Súlyos baleset történt Budapesten, a Róbert Károly körúton 2025. november 2-án 0 óra 30 perc körül, amikor egy megkülönböztető fény- és hangjelzést használó rendőrautó ütközött egy külső sávban álló autónak. A balesetben a civil jármű vezetője súlyos, két rendőr könnyebben sérült meg. A rendőrök egy másik járművet követtek, melynek vezetője előzőle
Az október eleji árfolyam-emelkedés idején még világszerte óriási volt az érdeklődés a bitcoin iránt, mostanra azonban látványosan visszaesett a figyelem – derül ki a Google Trends legfrissebb adataiból. A „bitcoin” keresőszó globális népszerűsége ismét csökken, ami azt mutatja, hogy a lakossági lelkesedés nem tartott sokáig, és a piac visszatér a
A választási ígéretek között az elmúlt hetekben a legfontosabb a 14 havi nyugdíj volt. A kormány tagjai ugyan óvatosak ennek bevezetése kapcsán, ami egyébként indokolt is – mondta el kollégánk, Király Béla a Trend FM hétfői adásában. A jövő évi költségvetésben ugyanis mára korábbi ígéretekre sincs forrás.
Az árrésstop meghosszabbítása és további termékekre történő kiterjesztése valódi segítség a vásárlóknak és a dolgozó embereknek – erről beszélt az InfoRádióban Bubenkó Csaba, az Egyenlő.hu szakszervezet elnöke.
A Pfizer újabb, versenyellenes magatartásra hivatkozó pert indított a Novo Nordisk és a Metsera ellen a delaware-i szövetségi bíróságon. A lépés előzménye, hogy a dán gyógyszercég váratlan ellenajánlatot tett az amerikai Metserára, miután a Pfizer korábban mintegy 7,3 milliárd dolláros megállapodást kötött a céggel.
A Fintech Világa legújabb adásában ismét a kriptovilág kerül a fókuszba. Érczfalvi András műsorvezető és Siklós Bence, a Peak tanácsadója Léderer Fruzsinát, a DFT Media és a digitalPR.eu alapítóját fogadja, aki mindemellett a Bitget kriptotőzsde magyarországi sajtóképviselője is. Az adás középpontjában a Bitget, mint a világ első “univerzális tőzsd
Magyar Péter máris lépett, és lefújta a párt applikációs szavazását. A miniszterelnök a legfontosabb minisztereivel ült össze és azonnal vizsgálatot rendelt el.
A 23 éves lány, aki egyébként egy 10 hónapos gyermek anyja is volt, a születésnapját ment ünnepelni barátaival. A brutális ivós kihívást azért vállalta, hogy pénzt gyűjtsön egy szegény barátnőjének.
Az élelmiszer-higiéniai és élelmiszer-biztonsági előírások betartása, a nyomonkövethetőség biztosítása és a megfelelő konyhatechnológia alkalmazása érdekében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) országos ellenőrzést rendelt el a gyrost árusító éttermekben és büfékben.
Demi Moore mindig tudja, hogyan kell felöltözni egy nagyszabású eseményre: a színésznő a minap a 2025-ös Lacma-gálán vett részt, ahol egy csodálatos Gucci ruhát viselt, ami egyszerre volt elegáns és kissé pajkos.
November 4-től Kolossváry Balázs váltja Nagy Iván Zsolt főszerkesztőt a Blikk élén. Feladata nemcsak a napi működés irányítása lesz, hanem a Blikk korábban elindított tartalomfejlesztési stratégiájának összehangolása is az október végén bejelentett tulajdonosváltás nyomán jelentősen bővülő médiaportfólió igényeivel. Idén áprilisi távozását követően
A helyes technológiai választás nemcsak a talaj termékenységét javítja, hanem a támogatási feltételek teljesítését is biztosítja – de minden előírásnak meg kell felelni.
A felsőoktatásban tanítani nem egy leányálom, ugyanis a tanulók többsége inkább aludna vagy bulizna, mint tanulna. Az alábbi történeteket a netről gyűjtöttük össze.
Wisconsinban pert indítottak a Tesla ellen egy tavaly novemberi baleset miatt, amelyben öt ember meghalt, a felperesek szerint az elektronikus ajtózárak megakadályozták a menekülést, miközben az akkumulátor kigyulladt - írja a Bloomberg.
A TISZA Párt vezetője azonnal reagált Orbán Viktor bejelentésére, aki közölte, hogy miután 200 ezer magyar adata kikerült az internetre, összehívta a nemzetbiztonsági ügyekért felelős kormánytagokat.
A kutakon akár 10 százalékos drágulás is jöhet egy elemző szerint, ha Trump nem ad haladékot Orbánnak. Mi történt? A november 7-i Trump-Orbán-találkozó tétje nem az, hogy maradhat-e az orosz kőolaj, hanem hogy sikerül-e egy év haladékot kapnia a Mol-csoportnak a leválásra Pletser Tamás olaj- és gázipari szakértő szerint – írja a 24.hu. Mivel mind
Ahogy közeledik az év vége és a nappalok egyre rövidebbek, sokan már most a következő nyaralásukat tervezik. De a növekvő árak mellett nem árt tudni, hova érdemes utazni, ha nem szeretnénk egy vagyonért pihenni. Rob on the Beach brit utazási szakértő több ezer statisztikát elemzett, hogy megtalálja az öt legjobb és legolcsóbb úti célt 2026-ra. Ezek
November 4-én és 5-én a középső sáv aszfaltozásával folytatódik az M3 bevezető városból kifelé vezető útpályáján a burkolatjavítás a Kozák téri felüljárónál. A munkálatok ideje alatt ekkor is három helyett kettő sáv lesz járható a forgalom számára. A kivitelezést még a hideg, fagyos idő beállta előtt szükséges elvégezni. Amennyiben az időjárási kör
Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakást szerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések szerint a CSOK Plusz és az Otthon Start program összehangolásának ez az egyik mellékhatása, olvasható a Bankmonitor.hu oldalán.
Szombaton az X-Faktor a kereskedelmi célcsoportnál és a teljes lakosságnál is a Megasztár előtt végzett. A teljes hetet nézve azonban ismét a TV2 ért el jobb eredményt. Hétköznap erősödött a Házasság első látásra és a Legyen Ön is Milliomos is, miközben a Pandora és az Exek csatája gyenge nézettséget produkált. Egy héttel ezelőtt arról írtunk,
Elérkezett a sütőtökös-fahéjas csiga, a fahéjas majomkenyér és a puha, illatos fahéjas kalács ideje, ami mellé csak egy bögre kakaó kell, és máris teljes a kuckózós hangulat!
A jövő iparának egyik kulcseleme lehet egy magyar fejlesztés: a Kész Csoport tagvállalata, a Matech együttműködésre lépett az eChemicles Zrt.-vel, hogy megépítsen egy új, konténeres szén-dioxid-átalakító berendezést. Az innovatív megoldás célja, hogy a kibocsátott CO₂ ne hulladék legyen, hanem értékes, újrahasznosítható ipari alapanyag.
Lemondott posztjáról George Tidmarsh, az amerikai gyógyszerfelügyelet, az FDA Gyógyszerértékelési és Kutatási Központjának igazgatója, döntését személyes magatartásával kapcsolatos súlyos aggályok előzték meg.