2025. november 6. csütörtök

nov. 6
10:00
Az igenek és a nemek megszámlálhatatlan árnyalata Orosz Dénes új filmjének előzetesében (FilmHu)
„El tudnád-e képzelni, hogy valaha megcsald a párod?” Ezzel a kérdéssel kezdődik Orosz Dénes új filmjének, a Félrelépni szabad című romantikus komédiának a hivatalos teasere. A válasz pedig nem egyértelműen nem.
nov. 6
10:00
A nyárinál nem vásároltak többet szeptemberben a magyarok (Azenpenzem)
A kiskereskedelmi forgalom 2025. szeptemberben – tette közzé a KSH – az előző év azonos időszakához viszonyítva 3 százalékkal nőtt, az előző hónaphoz képest azonban változatlan maradt. Nem igazán látszik tehát, hogy a nyugdíjasok ebben a hónapban már költeni kezdték a nekik adott élelmiszer-utalványokat.
nov. 6
10:00
A ‘Nulladik óra’ üdvöskéje szinte egy napot sem öregedett - idén volt 57 (Femcafe)
A ’80-as évek kultikus tinifilmjeinek "hercegnője", aki azóta nemcsak a színpadon és a vásznon bizonyított, hanem íróként és anya szerepében is inspiráló példát mutat.
nov. 6
10:00
Csipkerózsika tudott valamit, az alvás szépítő erejét neked sem kellene figyelmen kívül hagynod (Glamour)
Csipkerózsika száz évig aludt, hogy tökéletesen kipihenten (nem mellesleg gyönyörűen) ébredjen, Marilyn Monroe pedig pár csepp Chanel No.5-ban feküdt ágyba, mert tudta jól: a kellemes körülmények között töltött pihenés ugyanolyan fontos – ha nem fontosabb – része a kortalan szépségnek, mint nappal a gyémántok. Bár a "hustle" kultúra minden erejével
nov. 6
10:00
Nyugat-Európa megoldást keres az illegális migrációra (Magyar Hírlap)
Közelednek az ünnepek, nő a feszültség.
nov. 6
10:00
Halálos baleset Orbán Viktor kíséretében: napokon belül ítélethirdetés, ezzel védekezik a vádlott (Mandiner)
A stuttgarti bíróságon döntenek az ügyben.
nov. 6
10:00
Hatalmas fordulat: magyar belföldi bankszámlaszámot kapnak a Revolut-ügyfelek! (Helló Magyar)
Itt a nagy fordulat, amire már régóta várnak a magyar Revolut-ügyfelek:
nov. 6
10:00
Bódy Szilvi nem magányos többé: "Laci nem úgy nézett rám, mint arra a nőre, akit le kell vadászni, meg kell szerezni" (Sassy)
Így nem ismerte fel Bódi Sylvit a pasija, aki azóta a társa lett.
nov. 6
10:00
Szepes Mária-ritkaság és Márai Sándor klasszikusa karácsonyi díszkiadásban a Libritől (Digital Hungary)
Márai Sándor örökérvényű gondolatait összegző Füves könyvet, valamint Szepes Mária évtizedek óta kiadatlan varázslatos ifjúsági regényét, a Gyerekcsillagot jelenteti meg díszkiadásban az idei karácsonyra a Libri. A könyvkereskedő 10 éve kínál különleges, ünnepi köteteket – az idei díszkiadások a felnőttek számára a mindennapokban és ünnepek idején
nov. 6
10:00
Gyógyszermaradványok a talajban: láthatatlan veszély a gyökerek mélyén (Helló Sajtó!)
Egy magyar kutatássorozat feltárta, hogy a gyógyszermaradványok sorsa a talajban komplex kölcsönhatások eredménye, melyeket a gyökérsavak, a hőmérséklet és a szervesanyag-lebomlás együttesen alakítanak. Ezek a maradványok a mezőgazdaságra és az emberi egészségre is hatással lehetnek, ezért új alapokra kell helyezni a talajminőség vizsgálatát és a k
nov. 6
10:00
Miért alszunk jobban, ha kilógatjuk a lábunkat a takaró alól? (Bien)
Sokan csak úgy tudnak elaludni, ha a lábukat kilógatják a takaró alól. De miért működik ez a módszer? A tudomány mögött érdekes magyarázatok rejlenek.
