Orbán Viktor e heti washingtoni látogatása alkalmat teremthet arra, hogy újra szóba kerüljön a magyar–amerikai kettős adóztatást kizáró egyezmény kérdése – hívja fel a figyelmet sajtóközleményében a Niveus. Bár az egyezmény 2024 elején hatályát vesztette, a gazdasági kapcsolatok rendezése mindkét fél érdeke lenne, hiszen jelenleg a két ország közöt
A Kína által bevezetett exportkorlátozások miatt világszerte tovább drágultak a ritkaföldfémek a harmadik negyedévben a bajorországi ipari szövetség (vbw) legfrissebb havi nyersanyagár-indexe alapján.
Több millió forintot loptak el egy étteremből Budapest belvárosában. A Blikk úgy értesült, hogy a tolvaj a biztosíték lekapcsolásával próbálta kiiktatni a biztonsági rendszert, és így azt hitte, megússza a lopást. Ám pechére a kamerák továbbra is működtek.
Úgy tűnik, Meghan Markle ismét visszatalált ahhoz, amit igazán szeretett: a sussexi hercegné újra filmet forgat. Méghozzá önmagát alakítja majd egy hollywoodi vígjátékban, a Close Personal Friends című filmben.
A miniszter kiemelte, hogy már az Egyesült Államok is visszavonta a szankciókat, így megint az Európai Unió maradt egyedül és szigetelődött el egy rendkívül fontos kérdésben.
A louisville-i katasztrófa előtt a csomagküldő cég MD-11 típusú repülőgépének egyik hajtóműve leszakadt, a gép kigyulladt, majd röviddel a felszállás után egy ipari területre zuhant.
Az állami informatikai háttérrendszerekben november 7-én, pénteken 15 óra és november 10-én, hétfőn 6 óra között előre ütemezett karbantartást végeznek, közölte az Energiaügyi Minisztérium.
Leomlott az egri várban a Földbástya külső köpenyfalának egy része. A csütörtök hajnalban történt omlásról nem sokkal később számolt be Vágner Ákos polgármester a közösségi oldalán. A biztonság érdekében a várfalsétányt azonnal lezárták.
Régóta tudjuk, hogy Vilmos herceg édesanyjától örökölte érzékenységét, ami a társadalmi ügyeket illeti. Most is egy ilyen - konkrétan környezetvédelmi - csúcs miatt utazott Brazíliába, és sokatmondó gesztusként a trónörökös elkészített egy ikonikus fotót, ahogy egykor Diana hercegné tette.
Vágner Ákos polgármester hangsúlyozta: megkezdődött az érintett terület biztosítása, a vár vagyonkezeléséért felelős Dobó István Vármúzeummal közösen dolgoznak a probléma mielőbbi megoldásán.
Váratlanul újra elkezdett milliárdos vasúti közbeszerzéseket nyerni a leggazdagabb magyar korábbi veje, akire nemrég még össztűz zúdult. Megjelent a Magyar100 lista a Forbestól – nézd meg, melyek idén a legértékesebb magyar cégek! Mi történt? Pár hónapja még nem sok jóval kecsegtettek Homlok Zsolt vasúti vállalkozó üzleti kilátásai, nemrég azonban
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Agrolight fórum, ahol a hazai és nemzetközi LED-es innovációkról, a hatékony beltéri növénytermesztés új dimenzióiról értekeztek a szakemberek.
Csak akkor tudod meg igazán, mennyire mások a randizási szokások külföldön, amikor találkozol egy külföldi pasival. Valahogy az évek során felfedeztünk a barátnőimmel némi hasonlóságot az eseteink között és megállapítottuk, hogy minden országban mások a hódítási szokások.
Csütörtöktől újabb akciókkal jelentkeznek a boltláncok. Ezúttal is a háziasszonyokra fókuszálnak a kereskedők. Mutatjuk az árcsökkenéseket a Pennyben november 6-tól.
