A magyar lakosság pénzügyi tudatossága tovább erősödik, és ez leglátványosabban a fiatal korosztály körében figyelhető meg – állapította meg az OTP a pénzintézet öngondoskodási index kutatása alapján.
Az ingatlan.com idei adatai szerint még durvább különbségek láthatóak. Ebben az évben az V. kerületi Bárczy István utca luxuskategóriájú társasházában lévő lakingatlant 6,6 millió forintos négyzetméterárral vezeti a listát. Míg a Békés vármegyei Kevermes település Szabadság utcája 13 ezer forintos négyzetméterárral áll az idei lista másik végén. Ez
Nem sűrűn fordul elő, hogy egy klub a saját játékosának tiltsa meg a góllövést, Robert Lewandowski és a Barcelona esetében így történt. Erről a lengyel center életét bemutató könyv számolt be. Azt is kiderül belőle, miért kötelezte klubja góltalanságra.
Már most megkezdődött a felkészülés a karácsonyi forgalomra a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környékén. A tapasztalatok szerint decemberben torlódások, parkolóhiány és műszaki gondok is nehezíthetik az utazást. Rácz Béla, a Mopark marketingigazgatója szerint érdemes előre foglalni, lehetőleg fedett parkolóban. A hosszabb téli parkolás
Már nem a Váci utca a legdrágább. Mi történt? A budapesti Fashion Street bérleti díjai már magasabbak, mint a korábban vezető Váci utcáé – írja a Turizmus.com a Cushman & Wakefield 2025-ös rangsora alapján. Változások. A nemzetközi listát idén először a londoni New Bond Street vezeti, megelőzve Milánó híres Via Montenapoleone utcáját és a New
Kiemelték, a növekedés hátterében több, egymást erősítő piaci tényező áll. Az új járművek beszerzési ára 2020 óta átlagosan 15-25 szálékkal emelkedett, ami már önmagában megemelte a flották induló költségszintjét. Ezzel párhuzamosan a finanszírozási és lízingdíjak a kamatok változásával 2-4 százalékponttal nőttek, érezhetően megterhelve a havi kiad
Biztatónak nevezte a formáját a fedett pályás Európa-bajnok futó, Molnár Attila, aki egy hónapja készül a világhírű edző, Laurent Meuwly csapatával Hollandiában. A 400 méter magyar csúcstartója a Magyar Atlétikai Szövetség honlapjának adott interjúban elmondta, egyre jobban érzi magát az új közegben. Igaz, hogy még sok mindent meg kell szoknia.
A szarvasi központú Cool4U Kft. idén is felkerült a Financial Times és a Statista közös rangsorára, amely évről évre a legnagyobb árbevétel-növekedést elérő európai vállalatokat sorolja fel. Idén a 2014 és 2024 közötti időszakot vizsgálták, mely szerint a klímatechnikai nagykereskedő éves átlagban közel 30 százalékos bővülést produkált, ezzel a 300
A körforgásos gazdaságról, az anyagfelhasználás problémájáról, a hulladékkezelésről, a finanszírozhatóságról és az átállási gyakorlatokról is szó volt a Bcsdh és a Holland Királyság Nagykövetsége által szervezett Körforgásos Gazdaság Csúcstalálkozón. Hollandia képviselői több oldalról is bemutatták, hogy hogyan lehet több, mint 30%-os körforgásos a
Úttörő felfedezések láttak napvilágot a bőrápolásban: a bőr állapota szoros összefüggésben áll más szervek állapotával, a különböző bőrproblémák pedig a belső egyensúly felborulását is jelezhetik.
Az énekesnő a nemzetközi férfinap alkalmából tett közzé egy meghitt képet. A #lovehim hashtag és egy versidézet is arról árulkodik, hogy komoly a dolog.
Az utolsó pillanatok múlnak lassan el novemberben, amikor még orgonát ültethetsz a kertbe. Akár már májusban lesheted, mikor nyílnak ki illatos virágai.
Elképesztő jelenet lesz ma a Most Wantedben! Puskás Peti és Ember Márk már többször is meglógtak a Most Wanted üldözői elől: repülővel, hajóval, vagy épp az időt kijátszva. Balatonfüreden menekülve azonban pánikszerű hajsza alakult ki, Sebestyén Balázsék ugyanis épp velük szemben robogtak az úton. Petiék sofőrje, Csobot Adél pánikolva várta, hogy a
Hűtlen kezelés gyanújával vizsgálódik a rendőrség egy Balatonfüreden zajló ingatlanfejlesztés körül, amelynek egyik érintettje Sára Botond, Budapest főispánja. A hatóságok azt próbálják kibogozni, hogyan számolták el a telek előkészítését, és ki fizette ki valójában a munkákat.
