2025. november 24. hétfő

nov. 24
12:54
A kávéházi kultúrát és a független művészetet is díjazta idén a Pro Cultura Urbis Alapítvány (Könyves Magazin)
Wilhelm Droste irodalomtörténész, Somogyi Hajnalka művészettörténész és Patkós Luca grafikus vehette át idén a díjat.
nov. 24
12:54
Wass Huba üzenete: A magyar népnek össze kell tartania, ez stratégiai kérdés (Demokrata)
"A háború éppen azt rombolja szét, amit megmenteni lett volna hivatott."
nov. 24
12:54
Cser-Palkovics András nem fogta vissza magát: nyílt levélben küldött kemény üzenetet Magyar Péternek (Mandiner)
Ezt nem hagyhatta figyelmen kívül a Tisza Párt elnöke, és nem is hagyta.
nov. 24
12:54
Kedvezménymegvonást hoznak az ünnepek a magyar nyugdíjasoknak (AC News)
Több helyen felfüggesztik a nyugdíjasok kedvezményét. Mutatjuk, hol és mikortól kell ezzel számolni.
nov. 24
12:54
Erős kormányzati rásegítéssel és önkormányzati aggodalmak között épül a 100 milliárd forintos lakópark Szegeden (Telex)
Kiemelt beruházás és rozsdaövezeti fejlesztés lett a leendő építkezés. Ha nem sikerül megegyezni, sokba kerülhetnek az önkormányzatnak a szükséges fejlesztések.
nov. 24
12:54
Novemberben is sok a vendég Gyula legnagyobb szálláshelyén (Gyulatelevízió)
Közel telt házzal üzemel ebben az időszakban Gyula legnagyobb szálláshelye. Boros Zoltán igazgató hangsúlyozta, régebben a holtszezon egyik leggyengébb hónapját jelentette a november a helyi turizmusban, de ez a tendencia elmúlni látszik. A hónap végén pedig újabb impulzust kap a vendégforgalom, amikor megújult látványvilág fogadja a szomszédos Gyu
nov. 24
12:54
Sérvműtét után – ezekre figyeljen a felépülési időszakban! (EgészségKalauz)
A teljes regeneráció akár 6-10 hetet is igénybe vehet.
nov. 24
12:57
Módosul az amerikai békekoncepció (HírTV)
Az amerikai külügyminiszter, Marco Rubio Genfben kijelentette, hogy eredményes tárgyalásokon vannak túl. Az uniós vezetők szerint nem biztos, hogy a Donald Trump által szabott csütörtöki határidő előtt meg tud egyezni az amerikai és az ukrán fél.
nov. 24
12:57
A kormány a Gondosóra segélyhívó eszközből politikai hangszórót csinált (Kreatív Online)
Kormánypropagandát küldenek a Gondosórákra. Úgy tűnik mindig van lejjebb a politikai kommunikációban!
nov. 24
12:57
Érdemes minden érintett autósnak kgfb-díjat kalkulálni (ProfitLine)
Az alkuszok eddigi adatai alapján idén is sok autóst megmozgat az év végi kgfb-kampány: november végére az érintett mintegy 400 ezer személyautóból várhatóan 60-70 ezer kgfb-szerződését is lecserélhetik. Idén is vannak biztosítók, amelyek vonzó díjakkal igyekeznek bővíteni ügyfélkörüket, így az autósok jelentős része találkozhat a jelenlegi biztosí
nov. 24
12:57
Tényleg ennyin múlik a Balaton jövője? Ezt most kell meglépni (Agrárszektor)
A Balaton és vízgyűjtő területeinek ökológiai állapota évtizedek óta kiemelt nemzeti ügy. A tó vízminőségét és vízháztartását jelentősen befolyásolja a Zala folyó, amely a befolyó vízmennyiség mintegy felét adja.
nov. 24
13:00
Izrael egy légicsapással likvidálta a Hezbollah síita terrorszervezet katonai vezetőjét, akinek ötmillió dolláros díj is volt a fején (hirado.hu)
Hajtam Ali Tabatabai lényegben a síita terrorszervezet második számú vezetője volt.
