Hírarchívum - 2025 november 10.

2025. november 10. hétfő

nov. 10
6:30
Kiderítettük: megéri ma fiatalként a mezőgazdaságban dolgozni itthon? (Agrárszektor)
A fiatal gazdák nemcsak új energiát hoznak az agráriumba, hanem új szemléletet is - de a pálya korántsem könnyű. A klímaváltozás, a piaci kiszolgáltatottság és a generációváltás hiánya egyszerre nehezedik a vállukra. Mégis, egyre több fiatal dönt úgy, hogy vidéken marad, és a termelésben látja a jövőt. Az Agrya szakértői szerint nem a kor, hanem a
nov. 10
6:32
Kiderült, tényleg igaz: nem azt mondta Trump, ami a sajtóban lejött – fejek hullanak, ráadásul pont egy szövetséges szúrta hátba az USA-t (vg.hu)
Az amerikai elnök becstelennek nevezte a BBC lemondott főigazgatóját a 2021. január 6-i események félrevezető ábrázolása miatt.
nov. 10
6:36
Alacsony részvétel mellett újra győzött a lemondott képviselő Józsefvárosban (Infostart)
A droggal kapcsolatos gyanú miatt korábban lemondott Horváth Alexander ismét megszerezte a mandátumot a VIII. kerület 8-as számú egyéni választókörzetében.
nov. 10
6:36
Súlyos üzemi baleset történt az ajkai erőműben (HR Portál)
Üzemi baleset történt az ajkai erőműben, a helyszínről egy férfit súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban, míg két másik férfit könnyebb sérülésekkel szállítottak a mentők kórházba - közölte Magyar Luca Zsuzsanna, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője vasárnap az MTI-vel.
nov. 10
6:36
Hiába hull a mélybe az infláció, az MNB nem örülhet (Portfolio)
Az árrésstop újabb kiterjesztése is hozzájárul ahhoz, hogy az év végére a jegybanki célsávba, 4% alá süllyed az infláció - derül ki a Portfolio friss piaci felméréséből. Sőt, az infláció az év elején még tovább süllyed, megjelent már az első 2% alatti prognózis is. A jegybank azonban még erre sem fog kamatot vágni, vélik a szakértők, ugyanis , a jö
nov. 10
6:36
Miért szereti a macska a csapból folyó vizet? (Háziállat)
Bár a legtöbb macska nem szeret vizes lenni, a csöpögő vagy csordogáló víz mégis mágnesként vonzza őket. De vajon miért?
nov. 10
6:36
Trump akár katonai erővel is megvédené a nigériai keresztényeket (ATV)
Illia Djadi elmondta: a keresztényeket sok muszlim hitetlenként bélyegzi meg, ami alapot ad a diszkriminálásukra, kényszertérítésükre, vagy megtámadásukra. Katonai beavatkozással fenyegette meg Donald Trump Nigériát, ha az ottani kormány nem védi meg a keresztényeket az iszlamistáktól. Az Open Doors adatai szerint tavaly a világon 4 és félezer kere
nov. 10
6:36
A világ legalulfizetettebb dolgozói – egy hét robot, két tál ételért (vg.hu)
A világ lakosságának nyolc százaléka él napi kevesebb mint három dollárból.
nov. 10
6:36
35 ország autóvásárlási trendjeit vizsgálták, mindenkit meglepett a végeredmény (Igényesférfi.hu)
Egy friss felmérés szerint az autóvásárlást tervezők többsége elutasítja az elektromos autót, sokan pedig bizonytalanok a döntésben.
nov. 10
6:36
Sokk az interneten, Marco Rossit kegyetlen magyar viccel lepték meg, megvan az év kommentje (Promotions)
A fő elkövetők egészen biztosan Fradi-szurkolók voltak, izgalmas hét vár ránk.
nov. 10
6:36
Új fegyverekkel terheli Ukrajna légvédelmét Oroszország (Magyar Hírlap)
Reaktív KAB-ok, "Geran–3" drónok és fejlesztett Iszkanderek a repertoárban.
nov. 10
6:36
Donald Trump nem kímélte a Bbc lemondott vezetőit (Magyar Nemzet)
Az Egyesült Államok elnöke éles szavakkal bírálta a televíziós társaságot.
