Bármikor, akár év közben is lehet ugyan a kivára váltani, de a 2025-ös zárás miatt legkésőbb december 31-ig célszerű dönteni és a bejelentést megtenni.
Az olasz közlekedés, oktatás, egészségügy és a sajtó dolgozói is csatlakoztak a CGIL szakszervezeti szövetség 24 órás általános sztrájkjához, amely egész Olaszországot megbénítja pénteken.
A politikus szerint a dokumentum egy "majd 50 oldalas konkrét vádirat az Orbán-kormány ellen", amelyből szerinte kiderül, hogy a miniszterelnöknek és a hatóságoknak legalább négy éve részletes információi vannak a rendszerszintű bántalmazásokról, "mégsem tettek semmit". Azt állítja, ez nem hamisított, nem mesterséges intelligenciával készült, hanem
A közösségi médiában Mary Magdalene néven ismert influenszer halálhírét a thaiföldi hatóságok erősítették meg. A 33 éves Denise Ivonne Jarvis Gongorát kedden találták holtan a Patong Tower épülete mellett, nem sokkal azt követően, hogy bejelentkezett a szállodába. A helyi rendőrség szerint a nő a torony kilencedik emeletéről zuhant ki.
A Galambos Lajos, Lagzi Lajcsi nevével fémjelzett Dáridót 1997 szilveszterén tűzték műsorra először. A TV2 népszerű lakodalmas esztrádműsora éveken keresztül nézők millióit szögezte a képernyő elé, és most a nagy visszatérésről beszélnek. A napokban is egy nagy visszatérés bejelentéséről cikkeztünk itt a Mosthir.hu-n: Fischer Gábor, a TV2 Csoport p
Ez a különlegesség igazi kincs a konyhában, amely mediterrán ízt ad a legegyszerűbb fogásoknak is. A sóban eltett citrom nemcsak gasztroajándéknak tökéletes, de rengeteg ételt új szintre emel.
A novemberi ingatlanpiac vegyes képet mutatott: az ingatlan adásvételek száma mérséklődött, míg a hitelpiac jelentősen bővült éves és havi összevetésben egyaránt, mindkét irányú folyamat az Otthon Start program hatásainak tudható be.
Pozsony nem fog támogatni semmilyen, az ukrán hadikiadások támogatását célzó megoldást, amelyben Szlovákiának is részt kellene vennie – szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök az Európai Tanács elnökének, António Costának írt levelében pénteken. Levelében Robert Fico az Európai Bizottságnak (EB) azokra a javaslataira reagált, amelyeket a tes
Sajtónyilvánossá tették Charlie Kirk gyilkosának bírósági tárgyalását, így kamerák előtt sikerült elfogadhatatlan viselkedést produkálnia a vádlottnak.
Vasárnap délután két órakor indul a kocogás a Gozsdu Udvarból. Idén a magyar gyermek onkológia hiánycikkeire gyűjtenek, a sztetoszkópra és az infúziós pumpára – számolt be az Inforádiónak a Mikulás Kocogás főszervezője, Méhes Krisztián.
A kedvenceink egészsége és jólléte – legyen szó akár egy kutyáról vagy egy macskáról – mindig is elsődleges szempont volt azok számára, akik családtagként tekintenek rájuk.
A kvantummérnöki képzés, a mérnökinformatika és az infobionika különböző időtávon, de jelentős hatással vannak a magyar gazdaságra, miközben a kvantummérnöki pálya kínálja a leghosszabb távú perspektívát - erről is kérdezte a Portfolio Cserey Györgyöt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának dékánját. A szakem
Eddig már közel 500 ügynökségi és megbízói nevezés érkezett a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) idei Marketing Diamond Awards felhívására, így továbbra is a legtöbb nevezést vonzó hazai szakmai díjnak számít. A szövetség idén is azokat a megoldásokat keresi, amelyek bizonyítják, hogy nem pusztán a büdzsé mérete számít, hanem a szakmaiság, a kreatív
Hamarabb megérkezhet a Fallout sorozat 3. évada, mint ahogy arra eddig számítani lehetett. A készítők szerint ugyanis ha minden jól megy, 2026 decemberében is befuthat a folytatás.
Idén is rengeteg beszélgetés középpontjában a hazai kukoricatermesztés szerepelt, valamint az, hogy az évről évre egyre nehezebb körülmények között lehet-e még itthon eredményesen termelni. Az Agrárszektor 2025 Konferencia vetőmagszektorral foglalkozó kerekasztal-beszélgetésében szó volt többek között arról, mit termeljünk azokon a területeken, aho
A februárban induló új pályázat célja, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások legalább 30%-kal csökkentsék energiaigényüket – mindezt kamatmentes hitelből, akár 2027 tavaszáig.
Meddig tartható fenn a családbarát kormány mítosza? Mi lehet a Szőlő utcai ügy politikai jelentősége a választásokra nézve, különösen a bizonytalan szavazók körében, akik többségükben nők? Egy biztos: a következő napokon sok minden múlik – Schultz Nóra politológus elemez a WMN-en.
Az utóbbi években egyre több jegybank vizsgálja a központi banki digitális pénzek (CBDC) lehetőségét, de nem minden ország tartja sürgetőnek a bevezetést. Norvégia friss döntése jól mutatja, hogy a digitális átállás tempója országonként jelentősen eltérhet. Az alábbiakban összefoglaljuk, mire jutott a norvég jegybank, és hogyan illeszkedik mindez a
Először szólalt meg Balázs Péter halála után a színművész özvegye, Botár Csilla. Mint mondta, nagyjából öt éve kezdődtek a bajok a rendezőnél, aki küzdött, mert élni akart.