2025. november 10. hétfő

nov. 10
8:48
Menczer Tamás: Orbán Viktor megvédte a rezsicsökkentést (Magyar Nemzet)
A Fidesszel az is jól jár, aki nem ránk szavaz – mutatott rá a kommunikációs igazgató.
nov. 10
8:48
Kitört a balhé Angliában: szabályos gólt vettek el Szoboszlaiéktól? Szétszedik a bírót, a játékvezetők egykori főnöke is kritizál (Mandiner)
Mérkőzést súlyosan befolyásoló tévedés?
nov. 10
8:48
33 milliárdos atomdeal: van-e még jövője Paks II.-nek? (Forbes)
Az atomszakértő szerint az amerikai-magyar minierőmű-megállapodás nem Paks II. alternatívája, hanem annak kiegészítése.
nov. 10
8:48
3 dolog, amit jobb, ha nem tudsz a hotelszobákról egy volt szobalány szerint (Drive)
Vannak munkák, amelyek után soha többé nem nézünk ugyanúgy a világra. Egy Costa Ricából származó fiatal nő ugyanígy van a hotelszobákról, miután évekig dolgozott szobalányként. Elmondása szerint néhány, elsőre apróságnak tűnő részletet ma már „undorítónak” tart.
nov. 10
8:50
40 nap után fordulat: az amerikai kormány leállása végéhez közeledik (Portfolio)
Az amerikai szövetségi kormányzat közel egy hónapos – és a modern amerikai történelemben eddig leghosszabb –, az október 1-én kezdődött leállása új fordulóponthoz érkezett: a Szenátus vasárnap este 60-40 arányban elfogadott egy eljárási javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy hétfőn megszavazzák a leállás feloldásához szükséges finanszírozási csomag
nov. 10
8:54
Pierce Brosnan 20 év után kibékült a fiával: a drogfüggősége miatt nem beszélt vele eddig (Blikk)
A fiaként szerette a volt felesége gyermekét Pierce Borsnan, ám 2005-ben végleg megszakította vele a kapcsolatot. Christophertől a drogfüggősége miatt fordult el a nevelőapja, ugyanis a színész szerint lett volna kiút betegségből, de a fia nem élt vele. Húsz év után elásták a csatabárdot, kibékültek egymással.
nov. 10
8:54
Európában és idehaza emelkedtek a hozamok, míg a tengerentúlon nem történt érdemi változás (ProfitLine)
Nem ért véget a múlt héten, így a minden idők leghosszabbjává vált a jelenlegi amerikai kormányzati leállás, a piac szövetségi adatok hiányában a magánszektor által számolt adatokat figyelte.
nov. 10
8:54
Jövőre lép életbe az új EU-s rendszer, ami miatt a magyar cégek is tűréshatárhoz közelednek (Portfolio)
Az EU szén-dioxid határadójának tervezett módosításai komoly nézeteltéréseket okoznak az iparági szereplők és a kereskedelmi partnerek között, mindössze hónapokkal a rendszer bevezetése előtt – számolt be a Financial Times.
nov. 10
8:54
Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti: "Hasonlóak vagyunk sok mindenben, de mégis nagyon mások" (Femcafe)
Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti a Csillag Születik forgatásán végig azon voltak, hogy biztosítsák a jókedvet a stúdióban, a Femcafe.hu-nak pedig arról meséltek, mi a titka annak, hogy ilyen nagy közöttük az összhang.
nov. 10
8:54
Ez már tényleg átok: Bódog Tamásnak ismét odavágott a Puskás elleni végjáték (m4sport.hu)
Sorozatban negyedik olyan meccse volt Bódog Tamás vezetőedzőnek a Puskás Akadémia ellen, amikor az utolsó percekben kapott fontos gólt adott csapata.
nov. 10
8:54
Orbán Viktor: A magyar családoknak olyan karácsonyuk lehet, amilyenre vágynak (Magyar Hírlap)
Az esztendő eddigi legfontosabb tárgyalását méltatta a miniszterelnök.
nov. 10
8:54
Balázs Péter szerint Orbán orosz kémként lépett fel Washingtonban, de megnyerte a meccset (Mandiner)
"Orbánék a maguk szempontjából megnyerték a meccset, az kérdés, hogy hosszabb távon ennek a gólarány milyen következménye lesz" – véli a volt külügyminiszter.
