2025. november 20. csütörtök

nov. 20
17:51
Így vadásztak politikusokra – Becsapós szakmai ajánlatokkal próbáltak belső titkokhoz jutni: vizsgálódik a kormány (Médiapiac)
A brit kormány egyeztetéseket folytat a LinkedInnel arról, hogyan tehetnék kevésbé vonzóvá a platformot a külföldi hírszerzők számára, miután az MI5 rendkívüli figyelmeztetést adott ki a kiterjedt kínai kémtevékenységről. A Nemzeti Védelmi Biztonsági Hatóság több közösségimédia-céggel is tárgyal a megelőzésről.
nov. 20
17:57
Retteghetnek a drogtanyák az új rendelet után, viszont az ártatlan helyeknek is van félnivalójuk – a klubélet konkrét érintettjeivel beszéltünk (Blikk)
A magyar kormány új rendelete lehetővé teszi, hogy a rendőrség akár három hónapra is ideiglenesen bezárassa azokat a szórakozóhelyeket, ahol felmerül a gyanú, hogy kábítószer-kereskedelemhez vagy drogfogyasztáshoz köthető bűncselekmény történt. A bezáratás ellen ráadásul azonnali jogvédelem sem kérhető. A szigorítást a kábítószer-kereskedelem ellen
nov. 20
17:57
Nem drágul a karácsonyi hal – legalábbis a termelők szerint (Adózóna)
A termelők nem terveznek áremelést idén, így amennyiben a kereskedelmi láncok a tavalyi árréseket alkalmazzák, a családok idén is a tavalyi árszinteken juthatnak majd hozzá az ünnepi halhoz – írja az Agroinform.hu.
nov. 20
17:57
870 millió euró értékű műkincset lophatott el egy Bulgáriában leleplezett bűnbanda (ProfitLine)
Nagyszabású, hat ország együttműködésével megvalósult, műkincskereskedelemmel kapcsolatos nyomozás keretében egy bűnöző csoport 35 tagját állították elő Bulgáriában, az ellopott műtárgyak teljes értékét körülbelül 870 millió euróra becsülik - tájékoztatott az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű ügyn
nov. 20
17:57
Átmenetileg távozik a Mikepércsi Anyák éléről Kozma Éva, aki a Tisza jelöltje lenne (444.hu)
Az akkugyárak ellen küzdő debreceni civilek szerint a pártpolitika és az egyesületi tagság nem fér össze. Kozma Éva a hajdú-bihari 4-es körzetben indul a Tisza előválasztásán. Ha jelölt lesz, végleg lemond.
nov. 20
17:57
Kapu Tibor ezt gondolja a földönkívüli élet létezéséről (Femcafe)
A sci-fi filmek elültették bennünk, hogy életet találhatunk a Marson, de a kutatók szerint ez simán megtörténhet.
nov. 20
17:57
Lézerfegyverrel a drónok ellen (Magyar Hírlap)
Nagy-Britannia új védelmi technológiát tesztel.
nov. 20
17:57
Brüsszelt nem érdekli az aranybudi (Demokrata)
Nemhogy kilóg, de egyenesen Brüsszeltől Kijevig ér a lóláb.
nov. 20
17:57
Hó, jég, dugó: így készülhetünk a reptéri ünnepi rohamra Nem mindegy, hol parkol az autónk a repülőtér környékén. (Utazási Élmények)
Már most megkezdődött a felkészülés a karácsonyi forgalomra a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környékén. A tapasztalatok szerint decemberben torlódások, parkolóhiány és műszaki gondok is nehezíthetik az utazást.
nov. 20
17:57
Családi programkínálat a hétvégére a Budapest Arénában (rtl.hu)
Ha hétvégére keresel családi programot, a Budapest Arénában idén is egymás mellett fut a BabaMama Expo és a KidExpo. A két rendezvény egyszerre szól a legkisebbek szüleinek és a nagyobb gyerekeknek, így jó választás lehet azoknak, akik több korosztállyal érkeznek, és szívesen néznének meg mindent egy helyen.
nov. 20
17:57
Késelés a XXI. kerületben: szíriaiak az áldozatok (AC News)
A XXI. kerületben megkéseltek egy 14 és egy 21 éves fiatalt. A két fiú túl van az életveszélyen, hét embert már őrizetbe vett a rendőrség.
