Miközben egyre több szervezet csökkenti a létszámot az automatizálásra hivatkozva, a HR új szerepben találja magát: nem adminisztrál, hanem érti az adatokat, ismeri az algoritmusokat, és aktívan formálja a digitális stratégiát. A kérdés ma már nem az, hogy lecseréli-e az AI az emberi erőforrást, hanem hogy kik lesznek azok, akik együtt tudnak dolgo
Az emberekkel foglalkozó szakmák többsége magában hordozza a kiégés veszélyét. Mit gondol, Ön veszélyeztetett? És vajon a kiégés melyik fázisában tart? Ismerje meg a kiégés szakaszait, és tudja meg, hogy mit tehet a különböző szakaszokban a kiégés ellen!
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool Fc 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A listavezető Arsenal üldözőinek összecsapásán Szoboszlai ezúttal is a kezdőcsapatban kapott helyet, míg Kerkez az 56. percben állt be. A házigazdáknak
Egy friss kutatás azt vizsgálja, mi történik, ha a mesterséges intelligenciát nem teljesen önállóan hagyjuk dolgozni, hanem időről időre emberi útmutatást kap.
Sokan úgy vívják ki maguk iránt az érdeklődést, hogy olyan blődséget, abszurd dolgot állítanak, amely hallatán-olvastán az emberek jelentős része felkapja a fejét és tényleg odafigyel.
Erős, 6,7-es erősségű földrengés rázta meg Japán északi részét vasárnap este, amelyet utórengések is követtek. A hatóságok cunamiriadót adtak ki, és arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy kerüljék a part menti területeket.
Ebben az adásban Brindza Gábor válaszol a kérdéseimre, aki a Madhouse alapítója és ügyvezetője, a téma pedig a retail média. Mivel Gábor és cége média és marketing innovációval foglalkozik, így gyakorlatias megközelítéssel, véleményem szerint egy nagyon hasznos beszélgetés született mindazoknak, akik érdeklődnek az új típusú hirdetési eszközök, vag
Kifejezetten hálás növény: a négy fal között is remekül megterem, és pár hónap alatt friss termést hoz. Télen a legtöbb helyen ritkán jutunk igazán friss zöldséghez, ám egy kis odafigyeléssel
Mintegy 1,6 millió kilométernyi tenger alatt kábelen keresztül zajlik a nemzetközi adat- és hangforgalom több mint 95 százaléka. Legyen szó kormányzati kommunikációról, pénzügyi tranzakciókról, e-mailekről, videóhívásokról vagy éppen streaming-forgalomról, ezen kábelek szerepe a világ adathálózatában megkerülhetetlen.
Nem értik a szekszárdiak, hogy a kedvenc főorvosuk a szegedi műtét után kórházi hálóingben hogy juthatott ki az utcára, ezt vizsgálja a rendőrség is. De nemcsak a rendőrség vizsgálja, hogy a szegedi kórházból hogyan juthatott ki hálóingben az utcára és halt meg a frissen műtött szekszárdi főorvos asszony, a klinika is keresi a bűnbakot. A
Megvan az első igazi munkahelyed, végre vége az önéletrajzok küldözgetésének, és most már te is igazi dolgozó vagy. Az első napok tele vannak izgalommal, de ha őszinték akarunk lenni, néha egy kis stresszel is. Mert hiába vártad ezt a pillanatot, a munka világa sokszor egészen más, mint amit az iskola vagy az egyetem után elképzeltél. Ha épp most p
Ebben a kvízben minden kérdés más témából érkezik, így tényleg alaposan próbára teszi a tudásodat! Lesz itt egy kis biológia, földrajz, nyelvtan és még egy csipet kultúra is. Ha legalább négy helyes válaszod lesz, már büszke lehetsz magadra, nem sokan mondhatják el ugyanezt! A Kérdéseken minden nap új kvízek várnak, amelyekkel játékosan fejleszthet