nov. 10
8:54
A Real Madrid a pocsék teljesítménye után támadást indított a Var ellen (Magyar Nemzet)
A madridi pontvesztés után a klub a tévéjében tett panaszt a játékvezető és a videóbíró miatt.
nov. 10
8:54
Ez a nap sok mindent megváltoztathat – olvasd el, mit üzennek a bolygók! (rtl.hu)
November 10-én a csillagok erőteljes energiákat mozgatnak meg – ideje figyelni a jelekre! A napi horoszkóp elárulja, mire számíthatsz ma a szerelemben, a karrieredben és a hangulatodban. Készülj fel a változásokra, és használd ki a kedvező lehetőségeket, amiket az univerzum kínál!
nov. 10
8:54
Álomból rémálom: a 3000 eurós osztrák meló árnyoldala (Haszon.hu)
„Igen, bruttó háromezer. Hat nap munkával, és orrvérzésig tartó túlórákkal” - egy Ausztriában élő magyar dolgozó így foglalta össze az igazságot a téli osztrák szezonmunkákról. Szerinte miközben a hirdetések magas bérekkel és ingyenes szállással csábítanak, a valóságban gyakran kizsákmányolással, fizetetlen túlórákkal és kiszolgáltatottsággal szemb
nov. 10
8:56
Karácsonyék kisiklatták a fővárost: közlekedési káosz, korrupció, drogosok, hajléktalanok, kiürült kassza (Magyar Nemzet)
Szentkirályi Alexandra szerint a fővárost kisiklatta Karácsonyék hatalomra kerülése.
nov. 10
9:00
Vérbeli gyászos hétfő – sport a tévében (Infostart)
Dartscal, sznúkerral, tenisszel és negyedosztályú angol focival kell beérni. Mutatjuk a hétfői tévés sportkínálatot!
nov. 10
9:00
Kétlaki gyerekek: hogyan oldjuk meg a közös felügyeletet úgy, hogy az a gyereknek is a legjobb legyen? (Éva Magazin)
A válást mind a gyerekek, mind a szülők számára nehéz időszak követi. Vannak azonban módszerek, amelyekkel optimalizálható a kétotthonos felállás – ha pedig elakadnak, az exférjnek és exfeleségnek érdemes szakemberhez fordulnia. Cikkünkben kész, és a legtöbb esetben működő recepteket is kínálunk a váltott gondoskodásra!
nov. 10
9:00
HR tehetségek 2025: Krigel Tamás (HR Portál)
Idén megújították a Richter teljes belső kommunikációs eszközrendszerét. 6000 fő számára, 3 telephelyen, a 4 generációból jelenlévő fizikai és szellemi munkavállalók részére egyaránt. Jelenleg a munkatársak 96%-a használja az appot. A HR Portál első alkalommal összeállított "HR Tehetségek" listáján Krigel Tamás belső kommunikációs és employer brand
nov. 10
9:00
Felhajtasz az útra, és elvakítanak a fényszórók, ismerős? (Agroinform)
A modern járművek erős lámpái a traktorosokat is zavarják a sötét utakon.
nov. 10
9:00
Megdöbbentő vallomás: Megfenyegették Nyári Dia színésznőt a Barátok közt producerei (Ripost)
Megalázó helyzeteket kellett átélnie a színésznőnek.
nov. 10
9:00
Hóviharban ollózott gólt a bajnoki döntőben (Player)
Extrém körülmények között érkezett a nem mindennapi gól.
nov. 10
9:00
Szoboszlai Dominik olyasmit tett Orbán Viktor szeme láttára, amire most egyetlen magyar sem lehet túlságosan büszke (Femcafe)
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és delegációja nemrégiben Washingtonban járt, ahol Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke látta vendégül a magyar kormányfőt. Orbán hazafelé jövet tett egy rövid kitérőt, s a helyszínen nézte végig a Manchester City-Liverpool szuperrangadót.
nov. 10
9:00
Kevés esélyt adtak a túlélésre az orvosok: felesége kitartásának köszönhetően épült fel a férfi az agyvérzésből (BorsOnline)
A család életét felforgatta a betegség, de nem adták fel.
nov. 10
9:00
5 csodaszer hajhullás ellen: pár hónap, és mindenki a hajkoronádat csodálja (Life)
A hajunk ritkulása nem csupán esztétikai kérdés, hanem önbizalmat próbára tevő kihívás is. A hajhullás megállítása sokszor azonban nem annyira bonyolult, főleg, ha célzott terméket választasz a problémádra.
