Ráadásul az Apolló-galéria külső részén mindössze egyetlen kamera volt felszerelve, amely nyugati irányba nézett, és nem látta azt az ablakot, amelyen keresztül a tolvajok fúrógépekkel betörtek és távoztak.
Jakupcsek Gabriella tegnap a Nők Lapja irodalmi díjátadóján ragyogott műsorvezetőként, ahol személyesen is találkozott a legendás Marék Veronikával, a Boribon és a Kockásfülű nyúl alkotójával. A Reggeliben Szujó Zolival beszélgetett arról, miért hisz az olvasás erejében – szerinte a könyvek igazi menedéket nyújtanak a mindennapokban.
Hamarosan valóban magyar bankszámlaszámmal működhet a Revolut: az MNB nyilvántartásában már megjelent a cég magyarországi fióktelepe, ami azt jelenti, hogy a felhasználók akár még az év végéig HU IBAN-t kaphatnak.
Nyolc év után visszatér a kamerák elé Meghan Markle – a hírek szerint a hercegné ismét kipróbálja magát színésznőként. Az Amazon MGM Studios új filmjében, a Close Personal Friendsben saját magát alakítja, ráadásul színésztársai közt több nagy nevet találunk majd.
Zámbó Krisztián idén sem hagyta, hogy édesapja legendás öröksége feledésbe merüljön: ezúttal a "Mit akarsz a boldogságtól?" című Jimmy-slágert öltöztette új köntösbe. A dal feldolgozását sokan kérték tőle, és bár magától nem biztos, hogy belevágott volna, párja, Takács Zsuzsi mindenben mellette áll. Zsuzsi szerint senki sem tudja úgy képviselni Jim
Müller Péter neve fogalom: a Kossuth- és József Attila-díjas író fő műve, a Jóskönyv most egy időben, 192 országban jelent meg – ilyen nemzetközi sikerben kevés magyar alkotónak volt része. A Reggeliben őszintén mesélt arról, mit jelent számára ez a páratlan pillanat, és milyen úton jutott el idáig: húsz éven át tanulmányozta az ősi kínai Ji-king b
Sokan kihagyva érzik magukat abból a támogatotti körből, amelyet a közszolgálati dolgozók közül az 1 millió forintos otthonteremtési támogatást illet. A kormány korábban azt kommunikálta, az állami alkalmazottak lehetnek a kedvezményezettjei az idén életbe lépő állami programnak, mégis számos olyan dolgozó maradt hoppon, aki állami cégnek dolgozik.
Az Egyesült Államokban született Kevin O'Toole is bekerült a magyarok és a portugálok elleni világbajnoki selejtezőre készülő ír labdarúgó-válogatott keretébe.
Az Országos Atomenergia Hivatal kiadta azokat az engedélyeket, amelyek lehetővé teszik az első betonöntést az Paksi Atomerőmű 5. blokk nukleáris sziget épületeinek alaplemezébe - közölte a Roszatom orosz vállalat szerdán az MTI-vel
Illés Fanni paralimpiai bajnok úszó életéről új, megható dokumentumfilm készült "Hajrá Tete!" címmel – a filmben nemcsak a versenyek feszített tempója, hanem a mindennapok valósága is látható. A nézők bepillantást nyerhetnek Fanni életébe, ahol az élsport mellett anyaként is helytáll: kisfia első szava a "Tete" volt, így hívja őt mindenki, még az o
Ahogy beköszönt a tél, előkerül a nagy kérdés: milyen kabát véd meg igazán a hidegtől és jól is áll? Somogyvári Edit, az RTL állandó stylistja szerint a télikabát-választás nem csak divatkérdés — számít a testalkat, az életvitel és még az is, hol élünk. "Mi hordjuk a ruhát, ne az hordjon minket" – vallja Edit, aki azt tanácsolja, inkább válasszunk
Megrázó tragédia történt kedd este Pest vármegyében: Szentmártonkátánál egy Intercity-vonat személyautóval ütközött, öten meghaltak. Bár a sorompó zárva volt és a jelzőlámpa pirosan villogott, a sofőr mégis a sínekre hajtott. Mi zajlik ilyenkor egy ember fejében, miért kockáztatja valaki a saját és mások életét? Erről Zerkovitz Dávid közlekedéspszi
Hatvanadik születésnapját ünnepli Mihályfi Balázs, az RTL népszerű színésze, akit a legtöbben a Keresztanyu Harangozó Lajosaként ismertek meg. A színész évtizedek óta meghatározó alakja a magyar tévé világának, lánya, Mihályfi Luca, az X-Faktor egykori döntőse is már édesapja nyomdokaiba lépett tehetséges énekesnőként.
2010-ben 57 médiacég működött külföldi tulajdonban a top100 médiavállalat közül a Whitereport adatai szerint. Az elmúlt másfél évtizedben a magyar piac fokozatosan elvesztette vonzerejét a nemzetközi médiabefektetők számára, ami a hazai médiatulajdonlás megerősödéséhez vezetett. Elemzés.
A képzésben iskolás gyerekek és idősebb állampolgárok is részt vehetnek, az intézmények és cégek pedig csoportos formában is jelentkezhetnek a tanfolyamokra.