nov. 24
13:00
Glen Powell kutyája nagyobb sztár, mint ő! (Ripost)
Glen Powell első látásra beleszeretett kutyájába.
nov. 24
13:00
Így lehet világbajnok Lando Norris Katarban (Player)
Lando Norris karnyújtásnyira van első világbajnoki címétől.
nov. 24
13:00
Romokban a német gazdaság: naivitás, arrogancia, versenyképtelenség, politikai bénultság – és Berlin még mindig nem érti (vg.hu)
A német döntéshozók valóban megértették az új gazdasági valóságot, amelyben Németország van? – teszik fel a kérdést az elemzők.
nov. 24
13:00
Ezek az oldalak nullázhatják le a bankszámládat a black friday alatt (Femcafe)
Ha beindul az úgynevezett black friday, akkor mindenki le akar csapni az akciókra, de nem mindegyikre szabad.
nov. 24
13:00
A sportfotózás mostantól mindenkié (x) (Glamour)
A Xiaomi 15T modellekkel olyan sportfotózási képességek is érkeztek, amelyekkel bárki egyszerűen készíthet profi képeket.
nov. 24
13:00
Nádas Péter és svéd fordítójának beszélgetése: Mit nem adtam volna, ha "az anyja büdös oltári hétszentségét" sikerült volna a svéd nyelvbe átültetni (Könyves Magazin)
Milyen az, ha egy író kérdezi a fordítóját a saját regényéről? Nádas Péter Rémtörténetek című regénye az év elején jelent meg svéd fordításban, aminek alkamából egy exkluzív interjúban beszélgetett a szerző és az egyik fordítója: ebből mutatunk most részletet a Könyves Magazinon.
nov. 24
13:00
Fülöp herceg kemény szavakkal figyelmeztette Harryt, mielőtt elvette Meghan Markle-t – állítja egy királyi életrajzíró (Life)
Egy új életrajzi könyvből kiderült: Ii. Erzsébet királynő férje már Harry és Meghan kapcsolatának elején megfogalmazta komoly aggályait unokája választásával kapcsolatban. A beszámolók szerint Fülöp herceg egyáltalán nem tartotta jó ötletnek, hogy Harry feleségül vegyen egy amerikai színésznőt.
nov. 24
13:00
"A színházcsinálás szabadsága az RS9-ben még létezik" – interjú Lábán Katalin alapítóval és lányával, Dobay Jankával (WMN)
A rendszerváltás utáni Budapest egyik első független színháza, az RS9 ma is működik – csodával határos módon. A Rumbach Sebestyén utcai pincehelyiségben 35 éve ugyanaz tartja össze a társulatot: a szabadság, az összetartozás és a színházcsinálás öröme. Lábán Katalin alapítóval és lányával, Dobay Jankával beszélgettünk túlélésről, újrakezdésekről és
nov. 24
13:00
Ez a testmozgás javítja leginkább az alvást (Magyar Hírlap)
Szabályozza az agyhullámok aktivitásának mintáit, ami elősegítheti a mélyebb alvást.
nov. 24
13:00
21 légitársaság vállalta, hogy abbahagyja a zöld kamuzást (Telex)
A klímavállalásokra elkért extra díjak nem kompenzálják a károsanyag-kibocsátást, csak a légitársaságok járnak vele jól, állítják fogyasztóvédők.
nov. 24
13:00
Hideg van, de ez semmiképp se tartson vissza ezektől a kiváló programoktól! (Roadster)
Fordulunk rá az ünnepi hangolódásra, úgyhogy az eheti programgyűjteményünk már bőven a hangulatba kerülésre épül.