nov. 10
9:00
Dánia új törvénnyel védené polgárait a mesterséges deepfake-ek ellen (Mínuszos)
Dánia törvényjavaslattal védené polgárait az engedély nélkül készült deepfake-tartalmaktól, új alapokra helyezve a digitális jogvédelmet
nov. 10
9:00
"Megküzdöttem mindenért" (Demokrata)
Seregi László Rómeó és Júlia című balettjében lép utoljára színpadra Kerényi Miklós Dávid. Interjúnk az Operaház első karakter-magántáncosával.
nov. 10
9:00
Bejelentették a Big Picture Awards zsűrijét – tévés vezérigazgatók, gyártócégek irányítói döntenek a díjazandókról (Digital Hungary)
A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) által idén alapított tévés díj győzteseiről tévés vezérigazgatók, gyártócégek vezetői és más szakemberek döntenek majd, derül ki a zsűritagok listája alapján.
nov. 10
9:00
Karácsonyi körmök: az idei ünnepi körmök ragyogóbbak, mint valaha! (Bien)
Az ünnepi szezon közeledtével ideje frissíteni a körömtrendeket. A 2025-ös karácsonyra olyan stílusok érkeznek, melyek egyszerre ünnepiek és kifinomultak.
nov. 10
9:00
Többórás napsütés (vehir.hu)
.
nov. 10
9:06
Drámai helyszíni fotók érkeztek az éjjeli kettős halálos balesetről (BorsOnline)
Szinte semmi sem maradt a balesetben érintett autóból.
nov. 10
9:06
Orbán Viktor a Manchester City elnökével nézte a Liverpool-meccset (Blikk)
Lejátszották az angol labdarúgó-bajnokság egyik legnagyobb rangadóját Manchesterben. A City simán, 3-0-ra nyert a Liverpool ellen. A vendégek közt két magyar lépett pályára, a lelátón pedig több is akadt. Egyikük a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor volt.
nov. 10
9:06
Marakodott az ellenzék, így is kikapott a Fidesz Józsefvárosban (ATV)
A drog­botrány ellenére a korábban lemondott Horváth Alexander ismét megnyerte a VIII. kerület, Józsefváros 8-as számú egyéni választókerületét.
nov. 10
9:06
Csúcsdöntéssel kezdett a forint, aztán jönnek a viharos vizek (Portfolio)
A forint ismét erős hetet zárt: az EUR/HUF hétfő reggel már a 384-es szint közelében indult, vagyis alig pár fillérre az elmúlt egy év legalacsonyabb árfolyamától. A magyar deviza menetelését segíti a kedvező külső hangulat, a magas hazai reálkamat és a folyó mérleg erősödése, miközben a piac egyelőre félretette a költségvetési kockázatok miatti ag
nov. 10
9:06
Bár egy időben robusztusan nőtt a magyar gazdaság, a felzárkózás nem jött össze, és van olyan mutató, amiben már 2010 óta stagnálunk (444.hu)
Hiába nőtt a magyar GDP kétszer gyorsabban, mint az uniós, úgy jártunk, mint a minimálbéres, aki dupla akkora béremelést kap, mint az egymilliót kereső szomszédja, de ezzel csak még jobban lemarad tőle. Közben a termelékenységünk ugyanott van, ahol tizenöt éve volt. A térségben két bezzegországot találtunk, az egyiken igencsak meglepődtünk.
nov. 10
9:06
Szoboszlai Dominik felháborító üzenetet kapott Manchesterből, miatta szenvedhetett történelmi vereséget a Liverpool (Promotions)
Mi történhetett? Van az a pénz, ami mindent összezavarjon? Ennyire szemtelenek a manchesteri Kékek?
nov. 10
9:06
Hétfő reggeli csúcs balesetekkel és torlódásokkal (Magyar Hírlap)
Országszerte lelassult a közlekedés.
nov. 10
9:06
Orbánt dicséri nagy erőkkel a román influenszer a Trump-találkozó miatt (Mandiner)
Adrian Onciu szerint öt Orbán Viktor kellene Európának, hogy megszabaduljon Brüsszeltől.