A magyar gazdaság 2025 harmadik negyedévében negyedéves alapon ismét stagnált, az ING Bank közgazdászai pedig lefelé módosították növekedési kilátásaikat. Virovácz Péter, a szervezet vezető elemzője elmondta, hogy a növekedés egyetlen motorja a közeljövőben a fogyasztás marad, hosszabb távon pedig 2-3 százalékos ütemben bővülhet a magyar gazdaság.
Beköszöntött a nagybetűs ősz, így nem csoda, hogy a kinti sétákat lassacskán felváltják azok a bekuckózós esték, amikor egy forró bögre tea és egy jó könyv jelentik az igazi énidőt és – a mentális kikapcsolódáshoz elengedhetetlen – digitális detoxot. Az idei ősz különösen bővelkedik irodalmi újdonságokban: Puskás Ágota, Kepes András, Vámos Miklós é
Huszadik alkalommal indul útjára Miskolcon a Diósgyőri Mikulásvonat, amely már több százezer gyermek álmát váltotta valóra – tudta meg a Spabook.net. Az ünnepi díszbe öltözött Mikulásvonat, a lenyűgöző fényerdő és…
Miközben a jövő Kína és az Egyesült Államok történelmi léptékű, globális versengéséről fog szólni, a két szuperhatalom vezetője most egy asztalhoz ült és megegyezéseket hozott tető alá.
Hogyan hatnak a történelmi fordulatok egy közösség életére? És mi történik az emberrel, ha illegalistából hirtelen hatalmi pozícióba kerül? Mutatunk egy részletet Visky András regényéből.
A mezőgazdasági termelés veszélyes üzem, ez a betakarítások idején fokozottan érvényes megállapítás. Különös szabotázsok borzolják a kedélyeket Németországban.
A Scion története 2003-ban kezdődött, amikor a Toyota felismerte, hogy az amerikai fiatalok másra is vágyhatnak, mint amit az elnyűhetetlen Corolla vagy Camry kínálnak. A Scion az egyediség, a testreszabhatóság és a megfizethető stílus márkája lett, olyan modellekkel, mint az xB vagy az FR-S, amelyek bátran szakítottak a japán márka konzervatívabb
Fenyő Iván drámai bejelentéssel nyitotta a Sztárbox idei évadát: súlyos edzésbaleset miatt kénytelen volt visszalépni a versenytől. A színész elmondta, 26 hét kemény felkészülés után, az utolsó pillanatban tört el az orra – ráadásul "három darabra ment szét". Nyolc hét pihenő és teljes edzésstop vár rá, így a boksz helyett most a gyógyulásra és új
A roma származásúakra tett jogsértő kijelentésekkel összefüggésben szankcionálta a Partizánt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület emellett több médiaszolgáltatóra is bírságot szabott ki egy telekommunikációs cég reklámjának korhatár-besorolása miatt.
A Monad Foundation hivatalosan bejelentette, hogy november 24-én, keleti parti idő szerint reggel 9 órakor elindítja saját Layer 1 blokkláncát és a hozzá tartozó MON tokent. A The Block értesülései szerint a projekt indulása és a közösségi airdrop az év egyik legjobban várt eseménye a kriptovilágban. A Monad október közepén nyitotta meg a tokenigén
A tengeri és légi áruszállítás piacán – különösen Közép- és Kelet-Európában – továbbra is jellemző az árak gyors ingadozása. A geopolitikai kockázatok miatt a hajók gyakran tesznek kerülőket, ami hetekben mérhető késéseket okoz. Közben a légi szállításban az e-kereskedelem fűti a keresletet, az uniós megfelelési követelmények pedig egyre szigorúbb
Az őszi szezon egyik legnépszerűbb alapanyaga a sütőtök, amit nemcsak krémleveshez vagy süteményhez, hanem palacsintához is érdemes kipróbálni. Ez a változat egyszerre puha, illatos és enyhén diós ízű, így tökéletes reggeli lehet egy hűvös novemberi napon – ráadásul a megmaradt sütőtökpüré sem a szemetesben végzi.
Szabó Győző remek formában van, és láthatóan nem lassít. Tíz év után újra színpadra vitte az Alul semmit, októberben a Tháliában mutatta be legújabb darabját, és közben a Mi kis falunk forgatásán is dolgozik. Decemberben pedig ismét Bárány szerepében láthatjuk az Álomutazóban, ahol a 30 kilós jelmez sem riasztja vissza. Mint mondja, egy színésznek
Trokán Péter több mint öt évtizede áll színpadon, és most sem lassít: a Vörösmarty Színházban nemrég mutatta be Az ügynök halála című drámát. A színész szerint a színház nem munka, hanem hivatás – olyasmi, amit nem is tudna abbahagyni, még ha néha van is benne némi félsz. Mostanában három bemutatót vitt végig két hónap alatt, közben a sport is font
Némi késéssel, a reggel nyolcra tervezett indulás helyett inkább már fél kilenc után szállt fel a budapesti Liszt Ferenc légikikötőből az a repülő, amelyiken az Egyesült Államokba induló magyar küldöttség tagjai ültek. A késés oka az volt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a felszállás előtt egyesével, kézfogással köszöntötte a gépen vele utazókat,
A Bundesbank szerint erősödnek a pénzügyi stabilitási kockázatok Németországban a gyengülő gazdasági környezet, a bizonytalan amerikai kereskedelempolitika, a piaci túlértékeltség és a növekvő adósságteher miatt - írja a Reuters.