"Ha egy villanyszerelő vagy kőműves önnél így dolgozna, nem tenné ki a szűrét?", tette fel a költői kérdést a bejelentésről szóló Facebook-posztban a miniszter.
Az ABB bejelentette, hogy az Nvidia-val együttműködve felgyorsítja a gigawatt-nagyságrendű, következő generációs adatközpontok fejlesztését. Az innováció középpontjában a jövőbeni, AI-alapú terhelésekhez elengedhetetlen, nagy hatékonyságú, csúcstechnológiájú, skálázható áramellátási megoldások fejlesztése és bevezetése áll. A kutatási és fejlesztés
A jelszó: fűszeres és laktató! Egy tányér ebből a gazdagon megpakolt ragulevesből már önmagában se kutya, ha pedig egy favágó szeletet is bedobsz mellé, akkor garantáltan bírni fogod a hajtást még másnap is! :D És persze az édes levezetés sem maradhat el...
A terapeuták szerint nem ritka a jelenség, hogy a szeretethiányos lányok felnőtt nőként újra meg újra a rossz férfit választják, még akkor is, ha tudják, hogy ezzel ismét fájdalmat okoznak maguknak. De vajon miért?
A japánkeserűfű nem csupán egy szokványos gyom: gyorsan terjed, elnyom mindent maga körül, és ami a legveszélyesebb: olyan gyökérrendszere van, amelyből egyetlen apró darab is képes újra kihajtani.
Ritka lehetőséget kapott Juszt Balázs magyar filmrendező és forgatókönyvíró: a legendás James Bondot alakító Sir Roger Moore fia, Christian Moore kérte fel egy nagyszabású mozifilm forgatókönyvének megírására.
Ez a kvíz igazi időutazás a hazai szórakoztatás aranykorába! A Retró kvíz képei közül most egy legendás művésznő néz vissza rád – de vajon felismered őt? Ha nem vagy még 40, lehet, hogy csak találgathatsz, mert ez a feladvány a régi idők igazi rajongóinak szól. Nézd meg jól a képet, és próbáld meg felidézni a múlt nagy […]
Lendületesen kezdték a hetet az ázsiai tőzsdék. Tokióban nemzeti ünnep miatt nem volt kereskedés. Ausztrália pluszban zárt. Tajpej és Szöul is emelkedett a hétfői kereskedés során. Hongkong és Sanghaj is komolyan erősödött zárás idejére. Az olaj jegyzése emelkedett, az árfolyam 65 dolláron áll. Az arany jegyzése is erősödött. Milyen irányt választ
A két hete hivatalba lépett Takaicsi Szanae japán kormányfő hétfőn bejelentette, hogy Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel való személyes találkozón akar konkrét eredményt elérni az évtizedekkel ezelőtt elrabolt japán állampolgárok ügyének megoldásában.
Számos izgalmas regénnyel várja az olvasókat a november: a Nobel-díjas Krasznahorkai László, Nádas Péter és Szerhij Zsadan ukrán író is új kötettel jelentkezik. Mutatjuk, hogy szerintünk mire érdemes lecsapnod.
Márki-Zay Péter polgármester Vásárhelyi Valóság újságban 2025.11.02-án megjelent hírlevele: GYŐZTÜNK, GYŐZÜNK ÉS GYŐZNI FOGUNK – MERT NEM ADTUK FEL! Hódmezővásárhely városát az elmúlt években rengeteg méltánytalan támadás érte, akadályozták fejlődésünket, elűzték beruházóinkat, elvették forrásainkat, letámadták munkavállalóinkat – pedig hét éve egy
Törökország a 8,7 milliárd dolláros szénárgaranciával a hazai lignitet favorizálja, hogy csökkentse az energiaimport-függőségét, ám ez fékezi a zöldátállást. A napenergia költsége jóval alatta marad a szénnek, mégis a fosszilis lobbi diktál.
Az október 20-i, több órás Amazon Web Services (AWS)-leállás újra megmutatta, mennyire sérülékeny a digitális gazdaság – és vele együtt a kriptoipar. A hiba az AWS egyik belső, DNS-t érintő alrendszeréből indult, és elérhetetlenné tett szolgáltatásokat a kritikus US-East-1 régióban. Rövid időre olyan nagy szereplők is akadoztak, mint a Coinbase, a
Márki-Zay Péter polgármester Vásárhelyi Valóság újságban 2025.11.02-án megjelent hírlevele: GYŐZTÜNK, GYŐZÜNK ÉS GYŐZNI FOGUNK – MERT NEM ADTUK FEL! Hódmezővásárhely városát az elmúlt években rengeteg méltánytalan támadás érte, akadályozták fejlődésünket, elűzték beruházóinkat, elvették forrásainkat, letámadták munkavállalóinkat – pedig hét éve egy
A Liverpool kedden a Real Madridot fogadja a Bajnokok Ligájában, ami azt jelenti, hogy Trent Alexander-Arnold a nyári távozása óta először tér vissza nevelőegyesülete stadionjába, az Anfieldre.