nov. 20
17:57
Itt a friss jelentés: váratlan dolog derült ki a körtéről Franciaországban (Agrárszektor)
Franciaországban a tavalyihoz hasonló körtetermés várható idén. Az Agreste novemberi prognózisában a tavalyival gyakorlatilag megegyező, 154 ezer tonnás termést valószínűsít - írta meg a FruitVeB.
nov. 20
18:03
Instant bár micvó – 88 évesen lett nagykorú Müller Péter, a rabbi elmesélte, mi volt (Blikk)
Ritka és megható pillanatnak volt tanúja Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija, amikor a legendás író, Müller Péter nemrég meglátogatta őt. A rabbi a Blikknek mesélte el, hogy a találkozó váratlan fordulatot hozott
nov. 20
18:03
Őrült dolgot találtak a magyar honfoglalók DNS-ében, azonnal elhallgatták (Promotions)
A krónikák érdekes dolgokat állítanak a korai magyar történelemről.
nov. 20
18:03
Hagyományos ügyfélszolgálatok: csökkenő álláskínálat (Mínuszos)
A mesterséges intelligencia (AI) átalakítja az ügyfélszolgálati munkát: csökkennek a hagyományos állások, miközben az online
nov. 20
18:03
Lázár János: Mit ér egy hajó iránytű nélkül? (Demokrata)
A második világháború környékén nem a magyar állam állampolgárai váltak hűtlenné, hanem az állam lett hűtlen a polgáraihoz – mondta Lázár János.
nov. 20
18:03
Naptárat elő: Nemsokára nyit a varázslatos Városligeti Műjégpálya Budapesten! (Helló Magyar)
Te tervezel ellátogatni Budapest egyik legszebb jégpályájára?
nov. 20
18:03
Kőkemény időjárás csap le a hétvégén: havazásra kell készülni szinte az egész országban (naphire.hu)
Az időjárás drasztikus fordulatot vesz: szombattól az ország nagy részén havazásra kell készülni!
nov. 20
18:03
A csillagjegyed szerint: ezekre érdemes energiát szánnod idén decemberben (Bien)
Ahogy az év vége közeledik, gyakran elgondolkodunk, hogyan zárhatnánk le a évünket a lehető legjobban. Az asztrológia mindig is segített abban, hogy útmutatást adjon, mire érdemes odafigyelni, miként használhatjuk ki a bennünk rejlő lehetőségeket. Most decemberben a csillagok különös energiákat hoznak, amelyek lehetőséget adhatnak arra, hogy új irá
nov. 20
18:09
Előrelépés az IT-bűnözés elleni harcban (Magyar Hírlap)
Parlamenti vita lezárva.
nov. 20
18:09
Kiszállt az aksigyárak ellen tiltakozó Mikepércsi Anyákból a volt elnök, mert a Tisza képviselőjelöltje lenne (Telex)
Kozma Éva tavaly felszólalt Magyar Péter debreceni rendezvényén, Berettyóújfaluban indul a jelöltségért.
nov. 20
18:16
Bódis Krisztával indulhat egy körzetben Csárdi Antal (444.hu)
Az országgyűlési képviselő függetlenként indul a választáson.
nov. 20
18:16
Tévúton jár Európa (Magyar Hírlap)
Ahol Trump és Putyin a nyertes.
nov. 20
18:16
Ukrajna kifulladt (Demokrata)
A napi frontjelentések mögött egy széteső ország képe rajzolódik ki. Már csak azok mozgósíthatók, akik életben tartják a gazdaságot.
nov. 20
18:16
A szlovák bírók már nem állhatják útját a Dunaszerdahely sikerének (Mandiner)
Már Pozsonyban is rúghattak tizenegyest.
nov. 20
18:16
Szujó Zoli megmutatta hűséges társát (rtl.hu)
Szujó Zoltán ezúttal nem stúdióban vagy versenypályán bukkant fel, hanem négylábú társával rótta az utcákat. A műsorvezető ritka, bensőséges pillanatot osztott meg követőivel – láthatóan sokat ad számára a kutyás mindennapok ereje.
nov. 20
18:18
Kiknek állhat érdekében Zelenszkij megregulázása? (Demokrata)
Miért állhat mégis a Nyugat az aranyvécés korrupciós botrány kirobbantása mögött?
nov. 20
18:21
A kellemes nemzetközi hangulat beszivárgott Budapestre is (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 371,32 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 107 565,55 ponton zárt csütörtökön.