nov. 10
6:36
150 millió eurós kutatóközponttal erősít Európában a Hyundai (Villanyautósok)
Hogy még jobb autókat kaphassunk.
nov. 10
6:36
Várat magára a késő őszi hideg, 15 fok lesz a héten (Telex)
A télikabátot legfeljebb hajnalra lesz érdemes elővenni.
nov. 10
6:36
Lezuhant egy szikláról egy futó a Vértesben (naphire.hu)
Tragikus baleset történt a Vértesben: futás közben egy sportoló lezuhant egy szikláról Oroszlány és Gánt között. A tűzoltók nehéz terepen, speciális felszereléssel mentették ki a sérültet, akit mentőhelikopter szállított kórházba.
nov. 10
6:36
„A férfi életében a vég a kezdet” – Beszélgetés a Warrior Tribe közösség alapítójával a férfiak belső útjáról (InStyle Men)
Kiss Gergely egykori olimpikon, szabadfogású birkózó, önismereti mentor. Meggyőződése szerint mindannyiunk életében vannak megtorpanások és gyenge pontok – a kérdés az, hogyan viszonyulunk hozzájuk. A Warrior Tribe férfiközösség alapítójaként abban támogatja a hozzá fordulókat, hogy felismerjék valódi elakadásaik gyökereit, visszataláljanak belső h
nov. 10
6:36
Megérkezett a hibrid Mercedes CLA Magyarországra, ennyiért (Haszon.hu)
Az elektromos CLA után most a hibrid hajtáslánccal szerelt verziók is elérhetővé váltak Magyarországon a Mercedes kínálatában. Az összkerék-hajtású CLA 200 4Matic 19,66 millió forinttól indul, a legolcsóbb pedig a 136+30 lóerős, 8,8 másodperces gyorsulású CLA 180, alapáron 17,67 millió forintért.
nov. 10
6:36
A legjobb krumplisaláta, amit valaha ettem! Ezt muszáj elkészítened! (ÉrdekesMagazin)
A sült húsokhoz kiválóan illő köret a kefires dán krumplisaláta. A tojással gazdagított, és a kefirnek köszönhetően savanykás ízű saláta a nagyobb családi összejövetelekhez hidegtálként, vagy a karácsonyi asztalon a sültek mellé is tökéletes választás.
nov. 10
6:36
Fácán ölte meg a nőt Debrecen mellett egy végzetes balesetben (CsakHír)
Debrecen-Bánk határában egy felrepülő fácán okozta a nő tragédiáját, autójával belerohant a szembejövő kocsiba. Végzetes balesetet okozó fácán ölte meg létavértesi nőt Debrecen mellett, a kocsijuk előtt felröppent, mire a sofőr a szemből érkező autó elé rántotta a kormányt. Utasa, a 29 éves nőnem élte túl frontális ütközést . Az RTL tudósítása szer
nov. 10
6:42
Megy az eső, de jön a sűrű köd (Blikk)
Hétfőn az ország nagy részén felszakadozik a felhőzet, ám sok helyen tartós, sűrű köd alakulhat ki. Napközben azonban nem marad a köd, sőt a nap is kisüthet.
nov. 10
6:42
Külföldre megy dolgozni, vagy visszajönne? Mutatjuk, mikor, mit, hová kell bejelenteni (Adózóna)
Egyre gyakrabban felmerülő kérdés, milyen bejelentési kötelezettségnek kell eleget tennie a tajszámmal rendelkező személynek, ha külföldön keresőtevékenységet folytat. Cikkünkben választ adunk a kérdésre, és kitérünk arra is, hogy a külföldi keresőtevékenység időszakában kell-e Magyarországon egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni.
nov. 10
6:42
Szolidaritási hozzájárulás: mindenki másként értelmezi a Kúria döntését (hirado.hu)
A Magyar Államkincstár értelmezése szerint a testület éppen hogy helybenhagyta a főváros fizetési kötelezettségét.
nov. 10
6:42
Lehet szavazni 2026-os év halára (AQUA)
Idén a 17. Év Halát választhatja meg a nagyközönség. A jelöltek között szerepel különleges étrendű, Magyarországon csak időnként felbukkanó és furcsa alakú orrú faj is. Tavaly a kurta baing lett a győztes, ami egy Tiktok-videónak köszönhetően országszerte ismertté vált, és utolsó pillanatban győzte le „kihívóját”, az addig magasan vezető dévérkesze
nov. 10
6:42
Nagyot zuhant a Honda nyeresége (autopro)
Annyira beesett a Honda profitja, hogy az előrejelzését is módosította.
