Ünnepi finomságok rejtett egészségügyi előnyökkel: a mákos bejglitől a proseccóig olyan karácsonyi ételek és italok, amelyek valójában jót tehetnek neked.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a kriptovaluták intézményi elfogadása: a YouTube lehetővé tette, hogy az Egyesült Államokban élő tartalomgyártók PayPal PYUSD stabilcoinban kapják meg bevételeiket – számolt be róla a Fortune. Az információt May Zabaneh, a PayPal kriptós részlegének vezetője is megerősítette. Nagy lépés a YouTube-tól A funkció közvetlenü
Az Eszterházy tekercs a klasszikus ízek és az egyszerű elkészítés tökéletes találkozása. Krémes, diós, mégis könnyed sütemény, amely gyorsan a család és a vendégek kedvence lesz.
Azért tört ki hatalmas felháborodás, mert engedélyezték Izrael részvételét is az Eurovíziós Dalfesztiválon. Már öt ország visszalépett a jövő évi, jubileumi versenytől, amelyet Bécsben rendeznek meg.
Péntek délben hársfát ültettek a gyulai képviselő-testület megjelent tagjai az egykori alispáni lak előtt, a Szent Miklós parkban. A ma játszóházként működő épület egykor a Nobel-díjas Krasznahorkai László szülőháza volt, ezért esett a választás erre a helyszínre. Gyulán, a Nobel-díjas író szülővárosában egy héten át tartottak a programok, melyekke
Unod, hogy a főtt tojás héja mindig rátapad a fehérjére? Létezik egy egyszerű konyhai trükk, amelytől a héj szinte magától lejön. Csak egy apró dolgot kell hozzáadnod a forrásban lévő vízhez.
A Trive Bank bővítette személyi kölcsön kínálatát, így a rövid és közepes futamidejű eHitel konstrukcióval már akár 2 vagy 3 millió forint is felvehető szabad felhasználásra, bankszámlanyitás nélkül.
Jövőre még több cég választhatja a kisvállalati adót (kiva), ugyanis megduplázódik a belépési határ. Bármikor, akár év közben is lehet ugyan a kivára váltani, de a 2025-ös zárás miatt legkésőbb december 31-ig célszerű dönteni és a bejelentést megtenni. A kivaalanyiság kezdő napjával a cégnek ugyanis mindenképp új, önálló üzleti éve kezdődik – hívta
A Fitch Ratings a korábbi stabilról negatívra rontotta az MVM hosszú lejáratú kibocsátói hitelminősítésének kilátását, miközben magát a besorolást megerősítette BBB szinten - derült ki a hitelminősítő friss jelentéséből.
Azért tört ki hatalmas felháborodás, mert engedélyezték Izrael részvételét is az Eurovíziós Dalfesztiválon. Már öt ország visszalépett a jövő évi, jubileumi versenytől, amelyet Bécsben rendeznek meg.
Az Európai Unióban a jövőben jelentősen növelik az életciklusuk végére ért járművekből visszanyert anyagok újrahasznosításának arányát, az uniós tagállamok és az Európai Parlament között létrejött ideiglenes megállapodás értelmében.
Az Erdélyből elvándorolt magyarok hazaköltözését ösztönző programot indít a Romániai Magyar Demokrata Szövetség - jelentették be a marosvásárhelyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatón. Az InfoRádióban Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke beszélt a kezdeményezésről
Szenvedésnek tűnt, és szenvedésnek is mutatta Lewis Hamilton az első Ferrarival töltött szezonját. A csapat vezető mérnöke szerint a látszat azonban csal.
Megállapodás pipa, már csak pénz kell hozzá. Mi történt? Megszületett a bérmegállapodás a Budapest-család dolgozóit képviselő szakszervezetekkel –jelentette be pénteken Karácsony Gergely főpolgármester. Mit mondott még? A megállapodás életbe lépése két feltételtől függ: a kormánynak ki kell fizetnie a fővárosnak a szerinte fennálló tartozását, vala
A mai nap vízválasztó az Unió történelmében. Egy olyan szavazásra kerül sor, mely alapjaiban írja felül az intézmény jogi és elvi kereteit – olvasható a Kereszténydemokrata Néppárt hivatalos oldalán. A kdnp.hu azt írja: A brüsszeli bürokraták célja világos: magukat a tagállamok szuverenitása, a jogállamiság és az európai intézményrendszer fölé hely
Ez az egyik legfontosabb tápanyag, de túlzásba is lehet vinni a fogyasztását. A rost ugyanis nem csak jót tehet a szervezetnek, de ha túl sokat eszünk belőle, kellemetlen tüneteket okozhat.
A december nem a leghidegebb téli hónapunk, és ilyenkor sok ködös reggelre és napos időre lehet számítani. A gyorsan halványuló fény miatt itt az ideje, hogy korán keljünk fel, és belevágjunk az olyan kerti munkákba, amelyeket még nem fejeztünk be!
Jövőre még több cég választhatja a kisvállalati adót (kiva), ugyanis megduplázódik a belépési határ. Bármikor, akár év közben is lehet ugyan a kivára váltani, de a 2025-ös zárás miatt legkésőbb december 31-ig célszerű dönteni és a bejelentést megtenni. A kiva alanyiság kezdő napjával a cégnek ugyanis mindenképp új, önálló üzleti éve kezdődik - hívt
Ehető karácsonyi ajándék ötlet, ami könnyen és gyorsan megvalósítható? A karácsonyi édességek tárháza szinte végtelen. Íme egy ötlet, ami ízletes és ízléses egyszerre.
Az árnyékarália esztétikus megjelenésű, könnyen gondozható, hosszú életű szobanövény. Leggyakrabban törzses változatban forgalmazzák, amely tovább növeli dekoratív értékét.
Az igazságszolgáltatást behálózó korrupcióról szóló film beindította a rendszer reformpárti részét, már több mint 500 bíró és ügyész írta alá a felszólaló kollégáikat támogató nyilatkozatot.
A kormány hivatalos oldalán megjelent a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (Xi. 12.) Fvm rendelet malomipari termékekről szóló előírása tekintetében történő módosításáról szóló Am rendelet tervezete. Ezt az Agrárminisztérium társadalmi egyeztetésre is bocsátotta, a vélemények beküldésére azonban csak néhány nap áll a lakos
Ötletes ajándékkal valószínű a siker, kreatív csomagolással azonban biztos. Bemutatunk egypár apró trükköt, amelyek gazdaságosak és feldobják magát az ajándékozást is.
Az Egészségügyi Világszervezet (Who) a legkorszerűbb tudományos eredmények alapján vizsgálta meg, kimutatható-e bármilyen kapcsolat a védőoltások és az autizmus között.