nov. 20
18:21
Felipe Massa egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy kihirdessék: elcsalták a világbajnoki címét a Forma–1-ben (Blikk)
Fontos döntés egy elképesztő történetben: a londoni Legfelsőbb Bíróság csütörtökön úgy határozott, folytatódhat Felipe Massa pere a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), a Forma–1 és annak akkori első számú vezére, Bernie Ecclestone ellen. A brazil sztár több mint másfél évtizeddel a 2008-as botrány után sem adta fel a reményt, hogy kárpótolják. Ta
nov. 20
18:24
Szijjártó azt követeli, hogy korrupt rendszereknek ne küldjenek európai pénzt (SzMo)
A magyar külügyminiszter a Kijevnek szánt összes pénzcsap elzárását követelte. Eközben az EU főképviselője az éjszakai orosz bombázásokra emlékeztetett, ahol a célpontok 93%-a civil volt. A svéd külügyminiszter azt mondta: az EU még mindig több pénzt küld Oroszországba, mint Ukrajnába.
nov. 20
18:24
Zelenszkij megkapta az amerikai béketervet (Magyar Hírlap)
Az ukrán elnök a következő napokban tárgyalásokat tervez Trumppal.
nov. 20
18:24
Elszabadultak az indulatok a vezérkari főnök szavai miatt: "A franciáknak el kell fogadniuk, hogy elveszíthetik fiaikat" (Mandiner)
Mandon tábornok szerint a francia hadseregnek három-négy éven belül fel kell készülnie egy ütközetre.
nov. 20
18:24
Béketerv: Trump embere ukrán területek feladásáról egyeztethet az oroszokkal (Forbes)
Ukrajnára nézve rendkívül előnytelen béketerv készülhet Zelenszkij háta mögött. Mi történt? Az Egyesült Államok legfelsőbb katonai vezetői, köztük az amerikai hadsereg minisztere, Dan Driscoll szerdán Kijevben tárgyaltak ukrán vezetőkkel a háború lehetséges lezárásáról, miközben a háttérben az oroszokkal is egyezkedhetnek- írja a BBC. Béketerv. Sze
nov. 20
18:24
A Posta abszurd találmánya riadalmat kelthet sok családban (Autószektor)
Az olasz Posta, a Poste Italiane, által kifejlesztett jármű első ránézésre egy bukásra ítélt koncepció, a gyerekjáték kategóriában. Azután, ha több időt szánunk a részletekre, láthatjuk, hogy nincsenek rajta sem szélvédők, sem ablakok. Tehát, hiányzik róla mindaz, ami a vezetéshez elengedhetetlen (még a játékautókon is). Mármint, a hagyományos veze
nov. 20
18:24
Két órán át volt halott a nő – majd egyszer csak kinyitotta a szemét (AC News)
Vannak történetek, amelyek még a rutinos orvosokat is térdre kényszerítik – és olyanok, amelyeket hallva az ember annyit mond: "Ez túlzás…"!
nov. 20
18:24
Ajándékba adta a nyulat a férfi, a nő egy összeveszésnél annyira ideges lett, hogy az emeletről dobta utána (Telex)
A férfi felvette a földről a nyulat, majd nagy erővel belerúgott, amitől az állat több métert repült. Elítélték a párt.
nov. 20
18:24
Megjelent az Éva téli lapszáma, megújult logóval, Advent karácsonyi különszámmal (Digital Hungary)
Az ÉVA magazin idei téli száma egy olyan témát állít középpontba, amely az ünnepek előtti zsongásban talán a legnagyobb ajándékká válhat: a lelassulást. A címlapon Maráz Zsuzsanna ultrafutó szerepel, aki extrém távokat futva tölti az időt önmagával, és minél messzebbre jut a világban, annál közelebb érkezik saját belső hangjához.
nov. 20
18:24
Zöldebb tányér, könnyebb élet: így néz ki a fenntartható étrend (Street Kitchen)
Az utóbbi években egyre többet hallani a fenntarthatóságról, de míg a legtöbben a műanyag szívószálak száműzésével vagy az újrahasznosított táskák használatával próbálnak zöldebbek lenni, addig az egyik legnagyobb hatású döntés ott történik, ahol talán a legkevésbé várnánk: a tányérunkon.
nov. 20
18:24
Rengeteg esőt kapunk még a héten, térképen az előrejelzett mennyiségek (Magro)
A legfrissebb előrejelzés alapján az elkövetkező napokban jelentős csapadék érkezik Magyarországra, de az országon belül számottevő különbségek várhatók. Az alábbiakban részletesen ismertetjük, hol és mennyi esőre lehet számítani.