nov. 10
9:06
Bayer Zsolt: Lengyelország hasít? (Magyar Nemzet)
Nagyjából ez az ellenzéki narratíva.
nov. 10
9:06
Arne Slot szerint a Liverpoolnak most a bajnoki cím a legutolsó dolog, amire gondolnia kell (Sportal)
Újabb bajnoki vereségével egyre távolodik az Arsenal a Liverpooltól, és ezt Arne Slot is pontosan tudja.
nov. 10
9:06
Több súlyos hírhamisítás is történt a BBC-nél a Prescott-jelentés szerint – lemondott a vezérigazgató és a hírigazgató (Media1)
A The Telegraph által nyilvánosságra hozott belső jelentés példátlan válságot idézett elő a BBC-nél. A dokumentumot Michael Prescott, a közszolgálati médium szerkesztőségi irányelvekért felelős bizottságának korábbi független tanácsadója készítette, és súlyos elfogultságot, valamint manipulációt tárt fel a BBC több műsorában és hírszolgáltatásában.
nov. 10
9:06
Végre kiderült: Egyértelmű választ adott a pénzügyi szakértő, érdemes-e egész nap bekapcsolva hagyni a fűtést (Most Hír)
Egész nap menjen a fűtés, vagy csak akkor kapcsoljuk be, ha fázunk? Szakértők tisztázzák a nagy őszi-téli dilemmát, amivel spórolhatunk a fűtésszámlán. A brit Money Saving Expert alapítója, Martin Lewis az elmúlt években az Egyesült Királyság egyik legmegbízhatóbb pénzügyi tanácsadója lett. A minap mi is megosztottuk a Mosthir.hu oldalain 10 megtak
nov. 10
9:12
Átlépte a 14 millió forintot a a Jónak lenni jó!, a közmédia karitatív műsorának adomány összege (hirado.hu)
Idén a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyermekeket támogatja a Jónak lenni jó!
nov. 10
9:12
Tisztul a kép: tényleg létezik a "pénzügyi pajzs", amit Magyarország kapott az USA-tól? (Pénzcentrum)
A Trump-Orbán találkozó során bejelentett amerikai-magyar pénzügyi csomag részletei továbbra is homályosak, miközben a kormány egy esetleges pénzügyi védőpajzsról beszél. Elemzésében a Portfolio a lehetséges célokat és eszközöket vizsgálja, valamint azt a forgatókönyvet is, hogy valójában nem lesz konkrét megállapodás.
nov. 10
9:12
Olyan dolog történt a Sztárban Sztár All Stars színpadán, ami eddig még soha (SzMo)
A Sztárban Sztár All Stars zsűritagjai egy ABBA-medley-vel lepték meg a nézőket. "Annyit üzenek a pénzügyi osztálynak, hogy nagyon vastagon fog fogni a toll holnap..." - fogalmazott a produkció után Hajós András.
nov. 10
9:12
Itt találjuk Európa legjobb ár-érték arányú sípályáit (Hamu és Gyémánt)
A síszezon közeledtével egyre több síelő szembesül azzal, hogy az idei utak jóval drágábbak lesznek, mint korábban. Az Euronews összeállítása szerint a síelés összesített költsége 2015 óta átlagosan 34,8 százalékkal emelkedett Európában, de Olaszországban a bérletek ára 2021-hez képest már 40 százalékkal magasabb, amit a fogyasztóvédelmi szervezete
nov. 10
9:12
Zelenszkij nem fél Trumptól (Magyar Hírlap)
Amúgy, az ukrán elnök szerint mindenki más igen.
nov. 10
9:12
A pikóista jelölt 52-38 arányban legyőzte a fideszest, a két független 6, míg a szoci kevesebb, mint 3 százalékot kapott. (Mandiner)
Ne legyen az, hogy arról bezzeg nem beszélek.
nov. 10
9:12
Brüsszel a partvonalról nézi, ahogy Trump és Orbán diktálják a tempót (Magyar Nemzet)
A magyar–amerikai együttműködés aranykora.
nov. 10
9:12
Lewis Hamilton: Ez egy rémálom, és már egy ideje ebben élek (Sportal)
Lewis Hamilton továbbra is kitart amellett, hogy egyszer csak véget ér a Forma–1-es „rémálma”, amely a Sao Pauló-i Nagydíjon tovább folytatódott, miután a Ferrari szenvedett az interlagosi pályán.

Keresés