nov. 24
13:00
Jön a 30 ezer forintos karácsonyi támogatás a nyugdíjasoknak, kitudódtak a részletek (Lender)
Karácsonyi egyszeri támogatás – mit érdemes tudni? Az egyre magasabb infláció és a növekvő megélhetési költségek miatt a karácsonyi időszak sok családnak különösen nehéz. Az egyszeri, 30 000 forintos támogatás célja, hogy könnyítsen az ünnepi kiadásokon, legyen szó élelmiszerről, rezsiről vagy ajándékokról. Bár nem oldja meg hosszú távon a gondokat
nov. 24
13:00
Hangzatos leárazások, könnyű csőbehúzások – segít ellenük a Black Friday kisokos (Médiapiac)
A különleges leárazások, az egyedi ajánlatok időszaka a Black Friday avagy Feketepéntek a kereskedelemben, mellyel sokan élnek is. Nem árt azonban óvatosnak lenni. Magyarország Ügyészsége több fontos dologra hívta fel a figyelmet a hangzatos leárazások kapcsán.
nov. 24
13:00
Ceglédi Zoltán kiakadt, amiért Hadházy mindennel foglalkozik, csak a saját kerületével nem (Pesti Srácok)
Megvan annak a diszkrét bája, amikor kormánykritikus közéleti személyek egyszercsak elkezdenek a jobb szemükkel látni. Ilyen Nagy Attila Tibor elemző, akit már fideszesként emlegetnek, mert feladta a mundér becsület védését és most Ceglédi Zoltán is kiakadt Hadházyra, amiért Zuglót hoppon hagyja.
nov. 24
13:03
Nyilvánosságra került Európa 28 pontos tervezete (HírTV)
A javaslatokból kitűnik, hogy Európa továbbra is a háborúban érdekelt, nem a békében. A részletekről Németh Andrea tudósító számolt be Brüsszelből.
nov. 24
13:03
Napelemes kiserőművel növeli energiahatékonyságát a harkányi gyógyfürdő (Alternatív Energia)
Napelemes rendszer segíti a gyógyfürdő energiaellátást Harkányban.
nov. 24
13:03
Rohantak a tűzoltók: felcsaptak a lángok Zuglóban, nagy a baj (Metropol)
A tűzoltók sikeresen megfékezték a tűz továbbterjedését.
nov. 24
13:03
Hivatalos: igent mondtak a 200 milliárdos tervre, megvan, mire költhetik az uniós pénzeket jövőre (Portfolio)
A korábban igényelt megszorítások helyett, a betervezettnél még több uniós forrás lesz elérhető 2026-ban, miután a tagállamokat tömörítő Európai Tanács hivatalosan is rábólintott a Parlament javaslatára.
nov. 24
13:03
Ezzel a sminktrenddel végtelen sok bókot kapsz a karácsonyi bulikon (Bien)
A mistletoe makeup, vagyis fagyöngy smink romantikus és természetes hatást kelt. Fedezd fel, hogyan készítheted el ezt a különleges sminket az ünnepi bulikra!
nov. 24
13:06
A Válasz Online forrásai szerint oroszok húzhattak hasznot a gázmaffia által elcsalt 70 milliárdból (444.hu)
Az államnak óriási bevételkiesése volt, sokáig mégis tétlenül nézték az egész machinációt, amiben akár 50-100 komoly gázpiaci szakértő is részt vehetett.
nov. 24
13:06
Verstappen apja: Ez nagy baklövés a McLarentől. Nagy a nyomás rajtuk, és érezni is fogják! (m4sport.hu)
Nagy hiba a McLarentől, nagy csapás Lando Norriséknak – Jos Verstappen szerint a wokingiak aggódhatnak, fia pedig gőzerővel támadhat.
nov. 24
13:06
Már a magántőke kezelése sem nyugdíjas állás (vg.hu)
Nem tudták kivárni a bónuszokat a csalódott menedzserek.
nov. 24
13:06
Till Attila élő adásban gúnyolta ki a Csillag Születiket egy durva poénnal (SzMo)
A Sztárban Sztár All Stars vasárnapi élő adásában nemcsak a műsorvezető, de Stohl András is odaszúrt az RTL-nek. A konkurens csatorna sokat kritizált, szellentős produkciójára tettek megjegyzéseket.