nov. 6
10:00
Ízeltlábú ragadozókat szabadítanak rá az amerikai szőlőkabócákra (Kontroll.hu)
Ismét bebizonyosodni látszik, hogy a természetes megoldások néha célravezetőbbek, és hatékonyabban működnek, mint a művi eljárások. Magyar kutatók egyfajta bio-védekezési módot találtak a hazai szőlőültetvényekre halálos veszedelmet jelentő amerikai szőlőkabócák ellen.
nov. 6
10:06
Nem indítottak jól az európai tőzsdék, de mi van Pesten? (Privátbankár)
Csütörtöki nyitások.
nov. 6
10:06
Repülőrajt helyett mélyrepülésben a magyar ipar (Piac és Profit)
2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal nagyobb volt a 2025. augusztusinál.
nov. 6
10:06
Ellenzéki újságírókért érkeztek reggel a rendőrök Isztambulban (Infostart)
Legalább négy ismert török újságírót szállítottak az isztambuli rendőrségre kihallgatásra a nagyváros ellenzéki polgármestere, Ekrem Imamoglu (képünkön) korrupciós ügyében – számolt be az NTV helyi televíziós csatorna.
nov. 6
10:06
Papíron minden rendben volt – aztán jött az ellenőrzés (Agroinform)
Új vizekre evezett a Szupermenta: horgásztavakat teszteltek.
nov. 6
10:06
Mutatjuk: ilyen géppel utazik Orbán Viktor Donald Trumphoz (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök delegációjával az Egyesült Államokba indult, hogy találkozzon Donald Trump elnökkel.
nov. 6
10:06
Új funkció került a Samsung okosóráiba (MMonline)
Minden egy egyszerű kérdéssel kezdődött: mi lenne, ha valós időben, közvetlenül a csuklónkról tudnánk követni a táplálkozásunkat? A Samsung Galaxy Watch8 okosóra Antioxidáns-indexe az egykor tudományos-fantasztikusnak tűnő elképzelést elhozhatja a mindennapi használatba. A hüvelykujj leolvasásával akár öt másodperc alatt pontos karotinoidszintet ka
nov. 6
10:06
Autópari vállalat zár be a szomszédunkban, négy éve még 4,5 ezer embert foglalkoztatott (Autószektor)
"Sajnálatos módon, a termelést Borosjenőből az Európai Unión kívülre helyezik át. (…) Az Aptiv a legnagyobb munkáltató Borosjenő térségében, az elmúlt évben a dolgozók száma 800 és 1000 között volt" - nyilatkozta Calin Abrudan. Képünk illusztráció. Fotó: MTI/Vajda János A polgármester elmondása szerint a cégvezetés arról tájékoztatta, hogy a gyárbe
nov. 6
10:06
Félmillió forintos bírságot kapott az autós, aki 129 km/h-val ment – ezért kell ennyit fizetnie (naphire.hu)
a BRFK X. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a 44. héten a kerületben több helyszínen mérték a gépjárművek sebességét. Van olyan autós, akinek majd félmillió forintot kell fizetnie...
nov. 6
10:06
Adatok a magyar vízgazdálkodásról: fogy a víz, de van megoldás (Magro)
Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója "A vízgazdálkodás jelene és jövője a klímaváltozás tükrében" címmel tartott szakmai előadást
nov. 6
10:06
Megtépázta a lakások drágulása az Otthon Start előnyeit? Itt a válasz (Haszon.hu)
Gyakran hallani azt a kritikát az új, támogatott hitellel kapcsolatban, hogy az ingatlanárak annyira megugrottak, hogy az Otthon Start bevezetése után a vevők valójában ugyanott tartanak, mint előtte. Valóban igaz ez az állítás?
nov. 6
10:12
Indul a Demján Sándor 1+1 program második üteme (HR Portál)
Az előregisztrációval elkezdődik a Demján Sándor 1+1 program második üteme, a húszmilliárd forint keretösszegű, 50 százalékos támogatási intenzitású program forrásaira decemberben adhatják be pályázati kérelmeiket a vállalkozások - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi ipar
nov. 6
10:12
Citi: elkezdtek kitárazni a bitcoin-bálnák (Portfolio)
A Citi szerint a nagy bitcoin-befektetők, az úgynevezett bálnák eladásai lefelé nyomhatják az árfolyamot - jelentette a Cnbc.
