Bár a hétköznapokban sokszor rohanunk és nincs időnk megfelelően reggelizni – ami szintén nem szerencsés –, a szakértő szerint a zsírok, így például a szalonna vagy a kolbász, illetve a tojásrántotta esetleg a ham and eggs sem a legjobb választás. De akkor mit együnk napindító étkezésként?
A politikus szerint a falra felkúszó, nem irtott gaz lángra lobbanása miatt éghetett le a zajvédő fal. A képviselő azt írta, a MÁV nem ad információt, az önkormányzat nem lép.
Az ország egyik legnagyobb finomítója a közelmúltban négy szállítmány nyersolajat is vásárolt nem orosz termelőktől. Mi történt? A közeljövőben Törökország kevesebb kőolajat fog vásárolni Oroszországtól a nyugati szankciók hatására – írja a Reuters több különálló forrásra hivatkozva. A hír két szempontból is nagyon fontos: Törökország eddig – Kína
Az ukrán elnök videóüzenetben jelentette be a légvédelmi rendszer új elemeinek szolgálatba lépését, egyben köszönetet mondott az adományozó országnak és vezetőjének is.
Őfelsége szolgálatába állt Juszt Balázs. A magyar rendező annak a filmnek a forgatókönyvírója lett, amely a James Bond történetét ihlető brit kém életét dolgozza fel. A magyar szakember ráadásul minden idők egyik legjobb 007-es ügynöke, Roger Moore fiának felkérésére vállalta a feladatot. Christian Moore különleges ajándékkal lepte meg a magyar fil
Felemás héten van túl a hazai deviza, amely az euróval szemben enyhe erősödést, míg a dollárral szemben gyengülést mutatott. Az euróval szembeni forinterősödés egyelőre ezen a héten is folytatódik, de a hazai deviza a dollárral szemben is jól kezdte a hetet. A magyar fizetőeszköz jó teljesítményét főként a carry trade-ügyletek segítik, amelyet a ré
Lemaradtál a nevezési határidőről? Semmi gond – kaptál egy új esélyt! Ha van egy weboldalad, applikációd vagy digitális kampányod, amire büszke vagy, ne hagyd kis ezt a lehetőséget! Most új esélyt kapsz arra, hogy bemutasd munkádat a szakmai zsűrinek és a nagyközönségnek, és elnyerd a hazai online világ egyik legrangosabb elismerését: ’Az Év Honlap
A Marylandi Egyetem és a Microsoft közös kutatása szerint a lengyel a leghatékonyabb nyelv az AI-modellek promptolásához, míg az angol csak a hatodik helyen végzett a 26 vizsgált nyelv rangsorában - írta meg az euronews.
Bár a streamingplatformoknak hála mára tulajdonképpen végtelen a kínálat sorozatokból, mégis hajlamosak vagyunk arra, hogy a régi kedvenceinket daráljuk le ezredjére ahelyett, hogy belekezdenénk valami újba. Nem is baj, hogy ezt is tesszük, mert az általunk már nagyon jól ismert szériák – mint például a Jóbarátok, az Így jártam anyátokkal vagy a Sz
Gazdasági adatok tekintetében ma Amerikában a feldolgozóipari bmi és az ISM feldolgozóipari index érkezik, melyek jelzik, hogy a Fed kamatvágása és a készletciklus hol tart a reálgazdaságban. Az ISM-ek most azért lehetnek különösen fontosak, mert a héten alakuló kamatvárakozásokat és a dollár, illetve kockázati étvágy rövid távú irányát is befolyás
Gótikus, de minimalista körmöt akarsz? Összegyűjtöttük a legjobb ötleteket, ha fekete francia manikűrt szeretnél: ezekbe te is garantáltan beleszeretsz.
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. A Galaxy Watch8 új Antioxidáns-indexe valós időben méri a karotinoidszintet, segítve a táplálkozás és az
Dolph Lundgren 1957. november 3-án született Stockholmban, egy értelmiségi családban. Apja mérnök, bátyja is ezt a pályát választotta – és Dolph is követte őket. A Svéd Királyi Műszaki Intézetben vegyészmérnökként végzett, majd mesterfokozatát Sydney-ben szerezte meg, ahol az évfolyamelsők között volt. Tehetségét a világ is felismerte: Fulbright-ös
Egyáltalán nem lebeszélni szeretnénk róluk, hiszen télen a leges-legfontosabb szempont, hogy amit viselsz, az meleg és kényelmes legyen – arról nem is beszélve, hogy az öltözködés sokkal inkább az egyéniséged kifejezéséről szól, mint a tetszeni akarásról.
Az építési és közlekedési miniszter bejegyzése szerint 2023 és 2024 között Európában messze Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben, 60 százalékkal a vasúttal közlekedők száma. Vitézy Dávid szerint Lázár János statisztikája azonban hagy némi kívánnivalót maga után.
Elpusztult huszonhét vadászkutya egy Barcelonából Mallorcába tartó komphajón, az állatok tetemeit egy zárt szállítókonténerben találták meg a hajó rakterében a szigetre érkezést követően - közölte a mallorcai sajtó a spanyol hatóságokra hivatkozva.
Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az elhasznált elektromosautó-akkumulátorok újrahasznosítására. Az olvadt só alapú technológia nemcsak visszanyeri a lítiumot, kobaltot és nikkelt, hanem helyreállítja az eredeti kristályszerkezetet is – így a cellák 76%-os teljesítményt nyernek vissza.
Ősszel a sütőtökös receptek kihagyhatatlanok, főleg ha szaftos tésztákról van szó. A sütőtök gazdag íze, krémes állaga remek alapot ad számos fogáshoz, legyen szó ravioliról, gnocchiról vagy fusilliről. Fedezd fel a sütőtökös tészta csodáit, amelyek reméljük nemcsak a tányérodon, hanem a szívedben is otthonra lelnek!
Látványos és feszült mérkőzést hozott a SztárBox idei szuperdöntője, ahol a férfiak nehézsúlyú kategóriájában Dudás Miki és Molnár Gusztáv csapott össze. A ringben mindkét versenyző keményen küzdött, ám a pontozóbírók végül Molnár Gusztáv győzelmét hirdették ki.
Az élelmiszer-higiéniai és élelmiszer-biztonsági előírások betartása, a nyomonkövethetőség biztosítása és a megfelelő konyhatechnológia alkalmazása érdekében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos ellenőrzést rendelt el a gyrost árusító éttermekben és büfékben - közölte a hatóság hétfőn.
Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka uniós joggal ellentétesnek minősítette a magyar szén-dioxid-kvóta-adót, ami komoly következményekkel járhat a költségvetés és az érintett vállalatok számára. A 2023-ban visszamenőlegesen bevezetett adó jelentős terhet rótt több hazai nagyvállalatra, különösen a Nitrogénművekre és az építőanyag-gyártókra.