nov. 24
13:06
Bezár a legvörösebb pesti kocsma (Demokrata)
A bolsevik cirkálóról elnevezett woke közösségi tér a választásokig még folytatja romboló tevékenységét.
nov. 24
13:06
Csúcstermést arat Ausztrália, ez a piaci hatása (Agrárágazat)
Az árpa esetében mindenkori rekordot várnak Ausztráliában, de a búzatermés is erős lesz.
nov. 24
13:06
Nemzetközi díjat nyert a DélKerTész mentorprogramja (Mezőhír)
Cogeca Európai Szövetkezeti Innovációs Díjat kapott a DélKerTész a fiatal kertészeknek indított mentorprogramért.
nov. 24
13:06
Elhunyt az olimpiai bajnok magyar sportoló (Mandiner)
Kilencvenkét évet élt.
nov. 24
13:06
Első hazai bevetésen az Espro mulcsvetőgépek új nemzedéke (GépMax)
Az Espro vetőgép új generációja országszerte bizonyította, hogy különféle talajokon is stabil vetési minőséget tart.
nov. 24
13:06
Új anyag hozhat áttörést az élelmiszercsomagolás területén (Transpack)
Egy természetes alapanyagból készült fólia fenntarthatóbb lehetőséget nyithat az élelmiszeripari csomagolás területén.
nov. 24
13:06
Zelenszkij elhagyja Ukrajnát, ez a feltétel (Magyar Nemzet)
Kulisszák mögötti egyeztetések rajzolják át a helyzetet.
nov. 24
13:06
Nem akar távozni Velencéből Mimmo, a sérült delfin (Öko-drive)
A velencei delfint megpróbálták máshova költöztetni, de visszatért a Canal Grandéra.
nov. 24
13:06
Sokan váltanának munkahelyet, de ez egyre több időbe telik (Digital Hungary)
Élénk munkavállalói aktivitás, csökkenő álláshirdetésszám és a korábbinál hosszabb álláskeresési idő jellemzi jelenleg a munkaerőpiacot – derül ki a Profession.hu legfrissebb adataiból.
nov. 24
13:06
A per ellenére sem álltak le Rogánék az üzengetéssel (Kontroll.hu)
Továbbra is az oltásra regisztráltak között terjeszti a kormány a propagandát, most a nemzeti konzultációt népszerűsítik.
nov. 24
13:09
Komoly bajba kerülhetnek a magyarországi kínai üzemek (Menedzsment Fórum)
Bekeményítene az Európai Bizottság.
nov. 24
13:09
A magyar költségvetés stabil – csak hiányzik belőle 3660 milliárd, meg az apró (Privátbankár)
A megemelt hiánycélhoz képest már egész jó az időarányos adat.
nov. 24
13:09
Nem biztos, hogy megy a fapadosa Brüsszelbe (Piac és Profit)
„Belgium megbénult”, komoly fennakadásokat okoz a közlekedésben a megkezdődött három napos sztrájk. A brüsszeli Zanventem, valamint a budapesti fapados járatokat is kiszolgáló Charleroi nemzetközi repülőtér szerdán nem indít és nem fogad egy egyetlen járatot sem – tájékozatott a Le Soir című, francia nyelvű brüsszeli napilap.
nov. 24
13:09
A Kékestetőn most is havazik – friss képek érkeztek a téli varázsvilágról (Infostart)
Az ország legmagasabb pontján láthatólag tartós lesz a tél.
nov. 24
13:09
Ez a somlói galuska torta jobb, mint az eredeti! Minden falat maga a mennyország (ÉrdekesMagazin)
A somlói galuska torta minden falata élmény: puha piskóták, lágy krémek és gazdag csokoládé teszik tökéletessé. Ünnepekre vagy családi eseményekre is ideális, és garantáltan elsőként fogy el az asztalról.

Keresés