nov. 6
10:12
Gege: Most az a legfontosabb, hogy jó apa legyek (Könyves Magazin)
Az Ezt senki nem mondta! új évadának utolsó részében Ott Anna vendége Gege rapper és dalszövegíró, aki arról mesél, hogyan formálta át az apává válás az életét, a munkáját és a saját magáról alkotott képét. A podcast főtámogatója az Erste Bank.
nov. 6
10:12
A Fidesz képviselője vette át Magyar Péterék adományát Csákváron (SzMo)
A Tisza Párt elnöke megköszönte. hogy az otthon vezetője "nem húzott egy menczerest", és tisztelettel átvette az adományokat.
nov. 6
10:12
A NATO főtitkára szarkasztikus megjegyzést tett (Magyar Hírlap)
A tervezett orosz nukleáris tesztekre reagált.
nov. 6
10:12
Itthon gyenge, keleten jobb a búza ára, és jöhet fordulat (Agrárágazat)
A hazai mezőgazdaságban jó ütemű a vetés, de alacsonyabb a termelői ár, Ukrajnában tovább emelkednek a búza-jegyzések.
nov. 6
10:12
Őrizetbe vették Angelina Jolie sofőrjét Ukrajnában, mert nem volt igazolható oka a hadseregből való távolmaradásra (Telex)
A férfiről kiderült, hogy tartalékos tiszt.
nov. 6
10:12
Kemény ellenőrzés indult a magyar horgásztavakon: nem akármit találtak (Agrárszektor)
A Szupermenta programban 13 horgásztavat ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az ellenőrzéseken azonnali hatósági intézkedést indokoló problémát nem tártak fel. Ugyanakkor egy horgásztó üzemeltetője nem tett eleget az adatszolgáltatási kötelezettségének, emiatt a hatóság eljárást indított az ügyben. További
nov. 6
10:18
Kiss László óbudai polgármester a nyomásgyakorlás jegyében kész lezárni egy sávot a Szentendrei úton (444.hu)
Ha a kormányzat nem hajlandó egyeztetni a szentendrei HÉV-ről.
nov. 6
10:18
Nem akárkik mentek Orbán Viktorral Washingtonba, már be is jelentkeztek (Promotions)
Az évtized legfontosabb tárgyalásának ígérkezik a mai.
nov. 6
10:18
Egyetlen munkanap mentette meg a magyar ipart a visszaeséstől (Forbes)
A nagy képet nézve a magyar ipar három éve zsugorodik, a szeptember is csak azért mutat növekedést, mert egy nappal többet dolgozunk.
nov. 6
10:18
Videóval! Durva, amit Rácz Jenő csinált magával - ennyire drasztikusan még sosem változott meg a külseje (Sassy)
Az első kritikus nem a TikTok-kommentekből, hanem a nappalijából érkezett.
nov. 6
10:18
Riasztás jött: Mérgező dolgot találtak a Spar népszerű termékében – azonnal visszahívta a hatóság, ezt tilos megenni (Most Hír)
A Nemzeti Kereskedelmi- és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) újabb termékvisszahívásokat közölt a weboldalán, mivel mérgező anyagokat tartalmaznak. Mutatjuk, miket vontak ki a forgalomból, mert veszélyes lehet az elfogyasztásuk. Az egyik visszahívott termék a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. által forgalmazott Norvég Lazacfilé Füstölt Szeletelt 10
nov. 6
10:18
Népes delegációval és kománypárti influenszerekkel indult Washingtonba Orbán Viktor (Kontroll.hu)
Nem bízza a véletlenre a Fidesz, hogy hogyan alakul a miniszterelnök washingtoni látogatásával kapcsolatos kommunikáció. A közpénzen bérelt Wizz Air gépen utaznak a kormánytagok mellett a legnagyobb elérésű propagandisták is.
nov. 6
10:18
Médicis Spécial-díjjal tüntették ki Nádas Pétert (Litera)
Nádas Péter Világló részletek című memoárját különleges díjjal tüntette ki a Prix Médicis-zsűrije: egy kifejezetten a szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a könyvet.