Megállíthatatlan volt Lando Norris Brazíliában, tündérmeséjében sima rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es futamon. Lando Norris újabb tündérmesét írt, ezúttal a Forma-1 Brazil Nagydíjon, amelyben lőttek Verstappen világbajnoki álmának. A McLaren pilótája sima rajt-cél győzelmet aratott. Immár 24 ponttal vezeti a pontversenyt Oscar Piastri előtt,
A magyar gazdaság zsinórban negyedik éve áll a „hátha jövőre jobb lesz” várakozás küszöbén, miközben úgy tűnik, az idei év sem hozza el a régóta várt fordulatot – hangzott el az ING Bank sajtótájékoztatóján. Virovácz Péter, a bank vezető elemzője szerint bár 2026-ban már elindulhat némi növekedés, de korántsem a korábban megszokott 3-6 százalékos ü
Meglepő helyszín bukkant fel a legszebb karácsonyi vásárokat rangsoroló listán. A következő hetekben Európa-szerte megnyitnak az adventi vásárok, így pont jókor jelent meg a European Best Destinations idei listája, amely
Újra nekiment az Európai Parlament a növényi alapú termékeknek: egy új javaslat értelmében a jövőben tilos lehet a „vegán burger” vagy „növényi steak” elnevezés is. A döntéshozók azzal érvelnek, hogy ezek összezavarják a fogyasztókat. A lapunknak nyilatkozó élelmiszeripari szakértők szerint viszont valójában csak az ipari húslobbi érdekeit védik. I
Július után ismét 100 milliárd forint feletti összegű személyi kölcsönre szerződtek a háztartások 2025. szeptemberben. Idén ez már a második ilyen hónap volt, egyelőre töretlen a népszerűsége a kelendő fogyasztási kölcsönnek. A babaváró hitelből idén még nem fogyott annyi, mint szeptemberben. A Bank360 a Magyar Nemzeti Bank adatait szemlézte.
Vita alakult ki a közösségi médiában a Szeged Pláza parkolójában kialakított akadálymentes parkolóhelyek számát illetően. A felvetések szerint a kijelölt helyek aránytalanul soknak bizonyulnak, miközben nagy részük kihasználatlan, ami a normál parkolóhelyek telítettségét okozza.
November második hete a mély Skorpió energiák után a gyakorlatias megvalósítás fázisába lép. Ez az időszak a stabilitás megteremtéséről szól: most érik be az elmúlt hetek, sőt, hónapok kemény munkája. Az univerzum a kitartást, a gondos tervezést és a földhözragadt, reális célok kitűzését támogatja. Ne keressük a gyors, látványos nyereményeket, hane
Európa energiapiaca mára a világ egyik legnagyobb és legfejlettebb rendszerévé nőtte ki magát. A pénzügyi szektorral ellentétben mégis hiányzik belőle az intézményi háttér, amely válság idején stabilitást tudna garantálni. Lakatos Benjamin véleménycikke.
Az elmúlt hónapokban folyamatosan emelgették a személyi kölcsönöknél igényelhető összeg maximumait a bankok, így ma már öt szolgáltatónál is 15 millió forintnál húzódik a felső határ – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A limitek emelése nyomán a személyi kölcsön egyre többször lehet valós alternatíva a s
Egy Görögország és Albánia határán fekvő barlangban a kutatók olyan felfedezést tettek, amely páratlan a pókok viselkedésének történetében. A Sulfur Cave néven ismert, kiterjedt mészkőlabirintusban egy több mint 100 négyzetméteres pókháló terül el, amelyben közel 100 ezer pók él együtt – két külön faj, a házi zugpók (Tegenaria domestica) és a tüské
A brit Surrey Egyetemen fejlesztett és nemrég a Nature Communications Earth & Environment folyóiratban is bemutatott Air Travel Passenger Dynamic Emissions Calculator (ATP-DEC) az első olyan eszköz, amely a repülés
A felfedezés igazi különlegessége, hogy egyáltalán nem volt még emberi műhold az égen, amikor a felvételek készültek. Lehet, hogy tényleg földönkívüliek?