Anticiklon érkezik Közép-Európába, melynek köszönhetően a völgyekben és a sík területeken moccanni sem fog a levegő. Ezzel együtt napról napra növekedni fog a köd- és párafoltok kialakulásának valószínűsége, ami a levegő minőségének romlásával járhat - írta meg az Időkép.hu.
November 18-ától megszűnik az OTP Direkt, ezzel új digitális csomagok közül választhatnak a bank ügyfelei. Mutatjuk, kell-e fizetni a mobilos fizetésekért, és hogy mi a pontos különbség a csomagok között.
A román kormány csütörtökön elfogadott sürgősségi rendelete szerint azonnal kilőhetők a településekre bejáró barnamedvék. A jogszabály az eddigi többlépcsős procedúrát hivatott egyszerűsíteni.
A Japán Rally előtt komolyan felerősödtek azok a pletykák, mely szerint Ott Tanak távozhat a Toyotához a Hyundaitól. A tavalyi világbajnok is elmondta véleményét az üggyel kapcsolatban.
A hódmezővásárhelyi hírportál, a Promenád24 közzétett több nevet is, amely a Tisza Párt adatszivárgásából származhat. A nevek mellé munkahelyeket, pozíciókat és megjegyzéseket is írtak. Folytatódik tehát az információszivárgás miatti botrány. Kétszázezer magyar ember személyes, szenzitív adatai kerültek nyilvánosságra, amiket a Tisza Párt gyűjtött,
Bár sokan már nyugdíjaznák a dízelmotorokat, a szakértők szerint a műfaj él és virul. A Diesel&EcoCar magazin idén is kiválasztotta az év ötven legjobb dízelmotoros típus listáját. Úgy tűnik, még mindig bőven akadnak remek konstrukciók azok számára, akik nagy távolságokat tesznek meg, sok csomagot szállítanak, vagy egyszerűen csak imádják a dízelmo
Vegánnak lenni életforma és filozófia. Vannak, akik egészségügyi megfontolásból nem fogyasztanak semmilyen állati eredetű terméket (még tojást és mézet sem!), a szigorúbbak azonban ennél is tovább mennek, nem vásárolnak semmiféle "állati alapanyagú" ruházati terméket, kozmetikumot sőt, még az állatkerteket is bojkottálják. Hosszú a sora a vegán hír
A XIV. Leó és Mahmúd Abbász közötti találkozón szó volt a gázai civil lakosság megsegítésének sürgősségéről, a konfliktus befejezéséről, valamint a két, egymás melletti izraeli és palesztin állam felé vezető út folytatásáról.
A Magyar Államkincstár elvesztette a fővárosi önkormányzat ellen indított felülvizsgálati pert szolidaritási hozzájárulás ügyében. A Kúria minden pontban a fővárosi önkormányzatnak adott igazat a mai tárgyaláson és helyben hagyta a Fővárosi Törvényszék ítéletét – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely főpolgármester.
A magyar bajnok Ferencváros leendő ellenfelei közül a Glasgow Rangers az AS Romát fogadja, a Fenerbahce pedig a Viktoria Plzen vendége lesz a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában, melyet ma este rendzenek meg.
Tavaly még nagy remények kötődtek pár üzem indulásához, de idén az elemzők már eleve nem várnak nagyon látványos felfutást jövőre az ipari termelésben és az exportban.
Orbán Viktor és delegációja Washingtonba tartó útja váratlanul megszakadt: a miniszterelnököt szállító Wizz Air-járat biztonsági okokból Izlandon szállt le. A gép az ETOPS-szabályok miatt tért le eredeti útvonaláról, és a Keflavík repülőtéren landolt.
Csütörtök este kilenc órakor a Ferencváros a bolgár Ludogorecet fogadja, Európa-liga-mérkőzésen. Robbie Keane csapata várakozáson felül szerepelt az első három fordulóban.