nov. 6
10:24
Elkomorodott a kriptók zuhanásától? Ez majd felvidítja (Privátbankár)
Ez volt az az év, amikor a kriptó bevonult a mainstream világba – értékel a Szilícium-völgy egyik nagyágyúja. Sok tízmillióan kriptóznak rendszeresen globálisan, és több mint hétszázmillió embernek van már kriptója. Az ágazat a hagyományos pénzügyi szektorba is betette a lábát, a mainstream multik pedig nem akarnak kimaradni ebből a zsíros üzl
nov. 6
10:24
Az USA repülőinek tizede a földön marad (Piac és Profit)
Az Egyesült Államok légiforgalmának tíz százalékos csökkentéséről döntött az adminisztráció a kormányzati leállás miatt, a légiirányítók leterheltségének csökkentése érdekében, az intézkedés napi több ezer járat törlésével jár – jelentette be Sean Duffy közlekedési miniszter.
nov. 6
10:24
Magyar Péter: a Fidesznek legutóbb februárban voltak csak jelöltjei, nekünk előbb lesznek (Infostart)
Csákberényben szerda este útjára indította a Tisza Párt újabb országjárását Magyar Péter pártelnök.
nov. 6
10:24
Visszatér a Büntető.com (Kreatív Online)
A lap korábbi szerzői és szerkesztőségi csapatával folytatja.
nov. 6
10:24
Vécén ülve, videóban üzent Miló Vikinek a férje, miután ő azt mondta, Attila túl gyakran végzi a nagydolgát (SzMo)
Janicsek Attila a Házasság első látásra című műsor másik szereplőjével készített egy paródiavideót a TikTokon. Ezzel egyértelművé tette, hogy olvasta, mit nyilatkozott róla a felesége.
nov. 6
10:24
Miért nem adhatja fel Ukrajna Pokrovszkot, és miért kell az oroszoknak? (Magyar Hírlap)
Elvesztése nemcsak katonai, hanem gazdasági értelemben is súlyos csapás lenne.
nov. 6
10:24
A bírói függetlenségről (Mandiner)
Ismerjük ezeket, ezeket a "független" bírákat. Ismerjük ezeket a "független" ítéleteket.
nov. 6
10:24
Kétszázezres bírságot kapott a Partizán a nagy vihart kavart Aranyosi-interjú miatt (Telex)
A humoristától a Karinthy-gyűrűt is elvették.
nov. 6
10:26
Változás a Kreatívnál: Szabó Dárió távozik, Schäffer Dániel lép a helyére (Kreatív Online)
.
nov. 6
10:30
Be kell ugrania tankolni Orbán Viktoréknak – itt követheti, merre járnak (Menedzsment Fórum)
Nem megy egyből.
nov. 6
10:30
Vészjósló jel a befektetőknek: ha 10-ből 10 közgazdász egyetért, az nem jelent jót (Portfolio)
Az európai gazdaság és benne Magyarország növekedési modellje kifulladt, Donald Trump amerikai elnök megjelenésével pedig a kiszámíthatatlanság lett a gazdaság és a tőkepiacok legmeghatározóbb jellegzetessége. Ilyen környezetben kell helytállniuk a professzionális befektetőknek, legyen szó alapkezelőkről, privátbankárokról vagy prémium bankárokról,
nov. 6
10:30
Véget vetnének az ingyenes parkolásnak a Balatonnál: ezt tervezi a kedvelt üdülőhely (Pénzcentrum)
Zsúfolt utcák, kaotikus nyári közlekedés - Balatonalmádi most fizetős parkolással tenné élhetőbbé a várost. De vajon segít ez a helyieken, vagy újabb vita robban ki a Balaton partján? A mai lakossági fórumon ezt is megvitatják majd.
nov. 6
10:30
Galla Miklós végre elárulta, miért nem talált társra az elmúlt évtizedekben: szokatlanul őszinte vallomást tett a legendás humorista (Femcafe)
Galla Miklós az utóbbi időben rejtélyes betegsége, illetve egyre sokasodó anyagi problémái miatt került az újságok címoldalára, ám a legendás nevettető most egy sokkal bensőségesebb és megrendítőbb témáról - a társtalanságról - vallott.

Keresés