nov. 10
6:42
Retrokvíz: tudod a 2000-es években feltűnt énekesek, rapperek, Dj-k polgári nevét? (Player)
A művésznevük ismert, a születési kevésbé. Előbbieket mondjuk, az utóbbiakat neked kell tudni vagy megtippelni. Sok sikert!
nov. 10
6:42
Meg kell szakítsam a családommal a kapcsolatot, hogyan lehet ezt feldolgozni? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
Édesapám halála után a családom darabokra hullott, és olyan szinten megy évek óta a lelki terror, hogy rengeteg gondolkodás és szakorvosi segítség mellett kénytelen vagyok a családtagjaimat kizárni az életemből.
nov. 10
6:44
Repülni is tud a Gymkhana új szörnyetege, ez a Subaru pick-up (Player)
Azt hitted, hogy a Gymkhana már nem tud tovább durvulni? Travis Pastrana és a Hooningan most megmutatja, hogy dehogynem. A világ kedvenc gumifüstölő franchise-a visszatér, és egy olyan gépet raktak össze hozzá, amitől a kenguruk is hanyatt esnek.
nov. 10
6:48
Trump nagyon örül, hogy lemondott a BBC vezetése (444.hu)
Azért távozott a brit közszolgálati média két legfontosabb vezetője, mert egy műsorba manipulatív módon vágták be az amerikai elnök beszédét.
nov. 10
6:48
Hogyan lehet egészségesebb lekvárt készíteni? (Magyar Hírlap)
Egy táplálkozási szakértő elmagyarázta.
nov. 10
6:48
Ennyi volt, nincs tovább, Molnár "noÁr" Áron befejezte (Mandiner)
Nem is akart róla beszélni.
nov. 10
6:48
A tiltott gyógyító sziget, ami csak a "hegyek népe" számára elérhető (Roadster)
A hely annyira festői, hogy szinte valószerűtlenül tökéletesnek tűnik.
nov. 10
6:48
5 +1 immunerősítő tipp a hideg hónapokra (Green)
A hideg, csapadékos őszi idővel megérkeznek a szezonális betegségek is. Mutatjuk mit tehetünk azért, hogy immunrendszerünket felkészítsük a hideg hónapokra.
nov. 10
6:50
Felismered Európa leghíresebb templomait egyetlen képről? – Kvíz (Roadster)
Gótikus tornyok, barokk kupolák, bizánci mozaikok. Felismernéd Európa leghíresebb templomait egyetlen fotóról? Tedd próbára magad!
nov. 10
6:54
Üzent a professzoroknak Orbán Viktor (Infostart)
A Professzorok Batthyány Köre megtartotta fennállásának 30. évfordulóját ünneplő jubileumi konferenciáját. A rendezvény fókuszában a Kör és a polgári-konzervatív politika harminc éven át tartó szövetsége, valamint a "Hunyadi és Nándorfehérvár öröksége" téma állt. A konferenciát Orbán Viktor miniszterelnök Washingtonból küldött levélben köszöntötte.
nov. 10
6:54
Donald Trump becstelenek nevezte azokat a BBC-s újságírókat, akik manipulált módon publikálták beszédét (HírTV)
Az amerikai elnök arról írt saját közösségi oldalán, hogy a BBC munkatársai a zavargásokká fajuló washingtoni eseményekről úgy közöltek anyagokat, hogy elferdítették a tényeket az ő szerepét illetően.
nov. 10
6:54
Donald Trump becstelennek nevezte a BBC lemondott vezérigazgatóját, amiért meghamisították a 2021-es beszédét (hirado.hu)
Az amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalán vasárnap megjelent bejegyzésében köszönetet mondott a brit The Telegraph napilapnak.
nov. 10
6:54
Von der Leyen megadta magát, szokatlant lépett a bizottság elnöke, hogy elkerülje a lázadást Brüsszelben (vg.hu)
A bizottság módosítja saját költségvetési javaslatát, hogy elkerülje a parlamenti lázadást.