A kriptopiac szereplői folyamatosan keresik a következő nagy hullámot, amit meg lehet lovagolni. Az NFT-láz és a metaverzum-hype után egy újabb trend látszik körvonalazódni: a valós világbeli eszközök (Real World Assets – RWA) tokenizációja. Ez azonban nem csak egy technológiai újításnak ígérkezik, hanem a pénzügyi piacok szerkezetének alapvető áta
A Vajda-Papír november 7-én nyílt napot tart dunaföldvári üzemében, ahol a papíripari szakképzés iránt érdeklődő diákok megismerhetik Európa egyik legmodernebb, teljesen digitalizált és automatizált papírgyárának működését. A 2021-ben újraindított papíripari szakképzési program célja, hogy a fiatalok valós ipari környezetben szerezhessenek gyakorla
A megszokott időpontnál valamivel később, november 4-én érkezik meg a családi pótlék a bankszámlákra. Van azonban még egy rossz hírünk. Azoknak, akik postai kézbesítést választottak a juttatás folyósításakor, még néhány napot várniuk kell. A postai csekk az utalás után várhatóan 2-4 munkanapon belül lesz a postaládában.
Szoros küzdelmeket, látványos mérkőzéseket láthattak a nézők a Sztárbox harmadik évadának utolsó felvonásában. Négy kategóriában hirdettek végső győztest.
Ma egy különleges nap virradt ránk, tele lehetőségekkel és pozitív energiákkal ???? A világunkban jelenlévő vibrálás segít abban, hogy jobban összekapcsolódjunk önmagunkkal és a körülöttünk lévő univerzummal Az égbolt most...
Ma egy különleges nap virradt ránk, tele lehetőségekkel és pozitív energiákkal ???? A világunkban jelenlévő vibrálás segít abban, hogy jobban összekapcsolódjunk önmagunkkal és a körülöttünk lévő univerzummal Az égbolt most...
Donald Trump továbbra sem tervezi, hogy nagy hatótávolságú Tomahawk-rakétákat bocsásson Ukrajna rendelkezésére. Az amerikai elnök vasárnap az elnöki repülőgép fedélzetén újságírói kérdésre válaszolva beszélt az ukrajnai háborúról és megjegyezte, hogy döntése még "megváltozhat".Donald Trump ugyanakkor kijelentette: nincs olyan pont, aza
Donald Trump továbbra sem tervezi, hogy nagy hatótávolságú Tomahawk-rakétákat bocsásson Ukrajna rendelkezésére. Az amerikai elnök vasárnap az elnöki repülőgép fedélzetén újságírói kérdésre válaszolva beszélt az ukrajnai háborúról és megjegyezte, hogy döntése még "megváltozhat".Donald Trump ugyanakkor kijelentette: nincs olyan pont, aza
Magyar Péter bejelentette a Tisza Párt jelöltállításának végleges menetrendjét. A végleges országgyűlési képviselőjelöltek névsorát november 30-án mutatják be.
Közel 25 év után távozik az Inforádió eddigi vezetője, Módos Márton. Az Inforádió és az infostart.hu hírportál új főszerkesztője november 4-től dr. Erdei Tamás főszerkesztő-helyettes lesz, a vezérigazgatói teendőket Kokas Zsuzsanna operatív vezető veszi át. A negyed évszázad alatt számos szakmai díjjal elismert eddigi vezető pedig tanácsadóként, az
Európában a magyar bankszektor 17. helyen áll a digitális rangsorban, az elmúlt egy évben a pénzügyi szektor digitális fejlettsége tovább javult - derül ki a Magyar Nemzeti Bank Fintech és Digitalizációs jelentéséből. A mesterséges intelligencia dominálja a fejlesztéseket, és már nemcsak a belső működésben, az ügyfelek oldalán is megjelent a techno
Több mint 200 ezer felhasználó személyes adatai kerülhettek nyilvánosságra a Tisza Világ mobilapplikációból. Magyar Péter hétfőn tartott tájékoztatóján külföldi támadásról beszélt, és bejelentetést tett a jelöltállítási folyamattal kapcsolatban.
Egy tízéves kutatás 209 ősi macska DNS-ének elemzésével tárta fel, hogyan követték az embereket a Közel-Keletről induló kereskedelmi útvonalakon, és miként terjedtek el a világ minden táján.
Szoros küzdelmeket, látványos mérkőzéseket láthattak a nézők a Sztárbox harmadik évadának utolsó felvonásában. Négy kategóriában hirdettek végső győztest.
A közönség szavazatai alapján Kapu Tibor, Kalányos Ottó és az Örökké Haza projekt vehette át idén az MCC égisze alatt működő Highlights of Hungary díjait, a Budapest Music Centerben tartott díjátadó gálán. Az idei év rekordévnek számít, hiszen a 25 jelöltre több, mint 140 ezer szavazat érkezett az ország minden pontjáról és további 9 országból.