nov. 20
18:26
Egyre nagyobb a nyomás Kijeven (Magyar Hírlap)
Kész tények elé állították Zelenszkijt.
nov. 20
18:27
7 csak látszólag ártalmatlan dolog, ami tönkreteheti a mosógépét (Blikk)
A legtöbben tudják, hogy érdemes átböngészni a ruhák mosási címkéjét, mielőtt a szennyes a gépbe kerül, így elkerülhető, hogy a ruhák összemenjenek, kifakuljanak vagy tönkremenjenek. Ám van valami, amire sokan nem gondolnak. Bizonyos dolgok, amelyeket rendszeresen kimosunk, károsíthatják a mosógépet.
nov. 20
18:27
Állami gondozásba kerülhet az olasz apja elől 13 évig bújtatott Chantal (Blikk)
Habár már örülhetett annak, hogy végre nem kell bujkálnia és teljesen szabad emberként iskolába is járhat, most azért kell rettegnie, hogy elszakíthatják az édesanyjától. A kis Chantal Tonellót 13 és fél éven át bújtatták az olasz apja elől, aki nyáron végre átölelhette rég nem látott lányát. S. Klaudiát, az anyát kiskorú veszélyeztetésével gyanúsí
nov. 20
18:27
GVH-elnök: „A digitalizáció a verseny- és a fogyasztóvédelmi jogot is átformálja” (ProfitLine)
A magyar családok és gyermekek célzott védelme, a mesterséges intelligencia versenyjogi vetületei és a versenyjog magánjogi érvényesítése kerültek a középpontba a VII. Magyar Versenyjogi Fórumon, Budapesten.
nov. 20
18:27
A mozgásszegény életmód veszélyesebb, mint az elhízás (WebBeteg)
A fizikai aktivitás legtöbbször a testsúlycsökkentés egyik módszereként kerül szóba, ugyanakkor a mozgásszegény életmód önmagában is számos betegség kockázati tényezője, és egyes kutatások szerint kétszer annyi halálesetért lehet felelős, mint az elhízás.
nov. 20
18:27
MNB: a magyar bankok szerint romlott a gazdasági környezet, de javulásra számítanak (Portfolio)
Októberben ismét lefolytatta Banki Konjunktúrafelmérését az MNB. A válaszok alapján a bankrendszer összességében változatlannak értékelte a konjunkturális helyzetet a megelőző fél évben: ugyan romlott a gazdasági környezet, szigorodott a szabályozói környezet és csökkent a banki jövedelmezőség is, de a piaci verseny alakulása és a banki termékek ir
nov. 20
18:29
Beindítja a katonai mozgósítást az egész EU-ban Brüsszel, militarizálják a schengeni övezetet (Portfolio)
Átfogó uniós védelmi reformtervvel állt elő az Európai Bizottság, amely újraértelmezheti a kontinens katonai mobilitását, így egy sor infrastrukturális fejlesztésre is kiváló okot szolgáltat. A 2030-ra való felkészülésről és finanszírozásáról már korábban is sok mindent tudhattunk, de most irányba tették a védelmi ipar felhúzásának főbb elveit is,
nov. 20
18:30
Videó: beletolatott az öreg az árokba, a rendőröknek kellett kitolni (Autónavigátor)
Gyulakeszi településén rögzített érdekes jelenetet egy rendőrautó fedélzeti kamerája. A tapolcai járőrök egy Fiat Punto megfordulási kísérletének lehettek szemtanúi, ám
nov. 20
18:30
Kroos arról beszélt, hogy Vinícius Júnior viselkedése őt is idegesítette (Player)
Korábbi csapattársa viselkedéséről beszélt a Real Madrid visszavonult legendája.
nov. 20
18:30
Legyen Ön is milliomos: egyszerű kérdésekre szórta el az összes segítségét egy játékos, neked menne? (Femcafe)
Palik László és nézett egyet a Legyen Ön is milliomos stúdiójában, mivel az egyik játékos már az elején elhasználta az összes segítségét.
nov. 20
18:30
Kapaszkodj meg, de így néz ki a Stranger Things színészeinek haja a valóságban (Glamour)
Mivel a Stranger Things a '80-as években játszódik, sok szereplő haját alaposan át kellett alakítani ahhoz, hogy megfeleljenek az akkori frizuratrendeknek. A való életben azonban a legtöbben teljesen máshogy hordják a hajukat. Te ráismernél kedvenceidre, ha az utcán szembejönnének veled a valódi frizurájukkal?

Keresés