nov. 10
6:54
U kraina (Magyar Hírlap)
A háború lassan négy éve tart, és egyelőre semmi jele annak, hogy egyhamar véget érne..
nov. 10
7:00
Hétindító idézet az egyedülállók világnapja alkalmából: a kutatások szerint a nők jobban viselik az egyedüllétet (Éva Magazin)
A magyarok ötöde szerint az egyedül élők magányosak és boldogtalanok; a férfiak pesszimistábban, a nők optimistábban látják az egyedül élők helyzetét.
nov. 10
7:00
Zelenszkij szerint mindenki fél Trumptól (444.hu)
A Guardian interjúja közben az elnöki palotában is elment az áram, ahogy Ukrajnában számos helyen a célzott orosz támadások miatt.
nov. 10
7:00
Felhős és ködös lesz az időjárás, a héten elbúcsúzik tőlünk a napsütés (Ripost)
Felhős időre lehet számítani.
nov. 10
7:00
Így változtatja meg az életed, ha minden reggel megiszol egy pohár vizet (Glamour)
A vízfogyasztás, a hidratálás szerepét a legtöbb ember alábecsüli, nem tudja, valójában mennyire fontos. Persze rengeteg helyről halljuk, hogy a napi 1.5-2 liter víz elengedhetetlen a működéshez, de a legtöbben nem veszik komolyan ezt az előírást. Pedig ha valaki jól hidratált, az csodákra képes, aki viszont nem foglalkozik vele, egy idő után érzi
nov. 10
7:00
Ködbe burkolózik az ország - igazi őszi időjárással indít a hét (BorsOnline)
Mutatjuk mit tartogat az időjárás!
nov. 10
7:00
Kiadták a figyelmeztetést: szinte az egész országban tartós, sűrű köddel indul a hét (SzMo)
Délutánra már javulnak a látási viszonyok, és általában hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Gyenge eső azért néhol előfordulhat, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 10 és 15 fok között valószínű.
nov. 10
7:00
"Itt nem gyógyszereznek, nem kötöznek le senkit" – Írországban így segítik az autista felnőtteket (WMN)
Hogyan lehet állami finanszírozással, de külső szervezet által működtetett keretek között méltó körülményeket teremteni a társadalomban élő, magas támogatási igényű emberek számára? Íme, egy példaértékű kezdeményezés.
nov. 10
7:00
Személyiségteszt − Rengeteget elárul rólad, ahogy a mobilodat tartod a kezedben (Life)
Vedd a kezedbe a mobiltelefonod, de ne csalj! Csak lazán, úgy, ahogy mindig szoktad. Most pedig nézd meg, mit mond a kéztartásodról a személyiségtesztünk!
nov. 10
7:00
Valós gyártási problémát oldhatnak meg a hallgatók az Intersnack első mérnökversenyén (newtechnology.hu)
Hogyan lehet a gyártás során keletkező hulladékhőt újrahasznosítani, és ezzel csökkenteni az energiafelhasználást? Ezt a kérdést teszi fel az Intersnack Magyarország első Mérnökversenye, ahol fiatal mérnökcsapatok mérhetik össze tudásukat egy
nov. 10
7:00
Heti horoszkóp 2025. november 10.: mélyülő kapcsolatok és finom irányváltások (Bien)
A Skorpió-időszak sűrű levegője egyszerre hoz tisztázó beszélgetéseket és csendes felismeréseket. A hét több jegynek kínál fejlődési pontot a munkában és a kapcsolatokban, miközben apró, mégis döntő irányváltások rajzolják át a terveket.
nov. 10
7:06
Teljes útzár, több halott: szörnyű baleset történt, amíg aludtál! (BorsOnline)
A mentők éjnek évadján is tették a dolgukat. Három ember élete volt a kezükben.
nov. 10
7:06
Veréb Tamás nem kellett a Madách Színháznak: "Úgy jöttem el, hogy nem tudtam, mi lesz velem" (Blikk)
Évek óta a színház a második otthona Veréb Tamásnak, aki az Operettszínházat tekinti az anyaszínházának. És bár sosem volt társulati tag a teátrumban, mégis úgy érezte, jó helye van. Egészen az igazgatóváltásig, amikor is eljött a színházból. Elárulta, hogy a Madách Színházban is próbálkozott, de ott nem akarták őt a csapatba.

Keresés