A Vermiglio egyszerre gyönyörű, szívszorító és felkavaró film a háborúból hazatérő férfiakról, az apai hatalomról és nők generációkon át öröklődő terheiről.
Mutatjuk, hova kell menni értük. Mi történt? A Pop Mart szombaton megnyitja Európa első Labubu pop-up üzletét Amszterdamban, a De Bijenkorf áruházban – írta meg a Retail Deteail. Mit lehet tudni? A Wacky Mart névre keresztelt bolt január 31-ig várja a rajongókat, és a hangulata a beszámoló alapján az ázsiai kisboltok világát idézi. A Wacky
Sok szülő számára az, hogy a gyermekük nem szeret puszit vagy ölelést adni és kapni, kihívást jelenthet, különösen, mert a felnőttek gyakran ezzel a szeretetnyelvvel fejezik ki érzéseiket. Puszit adni vagy megölelni valakit sokunk számára természetes dolog, ám nem minden gyermek igényli vagy élvezi ezt. A pszichológusok szerint azonban meg kell ért
Az Öngondoskodási Index 2025 kutatás szerint a tudatos pénzügyi tervezés egyre inkább beépül a mindennapjainkba. A magyar lakosság pénzügyi tudatossága erősödik, a leglátványosabban a fiatalok körében. A friss eredmények szerint a 18–24 évesek magabiztosabban kezelik pénzügyeiket, többen terveznek előre, és egyre inkább úgy látják: saját döntéseik
Oroszország a két hadviselő fél között lezajlott csere keretében újabb ezer holttestet adott vissza Ukrajnának, amelyek az orosz fél közlése szerint ukrán katonákéi – közölte a hadifoglyok ügyeivel foglalkozó ukrán koordinációs törzs.
A tegnapi felülteljesítést követően ma is pluszban zárt a BUX index, a blue chipek közül a Mol és az OTP, míg a midcapek közül a Gránit Bank teljesített legerősebben.
Sokan csak akkor kezdenek el támogatást keresni, amikor már érzik, hogy valami nincs rendben. Gyakran csak akkor figyelünk az immunrendszerünkre, amikor már legyűrt minket egy vírus, és az ízületeinkre is akkor gondolunk, amikor a fájdalom elkezd beleszólni a mindennapjainkba. Az év vége igazi versenyfutás, miközben a testünk és lelkünk egyre hango
A legutóbbi EU-csúcson 27-ből 26 vezető kért listát más lehetőségekről is Ukrajna támogatására, de az Európai Bizottság külügyi tagja az orosz vagyont használó hitelt látta a legvilágosabb módszernek.
Richard Linklater Nouvelle Vague című filmje izgalmas bepillantást nyújt a Kifulladásig című film kulisszái mögé – abba az alkotásba, amely máig a filmtörténet egyik legikonikusabb darabja. Jean-Luc Godard rendezése egy szökésben lévő bűnözőt és egy amerikai újságírót követ, és a francia új hullám kezdő korszakának egyik legismertebb műve.
Jeff Bezos ismét színre lép a technológiai elitben: új, AI-központú vállalatot indít Project Prometheus néven, amelybe már a rajtnál 6,2 milliárd dolláros tőkét vontak be. A cég célja a számítógépek, autók és űreszközök tervezését és gyártását felgyorsító AI-megoldások fejlesztése, Bezos pedig társigazgatóként tér vissza az operatív vezetésbe. Elős
Újabb fordulóhoz érkezett a 74. Miss Universe nemzetközi szépségverseny, amit idén Bangkokban rendeznek meg. A thaiföldi világdöntő győztesét november 21-én, pénteken hirdetik ki. A legutóbbi fordulón a versenyzők fürdőruhában mutatták meg magukat.
A Barclays modellje alapján a forint 5%-kal túlértékelt már az euróval szemben rövid távon, ezért a brit nagybank lezárta a forint mellett felvett pozícióját. Az elemzők óvatosan optimisták a magyar fizetőeszköz kilátásait illetően, de figyelmeztetnek, hogy a fiskális lazításról szóló hírekre érzékeny lehet az árfolyam - számolt be a Bloomberg.