelhárítás és az űripari technológiák területén vizsgálják az együttműködési lehetőségeket. A közleményben kiemelték, hogy a 4iG SDT előzetes